Könnyű testi sértés


Gabicsek # 2012.08.16. 17:03

Itt először tudni kell, minek minősítik az esetet. Ahogy ObudaFan írta, hogy szerinte garázdaság vétsége lesz a gyanú, hát, szerintem is az, megspékelve a könnyű testi sértéssel. Ugyanis ha csak könnyű testi sértés lenne, akkor az eljárást nem a rendőrség, hanem a bíróság folytatná le.
Hacsak a rendőrség nem minősíti súlyos testi sértés kísérletének, mivel szeretik ők azt csinálni.
Ez függ a sértett sérüléseitől, tehát attól, hogy a bántalmazás hatására lehetett volna-e a sértett sérülése súlyos.

Tanúként azért idéztek, mert fiatalkorú esetében kötelező a gondviselő tanúkénti kihallgatása. Szerintem nem az esetről, hanem a gyerek neveltetéséről, családi körülményeiről, tanulmányairól, ilyesmikről fognak kérdezni. Egyébként a tanúvallomást - mint közvetlen hozzátartozó - meg is tagadhatod, tehát nem vagy köteles vallomást tenni a fiad elleni bűnügyben.
Mivel a rendőrök bevitték, gondolom, gyanúsítottként ki is hallgatták.
Mi volt a gyanúsítás? Milyen bűncselekménnyel gyanúsították?
A jegyzőkönyvről ingyen lehet fénymásolt példányt kikérni.
Amíg itt nem tudjuk, hogy mi a gyanúsítás, addig azt sem tudjuk megmondani, mire számíthat.
Első kanyarban végrehajtandót nem szoktak ilyenért kiszabni.
Egyébként a feljelentést visszavonni nem lehet.

Szürkéske # 2012.08.17. 04:39

Gabicsek
Mikor bevittek bennünket kértem a jegyzőkönyvről másolatot, igaz a rendőrnek nem tetszett de gondoltam, hogy jól fog jönni. Volt kihallgatás persze, annyiból állt, hogy a fiam is elmondta a történetét jegyzőkönyvbe írták, még újjlenyomatot és fényképet is készítettek, azt mondták ez az eljárás ilyenkor.
A jegyzőkönyvben ez szerepel, Btk.271.§(1) bekezdésébe ütköző és az (1) bekezdése szerint minősülő garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen stb.
Azt is írja, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a fenti cselekményével 8 napon belül gyógyuló testi sértést okozott a sértettnek.
Akkor a keddi meghallgatástól igazából nem kell annyira félnem, akár az iskolát is megkérdezhetik, csöndes visszahúzódó gyerek a fiam, eddig mindig 4-5 magatartása volt, lehet tán, hogy még verekedni se verekedett. Mindig csak piszkálták, hiába mondtuk neki védje meg magát, na most tessék azóta hallgathatom, hogy miért mondtam ezt most rendőrségre járhat. Szegényt nagyon megviseli a dolog.
Különben az nem számít, hogy először őt rúgta meg a fiú kétszer? Igaz én nem szaladgáltam feljelenteni őket és orvoshoz se.

ObudaFan # 2012.08.17. 08:32

Fiatalkorúként azért egy próbára bocsátásnál nem fogsz többet kapni.

Gabicsek # 2012.08.17. 08:34

Ha oda-vissza verekedés volt, valószínűleg a másik fiú is gyanúsított a garázdaságban attól függetlenül, hogy neki lettek esetleg sérülései.

Az iskolát a rendőrség megkeresi, a fiatalkorúval kapcsolatos jellemzést bekérik, továbbá kötelező környezettanulmány beszerzése is, úgyhogy számíts rá, hogy fognak hozzátok ez ügyben is menni.

Szürkéske # 2012.08.18. 03:34

Hát nem vigasztaltál meg, most már teljesen frászolok a keddi naptól is.
Az egy kis remény, ha az iskolát is megkérdezik ott biztos, hogy jót mondanak a fiamról. Családlátogatásra is nyugodtan kijöhetnek.
Csak utána mi következik?

