Segítség mit tehetek?


gyémánt # 2011.02.24. 08:53

Segítséget kérnék,hogy kihez fordulhatnék és egyáltalán furdulhatok-e a problémámmal.Ott kezdeném,hogy egy Kft-nél dolgozom nehézgépkezelőként.A cégvezető tulajdonos amikor felvett akkor adott egy céges autót amivel járhatok dolgozni,ezt az autót én folyamatosan szerelgetem mert folyt az olaj belőle stb,de nem is ez a lényeg hanem van egy szállítás vezető a cégnél aki az elmúlt 2-3 hónapba különböző képen de lopással vádolt meg.pl:nem jól nézte a gépüzemnaplót és szó szerint azt mondta hogy 100liter gázolajat elloptam,de kiderült hogy mégsem,aztán a cégnél vannak hordókba gázolaj és a következő alkalommal állítólag abból loptam,emellett még van olyan dolog is hogy ő úgy tudta fél kettőig dolgozok egy helyen a géppel,de sajnos este 8.30-ig kellett lennem mert beszakadt volna a föld ha ott hagyom és azzal gyanúsított meg hogy több órát igazoltattam le mint amennyit dolgoztam,de amikor jött a kifizetni a munkát akinél olyan sokáig dolgoztam kiderült hogy nem csaltam az óráimmal.Azt tudni kell hogy a gépbe üzemanyag mérő van szerelve ezért nem is lehet lopni sem és mégis megvádolt.Ja és aztán már nem tudott mibe kötni jött a céges autóval hogy sok a fogyasztása,és hogy hogy van a menetlevél megírva ha én nem is olyan távolságban lakom amennyit beírok.Hát ez úgy van,hogy én reggel amikor leteszem az autót akkor egész nap szaladgálnak vele de menetlevelet senki se írja,hát a kilométert meg szét kell írkálnom az óra állásnak megfelelően.Akiknek elmondtam ezeket kapásból azt mondták,hogy a szállításvezető ki akar pakoltatni mert biztos kell a helyem egyik ismerősének,de ne vádoljon meg ilyen megalázó vádakkal és hurcoljon szét a cégnél ok nélkül ártatlanon.3 gyerekem van lopással soha nem kockáztatnám az állásomat emellett így is ha gépen vagyok 605ft ha telephelyen és mindent megcsinálok szó szerint 350ft-ot kapok egy órára.Nem sok de megbecsülöm mert szükségem van rá.Kérdésem az lenne hogy ezekkel a vádakkal tehetek-e feljelentést és ha igen akkor mennyi esélyem van?

guba # 2011.02.24. 11:55

Nem sok, mert mindaddig, amíg nem hatóság előtt vádol bűncselekmény elkövetésével, addig nem követ el bűncselekményt. Szerintem a főnököddel kellene ezt megbeszélned, vagy kérd meg, hogy vagy hagyjon fel ezzel, vagy tegyen feljelentést ellened, ha úgy gondolja, hogy kellően megalapozottan vádol.

bestia # 2011.03.01. 07:48

Szeretném megkérdezni,ha van egy 1 év felfüggesztett és egy 3 év 4 hó jogerős ítélet arra jár-e az összbüntetés. Időközben a kisebb ( 1 év) már letöltésre került de volt rá kedvezmény(feltételes).
A választ előre is köszönöm

lakatosviktor # 2011.03.01. 07:52

Összbüntetésbe csak olyan végrehajtandó szabadságvesztések foglalhatók, amelyeket az összbüntetésbe foglaláskor még nem hajtottak végre, vagy amelyeket folyamatosan hajtanak végre. Tehát, ha már végrehajtották az egy évet, összbüntetésnek nincs helye.
[Btk. 92. (2) bek.]

Üdvözlettel,
LV


Dr. Lakatos Viktor ügyvéd

Kovács_Béla_Sándor # 2011.03.01. 07:53

Felfüggesztettet nem lehet összbüntetésbe foglalni. De hogyan is lehet felfüggesztett szabadságvesztés büntetést letölteni? Pláne feltételes kedvezménnyel...

bestia # 2011.03.01. 08:22

Egy évet kapott 2 évre felfüggesztve és a felfüggesztési idő alatt belekeveredett egy újabb ügybe erre kapott 3 év 4 hónapot. A 3 év 4 hóból letöltött 9 hónapot előzetesben.És mivel fiatalkorú így az 1 év felfüggesztettet kellett letölteni előbb és arra kapott kedvezményt 2 hónapot. Most tölti a 3 év 4 hónap maradékát. Így jár az összbüntetés?

lakatosviktor # 2011.03.01. 08:44

A felfüggesztett szabadságvesztést az összbüntetés szempontjából végrehajtandónak kell tekinteni, ha utóbb elrendelik a végrehajtását. (Btk. 92.§ (3) bekezdés)

Összbüntetésnek nincs helye, mert az egyik büntetést már letöltötte. További feltételek nem is vizsgálhatók.


