Kártérítés kifizetése


Kyjan # 2006.11.06. 19:20

_Lala_, tanácsodat megfogadva bementem a polgári irodába, ahol arról tájékoztattak, hogy nem érkezett fellebbezés az elsőfokú ítélet ellen. Ezután felhívtam az alperest, illetve az ügyvédjét, akik egyelőre késznek mutatkoznak a fizetésre, így remélhetőleg megnyugtatóan zárul végre ez a 2 éves történet.

Üdv, Kyjan

Kyjan # 2006.11.05. 20:33

_Lala_, köszönöm a válaszod, magam is így gondoltam. Holnap tehát első utam a bíróságra vezet, aztán pedig felcsörgetem az alperest, hogy ugyan, legyen oly jó, és utalja át számomra a bíróság által meghatározott összeget.

_Lala_ # 2006.11.05. 12:06

Kérdésem tehát, hogy elképzelhető az, hogy a bíróság utólag fog jogerősítő záradékot hozni, amelynek következtében a záradék meghozatala időpontjában az alperes egyből késedelembe is esik?

Igen. A jogerőre emelkedés nem a záradék rávezetésétől "keletkezik", hanem a 15 nap elteltével automatikusan bekövetkezik, amennyiben nem élt senki a jogorvoslati lehetőségével. A záradék pusztán egy igazolás, hogy ez bekövetkezett.

Végrehajtási eljárást kezdeményezhetek e alperes ellen, a jogerősítő záradék hiányában is?

Hát, szerintem nem fog menni. Viszont be kell sétálni a bíróságra, rá fogják vezetni a jogerőre emelkedést, és akkor már lehet is menni a végrehajtóhoz.

Kyjan # 2006.11.05. 09:47

Tisztelt fórumlakók!

Az alábbi kérdésben kérnék tőletek segítséget. 2004. júniusában új lakásba költöztünk a családommal, amely az építető hibás teljesítése folytán, a tervrajzoktól eltérően 10 cm-el alacsonyabb belmagasságú, mint a szerződés és a műszaki dokumentáció szerint.
Az emiatt indított perben az elsőfokú bíróság 2006. október 03.-án kihirdetés útján közölte az ítéletét, mely szerint az alperes meghatározott összegű kártérítést tartozik nekünk fizetni.
Az ítéletet az alperes, és a mi ügyvédünk is a tárgyaláson leírva átvette.
Az ítélet ellen 15 napos fellebbezési határidő volt nyitva, mely október 18.-án eredménytelenül eltelt, tehát sem az alperes, sem mi nem nyújtottunk be fellebbezést.
Az ítélet rendelkezése szerint alperesnek a jogerőre emelkedéstől számított 15 napon belül meg kellett volna fizetnie felénk a tartozását, amely nem történt meg, mégpedig azért, mert a bíróság nem írta rá az ítéletre a jogerősítő záradékot.
Kérdésem tehát, hogy elképzelhető az, hogy a bíróság utólag fog jogerősítő záradékot hozni, amelynek következtében a záradék meghozatala időpontjában az alperes egyből késedelembe is esik? Végrehajtási eljárást kezdeményezhetek e alperes ellen, a jogerősítő záradék hiányában is?
Azt elfelejtettem korábban írni, hogy a mi ügyvédünk beszélt az alperes ügyvédjével, aki arról tájékoztatta, hogy nem nyújtottak be fellebbezést.
Segítségeteket előre is köszönöm!