Gabicsek # 2012.08.18. 11:38

Nem kell frászolni. Nem olyan súlyos bűncselekmény ez. Ha mindenkit kihallgattak, mindent beszereztek, akkor értesítenek majd a nyomozás befejezéséről (téged is, mint törvényes képviselőt), ekkor meg lehet az iratokat tekinteni. Ingyen ki lehet kérni az egész iratról a fénymásolatot.
Ezután döntenek, hogy megszüntetik-e a nyomozást, vagy tovább adják az ügyészségnek. Ha tovább adják, akkor az ügyész dönt az ügyben.
Ez lehet az ügyészi megrovástól a vádemelésig. Vádemelés esetén a bíróság próbára is bocsáthatja mondjuk 1-2 évre (az azt jelenti, hogy nem szab ki büntetést, de a megadott időben semmit nem követhet el a gyerek, mert akkor emiatt is kiszabják), vagy bármi mást, ami szerintem nem lesz nagyon súlyos. Úgy kell a büntetést kiszabni, hogy az arányban legyen a bűncselekmény súlyával, és ami elrettenti a fiút attól, hogy legközelebb nem fog semmit elkövetni.
Persze én is aggódnék a helyedben, de a fejét nem fogják levenni.
Egyenes ági hozzászólását nem olvastam el, mert nagyon hosszú.

Szürkéske # 2012.08.18. 13:46

Gabicsek
Köszi az alapos tájékoztatást. A kirendelt védő is valami hasonlót mondott még a kihallgatásnál. Csak akkor olyan ideges voltam, hogy a felét nem értettem a dolognak. Na persze nem ilyen érthetően mondta, hanem tele szakzsargonnal.
Kedden majd írok, mi történt.

Gabicsek # 2012.08.21. 19:45

Gabicseknek viszont sajnos nem pontos a valóságról alkotott képe, valszeg azért, mert ő azt hiszi, minden úgy is van, ahogyan annak lennie kellene.

Ha te mondod, biztos így van.

Gabicsek # 2012.08.21. 19:51

És még valami egyenes ági, kicsit el vagy tévedve.

Azt írja, hogy értesítenek majd a nyomozás befejezéséről, ami után megtekinthetők az iratok.
Nem! Ezt egyáltalán ne vedd készpénznek, mert ezt rendőre (ügyésze, ügyvédje, stb.) válogatja.

Szürkéske!
Törvény írja elő, tehát kötelező!
Be.
A nyomozás iratainak megismerése
193. § (1) A nyomozás elvégzése után az ügyész vagy - ha az ügyész másképp nem rendelkezik - a nyomozó hatóság a gyanúsítottnak és a védőnek az erre kijelölt helyiségben átadja a nyomozás összefűzött iratait. Lehetővé kell tenni, hogy a gyanúsított és a védő az esetleges vádemelés alapjául szolgáló összes iratot - kivéve a zártan kezelt iratokat - megismerhesse.

Fiatalkorú esetében a törvényes képviselőt is kötelezően értesíteni kell az iratismertetésről. Más kérdés, ha az értesítés ellenére nem jelenik meg, az nem akadályozza a nyomozás befejezését. Általában a kitűzött határidőt nem szokták módosítani.

Másolat készítése az eljárás során keletkezett iratról
70/B. § (1) Az eljárás során keletkezett iratról - ideértve a bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság által beszerzett, illetőleg a büntetőeljárásban résztvevő személyek által benyújtott, valamint csatolt iratot is - az a bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság, amely előtt az eljárás folyamatban van, a büntetőeljárásban részt vevő személyek kérelmére a (2)-(7) bekezdés szerint legkésőbb a kérelem előterjesztésétől számított nyolc napon belül másolatot ad ki.

(5) A nyomozás befejezését követően

  1. a terhelt, a védő és a fiatalkorú törvényes képviselője másolatot kaphat a nyomozás azon iratairól, amelyeknek a megismerésére a 193. § (1) bekezdése alapján jogosult,
Szürkéske # 2012.08.22. 07:17

Sziasztok!
A tegnapi meghallgatás amire mennem kellett annyi volt, hogy aki vezeti a nyomozást megkérdezte a fiam iskolájának nevét és az oszifő nevét. Majd az ő jellemzését is bekérik. Mondta, hogy már a másik fiú anyukájával is beszélt, és már bánja, hogy rögtön a rendőrségre szaladt. A rendőr csaj szerint nem lesz ebből nagy ügy. Ezt most le kell nekik folytatni, és lehet, hogy át se kerül az ügyészségre. Remélem mihamarabb vége, mert nekünk a nyarunkat elégé elrontotta ez az ügy.
A jegyzőkönyvekről annyit, hogy mikor kihallgatták a fiamat rögtön kérdezte a nyomozó, hogy kérek-e másolatot belőle, persze, hogy kértem. Ezzel nem volt gond.

lajcsó # 2012.08.22. 08:12

"A rendőr csaj szerint nem lesz ebből nagy ügy." Ezt azért ne vedd készpénznek!

