Tanúkihallgatás szabályai


Kovács_Béla_Sándor # 2011.07.23. 13:06

Be. 70/B. (7).

végrehajtó1 # 2011.07.23. 13:02

Ügyvédek biztos beillesztik a jogszabályt.

Marti135 # 2011.07.23. 12:05

Kedves Végrehajtó 1.

Nem tudnál abban segíteni, hogy ezt melyik jogszabály írja elő? Hogy köteles jkv-et adni?

Köszi

Marti135 # 2011.07.23. 12:01

Mérgemben le töröltem a regimet, de mégis vissza jöttem, mert végül is igaz, én kértem a véleményt, úgy kell nekem. Ha ismeretlenektől kérek véleményt, meg érdemlem. Egyébként, pedig honnan tudod, hogy nem a legjobb tudása szerint adta a tanú vallomást?! A tanúnak vannak kötelességei de jogai is!! Egyébként most eszembe jutott egy régi kolléganőm esete, szinte dettó ugyanez történt vele is anno, őt is be idézték, s mivel nem azt vallotta, amit esetleg elvárt tőle a nyomozó, elkezdte gyötörni, csak hát a kolléganőm már nem mai csirke, egyből kérte a felettesét a nyomozónak, mert "nincs joga vele így beszélni" mondván, s lám, onnantól kezdve másként beszéltek vele.
Egy un. jogi segítő nemcsak arra kell, ha esetleg sáros valaki, megvédje, hanem az esetleges jogtalan beszólások miatt, mert akkor már van rá egy tanú, sőt akkor már a tanú jogai is előtérbe kerülhetnek!!

Kovács_Béla_Sándor # 2011.07.23. 11:05

Azt a tanút nevezem kelletlennek, aki ahelyett, hogy őszintén, legjobb tudása szerint elmondaná mindazt, ami tapasztalt, azt mérlegeli, hogy mit szól majd hozzá a gyanúsított, a sértett, és ennek megfelelően szűrni akarja az ismereteit, formálni akarja a tanúvallomást.

guba # 2011.07.23. 10:42

Béla leírta véleményét. Azt kérted, nem?

Márti135 (törölt felhasználó) # 2011.07.23. 10:36

Kovács Béla Sándor!

Mit értesz azon, hogy kelletlen? remélem, nem a fiamra, mert fogalmad sincs róla, hogy milyen!!
Imádunk arctalanul kigyót-békát mondani másra, ez volt az utolsó, hogy ide feljöttem. Egyébként nem sáros, másnak válaszolva, csak a sértegetésre nem tudja még megvédeni magát egy tapasztalt nyomozóval szemben.
Ennyi!!

végrehajtó1 # 2011.07.23. 07:56

Illeték fejében kell adni a vallomás jegyzőkönyvéből 1 példányt.

Példád nem egyedi.Sokszor a sértettel úgy beszélnek mintha ő lenne a gyanúsított.

Nagyon fiatal és tapasztalatlan az állomány, sajnos.

Kovács_Béla_Sándor # 2011.07.23. 07:18

Nem, a fiatalember tényleg csak tanú, viszont a kelletlen fajtából való. Azt pedig valóban nem szeretik a nyomozók (az ügyészek, a bírák - meg én se).

guba # 2011.07.23. 06:28

Nyilván más a helyzet, ha valamilyen cselekvősége is felmerült, csak még nem világos, hogy milyen minőségben. Akkor viszont nem árt egy ügyvéd, és nem kell csodálkozni, ha a nyomozó rafkósakat is kérdez.

guba # 2011.07.23. 06:25

Tartok tőle, hogy nem vagy objektív. Bennem fel sem merülne, hogy ha tanúként hívnak valakit egy ügyben, akkor "jogi segítőre" lenne szüksége. Ha nem sáros, akkor nem a rendőr fogja besározni.

Márti135 (törölt felhasználó) # 2011.07.22. 09:50

Ide is átteszem a levelemet, véletlenül elsőnek a munkajoghoz írta. Tehát:

Üdvözlök Mindenkit.

Hát megtörtént a kihallgatás (18 éves fiamat tanúként hallgatták meg egy fenyegetéses ügyben), páran azt tanácsolták, hogy egy jogi segítők kérjek a gyerek mellé, mivel naiv, tapasztalatlan s még nem volt ilyen helyzetben. Gondoltam, nem csinált semmit, túl sokat nem is tud, talán nem kell, TÉVEDTEM!!
Sajnos a nyomozónő nagyon ellenséges volt a gyerekkel, mert nem azt vallotta, amit a sértett vallott, holott a srác csak azt mondta, amit hallott, de a rendőrt ez úgy látszik nem elégítette ki, elég komolyan sértegette! Hát sajnos ilyenek vannak, szegény fiam a nagykorúsága hajnalán kapott egy kóstolót az élet mocskosabbik oldaláról. Ráadásul jegyzőkönyvet sem kapott, a nyomozásra való tekintettel, ez tényleg így van, hogy nem kötelesek addig adni, míg a nyomozás le nem zárul?
Tulajdonképpen szívesen bepanaszolnánk a felettesénél a nyomozónőt, csak attól félek, hogy ez miatt is a gyereket hurcolnák meg, mert csak ketten voltak a kihallgatószobában, s még a gyerek lenne a "rágalmazó"!

Szívesen olvasnék véleményeket erről, mert eléggé ki készültem, a gyerekemről nem is beszélve. Hát már mindent meg lehet itt tenni?!