Köszi mindkettőtöknek...
Holnap valszeg megkapom a felmondást, addig most már nem zaklatok senkit, de utána számítok rátok ...
Köszi mindkettőtöknek...
Holnap valszeg megkapom a felmondást, addig most már nem zaklatok senkit, de utána számítok rátok ...
Tőlem hallotta, hogy neki nem lenne problémája a minimálbéres játékból. Én meg azért mondtam, mert még soha nem hallottam ilyet és nem hiszem, hogy néhány ezreléknél nagyobb az esélye arra, hogy az ő n+1. ilyen ügyéből akarna valaki precedenst csinálni.
ha felmond fordulj ügyvédhez, az majd megvizsgálja az indokot, hogy érdemes-e amiatt perelni.
Azt nem tudom eldönteni, hogy a munkáltatód hogy gondolkodik az esélyeit illetően.
Azt nem tudom, hogy honnan hallottad, hogy téged nem vonnának felelősségre, tényállásszerűen tettestárs vagy adó és társadalombiztosítási csalásban.
Az, hogy mennyibe kerül egy konzultáció, nagyon változó.
Arra kötelezik, amit a kersetben kérsz, ha nem azt kéred, hogy vegyen vissza, akkro nem azt fogják megítélni.
De ha jobban jár, hogyha zsebbe fizet, mintha beperelem?
Hisz ha beperelem megvizsgálják, hogy minimálra jelenti be az alkalmazottait, programozókat, akik nyilvánvalóan 100 ezreket keresnek, könyvelőt, ilyesmi alkalmazottakat.
Amúgy azt hallottam engem nem vonnak felelősségre, ha kiderül, hogy minimálra voltam bejelentve, ez akkor nem igaz? (amúgy ti itt mind jogászok vagytok?)
A jogellenes felmondás akkor is jogellenes, ha nem rendkívüli de nem valós az indok ugye?
Pl ha a munkámra hivatkozik ugye miért rögtön betegállomány után rúg ki, miért nem derült ki előtte. Vannak a neten álláshirdetések, ahol világosan kiderül (cégnévvel) hogy kereskedelmi vezető (én) és pénzügyi vezető (könyvelő) MELLÉ keres asszisztenst, tehát hosszútávra tervezett velem... ez bizonyíték?
Ne haragudj hogy sokat kérdezek de próbálok a lehetőségekhez mérten biztosra menni.
Egyébként egy jogi tanács személyesen mennyibe kerül munkajogi ügyben az esetemben? csak arra kihegyezve hogy milyen esélyeim lehetnek egy munkajogi perben. A lényeg az hogy a nyerésre milyen esélyek vannak és nyerés esetén mit kapok.
Mert mi van ha kötelezik hogy vegyen vissza? közölte nicsn munkaköröm. A fizetés helyett lehet inkább visszavenne és kicsinálna, hogy mondjak fel, tehát nem járnék túl jól
Nézd, a jogellenes felmondásért mindenképpen perelhetsz, ha bekövetkezik. Felmondási idő, és védelem is jár. Végkielégítés nuku. A zsebbe fizetést nyilván ő sem hozza fel, mert ő lesz a legsárosabb adócsalásban.
Határozatlan természetesen. 17én lesz egy éve hogy a cégnél voltam.
Tehát elfogadhatok közös megállapodást, ha kifizet egy csomó pénzt zsebből zsebbe??? ez is adócsalás, nem?
a gond az, hogy jó lenne tudni egy esetleges per esetén az esélyeim (jó sok szó es- taggal kezdve, bocsi a magyartalanért) mert ugye nem kéne vagdalkoznom perrel ha nem tiszta az esélyességem.
Nem voltam gép közelében péntek óta. Na szóval:
természetesen a felmondási időre a jogszerű munakbér (azaz a minimálbér) bőven megfelelő, és a helyedben bíróság előtt nem is igazán forszíroznám azsebbe kapott pénz esetét, mivel ha ottbevallod, hogy volt iylen, akkro te is adócsaló vagy, ami bűncselekmény ugye. Irreleváns, hogy szociális nyomás miat követtél el bűncselekményt, ezt még enyhítő körülményként sem igen szokták figyelembe venni.
A papírjaid nem egy hónap után, hanem az utolsó munkában töltött napon kell kiadja, azza amikor utoljára aktuálisan munkát végzel.
