Végre, köszönöm szépen!
mivel nem vagyunk járatosak ezekben a dolgokban, így ez az első igazán konkrét válasz.
Köszi
Végre, köszönöm szépen!
mivel nem vagyunk járatosak ezekben a dolgokban, így ez az első igazán konkrét válasz.
Köszi
Ne zavarjon, hogy mindenki más eddig is ugyanezt mondat.
Tudod kedves Kovács Béla,
először is, mivel laikus vagyok, vagyunk, konkrét megoldás érdekel. Persze, leírták többen, hogy adjam végrehajtóhoz a dolgot. De ennél picit részletesebben igényeltem volna a választ.
Meg elhangzott az is hogy a A Ptk. és a gyakorlat számos szerződéses biztosítékot ismer. remek, és nekem ezt honnak kell előbányásznom?
Valamint nagyszerű dolog hogy általánosságban elmondja valaki, hogy ezt kell tenni, az lesz belőle, de mivel még soha az életbe nem használtuk ezt az "eszközt", és nagy valószínűséggel nem véletlenül kértem itt segítséget, így had legyen már probléma nekem, hogy ezek az általános hozzászólások mit is jelentenek pontosan, mi is a menete, hol is kezdjük el a dolgok intézését.
A szerződésbe beilleszthető mondatról, már ha tudja valaki esetleg, még nem kaptam érdemben választ...
„A szerződésbe beilleszthető mondatról, már ha tudja valaki esetleg, még nem kaptam érdemben választ...”
Na, pontosan ez az, amit még ezen a fórumon (sem) írt le egyetlen jogász sem, mert okiratot így nem szerkesztünk. Nem hiszem, hogy nincsen erre egy ügyvédi óradíjnak megfelelő likviditásod, még akkor is, ha sok a kintlévőséged.
Köszönöm, ez így világos.
Nincs ilyen általánosan használható csodamondat.
Pedig de jó lenne. :)
A felek megállapodnak abban, hogy ha bármilyen okból a megrendelő nem fizeti ki az elvégzett munka ellenértékét kivitelezőnek, abban az esetben a kivitelező zálogjogával élhet az elvégzett munka értékéig, a beszerelt termékeken, azokat kiszerelheti és elszállíthatja. Az ebből eredő kárért a megrendelő felel, költségeit pedig köteles megtéríteni.
Persze... Ahogy azt Móricka - meg a Fehér Kéményseprők - elképzeli...
A "Fehér kéményseprők" jelző alkalmas lehet a bőr színe szerinti megkülönböztetésre?
Sziasztok
Egy kérdés csak, egy német kereskedő rátalált a vállalkozásomra, acél lemezekből csinálunk dolgokat. Virágládákat kellett neki csinálni , megrendelőt küldött mindent, legyártottuk neki, az árút mivel ő csak kereskedő ki is szállítottuk 3 vevőjének Ausztriába , CMR, szállító minden aláírva szépen megvan. A végszámla a megrendelő osztrák vállalkozó pasinak elküldve postán tértivel, de visszajött hogy nem vették át! A pasi azóta 2 hete se telefonra, sem emailra nem reagál, vagy is nem akar fizetni. Hivatalosan ment minden. Hol és miket tegyek ellene? A számlák másolatát emailban azért elküldtük. A weblapja továbbra is él, az eu adószáma ATU is aktív. Mit lehet tenni, fogjam magam, és menjek ki a 3 partneréhez, és hozassam vissza a virágládákat? Itt elég nagy ládákról van szó, lemezből. Minden tanácsot meghallgatok. Köszönöm.
Háromszög ügylet. Az osztrák jogosan nem fizet. A német megrendelőnek kell küldeni a számlát.
Teljesen nyitva szállítás volt?
Olvastad a szerződéseket?
Nem kell szerződést olvasni, mert a háromszögügyletre az uniós HÉA irányelv speciális adózási és számlázási szabályokat állít fel. Az kötelezően alkalmazandó, abból kiszerződni nem lehet.
Mi köze van az adózási meg a számlázási szabályoknak a kötelmi joghoz?
(Megjegyzem, az irányelveknek egyébként is közvetlen hatálya.)
Momentán annyi, hogy mivel nem a német megrendelőnek lett számlázva és ezért nem ő az adóbevallásban a megrendelő, így 27% ÁFA is terheli a magyar eladót. Egyébként a HÉA irányelv a magyar ÁFA törvénybe is implantálva lett.
Ez a számlafétis elég súlyosnak tűnik nálad...
Az hagyján, hogy nálam, de a NAV-nál is. A különbség az, hogy az övék sokba fog fájni a kérdezőnek.
Nem az adóvonatkozások iránt érdeklődött, ha jól figyeltem. Arról nem is beszélve, hogy 27% az 27%.
Miért lenne ez háromszög ügylet? A szállitási cim mióta egyezik meg a szerződő féllel? Pl. (többek között) épitőiparban elég érdekes lenne, ha szállitási cim megegyezne a szerződő fél cimével.
Le merném fogadni, hogy a megrendelő nem annyiért adta el a ládákat, mint amennyiért vette.
Nem aziránt érdeklődött, de mivel nem küldte el a német cégnek a számlát, akkor pénzt sem követelhet tőle. Az osztrák cég meg joggal küldte vissza, mert ő csak a némettel áll jogviszonyban.
És pontosan nem 27, hanem o% az ÉFA ha jól számláz és a bevallást is jól készíti el.
Abban is biztosak lehetünk, hogy a német már régen leszámlázta az osztráknak és be is szedte a véteárat. Közben dörzsöli a kezét, hogy a magyartól nem kapott számlát.
Ha jól veszem ki, elirta, és az eredeti, az elején németnek nevezett pasinak számlázott (szerintem helyesen), és három oszrák szállitási cim van.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |