Előrehozott öregségi nyugdíj


pejan # 2014.12.24. 07:40

tibuska!

  1. Itt nincs szerkesztő, nincs hivatalos válaszadó, ide olyanok írnak, akik már megjárták a maguk rögös útját a nyugdíjig vagy készülnek rá. Itt laikus tanácsokat kaphat.
  2. Ha egyszer a hivatal fehéren-feketén megírta, hogy két lehetőség közül választhat (jelenlegi összeg vagy újraszámolás) és a továbbiakban a magasabb összeget folyósítják, akkor azt miért nem lehet elhinni, megérteni? Ez így igaz, csökkenteni nem fogják az ellátást, de egy újraszámolással hátha több lesz a nyugdíj; legalább meg kéne próbálni (persze nem kötelező).

((Az enyém kicsit más eset, de az újraszámolással kapott plusz 8 % igen jólesett))

Korall54 # 2015.01.07. 19:48

BUÉK Mindenkinek!
Kérdésem az 53-as nők ügyével kapcsolatos.
Eddig úgy tudtam, hogy az 53-as nő, ha 2011. dec. 31-ig teljesült a 37 év szolgálati ideje, akkor 2012-től a 63 éves szülinapjáig (2016) bármikor elmehet(ett) korhatár előtti ellátásra. Jómagam, lévén 53-as nő, 2012-ben igénybe is vettem ezt a lehetőséget.
Mostanában valahol azt olvastam, hogy már 2013-tól nem lehetséges, hiába volt meg valakinek az említett feltétel. Vajon ez igaz?
Akkor tegyük föl, hogy én tovább akartam volna dolgozni mondjuk 2014. májusig és akkor igényeltem volna a korhatár előtti ellátást, már nem tehettem volna meg, hiába teljesült a 2011. dec. 31-ig kitűzött feltétel a részemről?


Üdv: Korall (53-as nö)

Lyonee # 2015.01.07. 20:49

A jogszabály mai napon (2015.I.7.) hatályos állapota

"3. A korhatár előtti ellátás megállapítása

7. § (1) A 4. § (1) bekezdésében foglaltakon túl - 2011. december 31-ét követő kezdő naptól - korhatár előtti ellátásra jogosult

  1. az, aki 2011. december 31-éig az előrehozott, csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj igénybevételéhez a Tny. 2012. január 1-jét megelőzően hatályos szabályai szerint szükséges

aa) életkort betöltötte, és

ab) szolgálati időt megszerezte azzal, hogy a korhatár előtti ellátásra e pont alapján való jogosultság szempontjából szolgálati időként kell figyelembe venni a rokkantsági nyugdíj és a baleseti rokkantsági nyugdíj folyósításának időtartamát is,

  1. az az 1953. évben született nő, aki 59. életévét betöltötte és a korhatár előtti ellátás kezdő napjáig, de legkésőbb 2012. december 31-éig legalább 37 év szolgálati időt szerzett azzal, hogy a korhatár előtti ellátásra e pont alapján való jogosultság szempontjából szolgálati időként kell figyelembe venni a rokkantsági nyugdíj és a baleseti rokkantsági nyugdíj folyósításának időtartamát is,"
Korall54 # 2015.01.07. 21:43

Lyonee
Most látom, hogy pontatlan volt eleve az információm, de hála Neked, pontos választ kaptam a kérdésemre. Köszönöm. Így valakinek tudok biztosat mondani.


Üdv: Korall (53-as nö)

pedro61 # 2015.01.08. 18:02

kérdésem lenne:
azt olvastam az interneten ,hogy 32 év szolgálati év után elmehet nyugdíjba korhatártól függetlenül az a nő,aki 3 gyereket nevelt fel.
én 1961-ben születtem, 3 gyerekem van és 36 évet dolgoztam le a GYES és GYET-el együtt!
köszönöm a választ....
pedro61

szafika # 2015.01.09. 00:55

Pedro61 ! a nők " akciósához " " 40 év jogosultsági idő " szükséges , mivel 3 gyerekre 8 évet lehet igénybe venni a 40-ből ! a 32 ledolgozott évhez nem ajándékba adják a 8 évet , hanem a 2-nek összesen kell 40 évnek lenni ! nem 36-nak , hanem összesen 40-nek kell lenni ! h elmehess nyugiba ! még 4 éved van , amit dolgoznod kell !
/ Lehet , h én se fogalmaztam elég világosan , de majd elmondják érthetőbben is ugyanezt a lányok , akik értenek is hozzá , nem laikusok , mint én . /

munkásnő (törölt felhasználó) # 2015.01.12. 06:30

Korhatár előtti ellátások

2012. óta, mely időponttól csak a teljes nyugdíjkorhatár betöltésétől vehető igénybe öregségi nyugdíj, külön figyelmet érdemel a korhatár előtti, nyugdíjnak nem minősülő ellátások szabálycsoportja.