És természetesen elfogadhatsz közös megegyezést, akkor ha a feljánlott összeg legalább annyi, mint amennyi normál rendes felmondás esetén járna és persze beleértve a teljes, és nem csak a papíros fizetést. Határozott, vagy határozatlan idejű szerződésed van?
Szia Banyamancs, próbáltam mailt írni de visszapattant vmi miatt... te írj nekem akkor kérlek, hátha megváltozott a címed, mióta ide regisztráltál.
Az enyém él. Nagyon várom a választ.
Köszi
Chris
Mindenképpen jövök szombat du., de egyelőre nem tudok leülni a gép elé és ez eléggé hoszú választ ígér. Ha gondolod, emilre is átválthatunk, akkor az már magán "beszélgetés" és nem kell itt leírni mindent.
Várom a választ :(
köszi
Kérdésem, milyen esetben írhatom alá a felmondást?
Van e jogom elhozni és beírni nektek mi van benne...?
A lényeg: minimálra vagyok bejelentve, természetesen nem ennyit keresek.
Ha azt írja rendes felmondás de eltekint a teljes idő letöltésétől, akkor ugye nem kell bemennem viszont még egy hónapig állományban maradok? A papírjaim csak ezután az egy hónap után kapom meg, gondolom.
A másik: hogy milyen fizetés jár erre az egy hónapra? megteheti, hogy csak a minimálbért adja oda?
leselkedik e rám veszély, ha per lesz és ugye kiderül, hogy nem minimálbért kerestem? Nem tehettem mást, már muszáj volt elhelyezkednem, hónapok alatt sem volt nem minimálbérre bejelentett állás, mindenhol minimálra akartak, évek óta arra vagyok bejelentve mindenhol...
tehát kellhet e bűntetést fizetnem ebben az esetben.
A következő, hogyha felajánl vmi összeget, hogy ne menjünk perre és írjam alá, hogy közös megegyezés azt elfogadhatom e? Vagy ha nem, akkor mit tehetek hogy rendes-vagy rendkívüli felmondással mondjon fel?
Ha rendessel es látom, hogy nem valós az indok akkor is alá kell írnom??
Köszi előre is majd kérdezek még.. muszáj tudnom mielőtt nekivágok...
Amennyire tudok, én biztosan segítek, Nagymacska meg legfeljebb leellenőrzi, nem mondtam-e hülyeséget! :-)
Segítetek ha megkaptam a felmondásom? úgy értem a további teendőkben.
Ez várhatóan jövő szerda lesz
Mindenképp keresek a sok segítő közül az egyik már ajánlott is vmit. Csak olyan helyre megyek ahol bejelentenek rendes bérrel, vagy legalábbis többel mint itt.
Nem vagyok az az ülök otthon és sajnálom magam tipus... szóval igyekszem tovább lépni.. most mást úgysem tehetek...
És nem is igazán revansot akarok, hanem a jogos jussomat, ami egy ilyen helyzetben egy ilyen embertől megillet
Nem tudom elképzelni, milyen érzés lehet (önző módon, bevallom, nem is szeretném megtudni). Sajnálom, ami történt. Ha megvéded magad a munkaadóddal szemben, talán segít egy kicsit lelkileg. Ilyenkor nem lehet jó tanácsot adni. Csak az idő segít.
Tudom, hogy nehéz, de mindenképpen érdemes lenne másik munkahelyet keresned, a táppénz így nem tűnik túl jó megoldásnak hoszútávon. :-(
Nem tudom elképzelni, milyen érzés lehet (önző módon, bevallom, nem is szeretném megtudni). Sajnálom, ami történt. Ha megvéded magad a munkaadóddal szemben, talán segít egy kicsit lelkileg. Ilyenkor nem lehet jó tanácsot adni. Csak az idő segít.
Tudom, hogy nehéz, de mindenképpen érdemes lenne másik munkahelyet keresned, a táppénz így nem tűnik túl jó megoldásnak hoszútávon. :-(
Köszi, arra most nincs időm... pedig még sehol sem vagyok a gyógyulás utján sejtheted... még belsőleg is gondjaim vannak, nemcsak lelkileg.
A lényeg, hogy ezt már nem hagyhatom, ez MINDENKI szerint nagyon durva.. ma 14napja hogy elvetéltem...
