Címke: oktatásügy

Õsztől a felsőoktatási intézmények többsége kredit-rendszerben működik

Szeptembertől a felsőoktatási intézmények 60 százaléka áll át a vonatkozó rendelkezések szerint a kredit-rendszerre – közölte Mang Béla, az Oktatási Minisztérium területért felelős helyettes államtitkára egy csütörtöki konferencián Budapesten. A felsőoktatási helyettes államtitkár ugyanakkor hozzátette: az egyetemeket, főiskolákat végiglátogatva azt tapasztalta, hogy a kredit-rendszerhez szükséges informatikai háttér az intézmények egy részében nem áll rendelkezésre. Az érintett felsőoktatási intézmények egyéves haladékot kaptak a bevezetésre. Mang Béla kiemelte: jövőre ötszázzal növelni kívánják a doktorandusz hallgatók létszámát. A tárca ugyanakkor a hallgatói létszámot nem kívánja tovább növelni, a forrásokat átképzésekre és továbbképzésekre fordítják majd. A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy az idén...

A felsőoktatási felvételi eljárás tervezett módosításáról

Az Oktatási Minisztérium vezetői több felsőoktatási fórumon kifejtették azt a szándékukat, hogy a 2003-tól érvényes felsőoktatási felvételi eljárás korábban bejelentett változásai közül bizonyos elemek – a jelentkezőket kedvezőbb helyzetbe hozó – módosításokkal lépjenek hatályba. A változásokról a sajtó többször is hírt adott. Az így felkeltett érdeklődés kielégítésére röviden összefoglaljuk azokat a javaslatokat, amelyeket az Oktatási Minisztérium a kormány elé kíván terjeszteni, illetve ismertetjük a felvételi rendszer azon elemeit, amelyeknek a módosítását javasolja. A legfontosabb a javaslatok közül az, hogy a kötelező két tantárgyas felvételi vizsga alól a felsőoktatási intézmény saját döntése alapján mentesítheti a jelentkezőit. Ebben az esetben a középiskolai...

Megváltozik a felsőoktatás finanszírozása

Szétválasztaná a képzési és fenntartási normatívát az oktatási tárca új vezetése. A felsőoktatási intézmények működését jelenleg hallgatói létszámarányosan finanszírozza a költségvetés: ezt a hallgatónként járó, szakonként eltérő mértékű összeget nevezik képzési és fenntartási normatívának. Mang Béla, az oktatási tárca felsőoktatási helyettes államtitkára azt mondja: az egyetemek, főiskolák épületeinek karbantartása nem függhet ilyen érzékenyen a hallgatói létszám változásától: a képzés és az épületállomány fenntartásának finanszírozását ezért külön kell választani. A képzési és fenntartási költségeket a felsőoktatási intézmények vezetőinek többsége is külön kezelné. A fő problémát az okozza, hogy a hallgatói létszám alapján kiszámolt képzési és fenntartási normatívát az egyetemek, főiskolák egyben...

Marad a diákhitel kamata

A diákhitel bevezetése óta eltelt egy évben 87139 hallgatónak folyósítottak összesen 15,1 milliárd forintot – közölte tegnapi, a 2001/2002-es tanévet értékelő sajtótájékoztatóján Õri András, a Diákhitel Központ (DK) Rt. kommunikációs igazgatója. Emlékezetes, a diákhitelt tavaly szeptemberben vezették be: a 35 év alatti, magyar állampolgárságú, főiskolai, egyetemi vagy kiegészítő alapképzésben, valamint akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésben részt vevő hallgatók 10, 15 és 21 ezer forintos havi összegek közül választhattak. A hitel kamata az első két félévben 9,5 százalék volt, a felvett összegek törlesztését pedig a munkába állás után kell megkezdeni: a bruttó fizetés hat százalékát vonják majd le a hallgatóktól. Õri András...

Diplomával az iskolapadban

A munkaerőpiac alapkövetelménye a versenyképes, konvertálható tudás, aminek köszönhetően az elmúlt években robbanásszerűen megnőtt a diplomával rendelkezők igénye a másoddiplomás képzési formák iránt. Dr. Mang Béla, az Oktatási Minisztérium felsőoktatási ügyekért felelős helyettes államtitkára úgy látja, a graduális oktatás mellett a PhD képzéseket is stabilizálni kell. A minőségi oktatás megteremtése ezen a területen is elengedhetetlen. A jövőbeni tervek között szerepel a hallgatói juttatások növelése. Eddig is léteztek pre- és posztdoktori ösztöndíjak, melyek a tanulmányi idő alatt megkönnyítették a hallgatók munkáját, de tovább kell tágítani a kereteket – nyilatkozta a helyettes államtitkár. Hozzátette: a piaci feltételek elengedhetetlenné teszik, hogy minél több...

Visszakozik az oktatási miniszter

Magyar Bálint oktatási miniszter korábbi döntésével ellentétben mégis Aáry Tamás Lajos marad az oktatási jogok biztosa szeptember közepéig. Magyar ezzel egyik első miniszteri döntését bírálta felül.

Közoktatási törvénymódosítás: kiszámítható jövő?

A 100 napos program 50 százalékos, pedagógusokat is érintő béremelése és a közoktatási törvénymódosító javaslat is a kiszámítható jövő ígérete – mondta Hiller István, az oktatási tárca politikai államtitkára.

Nemzetközi diákigazolványt a BME-ről

Az idén már a Műegyetemen is lehetőség nyílik arra, hogy a külföldre utazó diákok nemzetközi diákigazolványt igényeljenek. A műegyetemi Diákközpontban péntek kivételével minden hétköznap az igénylők rendelkezésére állnak. Az igazolvány elkészítéséhez a diákigazolványra, egy fényképre és 1100 Ft-ra van szükség. A nemzetközi diákigazolványt a helyszínen két perc alatt elkészítik.

Magyar diákok az európai átlag tükrében

A szakoktatásban a tanulók több mint fele egy tantárgyból, csaknem 30%-uk pedig több tantárgyból kapott elégtelen osztályzatot. A magyar diákok csupán a természettudományi ismeretek terén közelítik meg nyugat-európai átlagot, matematikából és olvasás-szövegértésből gyengébben teljesítenek – derül ki az OECD országok középiskolásait vizsgáló Pisa 2002 felmérésből. A szakértők szerint már harminc éve nem igaz, hogy a magyar diákok a világ élmezőnyébe tartoznak. A különböző – matematika, fizika – olimpiákról a kiemelkedő gimnáziumok által jól felkészített gyerekek hozták haza a jó helyezéseket, de ez nem minősítette az oktatási rendszer egészét – nyilatkozta Lóránd Ferenc, az Országos Köznevelési Tanács elnöke.