Ide is átteszem a levelemet, véletlenül elsőnek a munkajoghoz írta. Tehát:
Üdvözlök Mindenkit.
Hát megtörtént a kihallgatás (18 éves fiamat tanúként hallgatták meg egy fenyegetéses ügyben), páran azt tanácsolták, hogy egy jogi segítők kérjek a gyerek mellé, mivel naiv, tapasztalatlan s még nem volt ilyen helyzetben. Gondoltam, nem csinált semmit, túl sokat nem is tud, talán nem kell, TÉVEDTEM!!
Sajnos a nyomozónő nagyon ellenséges volt a gyerekkel, mert nem azt vallotta, amit a sértett vallott, holott a srác csak azt mondta, amit hallott, de a rendőrt ez úgy látszik nem elégítette ki, elég komolyan sértegette! Hát sajnos ilyenek vannak, szegény fiam a nagykorúsága hajnalán kapott egy kóstolót az élet mocskosabbik oldaláról. Ráadásul jegyzőkönyvet sem kapott, a nyomozásra való tekintettel, ez tényleg így van, hogy nem kötelesek addig adni, míg a nyomozás le nem zárul?
Tulajdonképpen szívesen bepanaszolnánk a felettesénél a nyomozónőt, csak attól félek, hogy ez miatt is a gyereket hurcolnák meg, mert csak ketten voltak a kihallgatószobában, s még a gyerek lenne a "rágalmazó"!
Szívesen olvasnék véleményeket erről, mert eléggé ki készültem, a gyerekemről nem is beszélve. Hát már mindent meg lehet itt tenni?!