Kártérítés baleset után


drgizi # 2006.10.28. 06:58

Szia Dr.Attika!

Sajnos, a vaminfo.hu-t még nem láttam, itt a jogi fórumokon levő vitákra gondoltam.
Már nem emlékszem milyen témákban, gondolom a jogi pálya felhígulása, túlképzés, az elhelyezkedés nehézségei, meg ilyesmikről szoktatok vitatkozni. Most sajna nincs időm megnézni.

Mondjuk nekem aztán nem nagyon van alapom kritizálni, még akkor sem, ha éppen a toppon vagyok, de voltak nekem is eseteim.
Pl. évtizede bíróságon dolgozó bírónő közölte velem egyszer, hogy az általam beadott kereset vonatkozásában nem ő az illetékes. És idézte a Pp. vonatkozó szakaszát. Csakhogy kb. 5 évvel korábban hatályos joganyagot tartott a kezében! És akkor ugyebár úgy kellett célozgatnom, hogy meg ne sértsem a T. Bíróságot, hogy talán a hatályos joganyagban...

Vagy: városunkban (8000 fő) 1 valamirevaló ügyvéd van, ő is Pestről jár le. Õ tényleg nagyon jó szakmailag, és ami még sztem nagyon fontos, pontos, precíz, tartja a határidőket, normálisan kinéző iratokat ad csak ki a kezéből, stb.
Aztán van egy, aki a kocsmában tartja a fogadóóráit, és egyszer láttam egy olyan végrendeletet, amiben leírta:
És ezzel a végrendelettel az összes többi gyerekemet kizárom a kötelesrészből is...
Talán nem kell kommentálnom.
Van egy olyan, aki mind a mai napig írógéppel tákolt, igencsak pongyola adásvételiket szerkesztget.
És mindegyiknek van munkája.

Na, ezzel már tényleg nem magatat akarom mentegetni. A konkrét üggyel kapcsolatos hibáimat (előzetes utánajárás, átgondolás után kérdezés) már leírtam.

De azért lehet, hogy nem ártott nekem kritikai észrevételed, kissé összekapom magam. Ugyanis a jogi tudás akkor is kopik, ha nem csak a változásokat nem követem, hanem időről időre nem nézem át a tanultakat. Legalább a polgárjogot szinten kéne tartanom, minden jogterület folyamatos szinten tartása sztem képtelenség.

Egyébként a jogi nekem a harmadik diplomám volt, pályaelhagyó pedagógustól különben is mit vársz?!:o)
(Mondjuk szegedi diplomám van, a Heti Válasz értékelése most eléggé leírta a szegedi jogászképzést. )

Az meg még külön bűnöm, hogy gyámhivatalban dolgozom, azok meg aztán sose tudják a dolgukat, nem csoda, hogy állandó médiatámadásnak vannak kitéve! :o)

Jelzem ezt a munkát sima pedagógusi diplomával rendelkezők is elláthatják.

Mondjuk, ha 46 évesen most vagy ügyvédjelölt, akkor könnyen lehet, hogy neked sem első diplomád a jogi.
Most már megyek, ezer a dolgom.
Szia!

Dr.Attika # 2006.10.27. 15:06

Szia drgizi!
Egészen pontosan 46 éves vagyok és ffi. Igy igaz vámszakértő és ügyvédjelölt vagyok. A "legorombítás" nálam orientálás. Nyilván a www.vaminfo.hu oldalra gondolsz. Ennek a kialakításában tevékeny részem volt és azért szoktam "gorombítani", mert időről időre megjelennek olyanok, akik vámszakmai felkészületlenségüket próbálják e fórumon feltett kérdésre adott válasszal kompenzálni. Tudni kell, hogy évek óta himuhumi oktatási cégek képeznek vámügyintézőket. Ezek az emberek megkapják a képesítést, de vámszakmailag nagyon gyengék. Elhelyezkednek cégeknél, ahol a vámszakmai képesítésüket- joggal- úgy fogják fel, hogy ért a vámhoz. Viszont amikor jönnek a vámügyi problémák, akkor nem tudnak megoldást és este rohannak a váminfóhoz, hogy segítsetek! Én neked azt javasoltam, hogy jogásznak lenni azt jelenti, hogy folyamatosan toppon van az ember. Ezt pedig úgy lehet elérni, ahogy javasolni bátorkodtam. És nyugodtan használd a doktori titulust, mert amikor megkaptad, akkor már rászolgáltál. Bármikor szívesen megosztom veled jogi álláspontomat. A gyermek nevelés melletti jogászkodás külön csodálattal tölt el.
üdvözöllek: Attila

