Ügyvédi pályára való átlépés


Egyjogász # 2011.02.03. 00:12

Én egy több éve tapasztalt általános jelenségről írtam (amit más jogtanácsos kollégák és HR-esek is megerősítettek), arról, hogy egy komolyabb cég által meghirdetett jogtanácsosi posztra százszámra vannak jelenkezők, a zömük érdekes módon ügyvéd (akiket nem zárt ki a kamara, de akiknek ennek ellenére nem lealacsonyodás elmenni jogtanácsosnak).

Továbbra sem értem, hogy ezt a hozzászólásomat miért kellett "szembeállítani" azzal a teljesen egyedi esettel, hogy X.Y. kamara által kizárt ügyvédből lett jogtanácsos bíróság elé került valami bűncselekmény miatt. És??? Mi köze ennek ahhoz az általános jelenséghez amiről írtam?

Én is tudnék egyedi példákat mondani az ügyvédjelölt-ügyvéd-gyanúsított-elítélt "fejlődésvonalra" (azaz nem kell egy ügyvédnek jogtanácsossá válni ahhoz, hogy bűncselekményt kövessen el), lsd. pl. ügyvédi letétbe helyezett pénzek rejtélyes eltűnése, mégsem hiszem, hogy egy egyedi eset alapján rögtön általánosítani kellene.

guba # 2011.02.02. 17:48

Ez a történet engem is érdekelne, be tudnád linkelni?

Kovács_Béla_Sándor # 2011.02.02. 16:55

Annyi köze van hozzá, hogy az illető azt követően lett jogtanácsos, hogy az ügyvédi kamara kizárta. Vagyis a konkrét eset a wotan által vázolt "fejlődésvonalat" követte. Ami, persze, nem jelenti, hogy ez lenne a szabály.

Egyjogász # 2011.02.02. 16:33

Bocsi, lehet, hogy nagyon fáradt vagyok, de nem értem mi köze az én hozzászólásomnak ahhoz, hogy egy volt "bíró-ügyvéd-jogtanácsos"-ból valszeg elítélt lesz? (És kiről van szó? Úgy látom valami köztudott ügy, csak én maradtam le róla:) )

Egyébként az, hogy valaki ügyvédből elítélt legyen, megoldható közvetlenül is, nem kell ahhoz közben jogtanácsosnak lenni....:))))

godiwa # 2011.02.01. 16:22

Kollégám tárgyalt vele még büntetőbíró korában - azt mondta, hogy elég jó bíró volt. Valami később félrecsúszhatott nála nagyon.

Kovács_Béla_Sándor # 2011.01.31. 18:00

Méghozzá FB-bíró. Nem akármilyen karrier!

wotan # 2011.01.31. 14:39

" Érdekes felfogás. Mint alább írtam, nálunk egy jogtanácsosi pozícióra az első héten 73 ügyvéd jelentkezett, ez most már 100 fölött van, és egyik sem „bukott“ ügyvéd, hanem a legtöbbje fiatal, több nyelvet beszélő, ambíciózus ember."

A mai napon tárgyalásra kerülő pályaív
bíró-ügyvéd-jogtanácsos-gyanúsított majd gondolom elítélt miatt idéztem csak be Egyjogász hozzászólását a témához

hunfrakk # 2011.01.16. 17:05

http://ugyvedvilag.hu/laparchivum.php?…

ne lehessen bárkiből ügyvéd című témához itt egy új cikk

Sz.Márton # 2010.12.07. 09:21

Ez lassan olyan mint a szív. Van bal kam(a)ra és jobb kam(a)ra, hol politikailag hol színvonalban is értelmezve. Mostmár úgy is lehet (szív)ni egyeseknek többet! Lassan az ügyvédi pályán lépnek át (a szabályok és az emberek egyaránt), nem a pályára az emberek ha így folytatják!

wotan # 2010.12.07. 08:54

Pontosan ezt írtam és nem mást.
Én ilyenekkel találkoztam a saját kamarámban ( vagyis nem Bp.-i vagyok) Aki nem nyugdíjasként jött át annak sux.

