hazudik a rendőrség


csalamádé # 2009.06.05. 11:46

Esti kutyasétáltatáskor anyósomat igazoltatták lakásuktól 20 méterre. Sötétben nem látta, hogy rendőrök vonják kérdőre- mivel be sem mutatkoztak, szemébe világítottak, s rögtön ordibáltak vele. Ijedtében haza próbált menekülni, majd mikor észrevette, hogy rendőrök együtt akart már működni. Addigra a két járőr agya úgy elborult, hogy leteperték a sárba, megbilincselték, s nem engedték, hogy igazoltassa magát azzal, hogy bekopog a pár lépésre lévő ablakjukon férjének szólni. Segítségért kiabált, így sikerült elérnie, hogy férje kijött, igazolta őt. De mégis bevitték, majd bármiféle egyzőkönyv vagy akármi felvétele után pár perc múlva másik járőr hazavitte. Az ügyeletes tiszt csak annyit kérdezett tőle, hogy nem mondta, hogy kutyát sétáltatott???
Jegyzem, végig a lábai mellett ugrált a két palotapincsije...
A Független Panasztestület több ízben elmarasztalta a rendőrök eljárását, de az ORFK egyszerűen teljesen hamis adatokkal, nem létező tanúkkal ezt a jelentést meghazudtolta és anyósomat pénzbüntetésre ítélte.
Mit kell tenni akkor, ha egyértelmű hazugságok szerepelnek az indoklásukban? Anyósom semmiféle jegyzőkönyvet nem írt alá az esetkor, nem tett akkor panaszt, mert mint tisztességes állampolgár, akinek soha nem volt semmi dolga a rendőrséggel, gőze sem volt annak, hogy ilyen helyzetben mit kell tennie.
Köszönöm a segítséget!!!

_Wasp_ # 2009.06.05. 12:02

feljelentést lehet tenni, vagy pert lehet indítani. Esetleg lehet az ombudmannál próbálkozni. Vagy sűrűn káromkodva megtaposni a kalapotokat.... más ötletem most nincs.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

jack4 # 2009.06.05. 13:38
  • A FRP állásfoglalását is figyelembe véve - mely nem köti a döntéshozatalban - az ORFK vezetője vizsgálja ki az alapvető jogot sértő rendőri intézkedés elleni panaszokat. A határozata fellebbezésnek helye nincs, azonban felülvizsgálata közvetlenül kérhető a bíróságtól. A keresetlevelet a határozat közlésétől számított harminc napon belül lehet benyújtani a

Fővárosi Bírósághoz. Ezt a határozat jogorvoslatra vonatkozó része is tartalmazza. Ez tehát a rendőri intézkedés jogszerűségének kivizsgálására vonatkozik.

  • Ettől el kell különíteni a szabálysértési eljárást, ami a személyazonosság igazolásával kapcsolatos kötelességek megszegése miatt indult, vagyis hogy adatainak bemondását, az okmány átadását megtagadta. A feljelentést az intézkedő rendőrők készítették el, amihez nem szükséges, hogy a feljelentett bármit is aláíron. Itt ugyanis jkv-et nem vesznek fel, csak a feljeletés készül el. Ez alapján jár el a szabálysértési hatóság. Pénzbírságot megállapító határozata ellen az 1999. évi LXIX. tv. 88.§. (1). bek alapján kifogást lehet benyújtani a kézhezvételtől számított nyolc napon belül.

Ennek szabályait, illetve az elbírálásának menetét e §. tartalmazza.

Laslie # 2009.06.08. 13:06

Ez eddig OK , de miért is igazoltatták esti kutyasétáltatáskor a mamát ?
Szerintem ennek is jelentősége lenne.

Laslie

Tomi01 # 2009.06.14. 22:14

"Vagy sűrűn káromkodva megtaposni a kalapotokat…" Én ezt javaslom, másnak nem látom értelmét.

elkeseredett # 2009.08.13. 08:03

Üdv Mindenkinek!
Én vagyok a feljelentő (kiskorú veszélyeztetése, gyerek nálam elhelyezve). Apuka elismerte Gyámhatósági jegyzőkönyvekben azokat a történéseket amit a feljelentésemben leírtam. Ennek ellenére kirendeltek szakértőt aki a 8 éves gyerekemet vizsgálta (értelmi érzelmi képességeit????). Az elkészült szakértői véleményt szeretném megtekinteni (iratibetekintési jog), amit megtagadnak! Eleinte azt hazudták (telefonon, mert a portásnál tovább nem lehet menni a rendőrségen, megigérték az előadó majd hiv telefonon), hogy még nem készült el. Amikor mondtam, hogy akkor panaszt teszek, mert 1 hónapja már el kellett készülnie a szakvéleménynek, akkor azt mondták, hogy elkészült, de nem tekinthetem meg! És valóban. Hiába kértem most már irásban, előbb szabin volt az ügyintéző azért nem (hiába mondtam, hogy tudok olvasni és úgysem beszélgetni akarok! az irat pedig a rendőrségen van, tehát megtekinthetem), most pedig a parancsnok közölte, hogy nem és kész. Azt mondták (ismét szóban), hogy kirendelnek egy eseti gondokot majd és az eldönti! De én most akarom megnézni! Mi tiltja ezt? A Be. szerint van betekintési jogom. Mit tegyek?????
Köszi!

