Tanúk ha vannak sokat számít vagy kamera felvétel vagy egyéb bizonyíték. Ha nincs semmi akkor egy állítás egy tagadás, látható sérülés nincs akkor lehet, hogy még pénz büntetés sem lesz... Bíró függő illetve, hogy ki hogyan adja elő a történetet majd a sztoriról...
Segítséget szeretnék kérni. Két nappal ezelőtt a volt barátommal egy szórakozóhelyen találkoztam, az este végére veszekedés lett a beszélgetésből, ami odáig fajult, hogy ököllel arcon ütött és miután nekicsapta a fejem egy téglafalnak, az felrepedt. Ott hagyott, így mire a személyzet a segítségemre sietett, ő már eltűnt. Mielőtt elvitt a mentő, megkérdezték, hogy akarok-e feljelentést tenni, de nemet mondtam.
A kérdésem, hogy fordulhatok-e utólag a rendőrséghez, és ha igen hány napig, illetve, hogy mi a minimum illetve a maximum büntetés, amire számíthat az elkövető. Erőszakos bűncselekmény miatt még tudtommal nem volt rendőrségi ügye. Mindketten alkoholt ittunk, de valószínűnek tartom, hogy ő drog hatása alatt is volt. A verekedést látták a szórakozóhelyen, de sötét volt és már kevesen voltak, ezért, arra, hogy konkrétan ki tette, nincsenek tanúim, hiszen ott helyben is kérdezték tőlem, hogy ki volt az. A sérülésekről vannak fotóim illetve az ambuláns kezelőlap,amit a kórházban kaptam.
Fordulhatsz, 30 napon belül talán... De minél előbb annál jobb. Amúgy ha a kórházban elmondtad mi történt valójában akkor nekik is kellett volna értesíteni a rendőrséget... jobb esetben. Utólag a drogot nem mondják meg ha sokat vársz. Kellenének tanúk,de ha nincs akkor nincs... Büntetési tételként mivel még nem tudni minek minősítik nem lehet mondani semmit. Nem fog börtönt kapni az tuti, minden más ennél enyhébb...
Ha elhatároztad, hogy feljelented akkor onnantól fogva már segít a nyomozó.
A kórházban kérdezték, de nem mentem bele a részletekbe. A kórlapomra ezért annyit írtak, amennyit mondtam, vagyis, hogy ismert személy a falhoz csapott. köszönöm a választ!
A téglafal felrepedése nem alapozza meg a könnyű testi sértést. Idézem Önt: " ököllel arcon ütött és miután nekicsapta a fejem egy téglafalnak, az felrepedt." A magyar nyelv szabályai szerint a téglafal repedt fel.
Köszönöm a válaszokat. Mivel nem volt még tapasztalatom ebben - hál' istennek -, ezért azt feltételeztem, hogy könnyű testi sértésről van szó, mert olyan sebet nem szereztem, amit össze kellett volna varrni és semmim sem tört el. Azóta elmentem a rendőrségre és valóban, súlyos testi sértés a vád. A helyesírási vagy fogalmazási hibákat pedig kérem nézzék el (és azt is, ha most nem értem a humort annyira), jelenleg ez jóval komolyabb probléma az életemben, mint a megfelelő szórend. Átolvastam és úgy ítéltem meg, hogy a lényeg érthető. köszönöm. üdv
Pár héttel ezelőtt egy presszóban a vitapartnerem a témát lezárandóan széttört a fejemen egy sörösüveget. Hívtam a rendőrséget, akik vérző fejemet látva mentőt hívtak, és a kórházban a traumatológus 8 napon belül gyógyuló testi sértést állapított meg. Ezután a rendőrök a városi rkp-ra vittek, ahol meghallgattak.
Azt az embert, aki ezt tette velem, régóta ismerem, és tegnap felhívott, hogy fizet nekem 50e. Ft-ot, ha a bíróságon legalább annyit mondok, hogy megbocsájtok neki, nem dramatizálom az eseményt, stb.