Gabicsek # 2012.08.22. 18:21

Szürkéske úgy, mint ahogyan mások is és ahogyan pl. én is, zömmel azért jövünk ide véleményért, tanácsért, tapasztalatcseréért, segítségért, mert valami miatt erre rá vagyunk szorulva.

Szürkéske megkapta tőlem a tanácsot, és úgy látom, eddig be is vált, amit mondtam.

Olyan hosszúkat írsz, hogy nincs türelmem végig olvasni. Eddig jutottam, mint amit idemásoltam.

Gabicsek # 2012.08.24. 07:49
  • nem tudom, honnan veszed, hogy ügyvéd vagyok
  • régebbi bejegyzésedből: nem tudom, honnan veszed, hogy férfi vagyok
  • tőlem annyit írsz, amennyit akarsz, de mivel nem te vagy a kérdező, így a válaszaim nem neked szólnak
  • ebből kifolyólag nincs kedvem (nem türelemről van szó) végigolvasni az általában rétes tésztáig nyúló hozzászólásaidat, amivel szerintem nem vagyok egyedül.
Kisb # 2012.10.16. 15:08

Tisztelt Fórumozók!
Kérdésem a következő. Az édesanyám élettársa megragadta a karomat, pofon ütött, és fojtogatott. Kabátban és garbóban voltam, 8 napon belül gyógyuló sérüléseim vannak "csak", amiről orvosi papírom van (nem látlelet). A fojtogatást anyukám látta egyedül, és ő próbálta megakadályozni, a két gyerekem pedig hallotta, hogy sikítok és kiabálok (1,5 és 4 évesek..). Kérdésem, hogy ilyen esetben, ha nem folyik vér, hol jelenthetem föl? Egyáltalán érdemes? Anyukám az egyetlen tanú, de mivel együtt élnek, nem tudom, hogy végül tanúskodna-e. Akár önszántából, vagy el tudom képzelni, hogy megfenyegetné őt is hasonló kedvességekkel. Korábban már volt büntetve hasonlóért, akkor felfüggesztettet kapott, ami sajna már elévült. Ő azt mondja, hogy azért akart megfojtani (amit azóta is dicséretes dolognak tart, és rém büszke magára, és nem is volt olyan komoly, ugyan már), mert én verem a gyerekemet, és tiszteletlen voltam vele (mármint az elkövetővel). Az eljárásért fizetnem kell? Meddig tarthat? Ha ő megvádol, a gyerekeimet is vinni kell a bíróságra, vagy valami szakértőhöz, pszichológushoz, hogy tényleg igaz-e az ő vádja? Mi van, ha anyukám majd nem tanúsítja a fojtogatást, és marad az, hogy én verem a gyereket? ... Vagy adót csalok, vagy tudom is én mi. Ha nem fogom tudni bebizonyítani, hogy az életemre tört, akkor lehet, hogy a per költségét is én fizethetem ki, ő meg éli tovább a világát következmények nélkül?

Véleményem # 2012.10.16. 15:35

Kisb

A vérfolyástól függetlenül a rendőrségen tehet feljelentést. Célszerű lett volna már akkor rendőrt hívni amikor ez megtörtént. De utólag is megteheti hogy tesz feljelentést.
Nem kell fizetni.
Előre láthatólag nem lehet pontosan megmondani meddig tart az eljárás.
Annyi kérdése van, hogy maga sem tudja mit akar valójában. Ha elhatározza magát akkor ott van a lehetőség ön előtt hogy megtegye a feljelentést!

Gabicsek # 2012.10.19. 20:56

Véleményem véletlen rosszul írta. Könnyű testi sértés miatt a helyi bíróságon lehet feljelentést, illetve magánindítványt tenni, a bíróságnak van hatásköre ebben az ügyben eljárni.
A magánindítvány megtételének határideje 30 nap.