ObudaFan # 2009.08.13. 09:35

Nem, a Be. szerint vádemelésig nincs betekintési jogod.

ObudaFan # 2009.08.13. 09:36

ÉS vádemelés után is valszeg gondnok fogja a gyermeket az eljárásban képviselni, és neki lesz.

elkeseredett # 2009.08.13. 10:13

Kár, köszönöm!
(Az ügyészég azt mondta, hogy amig nem rendelik ki jogerősen az ügygondnokot addig van!)
Tisztelettel

_Wasp_ # 2009.08.13. 10:23

miért lenne jó, ha betekintési jogod lenne? nem te képviseled a vádat, neked csak annyi a dolgod, hogy az igazat válaszold a nyomozó hatóság kérdéseire.

ha az iratokba betekintési jogot adnának, félő, hogy sok esetben "torzulna" az az igazság, ami az emlékekben él.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Grád András # 2009.08.13. 10:44

Kedves Elkeseredett!

Látom, nem hitte el nekem, amit most Obudafan meg Wasp is megerősített. Próbálja elfogadni, hogy időnként valószínűleg Ön érthet félre dolgokat, pl. aligha mondtak az ügyészségen ekkorra marhaságot az iratbetkintésről, a félreértés alighanem a kissé tudatszűkült állapotából fakad, azt hallja meg, amit szeretne. Üdv:


dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu

elkeseredett # 2009.08.14. 06:00

Elnézést mindenkitől!
Már kétszer is irtam, de nem látom, hogy elment volna...
Tehát
Elhiszem!!!!! Grád úrnak is, és Wasp-nak is!!!!!
Elhiszem!!!!! a rendőrségnek is

Elhiszem!!!!! az ügyésznek is aki a Be. 70/B (1) bek-re hivatkozva állítja, hogy VAN iratbetekintési jogom.
Elhiszem!!!!! - a 107-nek ahol az ügyeletes tiszt - megadva nevét és rangját, valamint vállalta, hogy álláspontjára - mivel mint tudjuk a beszélgetést felveszik - hivatkozhatok.

Tehát akik azt állítják, hogy nincs iratbetekintési jogom, kérem irják végre meg, hogy hol van ez leírva! Mert Be. 70/N (1) bek-et elolvastam, ott tényleg az van irva, hogy VAN!!!
Nagyon megköszönném
Tisztelettel

elkeseredett # 2009.08.14. 06:02

Bocsi! Tehát helyesen Be. 70/B par. (1) bek.
Köszönettel

elkeseredett # 2009.08.14. 07:13

... és (2) bek.
"A nyomozás befejezéséig a gyanúsított, a védő, a fiatalkorú törévnyes képviselője, a sértett és képviselője másolatot kaphat a szakvéleményről, valamint az olyan nyomozási cselekményekről készült iratról, amelyeknél jelenlétüket e törvény lehetővé teszi, az egyéb iratokról pedig akkor, ha ez a nyomozás érdekeit nem sérti. A sértett a nyomzás során keletkezett más iratokról a tanúkénti kihallgatását követően kaphat másolatot."

Grád András # 2009.08.14. 07:25

Kedves Elkeseredett!

Látom, sehogysem tud nyugodni! :-) Senki nem mondta, hogy azokba a jegyzőkönyvekbe, amelyek felvételénél jelen volt, nem tekinthet be, ne kaphatna másolatot. A szakvéleménybe is betinthetne, másolatot kaphatna, feltéve, hogy képviselhetné ebben az eljárásb an a gyermekét. De nem képviselheti, ezért rendeltek ki eseti gondnokot. A főszabály pedig egyébként az iratismertetés. Tudja a jogász és a laikus között, aki ezt-azt elolvasott egy jogszabályban kb. annyi a különbség, mint egy rádió, illetve pár méter vezeték és néhány dióda között, amit beleszórtak egy szatyorba, és jól összeráztak. Az utóbbi érdekes módon nem szokott szólni. További sikeres jogászkodást! Üdv:


dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu

Kovács_Béla_Sándor # 2009.08.14. 07:31

Te melyik lennél a felsoroltak közül?

Grád András # 2009.08.14. 07:38

Én a főszabály. Vagy nem engem kérdeztél? :-)


dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu

Kovács_Béla_Sándor # 2009.08.14. 07:40

Nem, az elkeseredettet. De veled is szívesen beszélgetek, Tanár úr! :)

Sz.Márton # 2009.08.14. 07:42

Tisztelt Elkeseredett!

