Igen, teljesen logikus lépés lenne, de nem lehet.
És bocsánat, azt hiszem, mindent el is követ azért, hogy így álljak hozzá.
Mindegy is, ennek már nincs jelentősége.
Most az a kérdés, amit írtam.
Igen, teljesen logikus lépés lenne, de nem lehet.
És bocsánat, azt hiszem, mindent el is követ azért, hogy így álljak hozzá.
Mindegy is, ennek már nincs jelentősége.
Most az a kérdés, amit írtam.
Nem lehet? Hozzá vagy bilincselve?
Ahogy mondod.
De inkább arra nincs öteleted, hogy lehetne megfogni az illetőt, ha egyszer minden létező vagyonát más nevére íratja? Luxuslakásokról, luxusautóról van szó, stb. Ilyen esetben mit lehet tenni?
Egyedül azt tudjuk bizonyítani, hogy csaló úr a 3 ezres segélyeiből több luxus úton is volt a haverjaival, trópusi országokban. Na de ez csak utal az anyagi helyzetére, lefoglalni attól még semmit se lehet tőle.
Ilyenkor mi a helyzet? Eltelik az 5 év aztán semmi?
"Ilyenkor mi a helyzet? Eltelik az 5 év aztán semmi?"
Ilyenkor az helyzet, hogy várnod kell egy jogerős ítéletre, amelyben a bíróság megállapítja az illető bűnösségét és dönt a polgári jogi igényedről. Csak ezt követően mehetsz a végrehajtóhoz. Ezt követően kezdődik az elévülés is.
Köszi, de te jó ég. Itt a jogerősön akadt meg a szemem. Ha ez volt 3 év, akkor nyilván megfellebbezi, az lesz újabb 3 év, aztán mire lehetne bármit tenni, még kamatostól se ér már negyed annyit se a lóvé :-(
De miért lehetne? Nem hiszem, hogy hirtelen hülye lesz majd pont akkor, és valamit a nevére vesz.
Aztán ha a büntető meg se ítéli, akkor külön szép játék az is. Meg szép pénz is.
Most megint csak elkeseredtem, franc. Kár volt még ezt lefekvés előtt elolvasnom.
Amennyiben a bíróság az illetőt jogerősen elítéli, de a polgári jogi igényedet egyéb törvényes útra utasítja, abban az esetben külön polgári perben érvényesítheted a kártérítési igényedet. (Polgári pert kell indítanod ellene!)
Ha a polgári jogi igényt előterjesztetted és tudod legalább valószínűsíteni, hogy a követelésed kielégítése veszélyben van, kérheted a vádlott vagyonának zár alá vételét a bíróságtól.
Lajcsó: na de ha elítélik, azaz a bűnösség megállapított, akkor egy sima fiz. meghagyást is adhatok be, nem? Az más kérdés, hogy értelme nincs, merthogy nincs tulajdona, de talán gyorsabb, meg olcsóbb is, mint megindítani a pert. Rosszul gondolom?
ObudaFan: Értem, de már a feljelentésben kértük a zárolást. Csak értesítést semmit nem kaptam róla, hogy végül sikerült-e vagy sem. Fentiek értelmében feltételezem, hogy nem, hiszen még a bankszámláján is mindig 0 Ft van. Nevén az ég világon semmi.
Valószínűsíteni tudom, de bizonyítani nem. Ill. ötletem sincs, hogyan lehetne. Egy "nincstelen" esetében hogy megy ez?
Természetesen fizetési meghagyással is lehet (és célszerű) indítani. De ha a kötelezett ellentmondással él, akkor "ott vagy ahol part szakad": az ügy perként folytatódik tovább. Csak éppen elvesztegettél néhány hónapot.
Értem, na csak arra gondoltam, hogy ha egy részét már eleve elismerte, akkor az teljesen jogos jogalap a közjegyzőnek, nem?
Csak akár per, akár fiz. megh, egyik esetben sem tudom, mi van, ha megítélik, csak éppen hivatalosan 0 Ft a vagyona.
Ja én meg további sok pénzt vesztek, gondolom.
A közjegyzőnek nem kell jogalapot igazolni.
Ha nincs vagyona, akkor nincs kin behajtani.
Köszönöm ObudaFan, de hát ez a problémám ...
Azért is kifizetek baromi sokat, és előre tudni, hogy abszolút esély nélkül :-(
Ezért nem tudom, van-e értelme egyáltalán tenni valamit.
Jutott eszembe egy gondolat.
De előbb megkérdezném, nehogy én kövessek el valamit.
Az ütközik valamibe ha én a neten pár nyilvános helyen (facebook pl) keresek még sértetteket?
Az a helyzet, hogy privát utakon tudom, hogy van még több is, de a kilétüket nem tudom, és elég sok feljelentést se tett, mivel eleve lehetetlennek látta az ügyet. Inkább belenyugodott (vagy megőrült).
