A Gazdasági Versenyhivatal gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt versenyfelügyeleti eljárást indított a Magyar Államvasutak Rt.-vel szemben, a versenytörvény 21. §-a és a Római Szerződés 82. cikke alapján. A vizsgálat tárgyát a MÁV Rt. a vasúti piacnyitást követően megjelenő magán vasúttársaságokkal szemben alkalmazott esetleges kizáró jellegű üzleti gyakorlata képezi.
Címke: versenyjog
A programcsomag egyoldalú módosítása miatt bírságolt a GVH
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2005. május 26-án tartott tárgyalásán megállapította, hogy a FiberNet Kommunikációs Rt. visszaélt gazdasági erőfölényével, amikor 2004. novemberében Csongrád és Nyergesújfalu településeken az előfizetők előzetes megkérdezése nélkül alakította át programcsomagjait.
Nem találta jogsértőnek az ATV Pénzfürdő nyereményjátékát a GVH
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2005. május 19-én tartott tárgyalásán hozott határozatával megszüntette az Első Magyar Magántelevíziós Rt., a TeleMedia Interaktív Szolgáltatások Kft. és a TeleMedia InteracTV Produkciós Kft. vállalkozás ellen a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma miatt indított eljárást.
A GVH közös erőfölénnyel való visszaélést bírságolt a mosonmagyaróvári temetkezési piacon
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2005. május 17-én tartott tárgyalásán megállapította, hogy az egy gazdasági egységet alkotó Városüzemeltető és Fenntartó Kft. és az Anubisz Kft. visszaélt közös erőfölényével. Az eljárás alá vont vállalkozásokkal szemben – egyetemleges kötelezettként – két millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki.
Versenyjogot sértett a Vodafone hangposta szolgáltatásával kapcsolatos magatartása
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2005. május 12-én tartott tárgyalásán gazdasági erőfölénnyel való visszaélésnek minősítette a Vodafone hangposta szolgáltatásának – sikertelen hívások esetén – kötelező igénybevételével kapcsolatos gyakorlatát.
GVH jogsértés megállapításával zárta le a fűszerpaprika ügyet
A Versenytanács a Házi Piros Paprika Kft.-t 6 millió forint, a Szegedi Paprika Fűszer- és Konzervgyártó Rt.-t 3 millió forint, a Kalocsa Fűszerpaprika Rt.-t 1 millió forint bírság megfizetésére kötelezte, mert a fogyasztók megtévesztésére alkalmas csomagolásban hozták forgalomba fűszerpaprika-őrlemény termékeiket.
A Pannon GSM “közkívánatra” reklámkampánya alkalmas a fogyasztók megtévesztésére
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa határozatában megállapította, hogy a Pannon GSM Rt. a 2004. szeptemberében megkezdett – a Pannon Praktikum tarifacsomagban értékesített 900, 1800 és 3600-as feltöltőkártyás terméket népszerűsítő – “Közkívánatra” szlogenű reklámkampányban közzétett reklámokban a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított.
Versenyjogot sértett a T-Mobile hangposta szolgáltatásával kapcsolatos magatartása
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2005. május 5-én tartott tárgyalásán gazdasági erőfölénnyel való visszaélésnek minősítette a T-Mobile hangposta szolgáltatásának – sikertelen hívások esetén – kötelező igénybevételével kapcsolatos gyakorlatát.
Konferencia beszámoló: VI. Infokommunikációs Szakmai Nap
2005. április 21-én a Pécsi Tudományegyetem Rákóczi úti Aulájában immár hatodik alkalommal került megrendezésre a PTE Állam- és Jogtudományi Kar Informatikai- és Kommunikációs Jogi Kutatóintézete által évente megrendezett, tematikus konferencia: az Infokommunikációs Szakmai Nap.
Átrázták Paksot az informatikai cégek?
Kartell gyanújával vizsgálja a paksi atomerőmű informatikai közbeszerzéseit a Gazdasági Versenyhivatal