Ha ez kiegészítésként segíthet, a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény ide illő része ezt mondja ki:

"91/B. § A rendőrségi adatkezelő szerv vezetője a 91/A. § (1) bekezdés e) -h) pontjaiban meghatározott adatok tekintetében - ha bűnüldözési célból elengedhetetlen, továbbá ha az érintett vagy mások jogainak védelme érdekében szükséges - az érintett személy tájékozódási, helyesbítési és törlési jogának gyakorlását - írásban, indokolással ellátva - megtagadhatja vagy korlátozhatja. Az indokolás mellőzhető, ha az a Rendőrség bűnüldözési feladatának ellátását akadályozza, vagy mások jogainak sérelmével jár. Az indokolás mellőzése esetén a megtagadás okaként e rendelkezésre kell hivatkozni. Az adat-hozzáférési, helyesbítési és törlési jog korlátozása nem érinti a büntetőeljárásban résztvevőknek a büntetőeljárásról szóló törvényben biztosított jogainak gyakorlását."

Tehát a "nyomozás érdekében" az Ön tájékozódási kérése akár indokolás mellőzésével is megtagadható, ha a rendőri szerv illetékes vezetője, ezt a jogszabályokkal alátámasztva így ítéli meg.

Grád András # 2009.08.14. 07:47

KBS, én is szívesen megismernélek, csak még sose jöttél el a találkozókra. Talán majd legközelebb...


dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu

elkeseredett # 2009.08.14. 08:40

Grád Úr!
Nem tudom, honnan vette, hogy eseti gondok van????
Nincs eseti gondok kirendelve! Legalábbis én sem és a rendőrség sem tud ilyesmiről.

Sz.Márton!
Az idezettek szerint irásban kellene megindokolni, és ezt nem tették meg, és a többi sem teljesült azok közül amit beidézett...
De köszi, mégiscsak valami info!

Kovács Béla Sándor!
Én a kiskorú törvényes képviselője vagyok.
Üdv

Sz.Márton # 2009.08.14. 08:49

Tisztelt Elkeseredett!

Újraolvasva az általam idézetekben ez a sor is benne volt:

"Az indokolás mellőzhető, ha az a Rendőrség bűnüldözési feladatának ellátását akadályozza, vagy mások jogainak sérelmével jár."

/Grád Tanár Úr rádiós hasonlata "sajnos" igencsak találó volt!/

Keresse fel az illetékes rendőrkapitányt, jelentkezzen be az előre magadott fogadónapján és ott többet megtudhat!

elkeseredett # 2009.08.14. 09:02

Üdvözlök mindenkit!
A hasonlatok sajnos nagyon jók tudnak lenni, de az eljárások törvényességéhez kevés! Azért pedig amiért valaki - jelen esetben én- de ahogy itt olvasom a fórumokat nagyon sokan - próbáljuk a magunk módján kinyomozni a jogainkat és a lehetőségeinket nem kellene különféle hasonlatokon törni senkinek a fejét. Egyszerűen nem jó dolog, hogy mi emberek visszaélünk a megszerzett tudásunkkal. Bátran állíthatom, hogy én sem élek vissza azzal amit én tudok. Ha ügyfélnek magyarázok nem hasonlítgatom sem az ügyét, sem a kérdéseit, sem ő megát semmihez. Kérdése van, nem tudja, amit én tudok róla elmondom. Ez szerintem elvárható lenne mindenkitől. Gondolom senki sem kiváncsi az én hasonlataimra - bár lehet nekem is lennének, nagyon klasszak! Az pedig, ismét leírom, hogy ilyen sok fórum létezik, ilyen sok kérdés, panasz, elkeseredettség, igazságtalanság történik -
utal valamire.... pontosan arra, amit irok!!!!!
Tisztelettel

Sz.Márton # 2009.08.14. 09:19

A hasonlatok sokszor torzítanak, de néha ez is a szerepük a szemléltetésben. Részemről pedig nem hiszem, hogy bármivel itt visszaéltem volna, de ha Ön úgy gondolja akkor kívánom legyen Önnek is mivel visszaélni ha másoknak, pl: az ügyfeleknek kíván segíteni. Az igazság persze, hogy odaát van, de ezért önmagától ne menjen messzire csak mégegyszer a kapitányságig.

Kérdezze már meg ha ennyire igyekszik, az illetékes rendőri vezetőt a fogadó napján személyesen és tisztázhatja mi a problémája, hogy "erről és erről" levelet még nem kapott, de lehet, hogy később még kaphat...

elkeseredett # 2009.08.14. 10:37

Miről kéne levelet kapnom?????
Kérdezzem meg tőle, hogy mondja KAPITÁNY ÚR nem tudja véletlenül, fogok e valamiről levelet kapni????
Üdv