fiz meghagyás szülő nem tudott róla


guba # 2006.10.21. 17:16

A bíróság hivatalból köteles a tudomására jutott bűncselekményt feljelenteni. Ha a felperes rosszul választotta meg az alperes személyét neki kell kérnie, h a bíróság a megfelelő személyt alperesként idézze. A jegyzőkönyvben azért érdekesen nézne ki, hogy volt itt egy jelentéktelen csalás, de kisebb dolgom is nagyobb volt annál, h feljelentést tegyek.

hagyma # 2006.10.21. 15:42

Szerintem meg ennél sokkal egyszerübb az egész, fölösleges idekeverni a büntetőjogot.
1./szülő ellentmond a fiz.meghagyásnak, azzal ,hogy ő nem kötött szerződést, létre nem jött szerződés alapján pedig nincs mit tőle követelni.
2./Ha perré alakul az eljárás és a gyerek tanuként hajlandó elismerni, hogy ő irta alá a szerződést, a felperes a szülőt a perből elbocsátja, és a gyerek ellen folyik tovább a per.
3./ Ha a gyerek nem hajlandó elismerni, a szülő kérjen irásszakértőt, a szakvélemény alapján megállapitják, hogy nem jött létre vele szerződés, és a keresetet elutasitják.
A szülőnek nem kötelessége egyébként mint alperesnek megjelölni azt, hogy ki hamisitotta a papirokat, neki csak az az érdeke, hogy mentesüljön fizetési kötelezettség alól. A felperes érdeke, hogy a helyes alperest jelölje meg, akitől a pénzét követelheti.
Szerintem a biróság hivatalból nem fog feljelentést tenni, kisebb dolga is nagyobb annál, én még ilyennel egyébként sem találkoztam.
A felperesnek az az érdeke, hogy a pénzéhez hozzájusson, ő nem érdekelt a büntetőeljárásban, a szülő pedig tán szintén nem akarja a gyerekét feljelenteni, ugyhogy ettől nem kell tartani.

tomas64 # 2006.10.21. 15:39

Letöltendő szabadságvesztés - szinte kizárt.

mancs # 2006.10.21. 15:26

a gyerek részéről a befizetés tevékeny megbánás lenne, de a büntetés mértéke a bíró döntése, azt itt nem lehet megállapítani.

tamaska # 2006.10.21. 15:05

de akkor a börtön az ezek szerint biztos? vagy nem minden seteben?
az illető nem volt büntetve.

Kovács_Béla_Sándor # 2006.10.21. 14:47

Az már a körülményektől is függ.
De azt hiszem, tévedtem. Nem okirathamisítás lesz ez, hanem csalás. Akkor viszont két évig terjedő. Az is csak azért, mert nem állhat a kettő halmazatban.

tamaska # 2006.10.21. 14:14

tehát akkor knnyen ülhet is valaki ezért?
az összeget nézik ilyenkor?
kb. 150.000 ft cakkom-pakk!

Kovács_Béla_Sándor # 2006.10.21. 12:11

Btk. 276. § egy évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés.

Az már nem segít, legfeljebb "őszinte feltáró jellegű vallomásnak" veszik, és ez enyhébb büntetést eredményezhet. A legjobb lenne, ha a fiatal szépen kifizetné a tartozást.
A szolgáltatóval, bírósággal viszont egyelőre csak a szülő tud tárgyalni; ő kérhet részletfizetési kedvezményt is. De ismétlem: túl sok ideje a szülőnek nincs, a fizetési meghagyás a kézbesítést követő 15. napon jogerőre emelkedik.

tamaska # 2006.10.21. 12:02

24 éves a gyerek.
és ilyenkor mit kaphat büntetésként?

Ha a gyerek leirja, hogy az ö fizetéséből vonyja le a biróság mert ő csinálta, akkor is feljelentik büncselekményért?

Kovács_Béla_Sándor # 2006.10.21. 11:51

A fizetési meghagyással egy dolgot lehet tenni: 15 napon belül ellentmondani neki. (Ha nem mondasz ellent, jogerőre emelkedik, és végrehajtható lesz.) A konkrét esetben a szülő nyilván azzal mondhat ellent, hogy a telefonszolgáltatóval szerződséese kapcsolatban nem állt, így neki nem is tartozhat. A perré alakult eljárásban - ha a felperes nem áll el - bizonyítania kell, hogy a szerződés megkötésekor felhasznált meghatalmazás hamis. (Megjegyzés: a szükséges szakértői közreműködés költségét neki kell megelőlegeznie.) Sikeres bizonyítás esetén a bíróság - miután bűncselkmény gyanúja merült fel az előtte folyó eljárásban - hivatlaból feljelentést fog tenni magánokirathamisiítás miatt. Nem biztos, hogy ezt konkrétan a gyerek ellen teszi, de úgy tűnik, nem lesz nehéz dolga a nyomozóknak.
Mennyi idős az a "gyerek"?

tamaska # 2006.10.21. 06:23

Eg yérdekes kérdés.
Meghatalmazással (hamis) lett vásárolva egy előfizetéses mobiltelefon.
A számlák nem lettek fizetve és a szülő akinek a gyereke a nevére vásárolta a telefont (nem tudott róla) kapott egy fiz. meghagyást.
a szülő szeretné kérni a biróságot, hogy miután nem tudott a tartozásról és hogy a nevén van egy előfizetéses mopbil a gyereke nevére irják át a tartozást miután Õ csiálta.

Kérdésem ez igy megoldható-e vajon vagy ha ilyet kér a szülő akkor ezzel a gyerekét nagy bajba keverheti?