godiwa # 2010.12.06. 16:27

wotan,azért ez erős hogy a legtöbbje megbukik, meg azért jönnek el, mert különben kirúgnák őket... legfeljebb te inkább ilyennel találkoztál.

godiwa # 2010.12.06. 16:22

Bocs Kacsa, de 14 éven keresztül napi 12 órát dolgoztam, hétvégéket is, volt hogy éjszaka készültem tárgyalásra és le se feküdtem, és nem egyszerű ügyekben - Budapesten ez volt az általános, vidéken persze más ez, de Bp.-en horror volt.
Én csak ezt láttam, ebben éltem. Elegem is lett belőle.

wotan # 2010.12.06. 15:58

Kettő nem zárja ki egymást.

A kamaránál igen hamar megszületik a kizáró határozat, ami azért érdekes rendszer. Az egyetlen kötelező felelősségbiztosítással járó tevékenység az ügyvédi, ahol a káresemény kötelező velejárója a szankció, ami akár a tevékenységtől történő eltiltást is tartalmazhat.

Másrészt viszont az is igaz, hogy a piaci versenyt nem mindenki bírja. Ez ugyanis nem szakmai vagy etikai alkalmasság kérdése és akárhogy is nézzük, egy alkalmazott jogtanácsosnak minden hónapban van fix fizetése. A havi fix nem kis dolog mostanában ezt el kell ismerni és bizony "havi 200 fixel az ember könnyen viccel"

Én mint írtam, csak a saját ismeretségi körömből hoztam példát. A nyugdíjas bírók, ügyészek ügyvédkednek gond nélkül.
Aki meg valami más miatt jött át, annak itt mind voltak gondjai és nem igazán húzták sokáig és kikerültek a pályáról vagy lecsúsztak.

Az megint már dolog amikor a biró vagy ügyész elmegy közjegyzőnek, mert az szerintem előrelépés a jelentős részüknek.

Egyjogász # 2010.12.06. 11:28

Érdekes felfogás. Mint alább írtam, nálunk egy jogtanácsosi pozícióra az első héten 73 ügyvéd jelentkezett, ez most már 100 fölött van, és egyik sem "bukott" ügyvéd, hanem a legtöbbje fiatal, több nyelvet beszélő, ambíciózus ember.

Tőlünk pl. a "bukott", illetve úgy írom inkább, hogy a szakmailag meglehetősen tré jogtanácsosok mentek el ügyvédnek (azért, mert máshová nem tudtak menni), mégsem nézem le az ügyvédi kar egészét, és mégsem mondom azt, hogy aki jogtanácsosnak válik be, az ügyvédnek még elmegy.....

wotan # 2010.12.06. 09:38

Miféle extrém munkateher?

Persze én sem ismerhetek mindenkit de aki onnan jött az ügyvédi pályára az vagy a nyugdíjazása miatt lépett át, vagy mert nagyon sürgős volt eljönni.

Megjegyzem, hogy ez utóbbi kategória jelentős része pár éven belül ügyvédként is megbukik és van aki pár év ügyvédkedés után már jogtanácsos vagy jegyző vagy egyéb hivatalnok.

Kacsa1111 # 2010.12.05. 20:56

Kedves godiwa,

bírák, ügyészek
extrém munkateher...

sosem gondoltam volna, hogy ezeket a szavakat egy mondatban fogom látni...:)))

néha 4 helyett 5kor vagy csak 6kor mehetsz haza? jujujj:)))


Kacsa11

godiwa # 2010.12.05. 12:24

Wotan! Nemcsak a fegyelmi elől lehet ám meglépni, hanem pl. büntetőbírók és ügyészek esetében az extrém munkateher és a kiégés miatt is.

Dr.Attika # 2010.12.02. 16:23

Bánáti Elnök úr nem is tudott a törvényjavaslatról csak, amikor már beterjesztették- saját nyilatkozata szerint. Viszont egyetért vele.
Kacsa!
Amikor a rendőrök sünöznek, akkor eme jókívánságot rövidítik?