Nem könnyű az ilyen. De ha úgy érzed, tenned kell valamit a saját érdekedben, saját magadért, akkor mindenképpen érdemes, mert jó érzés, hogy nem nézhetnek baleknak! Ami jár, az jár!
A testi és lelki gyógyuláshoz pedig türelmet és nagyon sok sikert kívánok! :-)
Nos, a mostani helyzet. Tegnapi napom a nőgyógyász igazolta.
A maitól megpróbálok még mondjuk egy hetet kérni a körzetitől, addig úgyis el kell még mennem egy intézetbe, ahol a hozzám hasonló betegeket utógondozzák, ha gáz van onnan kérek egy igazolást, hogy a kezelésük alatt állok ezt a körzetinek még odaadhatom.
De nem akarok sokáig tp.en lenni mert 37ezret kapok a minimál után, éljen meg ebből bki, tehát csak amíg kiokosodom és merek és tudok lépni. Aztán szépen megkérem a felmondásom... és indulhat a lavina
Hogy azt hiszik, hogy értenek hozzá és nem fordulnak "szerelőhöz". Illetve leginkább az, hogy nem is gondolják, hogy szerelőhöz kellene fordulniuk, illetve ha erre rájönnek, akkor sokallják a pénzt a szerelésért. :-)
Ahogy elgtöbben mosógépet javítani sem tudnak... Nem értem, mi ezzel a probléma.
Igen, sajnos azt kellett megállapítanom, hogy a munkajogot csak a munkáltatók és a munkavállalók nem ismerik. :-(
Igen be lehet csapni, de ahogy mondtad, jogszabály nem ismerete nem mentesít, így a becsapott munkavállaló csak magára vethet.
Ha elromlik a mosógépem, mosógépszerelőt hívok. Ha "elromlanak" a jogaim, miért is nem fordulok szépen jogászhoz? Márpedig ha szóban felmondanak, és úgy érzem valami nem stimmel, akkor nyilván elromlotak azok a jogok.
Sziasztok!
Chris! Eleve az orvos hozzáállását sem értem, műtét, vetélés, lelki sebek. Hihetetlen, hogy nem tud még táppénzen tartani egy ideig. Mindenre van az OEP által kiadott kvóta, meddig lehet bizonyos betegségekkel, sérülésekkel, stb. táppénzen vki. persze ez az általuk kidolgozott lista kissé érdekes, néha mondhatni nevetséges. Mondjuk, ha ez alapján nem mer már kiírni, akkor felmenthető vmilyen szinten, de a DE ott marad. Elvégre nem csalni akarsz, ha jól sejtem.
A "felmondásod" után nem hiszem, hogy jó ötlet lenne ugyanannál a munkáltatónál maradni, de mindenképpen harcolj az érdekeidért, harminc napig nem indulhat el a felmondási időd, aminek legalább másik harminc napnak kell lennie, így minimum 2 hónapnyi munkabér még jár és lehet, hogy szabid is maradt benn. Meg kell várni, mit ír rá a felmondási papírodra, lehet, hogy még azt is meg lehet támadni, ha nem elég okos és akkor már elég sok pénzről lehet szó. A munkaügyi bíróságok pedig -valljuk be- eléggé munkavállaló-pártiak.
Viszont Nagymacskához is lenne kérdésem: az OK, hogy a szóbeli felmondás semmis, de, ha valaki ezt készpénznek veszi és nem megy be teszem azt másnap dolgozni, akkor nem lehet a munkáltató részéről rögtön egy olyan húzás, hogy mivel nem jelent meg a munkahelyén, ezért rendkívüli felmondásra adott okot. Azt meg hogyan lehet bizonyítani, hogy előtte ő négyszemközt, szóban felmondott? Lehet, hogy paranoiás vagyok, de akár ez is előfordulhatna. (Azt tudom, hogy a jogszabályok nem ismerete senkit sem ment fel a felelősség alól, de mégis, így is be lehetne csapni szegény tudatlan munkavállalót.)
Az hogy van papírom, hogy 3vizsgálaton voltam tegnap az máris igazolttá teszi a tegnapom? de hogy igazolja az OPE felé ha nincs tp-es papírom?
fenébe el kell mennem itthonról mentem ami menthető...
köszi mindent, este folytatjuk v délután ha itt leszek és ti is
MINDENT KÖSZI
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |