ha esetleg majd mégis beleesek, el is felejtettem a felmondási időt:) ajaj.
40 év munkaviszony után nyugdíj
Veci a 70-es években részmunkaidős munkaviszony még teljes munkaidőnek számít a nyugdíj megállapításánál. Jóval később hozták be (pontosan most nem tudom mokor)az arányosítást.
Vagy nem jól tudom?
Jaja, csak azt nem értem, mit csinálnak még egy hónapig, ha már most be van nyújtva és tárgyalják?
Gabicsek úgy van, ahogy írod. Akinek megvan a 40 éve és még dolgozik, annak még van felmondási ideje. Ez akár lehet 4, 6 hónap is. Ezzel is nyernek, akár fél évet. A taktikázáshoz nagyon értenek.
Kedves Veci!
1954-ben születtem, és az elmúlt évben kértem a Nyugdíjigazgatóságtól szolg.idő számítást. A kiszámítás szerint, /benne van a munkanélküli segélyen eltöltött 308 nap is/ 2011. szeptemberében mehetnék nyugdíjba! Akkor lenne meg a 14600 napom!
Ez nem semmi, addig majd figyeljük, milyen módosításokat adnak be.
Üdvözlettel Veci
Ha dec. 20-án döntenek, hogy fog ez egyébként hatályba lépni január 1-jén? Vagy úgysem esik bele majd senki, tehát ráérnek?
Bocsánat. Csak most látom, lenolaj1 erre már megpróbált válaszolni. A kérdés továbbra is fennáll. Mi lesz a kormányrendeletben?
Sziasztok lányok!
Ezt láttátok már a fidesz honlapján?
A kedvezményre jogosító időbe beszámít a tényleges munkaviszony mellett a gyermekneveléssel töltött időszak (terhességi gyermekágyi segély, GYES, GYED, gyermeknevelési támogatás folyósítási időszaka) is, összesen legfeljebb 8 év időtartammal számítva. A benyújtott törvényjavaslatról várhatóan december 20-án dönt az Országgyűlés.
Kiidegelnek minket???
Ki tudja?
(2b) A (2a) bekezdés tekintetében jogosultsági időnek minősül a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal, valamint a terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban eltöltött idővel szerzett szolgálati idő.
Mit jelent a vastag szöveg? A tevékenységgel járó fogviszony az világos, de mi az azzal egy tekintet alá eső jogviszony?
mamboci
A 4 órás munkaviszonyt csak arányosan számítják be.
A gyessel kapcsolatban a tv. módosítás után lehetne valamit mondani.
Üdvözlettel Veci
Megtaláltam:
http://www.fidesz.hu/index.php?…
„Az intézkedés célja a nők munkaerőpiacon, valamint családban való helytállásának elismerése, így a tanulmányokkal töltött időszak, a munkanélküli ellátás ideje, valamint az ápolási díj folyósításának időszaka a 40 éves munkaviszonynak nem képezi részét.”
Üdvözlettel Veci
Anna52
Tedd be a linket légyszíves, nem találom.
Üdvözlettel Veci
Ha valaki tudja, kérem segítsen!
1970.szeptember 09.-től dolgozom, az első három évben 4 órás munkaviszonyban, a későbbiekben 8 órás. Egy gyermekem született 1974-ben, ekkor már 11 hónapja 8 órás munkaviszonyban dolgoztam, de miután a GYES csak annak járt, akinek egy év nyolcórás munkaviszonya volt, ezért én a GYES-re nem voltam jogosult.
Szeretném tudni, hogy a 4 órás munkaviszonyt a szolgálati idő számításnál hogyan számolják?
Azt is szeretném tudni, hogy miután a GYES-re nem voltam jogosult, mert "csak" 3 év négyórás és 11 hónap nyolcórás munkaviszonnyal rendelkeztem, akkor most ismét büntetnek azzal, hogy csak az mehet el negyven év munkavizsony után, aki három gyereket szült?
Előre is köszönöm a választ!
Most olvastam a fidesz honlapján, hogy az ápolási segélyen töltött idő nem számít bele a 40 évbe, hátha valakit érint , azért szóltam.
