Tisztelt Jogászok!
Több levél érkezett a tulajdonomban álló lakásom pontos címére (kerület, utca, ház, emelet, ajtó).
1. A leveleket lefényképeztem, hogy látsszék a küldő és a címzett.
2.Rákerestem a cégre, amelyik a levelet küldte. E-mailben értesítettem őket, hogy a címzett ismeretlen, a cím nem valós. Egyúttal utasítottam őket, hogy töröljék adatbázisukból a címemet, s hogy megtiltom, hogy akár reklám céljából is használják.
Válaszlevelükben értesítettek, hogy tudomásul vették.
3. A postán bejelentettem, hogy "címzett ismeretlen". A leveleket sértetlen állapotban átadtam. A bejelentésemről másolatot kaptam. (csak kérésre, de ez már egy másik vonal..)
4. Bementem az önkormányzathoz, s kértem információt arról, hogy a lakásomban kik vannak bejelentve (rajtam kívül senki nem lehet).
Fordulat: az illető be van jelentve!
5. Kértem a bejelentés fiktívvé nyilvánítását. (Mint kiderült, félrevezettek, mert azonnal be kellett volna indíttatnom az eljárást, hogy töröljék.) Az ügyintéző szabadságon volt, átvették a kérelmet.
6. Két nap múlva az ügyintézővel személyesen beszéltem. Kértem, hogy adjon másolatot arról, hogy mikor, milyen jogcímen jelentkezett be az illető. A kérelmének meg kell lennie az önkormányzatnál.
Az ügyintéző megtagadta. Azt mondta, hogy ő nem tudja lehívni, csak a központi lakcímnyilvántartó, de az sem fog nekem adni belőle másolatot.
Tegyek büntető feljelentést a rendőrségen.
Magammal vittem a kérelmet, tanúkkal hitelesítve, az adásvételi szerződést, mely igazolja, hogy egyedüli tulajdonosa vagyok a lakásomnak (egyben természetesen haszonélvezője is), a személyi igazolványomat és a lakcímkártyámat.
Kérdésem:
Jogosan tagadta-e meg az önkormányzatnál az ügyintéző, hogy a saját tulajdonomban álló lakásomba való bejelentkezésekről pontos információkat (név, a bejelentkezés dátuma, hogy milyen minőségben jelentkezett be stb.) és írásbeli másolatot kapjak.
Előre is köszönöm a választ!
:-)