Kacsa1111 # 2010.12.02. 16:17

Kedves wotan,

milyen problémán? az ügyvédkedés vállalkozás...ha megfelel a feltételeknek, akkor szabadon vállalkozhasson!


Kacsa11

Kacsa1111 # 2010.12.02. 16:12

megint csak ismételni tudom magam:

  • bánáti szarjon farfekvéses, alaposan megijesztett, erős pistába mártott, acélcsőre húzott süncsaládot!
  • a céhesedéssel pont azt érik el, amivel a piacvédelmi törekvéseiket legitimálni akarják: esni fog a szinvonal...

Kacsa11

wotan # 2010.12.02. 16:09

Egy bíró akkor mond le, amikor azt mondják neki, hogy akkor most következmények nélkül önként lemondhat, mert ha nem akkor egy másik verzió jön , nem pedig azért, mert hű de akar ügyvéd lenni. A nyugdíjas egy másik téma. Ők egy nem kevés bírói ( ügyészi) nyugdíj hátterével valóban okoznak gondokat, de ez nem segít a problémán.

Ez az egy éves alkalmazotti státusz semmit nem fog megoldani. Nincs piacvédelmi funkciója és nem is javítja a munka színvonalát.

Egyjogász # 2010.12.02. 11:19

"Elég sok bíró mond le mostanában. Feltételezem, hogy ügyvédként akar praktizálni a többsége. Na most ez a január elsejétől hatályos módosítás többnek „coki“, mert egy évig bizony alkalmazott ügyvédkedni kell."

Hát igen. Egy évekig bíróként dolgozó jogász valóban lényegesen nagyobb veszélyt jelent az ügyvédi kar szakszerűségi szintjére, mint egy jelöltből ügyvéddé váló jogász, aki lehet, hogy mást se csinált, csak a földhivatal előtt állt sorban...

Szó sincs itt a szakszerűség védelméről.

Egyjogász # 2010.12.02. 11:14

Egyértelműen nem arról van szó, hogy a kamarának az fáj, hogy néhány ügyvéd szakszerűtlenül jár el. Ha ez lenne, akkor - az orvosokhoz hasonlóan - elrendelnék az ügyvédeknek is (és nem csak a jelölteknek) a kötelező képzést, esetleg "szintentartó vizsgákat".
(Van jónéhány, akinek a Ptk., Pp., Mt., stb. időközbeni módosításai az újdonság erejével hatnak, azt hiszem már itt is írtam arról az ügyvédről, aki az egyik munkaügyi peremben 2007-ben 1994-es Mt-ből idézgetett....)

Nyilvánvaló, hogy ez is egy a kamara piacvédelmi törekvései közül, de mint írtam, a legnagyobb veszélyt, a jelöltek tömeges ügyvéddé válását ezzel nem védik ki.

Egyébként meg minden bírónak, jogtanácsosnak, stb. van jónéhány ügyvéd haverja, így valóban megoldhatatlan problémát fog jelenti, hogy pl. egy exjogtanácsos "bejelentkezzen" valakihez alkalmazott ügyvédnek (pláne, ha viseli a saját költségeit).

Ismételten és meg egyszer GRATULA BÁNÁTI!!!:)))

kfgabri # 2010.12.02. 11:06

Azért nagytételben már fáj a kamarának is, mert azt a sok-sok-sok panaszt ők dolgozzák fel.

bandeeraz # 2010.12.02. 10:54

Egyébként most őszintén: ha egy ügyvéd szar, akkor az csak neki kéne, hogy fájjon, és nem az egész Kamarának. Én is voltam jelölt két évig, szal nekem ez nem téma, én csak az ilyen "ügyvédtudjacsakaszakmaszabályait" dumát rühellem, meg a nagyképű zugügyvédeket, akik ellenjegyeznek minden szar dokumentumot, mert a pecsétmennyiség alapján számláznak. No, ilyenek félnek a pályára özönléstől:)