A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. törvényben szabályozott estekben továbbra is van lehetőség korhatár előtti ellátás igénybevételére.

Így például az 1953-ban született hölgyek, akik az 59. életévüket betöltötték, és legkésőbb 2012. december 31-ig legalább harminchét év szolgálati időt szereztek korhatár előtti ellátást vehetnek igénybe öregségi nyugdíjkorhatáruk, azaz a hatvanhárom év 2016-ban történő betöltése előtt.

Ugyanígy – akik 2014. december 31-ig korkedvezményre szereztek jogosultságot, öregségi nyugdíjkorhatáruk betöltése előtt korhatár előtti ellátást igényelhetnek.

(Mint ismeretes, 2014. december 31-ét követően újabb korkedvezményre jogosító időszak nem szerezhető a 2015. évi jogszabályváltozás következtében.)

asztalosmarika # 2015.01.13. 07:37

Tisztelt Cím!

1956.01.14-én születtem,36 év 329 nap jogosultsági időm

van,a szolgálati időm 40 év 221 nap,jelenleg rokkantsági

ellátáson vagyok.Kérdésem az lenne mikor mehetnék el

előre hozott nyugdíjba,ha meglenne a 37 év jogosultságom,

van-e valamilyen lehetőségem erre.

Válaszukat előre is köszönöm.

Ida

munkásnő (törölt felhasználó) # 2015.01.13. 11:12

'asztalosmarika...Ez már megszűnt,maradt a Nők 40-évese,vagy a tényleges öregségi...!...Aki 1956-ban született, annak a 64. életév betöltését követő 183. nap...! Ha van igazolt korkedvezmény,akkor annyival előbb ! Üdv.

Szigetike # 2015.01.20. 08:11

Tiszteltek!
Az AB. a III/01921/2013.számú beadvány alapján hozott 12/2014.(IV.10) határozatával megsemmisítette a Ktv. adott §-át.
Kérem,hogy jelezzétek részemre, hogy ez a döntés kiterjesztő hatással bír-e a 2011.április és december 31. között - a nők 40 éves nyugdíjával élő Hölgyekre-akiket nem felmentéssel engedtek el./így nem kaptam jubileumi pénzt/
Talán emlékeztek rá, mindenki menekült-a nyugdíjszámítás változása és az esetleges kedvezmény megszüntetése miatt.
Várom véleményeteket.
Szigeti

KoZso # 2015.01.20. 13:41

Tisztelt Forumozók!
Anyukám áprilisban tölti a 60. életévét, mely alatt 37 év szolgálati időt tudhat magáénak. Sajnos 2 éve közmunkás, mert a település, ahol lakik, nem kínál semmilyen munkalehetőséget (300 fős falú Borsodban). a közmunkaprogramot leállították, mert nem tud az önkormányzat fizetni semmit, így ellátás nélkül maradt. Hiába ment a jegyzőhöz, az nem tudta semmi jóval kecsegtetni. A munkanélküli járadéka is letelt már. Kérdésem, hogy ebben az esetben van valami lehetősége előnyugdíjra, akár csökkentett összegűre is? Az öregségi nyugdíjellátáshoz még 4 éve hiányzik, azt otthon fogja jövedelem nélkül tölteni? Van erre valamilyen megoldás?
A válaszokat előre is köszönöm.

Szigetike # 2015.01.21. 06:40

mamamacoka

Köszönöm válaszodat.
Tényleg született már döntés Veszprémben-az volt az AB határozat alapja.Csak nem tudom kibogozni az AB dokumnetumból,hogy amennyiben nem kértem a felmentésem írásban (azt mondták felesleges)akkor ha elindulok egy ilyen perrel,mivel bizonyítom azt,hogy a közös megegyezés csak kényszer volt.Ha általános az AB döntése akkor mindenki mehet a munkáltató pénztárához,vagy perelhet./és nyer

KoZso # 2015.01.21. 08:08

"mamamacoka"-nak üzenem: Köszönöm !

