Egyedi árképzés kiskerben is?


Sporty # 2006.10.18. 19:29

Nagyon köszönöm, remélem találok valami "hivatalosat" emberemnek, amit aztán az orra alá dörgölhetek.

Köszönöm segítségét!

Kovács_Béla_Sándor # 2006.10.18. 18:14

Nagyon helyesen teszi, ha jogi dolgokban csak a jogszabályokat fogadja el biztosként. Az adó- és számviteli jogszabályokban érdemes keresgélni.

Sporty # 2006.10.18. 17:21

Köszönöm a választ,

én értem, és én úgy tettem már fel az első kérdésemet is, hogy biztos voltam abban, hogy ez lesz a válasz. Mondhatnám úgy is, hogy nem magam miatt kérdezem, viszont az itteni válaszokra szeretnék törvényt is találni, nem mintha nem lenne elég autentikus a válaszadó.

Kovács_Béla_Sándor # 2006.10.16. 21:11

Igen ki kell írni. S gondolja, hogy azért kell kiírni, hogy kint legyen, és aztán annyiért lehet adni az árut, amennyiért sikerül? És természetesen nem akármit kell kiírni, hanem az áruk nyilvántartásában szereplő árakat. Az árnyilvántartás vezetését pedig az adótörvények írkák elő.

PÉnzügyi vonzat például, hogy az egyedi árengedménny összegével meg kell növelni a társasági (vagy személyi jovedelem-) adó alapját és az ÁFÁ-t is a teljes ár után kell megfizetni.

Sporty # 2006.10.16. 19:39

Akkor tartok tőle, hogy nem értem.
Illetve akkor azt gondolom, célszerű azonos feltételekkel árengedményt adni, tehát egységesen, pl. feltételekhez kötve. Ellenkező esetben pügyi vonzata van, stb. Mire gondol pontosan?

Az említett rendeletet elolvastam, de csak arra találtam benne információt, hogy ki kell-e írni az üzletben a termékekre az árat. Ki kell.

Kovács_Béla_Sándor # 2006.10.16. 06:20

Egyébként rosszul gondolja, én nem azt mondtam.

Kovács_Béla_Sándor # 2006.10.16. 06:19

Pl. 4/1997. (I. 22.) Korm. rendelet meg az összes adójogszabály, így a társasági adóról szóló, az általános forgalmi adóról szóló meg a személyi jövedelemadóról szóló is.

Sporty # 2006.10.15. 21:49

Tehát, ha jól gondolom a válaszból, az áraknak rögzítve kell lenniük, engedményt csak előre leírt feltételek mellett adhat a kereskedő a vevőnek, és minden vevőnek.
Alkudozásnak, szabad kapitalizmusnak, jobb alkupoziciónak, stb. nincs helye a kiskerben. Nem a kereskedő dönti el, hogy az épp az üzletben lévő vevőnek mennyit enged, ha az alkudni kezd, stb.. ezek szerint.
Milyen pü-i, adójogi vonzatra gondol?

Sporty # 2006.10.15. 21:43

Köszönöm a választ!

Esetleg találok erre törvényt, reneletet az interneten?

Kovács_Béla_Sándor # 2006.10.13. 12:08

Nem. Árengedményt adhat, de ha nem azonos feltételekkel valamennyi vásárlónak nyújta, annak pénzügyi, adójogi vonzata van.

Sporty # 2006.10.13. 09:55

Üdv,

megtisztelő segítségüket kérném az alábbi témában.

Kiskereskedelemet tekintve, nem jövedéki termékeket alapul véve, egyedi elbírálás tárgyát képezi-e az ármegállapítás az eladott termékeknél?

Másképp fogalmazva, alku tárgyát képezi-e adott termék ára végső fogyasztó számára? A kereskedő kényére-kedvére eltérhet-e a kiskereskedelmi áraitól a vevők igényének megfelelve (alkudozás, stb.)?