Véleményem # 2012.10.19. 23:14

Testi sértés

170. § (1) Aki más testi épségét vagy egészségét sérti, ha a sérülés vagy a betegség nyolc napon belül gyógyul, a könnyű testi sértés vétségét követi el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(8) Az (1) bekezdésben meghatározott vétség elkövetője csak magánindítványra büntethető.

Kisb # 2012.10.23. 20:25

Köszönöm szépen a válaszokat! A magánindítvány az már fizetős, vagy az is ingyenes?
Igen, Véleményem, jól látja, még nem döntöttem. Azt szerettem volna tudni, hogy "megéri-e" vajon ez a procedúra. Egyrészt, hogy ha az egyetlen tanú (a gyerekeket leszámítva persze) valami miatt mégsem fog tanúskodni (önszántából, vagy "rábeszélés" hatására), másrészt hogy megint csak felfüggesztettet fog-e kapni, vagy komolyabbat. Mert ha csak valami pár hónap felfüggesztett jár ezért, akkor nem biztos, hogy kockáztatok. Túl közel lakunk egymáshoz, és az anyukám nem akar eljönni tőle - egyelőre. Nem akarom, hogy neki, vagy a gyerekeknek, vagy akár nekünk bántódásunk legyen. Ki tudja, mit hozna ki belőle, ha megtudná, hogy följelentettem. Nem tudom, mivel tennék "jót". Ugyanakkor nyilván az lenne a logikus, hogy feleljen a törvény előtt.

Véleményem # 2012.10.24. 12:48

A magánindítvány megtétele az nem kerül pénzbe.
A 30 nap arra van, hogy eltudd dönteni mit akarsz. Addig gondold át.

lajcsó # 2012.10.24. 14:33

"nem tudom, mi ebben a logika, de nekik ez a logikus..." A testi sérülés ténye, oka, gyógytartama, stb. orvosi szakkérdés.
(Ez benne a logika.)

lajcsó # 2012.10.25. 07:40

A sértettenek már a bántalmazás időpontjában el kellene döntenie, hogy kíván-e az egészből ügyet csinálni. Amennyiben feljelentést/magánindítványt kíván tenni, akkor haladéktalanul csináltasson legalább egy orvosi látleletet (súlyosabb esetekben meg már eleve adott a kórházi zárójelentés). A látlelet készíttetése nem jelent komoly akadályt, azt még - akár éjszaka - az orvosi ügyeleten is elkészítik.

Kisb # 2012.11.06. 19:10

Köszönöm szépen még egyszer mindenkinek a segítséget! Annyit még a látlelettel kapcsolatban, hogy azt mondták, hogy abból a papírból, amit az orvos a rendelőben adott, úgy lesz látlelet, hogy a kórház osztályán befizetek x Ft-ot, és ott adják ki a látleletet azokról a sérülésekről, amiket az orvos a papírra (ambuláns lap) írt.

A B.ka # 2012.11.07. 03:14

Kedves Fórumozók!

  • 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülései voltak M. nevű ismerősömnek. Horzsolások. Dulakodás nyomai, el is esett. /Független orvosszakértő készíthette a látleletet, mert azonnal büntetőfeljelentést tett./ De nem ám arról, hogy kapott pár pofont! GYILKOSSÁGI KÍSÉRLETÉRT!!!

Először a rendőrséget hívta, aztán mentőt. Jócskán rájátszott, biztos el is ájult. Ebben profi az illető.
A dulakodás és a segítséghívás közti időben (kb. 1 óra) még akár kárt is tehetett önmagában.
Pl. mérget ivott. Mert ezzel vádolta az ismerősömet, aki nem itatott vele erőszakkal mérget. (Annak azért durva nyomai lennének!) Kérdezte, hogyan lenne lehetséges erővel mérget itatni? Rendőrök elmondták, csak úgy, ha valakinek csövet dugnak a torkába, lefogják, és beleöntik a mérget. Másképp nem.
Ilyesmi nem történt.
Baltától származó sérüléseket is emleget M. a feljelentésben, ez sem lehetséges, mert a baltával éppen ő akart ismerősömre támadni, de az elkapta, és lefogta a támadást.
Rendesen kórházban kivizsgálták M.-t és aznap hazaküldték, a könnyű testi sértés látleletével.
Tanú nem volt, így gondolta azt hazudik, ami csak kifér?
Másnap visszament a kórházba, és próbálta a sérüléseit súlyosabbra értékeltetni. Elájult, vaknak tettette magát, hogy az előző napi sérülései miatt nem lát, mert biztos valami méreg belefolyt a szemébe.
Az orvos ismerősei valószínűleg mindent megtettek pár borítékért ennek érdekében. 1 hónapig bent is tartották a kórházban, illetve M. fizethetett ezért, hogy minél tovább maradhasson. (Ebben több éves gyakorlata van.)