benibi # 2015.01.23. 10:30

Interneten olvastam,hogy azoknak a nőknek,akik 60 évesek elmúltak és állás keresők,már nem kell igazolniuk a munkával töltött éveiket. Az 55. életévüket betöltött hölgyek pedig már 37 év szolgálati idővel beléphetnek a programba,az érintetteknek legalább egy hónapnyi nyilvántartott álláskeresői státusszal kell rendelkezni.Kósa István a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője nyilatkozta. (forrás palyazatfigyelo.info)Azt szeretném kérdezni,hogy igaz-e ez az írás.Ugyanis Én az idén novemberbe töltöm be a 60. életévemet,falun élek 32 év szolgálati időm van,kényszerből lettem főállású őstermelő,hogyne kelljen a magas tb-ét fizetnem,mivel nem volt munkahelyem így bevételem se. Ha igaz.akkor mit kell tennem,hogy ebbe a programba bekerüljek?
Válaszukat előre is köszönöm

hegi54 # 2015.01.25. 18:57

Azt hiszem, hogy elfelejtettem: l-el kezdődik a személyi azonosító számom!

tartybor # 2015.02.23. 15:13

T. Cím!
1954 júliusában született nő házi gyermekorvos vagyok, aki Bt-ben végzem gyermek körzet orvosi ellátását. A kérdésem az, hogy előrehozott csökkentett összegű nyugdíj mellett végezhetem-e a házi gyermekorvosi tevékenységemet úgy, hogy mellette a nyugdíjamat is megkaphatom.
Üdvözlettel:
tartybor

Korall54 # 2015.02.24. 13:24

tartybor

Az előrehozott öregségi nyugdíj megszűnt 2012. jan. 1-jén. Csak korbetöltött öregségi nyd-ba lehet elmenni, vagy a női 40 éves kedvezményes nyd-ba. Esetedben az öregségi nyugdíjkorhatár 63,5 éves kor. A női 40-nel esetleg egy kicsit előbb el tudnál menni, annak függvényében, hogy az össz szolgálati időn belül mikori lenne meg a 40 év jogosultsági időd, ami a feltétel. Nálad ez kb 63 éves korodban lenne, mivel „sajnos” egyetemre jártál. Vannak olyan nők, akik viszont 56-57 évesen el tudnak menni… (A 40 évesbe legkevesebb 32 év munka + legföljebb 8 év gyes számít bele. Ez a belső arány változhat, pl. 36 év munka + 4 év gyes, vagy 40 év munka. Ha ezen túl vannak még bizonyos idők, azok a szolgálati időbe számítanak be, - a nappali felsőfokú tanulmányok is -, ami pedig az összeg kiszámításában játszik szerepet. Neked 63 éves korodban ha kijön a 40 jogosultsági idő, akkor 45 szolgálati évvel tudsz nyugdíjba menni.)


Üdv: Korall (53-as nö)

Korall54 # 2015.02.24. 13:30

tartybor

A kérdésedre a pontos választ ráérsz majd 2 év múlva kutatni, a majd akkor aktuális jogszabályok szerint.


Üdv: Korall (53-as nö)

liverpool1 # 2015.02.28. 19:05

T. Cím!

Édesapám 1954 decemberében született, 44-45 év munkaviszonnyal rendelkezik. Ez alapján 63 és fél évesen éri el a nyugdíjkorhatárt, így 2018 júniusáig kell dolgoznia.
A kérdésem, hogy van-e arra valamilyen lehetőség, hogy korábban el tudjon menni nyugdíjba (csökkentett nyugdíjösszeggel, 44-45 év munkaviszony megléte alapján...)

Köszönettel,
liverpool1

munkásnő (törölt felhasználó) # 2015.03.02. 14:32

liverpool1...2012-től minden lehetőség megszűnt! Ha van igazolható korkedvezménye mert olyan munkahelyen dolgozott ahol ilyent lehetett "szerezni",akkor annyival előbb. Ha nincs akkor valóban csak 2018.Júniusában mehet el ! Üdv.

lezli53 # 2015.03.03. 17:52

Kedves Lyonee!

1953 május 31.-én születtem, megközelítőleg 47 év munkaviszonyom van, most egy építőipari kft-nél dolgozom szakmunkásként, 2016 május 31.-én érem el az öregségi nyugdíjkorhatárt.
A kérdésem az, hogy a felmentési idő (sétáló idő)
hogy van ilyenkor, jár-e ez nekem, vagy igényelnem kell
a munkáltatómnál. Ha jár a 13 éves itteni munkaviszonyomra hány nap jár, mi van a fizetett szabadságokkal.
Az öregségi nyugdíj iránti kérelmemet mennyivel előbb kell
beadnom, mert van egy bizonyos átfutási idő.

Tisztelettel! lezli53

Valkó # 2015.03.03. 20:15

Tisztelt Cím!
Szeretném megkérdezni hogy 1986.09.05től 1987.02.18ig, nem volt munkaviszonyom. ezt az időt járulék megfizetéssel meg lehet váltani? így folyamatos lenne 1972 től a munkaviszonyom.. választ előre is köszönöm..