drgizi # 2006.10.27. 08:27

Szia dr.Attika!
Természetesen az életen át való képzéssel egyetértek, és az emlegetett médiaszemélyiségekkel kapcsolatos álláspontoddal is.
Más fórumokon olvasva annyit tudok rólad, hogy - lehet, hogy rosszul emlékszem, akkor bocs, - hogy ötven körüli, vámterületen dolgozó jogász vagy nyilván ffi. Elhiszem, hogy teljes hétvégéket tudsz ilyesmire szánni, és még irigyellek is érte.
Én csak egy gyeden levő, butuska nő vagyok, akit jelenleg körülleng a pelenkaszag, legfőbb problémám a napi menü kitalálása, a gyerekek hittanfüzete, kinőtt ruhája, etc.
Ami kevéske szabadidőm van, azalatt a neten kiolvasom a napi sajtót, és erre a fórumra is be szoktam nézni. Úgyhogy azért azt is láttam, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit jól legorombítottál.
Nem haragszom, és még igazat is adok neked részben.
Amint visszamegyek dolgozni- még van egy évem- igyekszem pótolni a hiányosságaimat, bár tisztában vagyok a határaimmal is. Azt tudom, hogy a munkámat illetően tiszta a lelkiismeretem.
Lala, aki nagyon rendes, nem oktatott, hanem beszúrta nekem a linket, amit nyomban be is pakolok a kedvenceim "Jogi cuccok" mappájába- mer'hogy olyanom is van.
Azért a vitán túlmenően, ha valakinek még van valami intő példája, gyakorlati tanácsa, azt szívesen veszem.
Köszi és sziasztok
Csak gizi, mert nem bitorlom tovább eme nemes titulust!

_Lala_ # 2006.10.26. 22:46
Dr.Attika # 2006.10.26. 20:47

Kedves "drgizi"!
Minden hatályos jogszabály elérhető a neten. Magamnak a "kedvencek" között vannak lementve és azt most átadni hivatkozási hellyel nagyon macerás. Azt javaslom, hogy néha vásároljj be a párszáz forintos "törvények"-ből! (Novissima kiadó)
Egy-egy hétvégét érdemes ezek áttanulmányozásával tölteni.
A jogi doktorátust egy életre adják, ezért nem tehetjük meg, hogy egy életen át nem képezzük magunkat. Intő példa HAVAS HENRIK, BÁNÓ ANDRÁS. Hangosztatják, hogy jogászok, de olyan hülyeségeket beszélnek jogi kérdésekben, hogy szégyen még csak kollégaként is rájuk gondolni.

drgizi # 2006.10.26. 20:29

Bocsika, "dr. Attika", de vannak még világvégi helyek, ahová az internet még csak nem oly régen ért el. (Sőt a 100 E volt 50E is, meg kevesebb is)
Pl. a munkahelyemen kb. 2 éve harcoltuk ki hogy legyen, itthon január óta van, többek között a közigazgatásban kapott hatalmas fizetésem okozta financiális nehézségek miatt.
És valóban, még nem mindig jut eszembe reflex- szerűen, hogy a neten keressek dolgokat. Továbbá a legjobb forrásokat sem találom meg mindig.

A kioktatás jogos, de az vesse rám az első követ, aki ebben a folyamatosan változó jogszabályhalmazban a nem alkalmazottakat is folyamatosan és naprakészen tudja.
Bár elismerem, lenne még mit tanulnom, meg a jogi oldalakat, meg a MK-t rendszeresen böngészni. (igencsak kevéske szabadidőmben)

Továbbá ennek az "ügynek" is kissé hevenyészetten fogtam neki, először jobban utána néznem, átgondolni kellett volna, aztán kérdezni, mert csak szépen lejárattam magam.

Bár valószínűleg az érintettség okozta indulatok is közrejátszottak ebben.

Sajnos jogtáram sincs itthon, tudsz mondani egy jó oldalt, ahol mindent naprakészen megtalálok, és lehetőleg ingyenes? Megköszönném.
A kis butácska címbitorló, aki már nem mentegetőzik tovább...

Dr.Attika # 2006.10.26. 19:55

Kedves" drgizi"!
A 100 ezer az 200 ezer, de bocsika akármennyire a közigazgatásban dolgozol jogászként, azért azt tudni kéne , hogy a Fizetési meghagyás már nagyon régen letölthető a netről.

drgizi # 2006.10.26. 19:00

talált= találtam

drgizi # 2006.10.26. 19:00

Közben talált egy jó kis linket a fizetési meghagyásról, amiből kiderült, hogy a 100 E Ft alatti pénzkövetelés érvényesítése csak ezzel indul, és a nyomtatványa beszerezhető a bíróságon.
Azért megkérdezem holnap tőlük- szerencsére az ott dolgozók jó részét ismerem- hogy hátha jó a netről letöltött, azt egyszerűbb szgéppel megírni. Remélem találok szerkeszthető példányt.
Mondjuk az önkéntes, peren kívüli teljesítés esélye sztem esetünkben 0,5 %, aztán mehetünk perre.
Mostmár tényleg eldugulok.
Jó éjt!

drgizi # 2006.10.26. 18:45

Köszi kbs, téged szoktalak olvasni több fórumon is.