Akivel dulakodásba keveredett közeli hozzátartozója. Családi vita volt. Ezt a családtagjukat évekig terrorizálták, anyagilag függővé tették, ezzel zsarolták. Többször fenyegették, hogy lecsukatják, kilakoltatják, kifosztják, kirúgatják, elveszik a gyerekét. Ezeknek javát meg is tették!!! Verekedéseket provokáltak több alkalommal, kizárták zárcserével, és életveszélyesen megfenyegették. 1 alkalommal meg is mérgezték!
Ismerősöm ezek miatt nem tett feljelentést. Legfeljebb telefonos vagy személyes bejelentéseket rendőrségen. Hiba volt.
Mert ez alkalommal őt jelentették fel gyilkossági szándékkal!

  • Kérdések: 1.) Ha megsérül valaki, dokumentálják, hazaküldik, és MÁSNAP visszamegy, hogy újabb sérülései vannak, azt hogyan értékelik a bíróságon?

Mert ezeket akár okozhatta magának is. (Pszichopata, súlyos nárcisztikus személyiségzavarral.)
Mindenáron a súlyos testi sértést akarja bebizonyítani az illető, hogy a rokonának direkt minél többet árthasson. Annyira gyűlöli ismerősömet, hogy 1 kanál vízben meg tudná fojtani.
Közben a bíróságon is lebukott, hogy lát.

2,) Ilyen esetben elmeorvos is vizsgálja a bejelentőt? Vagy fel sem merül bennük? Notórius hazudozó. Egész életében sportot űzött a feljelentéseiből.

3.) Ha a bizonyítékok a gyanúsított tanúvallomásával egyeznek, akkor a hamis vád magától megállja a helyét?

4.)Vagy ellen feljelentést kell tenni?

5.) Orvosi leletet meg lehet támadni, hogy hamis? Új szakértőt kirendelni?
Ezeket az ügy során mikor lehet látni? Iratbetekintés nincs?

Ezután az eset után a bejelentő (M.) rendőr barátai meglincselték a gyanúsítottat. Őrizetbe vették 2,5 napig. Éppen szülei autójával közlekedett, azt lefoglalták, átkutatták, a benne lévő készpénzt azóta őrzik.
Ismerősömet őrizete alatt ügyvéd nélkül hallgatták ki, legalább 5 rendőr jelenlétében, jókora nyomást gyakorolva rá, hogy vallja be, gyilkolni akart. (Nem tette, mert nem akart.) Fenyegették, hogy a vád alapján 30 napra tuti lecsukják előzetesbe. A vádat többszöri kérelemre adták csak elő.
Az őrizet alatt ismerősömet leszedálták. Csak a kihallgatásokra ébresztették fel. Kirendelt ügyvéd nem jelent meg. Olyan papírokat írattak alá vele, hogy nem tesz ellen feljelentést. Akkor nem is állt szándékában. Fel sem fogta, mi történik. Nyugtatók hatása alatt volt, ezt jelezte is. Jegyzőkönyveit a rendőr fogalmazta, gépelte, és kérdezte így volt? Ismerősöm bódultan bólogatott, aláírta.

Az eljárás ellen később próbált panaszt tenni Utána életellenesen megfenyegették nagy nyilvánosság előtt az interneten. Országos hetilapban lejárató cikket írtak olyan hajmeresztő tényállással, hogy még viccnek is beillene. Zsaru magazin! Bulvár?
(Sajtóper, rágalmazás, becsületsértés???)

A rendőrség vele nem foglalkozik.
M. pedig próbálkozik még több feljelentéssel.