Lyonee # 2015.03.03. 21:02

Kedves lezli53!
Sétálóidő, vagyis felmentési idő nem jár. Jogszabály nem biztosítja. Ha nyugdíjba szeretnél menni, akkor neked kell erről gondoskodnod, mármint hogy szabad légy. Ha felmondasz, akkor a felmondási időt le kell dolgozni. Figyelj arra is, hogy a szolgálati időd kerek év egyen. Ezen azt értem, hogy ne hiányozzon a 47 évből 1 nap sem, mert 1 évet veszítesz vele, és 2% nyugdíjat. Sőt, ha bírod egészséggel, minden hónapra, amit a nyugdíjkorhatárod betöltése után dolgozol, kapsz még 0,5%-t. 4 hónap továbbdolgozással 2%-kal lenne több a nyugdíjad. Tudom, hogy már alig várod a nyugdíjazást, fizikailag is nagyon el lehetsz használódva ebben a munkakörben, de azért leírtam.
Persze megpróbálhatsz kicsit egyezkedni a munkáltatóddal. Hátha ad némi kedvezményt. Közös megegyezésnél a 2 fél akarata teljesül.
A munkáltató jogszerűen nem mondhat fel, csak akkor, ha nem tud alkalmazni, vagy, ha elérted a rád érvényes nyugdíjkorhatárt. De, akkor sem köteles.

Felmondás esetén a felmondási időd a 17 év alapján 30+30 nap, vagyis 60 nap. A szabadságodat a felmondási idő alatt kiadhatják, ha netán maradna, azt ki kell fizetni.
A nyugdíjadat a munkaviszony megszűnte után tudod intézni. Előfordulhat, hogy több hónap is eltelik, ezért legalább 3 havi tartalékról gondoskodjál, hogy ne érjen meglepetés. Azért 2 héttel előbb próbálkozhatsz, legalább kiderül milyen iratra van még szükség. Jó lenne előtte kérni a szolgálati idő megállapítást, ha még nem kérted. De, ha könnyen tudsz mindent igazolni, akkor nem fontos.
Ha aktuális lesz, segítünk, ha kell. Addig a munkáltatód hozzáállását kipuhatolhatod. Te tudod, milyen kapcsolat van köztetek, van-e realitása egy olyan közös megegyezésnek, ami számodra kedvező.

lezli53 # 2015.03.04. 16:21

Kedves Lyonee!

Köszönöm a segítő válaszát! Van már szolgálati idő
elbírálási hivatalos papírom, ami 2009.12.31 dátummal
41 év 180 napot igazol. kiszámoltam, hogy azóta 2016 május 31 dátumig 33 nap híján 48 évem lenne, azaz 21-22 munkanapot kellene júniusban dolgoznom a 48 évhez!
Még az lenne a kérdésem, hogy mivel nem számítok a munkáltatóm részéről felmentési időre, ezért ehhez a júniusi dátumhoz mikor érdemes felmondanom, és a felmondási idő esetleges ledolgozása is beleszámít-e a 48 szolgálati évbe!
Ha mégis adna a munkáltatóm felmentési időt, az is beleszámít-e, a szolgálati időmbe?

Lyonee # 2015.03.04. 18:49

Kedves lezli53!
A felmentési és a felmondási idő is mindenképpen beleszámít a szolgálati időbe, hisz azok is munkaviszonyok.
Számításaim szerint a 48 év 2016.06.28-án lesz meg. A nyugdíjbiztosító 365 napos évekkel számít. (A 13 évre jutó 4 szökőév miatt 4 nappal előbb lesz meg, de ezt vegyük rátartásnak, mert nagyon blikkre van kiszámítva.)
Ha a 60 napos felmondási idő 2016.05.02-án kezdődik, akkor 2016.06.30-ig tart, július 1 -től már nyugdíjas lehet.
Én addig nem mondanék fel, amíg nem töltöm be a nyugdíjkorhatáromat. Ha a 60 napos felmondási idő 2016.07.03-án kezdődik, akkor 2016.08.31-ig tart, szept. 1 -től már nyugdíjas lehet. A +2 hónap miatt a nyugdíja 1%-kal magasabb lenne. De nem emiatt húznék rá 2 hónapot, hanem azért, nehogy betartsanak a felmondás miatt, és azonnali felmondással elküldjenek. Okot lehet találni, ha akarnak. Azért a 13 év, feltételez egy kis bizalmat, hogy ez nem következik be.