Most már nyugodtabb körülmények között leírom immáron harmadszor, hogy miért nem volt feljelentés.

Ugyanis az eset után sebtiben elhagyták a helyszínt- orvoshoz vitték anyósom- és az ügyelet - nyilván hivatalból -telefonált a rendőrségre. Viszont a rendőrség kérte a telefonhoz a sérültet és felelősségre vonták, hogy miért akar feljelentést tenni, az egy csomó rohangálás, meg adminisztráció, különben is már elhagyták a helyszínt, mit akar?!
A rendőrségról ennyit, és bocs a jelenlevő, lelkiismeretes rendőröktől.

Továbbra is várom segítő, gyakorlati (és amint az ábra és a híg agyam mutatja, elméleti) jellegű tanácsaitokat. Jövő héten szeretném elindítani a dolgot, addigra össze kéne szednem az infókat.
Sziasztok és köszi

drgizi

Kovács_Béla_Sándor # 2006.10.26. 12:14

Minden eszköz jó, ami a károkozás tényét bizonyítja. A bíróság köszönettel vesz minden segítséget, amelyet a kár összegének megállapításához kap, így például a sérülés miatt szükségessé vált gyógyszerek részletes, pontos árat is feltüntető listáját.
Igen, eljárhatsz képviselőként, a meghatalmazást teljes bizonyító erejű magánokirat formájában kell elkészíteni, és a bíróságnak be kell mutatni.

drgizi # 2006.10.26. 12:11

Szóval így másodjára már elég pongyolán írok, a megfelelő írásjeleket gondoljátok oda, légyszi, bár elég értelemzavaró!
Mondjuk a kis segédem elég hangosan szirénázik közben, valamint megszerezte az egeret!
Szép napot!

drgizi # 2006.10.26. 12:02

pl. a gyógyszereket is teljes részletességgel fel kell sorolni, x doboz fájdalomcsill., ára x ft, x doboz Fastum gél, stb. Vagy a T Bíróság röhögőgörcsöt kap ettől, vagy ez az elvárás.
Mint meghatalmazott én is eljárhatok, lévén egyenesági rokon házastársa? Vagy ezt is rosszul gondolom? Nyilván meghatalmazást csatolni kell.
A nem vagyoni kártól én kissé félek, mert azt elég nehéz lehet bizonyítani, hogy szorong a biciklizéstől.
Az orvoshoz járás az miért nem vagyoni kár, hogy lehet bizonyítani?
Na megyek, felébredt a kisasszony, légyszi válaszoljatok, ostoba kérdéseimre, lévén a közigazgatásban ritkán akadok ilyen problémára.
Sziasztok, és köszi

drgizi # 2006.10.26. 11:58

No akkor kezdem előlről!
Szóval köszi a gyors válaszokat!
Szégyenlem magam, hogy nem jutott eszembe, hogy a gépjármű esetében a veszélyes üzem üzembentartójának felelőssége alkalmazandó. (Besenyei prof visszaveszi a diplomámat)
A költségmentességre vonatkozó tanácsot külön köszi, 3 E ft nem vészes összeg.
Egyébként el lehet ezt a pert veszíteni, pl nem tudom bizonyítani a károkozás tényét, letagadja az egész balesetet. A szemtanú, ügyeleti napló elegendő bizonyíték? vagy mit lehet még használni?
Elküldöm, el ne szálljon.

drgizi # 2006.10.26. 11:54

Lehet, hogy én vagyok teljesen hülye, de most megint elszáll egy csomó írásom! :(
Most próbálok, hogy elmegy- e.

Dr.Attika # 2006.10.26. 05:38

Szia!
Ha 50.000,- Ft a követelés, akkor nem kell bíbelődni a költségmentességgel. A per csak fizetési meghagyással indítható és a beadásakor csak 3000,- Ft-ot kell megfizetni. Ha perré alakul, akkor sem kell többet fizetni, mert a 6% az pont 3000,- Ft. Ettől többe kerül a km. -hez szükséges igazolások beszerzése.
Arra kell figyelni, hogy tudjátok bizonyítani a károkozás tényét és hogy a kárt az alperes okozta, meg a kár nagyságát. Ha az anyósod dolgozik és a káresemény miatt nem tudott dolgozni, akkor a kiesett munkabér is a kárhoz tartozik. Nem kell mindenről számla. Elég annyi is pl. hogy tönkre ment a felső ruházat ami rajta volt és megnevezed, milyen ruhadarab, mennyi volt az értéke stb. minnél jobban részletezed a kárt annál jobb. Hivtkozni lehet nem vagyoni kárra: orvoshoz járás, lelki trauma, félelem érzet a kerékpározás kapcsán, azóta nem tud kerékpárra szállni stb.