Ismerősöm álláskereső. Ez az egész hadjárat jócskán nehezíti, hogy a környéken munkát kapjon. (Leinformálják!)
Mit javasolnak, mit tegyen, mit tehet?
Tegyen ellen feljelentéseket?
Meddig kell eltűrnie még ezt a hadjáratot?
A megélhetése került veszélybe ezzel az üggyel.

A hivatalok nem segítenek neki, mindenki elítéli a tettét. Pedig a testi sértett jelen esetben jóval nagyobb és súlyosabb bűncselekményeket követett el, mint amiket most akar ráhúzni ismerősömre.
Azokért is fel kellene jelenteni? (Gazdasági bűncselekmények bizonyíthatók, dokumentálva vannak.)
Gyermekét elvették, ellene nevelik = kiskorú veszélyeztetése.

Hatóság félrevezetése, bizonyítékok meghamisítása esetén...a gyanúsítottnak kellene bizonyítania az ártatlanságát???
Hogy működik ez, és mennyi ideig húzható max. a nyomozati szakasz? Egyenlőre fél évnél tart, eddig nem történt semmi. (Nem gyártottak még elég hamis bizonyítékot, biztos.)

Büntetlen előéletnél, családon belüli konfliktus esetén mire számíthat ismerősöm? Büntetés illetve vádejtés esetén?
Mi az a kegyelemkérés, és hogy működik?

  • Könnyű testi sértés - magánvádas
  • a súlyos - közvádas.

Ilyen esetben mi van? Ha a vád nem állja meg a helyét?
Ezt az ügyész még nem tudta eldönteni ennyi hónap után sem.
Meg lehet keresni az ügyészi hivatalt?
Vagy ügyvédet kell fogadni, és ő intézkedik?

Előre is köszönöm megtisztelő válaszukat.

Véleményem # 2012.11.07. 14:55

A B.ka

  1. A bíróság tudja majd a dolgát, figyelembe veszi ezt.
  2. Ha szükséges és úgy ítélik meg akkor vizsgálhatják, csak úgy ilyen olyan állítás alapján nem. Ha van előélete akkor abból indulnak ki, meg kiderülhet időközben is, meg akár indítványozni is lehet ha úgy van...
  3. Meg lehet támadni, felülvizsgálni stb.

Majd a többi kérdés és a sztori végére, úgy gondoltam hogy mese habbal. Ismerős, ismerősének, a haverja, M akárki stb... Elég keszekusza itt minden.
Fogadjon ügyvédet ha eddig nem tette meg, nézzen utána saját maga az ember hogy mit tehet, úgy előbbre lesz. Ismerősi úton a jogifórumon senki nem húz ki senkit semmiből.

Talán valaki többet segít majd itt...

leviiii # 2012.11.07. 22:17

Üdv. mindenkinek!
Az történt hogy a hét szünet alatt megvert egy 28 éves férfi, én 16 éves vagyok igazából nem tehettem semmiről ők alkohol hatása alatt voltak két lányt kísértünk haza az egyik haverommal, és az egyik lánynak a barátja 17 éves srác aki belém kötött hogy milyen jogon kísérjük mi haza hajnali egykor az ő barátnőjét. Elkezdett rugdosni fellökött és a 28 éves férfi a földön ütött engem amit rá 5 percre megbánt, és sírva kért bocsánatot. Nekem nem lett komolyabb bajom de a rendőrségen kérdezték a rendőrök hogy kívánok e feljelentést tenni a könnyű testi sértésért a garázdaságról (mivel utcán történt) hivatalból ment feljelentés, de gondolom ha a könnyű testi sértést visszatudom vonni valahogy vagy megtudjuk oldani hogy abból ne legyen ügy akkor azt megtenném mert nekem nincs kedvem már foglalkozni ezzel az egésszel és ahoz sincs hogy a végén megverjenek az utcán amig tart az eljárás vagy esetleg az életembe kerüljön(elég balhés drogos alkoholistákról van szó) van a férfinak felfüggesztett börtön büntetése is. Szóval ha tehetem én a könnyű testi sértést azt valahogy szeretném annyiba hagyni valami békítő dolog vagy visszavonás lenne a megoldás.
Remélem tudtok segíteni Köszönöm előre is.