Dr. Lakatos Viktor ügyvéd

guba # 2011.03.01. 09:08

Nem egésze ezért, de valóban nincs helye. Letöltött büntetést is összbüntetésbe lehetne foglalni, ha az újabb elítélés olyan bűncselekmény okán történt volna, amelyet a korábbi jogerőre emelkedése előtt követett volna el. De itt ugyebár nem erről van szó.

guba # 2011.03.01. 09:10

Lakatosviktornak abban igaza van, hogy a korábbi ítélkezési gyakorlatban valóban nem foglalták összbüntetésbe a már letöltött szabadságvesztést.

lakatosviktor # 2011.03.01. 09:30

Guba: tényleg nem vitatkozni szeretnék, de Btk. egyértelműen fogalmaz:

92.§ (2) Összbüntetésbe csak olyan végrehajtandó szabadságvesztések foglalhatók, amelyeket az összbüntetésbe foglaláskor még nem hajtottak végre, vagy amelyeket folyamatosan hajtanak végre.

Ha megkezdték a végrehajtást és az folyik, helye van összbüntetésnek. De ha már befejeződött a végrehajtása, az többé összbüntetésbe nem foglalható.

Ez korábban (1999. március 1. és 2009. január 11. között) nem így volt, de a 2008. évi XCII. tv. módosította a jelenlegire, 2009. január 12-i hatállyal.


Dr. Lakatos Viktor ügyvéd

guba # 2011.03.01. 10:43

Igaz. A 2/2006. évi jogegységire akartam hivatkozni, de valóban hatályát vesztette 2009. januártól. Érdekes viszont, hogy a 98-as Btk novella hatályon kívül helyezte a 92.§ (2) bekezdését, 2008. évi XCII. tv. meg a tíz évvel korábbi szabályozást szó szerint emelte vissza ugyanoda. :)

lakatosviktor # 2011.03.01. 12:31

Igen, teljesen ugyanaz a dolog, csak kár, hogy 10 év kellett a megvilágosodáshoz... :-/

Mondjuk abszurd is volt, hogy már végrehajtott szabadságvesztések összbüntetése esetében "túlülték" a törvényes mértéket és még ők kaptak ezért kártalanítást...


Dr. Lakatos Viktor ügyvéd

Tommy31 # 2011.03.01. 13:28

Tisztelt Ügyvéd urak, hölgyek!
Kaptam 5 év letöltendő börtön büntetést amiből majdnem 3 évet előzetesben leültem Még nem jött meg a foganatbavételi papírom. Csak az édesanyám él, de ő kint él Németországban. Útlevelem nincs, viszont személyim , jogsim van. Nem állok kényszerintézkedés alatt. A kérdésem, hogy kimehetek-e meglátogatni Németországba az édesanyámat? Vagy ilyenkor nem hagyhatom el az országot?
Válaszukat előre is köszönöm!

ObudaFan # 2011.03.01. 14:18

A törvény szerint nem utazhatsz ki.

Tommy31 # 2011.03.01. 14:29

Tisztelt Ügyvéd Úr/Hölgy!

Semmilyen körülmény között sem tudom meglátogatni édesanyámat? Ha a foganatbavételi papírt megkapom akkor sem?

lakatosviktor # 2011.03.01. 14:38

Szerintem - hangsúlyozom, szerintem - nem tiltja semmi.

Obudafan! Melyik jogszabály tiltja? :) Bevallom ráugrottam és elkezdtem keresni, mert nem rémlett, hogy bármi tiltaná. Semmit sem találtam.

A Be. 146.§ szerinti kényszerintézkedés az ítélet jogerőre emelkedésével megszűnik, ha egyáltalán korábban elrendelték.

A szabadságvesztés végrehajtásának biztosítására tett intézkedés a Be. 596.§ (3) bekezdés alapján elrendelhető, de ha nem kerül rá sor, miért ne mehetne valaki külföldre?

lv


Dr. Lakatos Viktor ügyvéd

lakatosviktor # 2011.03.01. 14:39

Tommy31,

Először tisztázzuk, hogy tilos-e, vagy sem :-)


Dr. Lakatos Viktor ügyvéd

Tommy31 # 2011.03.01. 14:45

Rendben!:) Előre is köszönöm a segítséget!

Tommy31 # 2011.03.01. 14:49

természetesen az ítéletre szándékomban áll hazajönni,hiszen a kedvezmény fontos! Hiszen a kedvezményből nem zártak ki és csak pár hónapról van szó.

lakatosviktor # 2011.03.02. 09:39

Megmondom férfiasan, semmilyen tiltást nem találtam jogszabályban. Más sem írt, ezek szerint más sem.

A lényeg, hogy a felhívásnak pontosan eleget kell tenni, mert ha önhibájából nem vonul be, akkor feltételes szabadságra nem bocsátható!


Dr. Lakatos Viktor ügyvéd

bestia # 2011.03.02. 09:52

Köszönöm a segítséget!

guba # 2011.03.02. 09:56

ha önhibájából nem vonul be, akkor feltételes szabadságra nem bocsátható!

Én ezt sem találom! :)

guba # 2011.03.02. 09:59

Megvan közben, csak nem hatályos már a jogtáram.

Tommy31 # 2011.03.02. 10:35

Tehát akkor ezek szerint meglátogathatom Édesanyámat?

lakatosviktor # 2011.03.02. 12:38

guba: mondd már, tűkön ülünk! :-)


Dr. Lakatos Viktor ügyvéd