Tiltott pornográf felvétel tartása és büntethetősége


firstamendment # 2009.08.01. 11:18

ObudaFan-nak: Ez érthető is. Csakhogy
1.ebben az esetben a dolgot a személyiségi jogokkal együtt kéne kezelni és büntetni, hasonlóan az olyan esetekhez, mint amikor például a sajtó nem közszereplőről annak engedélye nélkül készít fényképet.
2. az ilyen esetekben sem azt szokás megbüntetni, aki a képet tartja vagy letölti, hanem azt, aki készíti, illetve publikálja.

Feri29 # 2009.08.01. 11:15

"Cigizés, alkohol veszélyes a társadalomra és az egyénre? Igen.
Büntetik? Nem."

Ha rajtam múlna ez is tiltott lenne, főleg a cigi.

Feri29 # 2009.08.01. 11:14

Cigizés, alkohol veszélyes a társadalomra és az egyénre? Igen.
Büntetik? Nem.

calmus # 2009.08.01. 11:03

Hogy valami miért bűncselekmény: az a jogalkotó döntésén múlik, egyrészt, függ az adott történelmi kortól, társadalmi, állami berendezkedéstől, jogfejlődés szintjétől, stb.
Valamilyen, nyilván alaposan mérlegelt oknál, célnál fogva a tiltott pornográf felvétel tartása, stb. bűncselekmény, a cigié meg nem, de elvileg ez utóbbi is lehetne, sőt, nyilván ez is komoly károkat okoz a társadalomnak is, nem csak az egyes embernek (én speciel örülnék, ha nem arra menne el sok-sok adó, hogy a cigivel maguknak és másoknak, pláne a kiszolgáltatott gyerekeknek okozott károkat hozza helyre vagy kezelje az állami egészségügy...)
Szerintem érdemes lenne arra a megkülönböztetésre is odafigyelni, hogy TILTOTT...

ObudaFan # 2009.08.01. 11:02

Azért itt arról van szó, hogy valakiről készítettek olyan képet gyermekkorában, ami számára meglehetősen sérelmes. Az a valaki nem biztos, hogy szeretné, hogy tartsd ezt a képet a gépeden. És hát neki ehhez igenis van köze, ugyanakkor az esetek többségében nem lelhető fel.

firstamendment # 2009.08.01. 10:50

Az előző bejegyzésem természetesen csak feri29-nek szólt.

Kovács_Béla_Sándornak:

A valós igény megteremtése csak akkor áll fenn, ha

  1. a letöltött tiltott tartalomért fizetek
  2. érte cserébe mást, például hasonló tartalmat biztosítok
  3. az előzőek bármelyikére hajlandóságot fejezek ki.

A tartás puszta ténye egyiket sem feltételezi. Ingyenesen és anonim módon letölteni olyan képet/videót, ami a letöltőtől teljesen függetlenül jött létre nem teremt valós igényt, tehát nem okoz kárt, tehát nem jelent veszélyt, következésképp bűntény sem lehet.

_Wasp_ # 2009.08.01. 10:49

errol nem lesz tarsadalmi vita....


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Kovács_Béla_Sándor # 2009.08.01. 10:46

Az alkoholfogyasztás önmagában nem sért másokat. A dohányzás sem feltétlenül. A kiskorú pornószereplővé silányítása viszont igen.

firstamendment # 2009.08.01. 10:44

Ez lezárásnak elég ronda volt. Egyszerűbb lett volna beismerned, hogy nincs igazad. Meg őszintébb is.

Azért köszönöm, hogy demonstráltál egy-két olyan mellébeszélési és csúsztatási technikát/reflexet, ami tipikus és várható is egy komolyabb társadalmi vitánál.

efi99 # 2009.08.01. 10:39

Cigizés, alkohol veszélyes a társadalomra és az egyénre? Igen.
Büntetik? Nem.

Kovács_Béla_Sándor # 2009.08.01. 10:38

A jogalkotó abból indult ki, hogy aki az igényével (értsd: "nézegető") keresletet generál a készítéshez és a terjesztéshez, az is bűncselekményt követ el. Szvsz a kapcsolat még direktebb, mint a kábítószerfogyasztás esetén.

Feri29 # 2009.08.01. 08:50

Majd a bíróságon próbáld meg meggyőzni a bírót, hogy ezzel minden a legnagyobb rendben van és nem is bűncselekmény!

firstamendment # 2009.08.01. 01:43

"A társadalmi rossz nyilvánvalóan veszélyes a társadalomra, tehát minden dolog, ami erkölcstelen következésképpen veszélyes a társadalomra"
Ezt remélem, nem gondoltad komolyan mint érvelést. Ha a társadalom többsége elítéli a krumplievést attól a krumplievés veszélyes lesz? Nem lesz. Bizony nem véletlenül hoztam szóba a károkozás fogalmát. Enélkül ugyanis bármiről ki lehet találni, hogy bűntény, feltéve, hogy elég idiótát meggyőznek róla.