Figyi
Most szavasztak arról, hogy sürgős tárgyalásba veszik a tv. javaslatot
Üdvözlettel Veci
Szerintem úgy lessz a rendelet megfogalmazva,hogy a lehető legkevesebb érintettje legyen.
Hogyan is működik ez ?
Egyszerűen: Nem tudom emlékezik-e még valaki arra a tényre,amikor a Regőci-Sallai párost (műkorcsolya)egy olimpián "megverették" az oroszokkal ???
Három matematikus (orosz) egy éjszaka alatt kiszámolta,hogy akiket befolyásolni tudnak,azok milyen pontszámot kötelesek adni a gyakorlatra.
Tehát a megalkotandó rendeletet most biztosan nem egy matekzseni,hanem legalább négy-öt számolja.
Amit igért betartotta címmel amundér becsűlete megvan védve, a többséget hagyni fogják "elvérezni".Ide a rozsdás bökőt :-)))
By
gattaga
Igazából egy kérdőjeles résztől eltekintve minden tisztázódott.
A kérdőjel:
Innen idézek és emelem ki lényeget: http://www.koziranytu.hu/…ormaciok/334
„Ami tehát most biztosnak tűnik, az a „40 év”.
És hogy mi számít bele a jogosultsági időbe? Egyáltalán mi az a jogosultsági idő? Ezt még ma sem tudjuk. A törvénytervezet felhatalmazó rendelkezést tartalmaz, amelyben a Kormány felhatalmazást kap arra, hogy az imént idézettek szerinti, kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonyokat rendeletben határozza meg. Erre azért van szükség, mert a jogosultsági időket több évtizedre visszamenőleg kell vizsgálni. Azóta egyes jogviszonyok elnevezése és a rájuk vonatkozó szabályozás jelentősen megváltozott. A megalkotandó kormányrendeleti felsorolás alapján a jogosultak számára is egyértelmű lesz, hogy mely jogviszonyok alapján szerezhettek jogosultságot. – írja indokolásában a miniszter.”
kriszmasz
csera is mellékelte, a szöveges PDF-re kattints, nyisd meg, vagy mentsd le ITT:
http://www.parlament.hu/…om.irom_adat?…
Üdvözlettel Veci
kerdiantalne
Gondolom pl. bedolgozás, alkalmi munkavállalói könyvves foglalkoztatás (ezek a tippeim)
Üdvözlettel Veci
Kerdiantalne, azt gondolom, rátapintottál a lényegre!
Az „egy tekintet alá eső jogviszonyt ”egy későbbi kormányrendeletben fogják kifejteni. Ebbe még sok minden - akár váratlan dolgok is - beleférnek.
S hogy az a bizonyos kormányrendelet mikor fog napvilágot látni? Hmmm, váll felhúzva, karok széttárva.
Gattaga, a portfoli.hu-s cikk véleményem szerint abszolút korrekt (az elütésektől eltekintve). Tartalmilag eddig ezt érzem igazán tisztán látónak, nincsenek benne fogalmi zavarok. Azt nem állítom, hogy mindennel egyet is értek, de ami a tv.tervezetet illeti, nos az teljesen rendben van.
ITT lehet követni online a parlament munkáját!!!
http://www.parlament.hu/…_ujnapok_ckl
Katt. az "élő adás"-ra, majd megnyitás és élvezhető a parlamenti előadás, műsorzárásig.
Szerintem a várható szünet 16:45 után érdemes rákattintani.
Üdvözlettel Veci
Köszönöm Veci, igen erre a táblára gondoltam.
És arra, hogy ezt a táblát talán tovább lehetne majd fejleszteni, ha már minden letisztult.
Véleményem szerint a mostani tervezet szerinti jogosultsági idő csak annak megállapításában játszik szerepet, hogy ki mehet el kedvezményesen nyugdíjba.
Azoknak, akik ez alapján jogosultak, a továbbiakban a most is érvényes szolgálati időt és az annak megfelelő jövedelmeket veszik alapul a nyugdíjszámításnál, tehát az ápolásit, munkanélkülit, meghatározott tanulmányi időket, stb.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02