Eheti interjúnk alanya Dr. Galántai Zoltán, a Technika az Emberért Alapítvány egyik alapítója.
A kezdeményezés célkitûzése szerint a mai Magyarországon szükség lenne egyfajta társadalmi ellenõrzésre is – különösen, ami az információtechnológiával kapcsolatos személyiségi jogokat illeti. Errõl, az alapítvány által – a tervek szerint – évente kiadott Nagy Testvér Díjról, és a nemzetközi vonatkozásokról, folyamatokról érdeklõdtünk.

– A privacy, az adatvédelem angolszász eredetû jogi fogalmak, magyarázható-e a problémák azonosságával ezen terminológiák világméretû elterjedése, mekkora szerepe volt ebben az informatikának, mely szintén elsõsorban angolszász meghatározottságú?

Ebbõl a szempontból a számítástechnikának, illetve az informatikának általában alapvetõ jelentõsége van két okból is. Egyfelõl azért, mert a privacy mint kifejezés elterjedéséhez alapvetõen hozzájárult az, hogy a számítástechnika alapnyelve az angol (de azt is mondhatnánk, hogy mára az angol afféle közvetítõ nyelvvé, lingua francává vált), másfelõl pedig azért, mert éppen a számítástechnika rohamos terjedése tette igazán égetõvé a problémát.

Adatbázisokat persze létre lehet hozni “papíralapon” (és a náci Németország például kiterjedten használt különbözõ adatbázisokat az általa megsemmisítésére ítéltek azonosítására), de egy ilyen adatbázis soha nem lesz igazán hatékony. Hasonlatként az AFIS említhetõ: az 1980-as évek elején ha egy San Francisco-i nyomozó egy gyanúsítottat a 300,000 ujjlenyomatot tartalmazó adatbázis alapján akart volna azonosítani, akkor ez – napi 8 órai munka mellett – akár 33 évig is eltarthatott volna. Az AFIS (Automated Fingerprint Identification System) nevû számítógépes rendszer bevezetésével 1987-re 30 percre (!) csökkent a keresés maximális idõtartama, és természetesen minden más adatbázis kezelése is ennyivel hatékonyabbá vált (vagy azóta sokkal hatékonyabbá). Ami viszont azt jelenti, hogy sokkal hatékonyabban is lehet visszaélni az adatbázisokkal, és ezért válik a számítástechnika terjedésével párhuzamosan mind fontosabbá a privacy, illetve az elektronikus privacy is.

– A Technika az Emberért kezdeményezés mintája az Angliában 1990-ben alapított Privacy International, tekinthetõk Önök egyfajta “fiókszervnek”, van kapcsolat a angol szervezettel?

2001 januárjában felvettük a kapcsolatot a Privacy International alapítójával, Simon Davies-szel, és az õ engedélyével hoztuk létre a magyarországi Nagy Testvér Díjat. A Privacy International-lel illetve a különbözõ országokban Nagy Testvér Díjat kiadó szervezetekkel) azóta is állandó kapcsolatban vagyunk , nem egyszer fordultunk már például tanácsért vagy információért hozzájuk. Ilyen értelemben tehát a PI fiókszervezetének tekinthetõek vagyunk.

– Rengeteg személyiségi jogot sértõ példát sorolnak fel az ismertetõ weboldalon, melyekkel Magyarországon is találkozhattunk a közelmúltban, gondolok itt a térmegfigyelõ kamerákra (melyeknek ugyan már haszna is bebizonyosodott), vagy akár a Belügyminisztérium által értékesített címlistákra. Hol húzhatjuk meg a határt, lehet-e mérlegelés tárgya egy aktus, ahol az egyik oldalon mondjuk a bûnözés mérséklése, a másik oldalon a személyiségi jogok állnak? Milyen esetekben élvezzen abszolút védelmet a privacy?

A privacy védelme alapvetõ emberi jog, amely több más értékünknek, így az ember méltóságához fûzõdõ jognak vagy a gyülekezési és szólásszabadságnak is alapja, írja David Banisar (a PI igazgatóhelyettese) egy tanulmányában, és szerintünk is ebbõl kell kiindulni. Vagyis abból, hogy mint ahogy a gyülekezési jog is megillet minket (noha kétségtelenül meg lehet próbálni mondjuk a demokrácia megdöntésére is kihasználni), ugyanúgy senkinek nincs joga megfosztani az embereket a privacy-tól csak azért, mert ha nem a nyilvánosság elõtt végzik minden tevékenységüket és nem ellenõrzik minden lépésüket, akkor bûnöket is elkövethetnek.