Másrészt az erkölcstelen meg a bűntény között elég komoly differencia van. Gondolattal lehet vétkezni, de nem lehet bűntényt elkövetni.

Feri29 # 2009.08.01. 01:34

Egyátalán nem semmitmondó a definíció, a sorok között kiolvasható, hogy miért bűncselekmény ez a cselekmény.

Bűncselekmény az a szándékosan vagy - ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti - gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli.

Veszélyes-e a társadalomra?

Induljunk ki abból a definícióból, hogy "az erkölcs a társadalom által helyesnek tartott szabályok összessége". Ha megkérdeznéd a társadalom minden tagját, hogy helyes dolog-e gyerekek pornóképeit nézegetni, borítékolom, hogy a túlnyomó többség azt mondaná, hogy helytelen dolog, vagyis erkölcstelen.

Menjünk tovább.
"Más megfogalmazás szerint az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik."

Vagyis ha valami erkölcstelen, akkor az a tárdasalmi rossz közé sorolandó. A társadalmi rossz nyilvánvalóan veszélyes a társadalomra, tehát minden dolog, ami erkölcstelen következésképpen veszélyes a társadalomra.

A fentiekből következik, hogy a cselekmény erkölcstelen, vagyis veszélyes a társadalomra.

A törvény büntetés kiszabását rendeli? Igen.

Mindkét feltétel teljesül, tehát a cselekmény bűncselekmény.

Azon persze lehet vitatkozni, hogy igazságos dolog-e ugyanazokkal a büntetési tételekkel sújtani az ilyen felvételeket tartókat, mint a készítőiket, de a kérdésed nem erre irányult.

firstamendment # 2009.08.01. 00:18

Csak nyugalom. A csúsztatást nem én követtem el, hanem az(ok), akik a tiltott képek készítőit egy lapra helyezik azokkal, akik azt megnézik.

Továbbra sem válaszoltál a kérdésre: egy kiskorúról készült pornográf kép puszta megnézése vagy tartása miért is bűntény?

Nem arra kértelek, hogy adj egy általános (következésképp semmitmondó) definíciót az erkölcsről, hanem hogy konkrétan határozd meg, mely erkölcsi törvénybe ütközik a szóban forgó képek puszta vizuális érzékelése.

Egyébként köszönöm a hozzászólást.

Feri29 # 2009.07.31. 23:51

Ne csúsztass! Nem "bármilyen kép megnézéséről" beszélünk, hanem tiltott pornográf felvételekről.
Ha neked azt el kell magyarázni, hogy miért erkölcstelen kiskorú (korlátozottan cselekvőképes) személyekről, nevezzük nevén gyerekekről pornóképeket vagy pornófilmeket készíteni vagy azt bármilyen módon felhasználni, akkor bizonyára Te nem tudod, hogy mi az az erkölcs. Ebben tudok segíteni:

"Az erkölcs vagy morál fogalma alatt mai köznyelvi szóhasználatunkban a magatartásunkat befolyásoló, általunk (vagy a társadalom által) helyesnek tartott, olyan szabályok összességét értjük, amelyek túlmutatnak a jog és az egyéb írott szabályok keretein. Az erkölcs szabályai a társadalmi normák egyik típusát jelentik. Más megfogalmazás szerint az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén."

Ebből természetesen az is következik, hogy ami erkölcstelen, az a társadalom számára káros.

firstamendment # 2009.07.31. 23:29

Elnézést, még az előző válaszomhoz tartozik: milyen alapvető erkölcsi normákba ütközik bármilyen kép vagy szöveg megnézése vagy tartása?

firstamendment # 2009.07.31. 23:19

Egy kép megnézése, könyv elolvasása mióta ütközik alapvető erkölcsi normákba?

Egyébként a Btk. egyértelműen definiálja a bűntény fogalmát mint olyan tettét, amely a társadalomnak kárt okoz és (nem pedig vagy!) büntetését a Btk. elrendeli.

Feri29 # 2009.07.31. 22:49

Mert alapvető erkölcsi normákkal ütközik.
Sok más olyan bűncselekmény van, ami nem okoz közvetlen kárt, mégis bűncselekmény.

firstamendment # 2009.07.31. 22:43

Olyanok számára hozom létre ezt a topikot, akik hajlandóak képmutatás és mellébeszélés nélküli érdemi vitát folytatni a témával kapcsolatban.

Kérdés: miért és milyen alapon bünteti a jog tiltott pornográf felvétel tartását, ha a károkozás sem általános sem egyéni esetre lebontva nem kimutatható?