Hamis tanúzásra, vagy a vallomásom megváltoztatására nem akart rávenni.
Az lenne a kérdésem, hogy ezt a pénzt elfogadhatom-e tőle, ha igen, akkor a bíróságon meg kell-e említenem ezt a tényt.
Fel lehet fogni megbánásnak és jóvátételnek. Többre mész vele, mint ha kap egy megrovást. És annál is többre mész, mint ha az államnak fizet ugyanennyit.
Minap a szomszédommal szóváltásba keveredtünk, ő úgy nyomatékosította a szavait, hogy megragadta a nyakam és a falnak nyomott. Én nem ütöttem, ő se. Rendőrséget kihívtuk, feljelentést tettem.
Kérdésem, hogy látlelet nélkül milyen ítéletre számíthat a szomszéd? Nincs kedvem az orvos előtt ülni napokig, elég sokan vannak.
A szomszédja felmentő ítéletre számíthat, ha a sérülés nem bizonyítható, akkor a könnyű testi sértés sem. Minél tovább húzza az időt, annál nagyobb erre az esély, a szomszédja azzal fog védekezni, hogy a sérülései az eset után keletkeztek.
Ha nincs semmilyen sérülés, akkor nem valósulhatott meg könnyű testi sértés. Esetleg garázdaság megállapítható, bár szerintem annak is legfeljebb a szabálysértési alakzata. Szóval szerintem maximum pénzbírság képzelhető el. Nem lenne inkább szerencsésebb, ha egy sör mellett megpróbálnák tisztázni a problémájukat?
A sörözés mellett lennék én is, ha a szomszéd nem ilyen fajta lenne.
Biztosan találkozott már a mindenki olyan emberrel, akinek egyszerűen nem lehet semmit elmagyarázni, csak fújja a magáét, közben megy fel benne a pumpa. Na az ellenfelem pont ilyen. Számos megoldást vázoltam fel a problémánkra, de hát.... egyszerűen nincs input nála.
Másik dolog: Ha ő fojtogat (130 kilós ember), és pár másodperc múlva én már kezdek rosszul lenni ekkor megütöm azért, hogy térjen észhez, (a nyaki ütőeret elég könnyen el lehet szorítani, de az ijedtség miatt is üthetek) szerencsére tanúk előtt, én hiába vetetek látleletet nincs semmi nyom de az én ütésemnek nyoma van és látleletet vetet, akkor én vagyok a hibás a bíróságon? Ez már csak továbbgondolása az esetnek.
A feljelentés megtörtént, befizetem az illetéket, a bíróságon meg lesz ami lesz. Most már hiába mennék látleletért, ugyan még érzem egy kicsit a torkom, de ez már szerintem kevés.
Sajnos úgy tűnik arra nevelnek a magyar törvények, hogy a helyszínen el kell intézni a dolgot, de látható jelek nélkül. Mellesleg a rendőr is azt kérdezte, hogy ütés volt-e? -Ezek szerint nem véletlenül.
Ha valaki a falhoz nyom egy embert és annak egy kis seb lesz az állán, pár nap eltelik az eset után, szóval a seb nagyjából begyógyul. Utána meg ugyanaz ember fellöki ugyanazt illetőt, akinek a kis sebet okozta és horzsolás keletkezik a hátán és a karján. Ezután az incidens után pedig 2 nap telik el, szóval a hegek nagyjából begyógyultak. Ilyen feltételekkel indulhat valaki ellen eljárás könnyű testi sértés vádjával? Vagy mire számíthat az illető?*
Magáninditványt kell előterjeszteni. Indulhat ügy belőle de ha nincsenek tanúk sem a sèrülèsről orvosi lát lelet illetve egyèb bizonyìtèk akkor az egèszből nem lesz semmi, főleg ha kèt külön állítás lesz majd a kihallgatás során...