Amennyiben tökéletesen ellenõrzött társadalmat akarunk, az nyilvánvalóan egy 1984-re emlékeztetõ disztópiához fog vezetni. Ugyanekkor a különbözõ társadalmak mindig is különbözõképpen ítélték meg, hogy mennyire fontos a bûnözõk üldözése, illetve a privacy védelme (az Amerikai Egyesült Államokban például az egyén jogait helyezik elõtérbe (és ennek megfelelõen a privacy védelmét, a skandináv országok pedig az államot inkább a saját maguk által választott és az õ érdekeiket képviselõ szervnek szokták tekinteni). Majtényi László volt adatvédelmi biztos azt írta 2000-es beszámolójában, hogy “Bûn és bûnözés nélküli világban élni soha nem fogunk. Az viszont közösségi választás dolga, hogy üvegemberként élünk-e egy omnipotens állam foglyaként vagy jogaink tiszteletére kényszerítjük nem csak a bûnözõket, de a bûnüldözõket is.” Ennek megfelelõen az sem biztos, hogy egyértelmû, hogy egy adott technológia – mint amilyen a kamerás térfigyelés – jó-e vagy rossz.

Hogy ismét csak Simon Davies-re hivatkozzam, 1997-ben az angol Lordok Házában tartott meghallgatáson arról beszélt (ld. linkek – a szerk.), hogy a kamerás megfigyelõ rendszerek segítségével rendszerint az olyan kis kihágásokat szokták csak “leleplezni”, mint amilyen a nyilvános helyen való vizelés vagy gyorshajtás, és nem hinném, hogy a helyzet azóta sokat változott. Amikor Tampá-ban (USA) a Super Bowl kupa nézõit a FaceIt arcfelismerõ szoftverrel felszerelt kamerákkal pásztázták, akkor csak zsebtolvajokat és hasonlóan kisstílû bûnözõket sikerült kiszûrniük (kaptak is érte Nagy Testvér Díjat). A társadalomnak el kell tehát dönteni, hogy egy technológia – mondjuk a kamerás megfigyelõ rendszer – mennyi hasznot hajt a bûnüldözésnek és mennyire sérti a privacy-t. Ezen túl pedig garanciákat kell rá nyújtani, hogy a rendszert arra és csak arra használják fel, ami a célja (Nagy-Britanniában a kamerás megfigyelõ rendszerek egyes esetekben szórakoztató mûsoroknak adtak el felvételeket az utcán “hülyén viselkedõ emberekrõl”).

– Tipizálhatók a Magyarországon a privacyt sértõ cselekmények, gondolok itt a direktmarketing agresszívebb formáira, vagy a közigazgatásban elõforduló anomáliákra. Milyen fõ jellemzõket lehet felsorolni? Inkább az állami, vagy inkább a gazdasági szféra veszélyesebb az állampolgárokra?

A privacy szakirodalma – Orwell nyomán – az államot nevezi “Nagy Testvérnek”, míg a cégek számítanak “Kis Testvéreknek”. Ugyanis mind a kettõ egyformán veszélyes lehet az állampolgárra, és csak az a kérdés, hogy éppen ki akar jobban visszaélni a hatalmával. Nálunk annyiban jó (lehetne) a helyzet, hogy nemzetközi mércével mérve is jó adatvédelmi törvényünk van – a baj csak az, hogy ezeket gyakran nem tartják be. Akár, mert nem akarják, hogy és adott szervek úgy döntenek, hogy teljesen mindegy, hogy az adatvédelmi biztos hogyan ítélte meg a tevékenységüket; akár pedig azért, mert nincsenek is tisztában a privacy-ra vonatkozó szabályozásoknak. Másfelõl – sajnos – ugyanez mondható el a magyar állampolgárokról is: nagyon kevesen vannak tisztában például azzal tisztában, hogy az opt-out értelmében letilthatják az adataik kezelését, és még kevesebben élnek ezzel ezzel a lehetõséggel (és persze az is kérdés, hogy ha valaki letiltja az adatai kezelését, akkor történik-e valami).

Mindent egybevetve a magyarországi sajátosságok leginkább abban ragadhatóak meg, hogy (miként azt Székely Iván társadalmi informatikus már jónéhány évvel ezelõtt kimutatta) a számítástechnikát meglehetõsen késõi fejlett formájában vettük át – a nyugati demokráciákban hozzá társuló védelem nélkül, és bár ezek azóta papíron megjelentek, egy törvény lényegében annyit ér, amennyire a betartatása hatékony.

– A tervek közt szerepel egy felhasználói magatartás szabályozó, egyfajta szakemberek által kidolgozott új netikett összeállítása, ami azért is lehetne sikeres, mert a felhasználók érdekeit figyelembe véve készülne, és az eddigi legszervesebb megközelítése lehetne az Internetes tartalommal kapcsolatos problémáknak (úgymint személyiségi jogok, tiltott pornográfia,stb…). Kik vesznek részt ezen szabályok megalkotásában, mikorra várható, hogy elkészül?