Egyjogász # 2006.10.26. 05:33

A gépjárművel okozott károkra a Ptk. veszélyes üzem működéséből eredő károkra vonatkozó szabályai az irányadóak (azaz nem a Ptk. 339, hanem 345. §), a károkozónak ilyen esetben nem vétkességi, hanem objektív felelőssége áll fenn az okozott károkért. A jogszabály erről konkrétan így rendelkezik:

345. § (1) Aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik. Ezeket a szabályokat kell alkalmazni arra is, aki az emberi környezetet veszélyeztető tevékenységével másnak kárt okoz.
(2) Nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben a károsult felróható magatartásából származott.
(3) A felelősség kizárása vagy korlátozása semmis; ez a tilalom a dologban okozott károkra nem vonatkozik.
(4) A kártérítési követelés három év alatt elévül.

Ilyen esetben is a károsultnak kell bizonyítania, hogy a károkozó jogellenes magatartást követett el (ez egyszerűbb lenne, ha lett volna rendőrségi eljárás, de ennek hiányában is bizonyítható), hogy kára következett be (bizonyítani kell, hogy konkrétan milyen károk, milyen összegben), ill. hogy a kettő között ok okozati összefüggés volt.

Mivel ilyen esetben a károkozónak tárgyi (kimentéses) felelőssége van, a felelősség alóli mentesüléséhez neki kell bizonyítania, hogy a kárt elháríthatatlan ok idézte elő, ill. hogy ez az ok a fokozott veszéllyel járó tevékenyeség körén kívül esik.

Mivel az illetéket a keresetlevél benyújtásakor le kell róni, az esetleges költségmentességi okokra már ilyenkor kell hivatkozni. (Különösen, ha ügyvéddel jártok el.)

Tapasztalataim szerint egyébként a veszélyes üzemmel összefüggő kártérítési perek esetében célszerű ügyvédet igénybe venni.

A kártérítés célja az elszenvedett vagyoni (és esetleg nem vagyoni) károk kiküszöbölése (Ptk. 355. §), így kártérítési összegként célszerű pontosan annyi összeget kérni, amennyi kár keletkezett.
(Itt természetesen minden - tényleges dologi károk, kiesett jövedelem, ápolási költségek, esetleges nem vagyoni károk, stb)
felszámítható.

Általános kártérítés akkor kérhető, ha a kár mértéke pontosan nem számítható ki, a kár mértékének bizonyítása jelentős nehézségekbe ütközik. Ha ált. kártérítést akarsz érvényesíteni, azt kell bizonyítani, hogy ennek mi az oka.

drgizi # 2006.10.25. 21:17

Sziasztok!

Kissé mérges vagyok, mert jó hosszan leírtam az esetemet és elszállt az egész, úgyhogy most több részletben fogom elküldeni! ( Finoman fogalmaztam, fel tudnék robbanni, a próba kérésre elszállt minden!)
Anyósomat egy hónapja elütötte egy autó, feljelentés nem lett.
Kiment a válla, apróbb sérülései lettek, elszakadt a ruhája, sérült a biciklije.
A károkozó nem akar fizetni, plusz még bunkó is, ráadásul ismerős családról van szó.

Azért akarja anyósom perre vinni a dolgot, mert semmit nem akar fizetni, röhög az arcunkba, kinyomja a telefont, stb. szóval nem elsősorban a pénz miatt, hanem, hogy ne gondolja már hogy ezt is megúszhatja.

A keresetet ugye a Ptk. 339§-ra, és a 355§ (1)-(2) bekezdésre hivatkozással kell bedni?
A költésgmentesség kérésére vonatkozóan tudnátok tájékoztatni? ( A 6/1986 IM rendeletet nem tudom most elérni) A keresetlevélben is kérhető vagy külön beadvány kell?
Mire kell még figyelni kártérítési pereknél?
Alkalmazza a bíróság az általános összegű kártérítést, vagy tételesen mindent számlával kell igazolni?
Kiesett jövedelemre lehet úgy hivatkozni, hogy a mama nyugdíj mellett dolgozik?
50.000,- Ft szerintetek reális összeg?

Légyszi, segítsetek ebben a mások számára bagatellnek tűnő ügyben, nem igazán ismerem a gyakorlatot.

Bocs, hogy nem voltam túl részletes, de már nincs türelmem mégegyszer leírni az egészet, de minden kérdésre válaszolok!