Technikai megállapodásra jutott a Bizottság a Szerbiával kötendő stabilizációs és társulási egyezmény szövegét és tartalmát illetően. A végső aláírásnak azonban továbbra is feltétele a Hágával való együttműködés. Koszovó kérdését külön kell kezelni – hangsúlyozta Bozidar Djelic szerb miniszterelnök-helyettes.
Címke: Európai Unió
Újra napirenden a Reformszerződés
Az EU-tagállamok külügyminiszterei Viana do Castelo-ban a kormányközi konferencia júliusi kezdete óta először tárgyalnak a Reformszerződésről, melyet a jövő hónapban kellene véglegesíteni. Az ülésen a koszovói helyzetről, valamint az EU-orosz kapcsolatokról is szó lesz.
Még nem csatlakoztunk rá a schengeni rendszerre
Magyarország megkezdte saját adatainak betáplálását a kibővített első generációs Schengeni Információs Rendszerbe, amely a tesztfázis lezárultával augusztus 31-óta működőképes.
Viták az Európai Szomszédságpolitika kapcsán
Először gyűltek össze az unió és a szomszédos országok vezetői, hogy megvitassák álláspontjukat az unió új szomszédságpolitikával (ESzP) kapcsolatban. Bár a tanácskozáson több ellentmondás is felszínre került, az országok abban egyetértettek, hogy a kapcsolatok erősítése mindkét oldal javára válik.
Az EP szerint még sok kérdés vár tisztázásra a reformszerződés kapcsán
José Manuel Barroso Bizottsági elnök és az Európai Parlament három delegáltja az EU reformszerződéséről egyeztetett. Mind a Parlament, mind a Bizottság árgus szemekkel figyeli a reformszerződést kidolgozó elnökség munkáját, hogy a tagállamok nehogy megingassák az EU hierarchiájában betöltött szerepüket.
Fokozottan ellenőrzött pénzeink
Év végétől az uniós normáknak megfelelően szigorítások várhatók Magyarországon a pénzmosás elleni küzdelemben. Míg korábban a bankoknak mindössze adminisztratív-jelentési kötelezettségük volt a gyanús ügyletekkel kapcsolatban, a jövőben különböző módszerekkel kockázati alapon minősítik ügyfeleiket.
Szigorúbb beutazási rendszert vezetne be az EU
Az amerikaihoz hasonló beutazási rendszert vezetne be az EU, amely elektronikusan tárolná az EU-ba vízummentesen utazó, harmadik országbeli állampolgárok adatait. Az Egyesült Államokban a múlt héten bevezetett rendszer az EU szerint akadályozhatja az eddig korlátozásmenetes üzleti célú utazást.
Az unió egy német diplomatával képviselteti magát a Koszovóról szóló tárgyalásokon
Javier Solana, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hosszas egyeztetések után Wolfgang Ischingert nevezte ki a Koszovó státusát rendezni kívánó tárgyalások európai mediátorának. A Pristina és Belgrád közötti újabb tárgyalások felett az ún. trojka bábáskodik: Ischinger mellett egy amerikai és egy orosz diplomata igyekszik elősegíteni a két fél mihamarabbi megállapodását.
EU-s lobbizás az alapoktól – a Corporate Europe Observatory jelentése
Habár kevesen tudják, de az EU-s jogszabályok többségét több ezer ismeretlen és felelősnek csöppet sem mondható szakértői csoport, tanácsadó bizottság és munkacsoport szerkeszti és véglegesíti. Még azok sem ismerik igazán, mi folyik a háttérben és hogy kik állnak mögötte, akik folyamatosan nyomon követik az EU-s jogalkotást.
EU kék kártya: agyelszívás nélküli munkavállalás
Felsőfokú végzettségűek a jövőben könnyebben kapnak munkavállalási engedélyt az Európai Unióban. Az Európai Bizottság bevándorlás politikáért felelős tagja, Franco Frattini megerősítette, hogy konkrét javaslattal áll elő, hogy megkönnyítse az unión kívüli, magasan szakképzettek munkavállalását.