Ami egy “netikett összeállítását” illeti, jelenleg a kutató- és gyûjtõmunka folyik, tehát tanulmányozzuk pl. az internetes “pecsét-rendszereket”, mint amilyen a Content Ratings Association (ICRA) cimkézési rendszere; a privacy policy-kat és a privacy-policy generátorokat (pl. a TrustE generátora); a World Wide Web Consortium által kidolgozott P3P-t; az anti-spam szervezetek célkitûzéseit és mûködését (CAUCE), stb. Eléggé nagy témáról van szó, és szeretnénk gyors helyett inkább alapos munkát végezni, ezért úgy tervezzük, hogy egy, az elõzetes eredményekrol szóló kötet 2002. elején jelenhetne meg, és utána lehetne tovább lépni (egyébként éppen ezeknek a kutatásoknak az egyik hozadéka a www.nagytestverdij.hu/hirek címen – egyelõre online – elérhetõ, heti frissítésû hírlevél is). Némiképp egyszerûsítve egyébként úgy is fogalmazhatnánk, hogy a kellõ szabályozás megteremtése csak része a kérdésnek – és legalább ugyanilyen fontos (ha ugyan nem fontosabb) az is, hogy a felhasználók hogyan viszonyulnak például az internethez, tehát igazán komoly eredményeket semmilyen szabályozás vagy kódex nem hozhat, ha az emberek nem tartják fontosnak a dolgot, és szerencsés lenne például, ha az oktatás nem csak a technikai készségek megszerzésére terjedne ki, hanem nagyobb súllyal szerepelne ez a kérdéskör is.

– Az Internet megrendszabályozására az állam is, a nagyobb tartalomszolgáltatók is vállalkoztak. Mit várnak az ORTT, és az MTE (Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete) által hozott normáktól, mennyire lehetnek ezek sikeresek, hisz várható, hogy mindkét szabályozó a saját szemszögébõl indul ki, és próbálja majd a saját érdekeit képviselni.

Minden bizonnyal szerencsés, ha az Internet szabályozásával nem egyetlen szerv és nem is egyetlen érdekcsoport foglalkozik. Természetesen mindig felmerül viszont a kérdés, hogy ezek a szervek vagy érdekcsoportok kinek az érdekeit képviselik, de egyelõre nem tudom megítélni, hogy milyen a tevékenységük.

– Nemcsak a kevésbé látványos kutató munkát vették át a Privacy Internationaltól, hanem az évente több kategóriában odaítélt Big Brother Award (Nagy Testvér Díj) is kiosztásra kerül idéntõl. Ki kap jelölést, milyen kategóriákban? Vannak már favoritjai a kétes dicsõségnek? Milyen a zsûri összetétele, és végül mit lehet tudni a rendezvényrõl?

Jelölni lehet majd a céges, állami szerv, magánszemély kategóriákban, illetve pozitív díjat is kiadunk (Brandeis-díj annak, aki az utóbbi idõben a legtöbbet tette Magyarországon az e-privacy védelméért), és lesz közönségdíj is annak, akire a legtöbben szavaznak. A saját “jelöltjeimet” nem szívesen sorolnám fel, mert én is csak egy leszek a szavazók közül, és így ennek nincs is különösebb jelentõsége. A zsûriben jelenleg a következõk vannak benne (de további felkérések vannak folyamatban): Bojár Gábor (Graphisoft), Enyedi Ildikó filmrendezõ, Mérõ László matematikus, Nádas Péter író, Orosz Csilla (Tilos Rádió). A rendezvényt – nemzetközi Nagy Testvér Díjak átadásához igazodva – úgy szeretnénk megszervezni, hogy látványos és figyelemfelkeltõ is legyen, de mivel a szervezés még viszonylag korai fázisban van, részleteket nem tudok mondani.

– Tekintve, hogy az alapítvány civil kezdeményezés, legfõbb fegyvere a nyilvánosság, ehhez megfelelõ eszköz egy látványos díjátadás, sikerült már a magyar média figyelmét megfelelõ mértékben felkelteni?

Július 4-én tartottunk sajtótájékoztatót a Nagy Testvér Díjról, és ez megítélésünk szerint sikeres volt. Több számítástechnikai és nem számítástechnikai lapban, napilapban, különbözõ internetes site-okon (így a jogiforum.hu-n is) jelentek meg beszámolók a tervezett Nagy Testvér Díjról, illetve több rádiómûsor is foglalkozott vele (és mivel a média minden eddigi, általunk ismert reakciója pozitív volt, ezért erõsen úgy tûnik a számunkra, hogy nem csak szerintük fontos a Nagy Testvér Díj kiadása). Reméljük, hogy maga a “jelöltek listájának” közzététele, illetve a díjátadás még nagyobb figyelmet fog kapni, és ezáltal sikerül az eddiginél jobban felhívni a figyelmet az elektronikus privacy fontosságára.