Tanácsot szeretnék kérni, mi tévő legyek. Ma reggel vérvizsgálatra kellett mennem a Péterfy kórházba 7:30-ra. 6:45-kor érkeztem meg, egy öreg hölgy volt előttem. Folyamatosan jöttek az emberek utánam, mindenki szépen leült sorban ahogy illik. 7:10 környékén megérkezett három roma ember, akik azonnal mindenki elé tolakodtak. Ekkor az egyik öreg hölgy szólt nekik, hogy azért ezt mégsem kellene, majd morogva leültek hátulra. A bejelentkezés elkezdődött 7:30-kor, az első hölgy beadta a papírjait, majd a korábban említett egyik roma emberke szorosan odaállt elém, megelőzve legalább 10 embert. Én is előrébb léptem fél métert, majd amikor kérték a következőt, próbáltam odaadni a papírjaimat, de nem sikerült. A roma félig fellökött, majd mikor szóltam neki, hogy sorba kellene áálni azonnal nagy erőből arcon vágott.. Nagyon váratlanul ért a dolog erre nem voltam felkészülve. A társa is egyből oda jött, és ketten egyszerre üvöltöztek velem, végigmértek és nyomdafestéket nem tűrő jelzőkkel illetek.. Igen, más vagyok. Transszexuális vagyok. De én is ember vagyok, nekem is jogom van sorba állni, nekem is jogom van, hogy emberként bánjanak velem.. Elkeseredésemben elővettem a telefonomat és kihívtam a rendőrséget, de az inzultáló romák időközben elmentek, én több mint fél órát vártam de sajnos nem jött senki segíteni.. Nagyon csalódott vagyok
Az ambuláns napló alapján gyerekjáték beazonosítani az elkövetőt és az esetleges tanúkat. Ráadásul nem csak könnyű testi sértés valósult meg, hanem garázdaság is, ami hivatalból üldözendő bűncselekmény. Tehát a lehetőség megvan az ügy eredményes lezárására, ennek függvényében tegyen belátása szerint.
A garázdaság valósult meg. A garázdaság bűncselekményébe "beolvad" a könnyű testi sértés. Nem kellene hagyni a dolgot. Az ambuláns naplóból kideríthető az elkövető személye, ahogy írta az előttem szóló. Kérdezem: hol voltak a kórház biztonsági emberei?
Szvsz a nagy erővel, ököllel arcra mért ütés már lehet súlyos testi sértés kísérlete is (legalább eshetőleges szándékkal), de a garázdaság egyébként is szubszidiáris tényállás.
Tanácsot kérnék az ügyemben! Ezév Májusában vitába keveredtem a szomszéddal. A 78 éves öreg a 4 éves gyerek játékbabakocsiját a levette a kampóról a földhöz vágta. Anyám normál hangnemben megkérdezte mégis miért csinálta. Az öreg anyámat megrángatta a ruházatánál fogva, anyám segítségért kiálltott, én a paprika spray-vel befújtam az öreget, kapott anyám is, és az 1 éves gyerek is, majd kihívtam a zsarukat. Csoportos garázdaság miatt vádemelés lett, majd az Ügyészség ejtette a vádat hármunk ellen. A helyszíni orvosi ellátás során emberre veszélytelen anyagnak minősítette az orvos a sprayt. Az ügyészi leirat szerint a helyszínre érkezéskor az öregnek már szinte panasza sem volt. Az öreg könnyű testi sértésért magánindítványt tett. Megjött az idézés a bíróságról, tárgyalásra. Milyen és mekkora büntire számíthatok? Köszönettel:METAXA
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Customize your consent preferences for Cookie Categories and advertising tracking preferences for Purposes & Features and Vendors below. You can give granular consent for each and . Most vendors require explicit consent for personal data processing, while some rely on legitimate interest. However, you have the right to object to their use of legitimate interest.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.