Ha én kiteszem, hogy "Jelentkezzen akitől XY kicsalt pénzt valamilyen mesével!",
Ez gond?
És ettől lesz vagyona, amin te behajthatod, amit megítélnek neked?
AlexKirályfi!
Inkább az ismerőseit "környékezd meg"! Hátha ők többet tudnak az illető vagyoni helyzetéről.
Kedves Pazs, örülök, hogy Neked jól esik mindíg kötekedni, de nem, nem ettől lesz vagyona! Pontosabban a nevén lévő vagyona soha sem lesz.
Csakhogy egyelőre el kéne jutnunk addig a pontig, hogy még ilyen áldatlan, szervezett bűnözés adta körülmények között is valahogy sikerüljön rábizonyítani.
Én magam hiába tudom, hogy még elég sok embert károsított meg, pont az előbb említett ok miatt, valamint a jogilag már-már hihetetlen szinten "ügyes", agyafúrt technikái miatt ez sem egyszerű, sőt, igazából alig lehetséges.
Viszont ha van még 15 személy, aki nem csak magába roskad vagy kiugrik az ablakon, miután mindenét elvesztette, hanem megtudja, hogy létezhet reménye, mert nem ő az egyedüli áldozat, akkor talán az ügy még hivatalosan is másképp néz ki. Talán a szervezettsége ellenére is lehet remény. Főleg, ha tömegesen már nem csak simán egy feljelentésről van szó, amelyből nagyon ügyesen legtöbb esetben nem lesz semmi, hanem a médiához is fordulunk. Így azért másképp festene szerintem. Annyiban mindenképp, hogy szem előtt lenne, és olyan könnyen nem sumákolnák el a hatóságok sem. Egy csomó apróság van itt, akár pl. ha nem egy valaki, hanem 15-en kérünk áthelyezést elfogultság miatt (a rokon bíró), akkor azért az már csak bűzlik, és nem utasítják el olyan könnyen. Talán bizonyítékok se tűnnek el olyan könnyen az iratok közül, mert 15-ünket csak nem tudnak annyira hülyére venni, és stb.
Nem gondolod?
Lajcsó!
Tudod mi a nagyon kemény? Nagyjából a legjobb, legközelebbi ismerőseit, de akár gyerekkori haverjait fosztotta ki. Egy igazi pszichopata is egyben. Így legtöbben akár érzelmi okokból sem tettek feljelentést (ahogyan nekem is nehéz volt ez, sőt alig akartam megtenni, és még a szembesítéseken se akartam elhinni, hogy ez megtörtént).
Az ismerősei szerintem pontosan tisztában vannak a vagyoni helyzetével, de más kérdés, hogy abból mit lehet bizonyítani. Nagyjából semmit. Azért kösz!
(Csak egy apróság: facebookon írtam az egyik közös ismerősünknek, hogy vigyázzon a pénzére nagyon, mert kukacos alma van köztünk (de név nélkül), és azért neki, mert megtudtam, hogy éppen mellé hízelegte be magát nagyon.
Erre a válasz: Tudom, ki az, de köszi hogy szóltál!)ű
Esetleg a kérdésre is tud valaki válaszolni? Jogellenes az, ha kiteszem a facebook üzenőfalra, hogy jelentkezzen nálam, akitől egy személy kicsalt nagyobb összegeket? (akár így név nélkül kitéve a felhívást)
Sértetteket keresni nem neked, hanem a rendőrségnek kell. Te indítványozhattad volna a nyomozás során.
Mert szerinted nem indítványoztam ....
Itt olyan okosak páran, csak mindössze a feltett kérdésre nem tudnak válaszolni. Más baj amúgy nincs.
Nagyon bírom ezt a szemléletet, hogy mi a frásznak próbálkozik a sértett, hiszen örüljön, hogy nem csukják le és kész.
Ne haragudj, a kötekedésben elvesztettem a fonalat: mi is volt az a jogi kérdés, amire nem kaptál jogi választ?
A jog nem mindenható, mi pedig nem vagyunk jósok.
„
mi a frásznak próbálkozik a sértett, hiszen örüljön, hogy nem csukják le és kész”
na ezt senki nem mondta, de azért jobb nem belefutni egy rágalmazásba/becsületsértésbe azzal, hogy károsultakat úgy keresel, ahogy tervezed (de ezt is három év után?).
AlexKirályfi!
Bocs, hogy megpróbáltam segíteni abban, hogy te nem keresheted a sértettet, mivel ez a rendőrség dolga.
Bocs, hogy élek.
Pontosabban, igen, keresheted, kiteheted akár plakátra is, legfeljebb te ütöd meg a bokád.
Most meg kiforgatjátok.
Szerintem NEM, NEM írtátok le azt, amit most végre valamiért mégis leírtatok, csak úgy látszik, ehhez pár kör kell.
„na ezt senki nem mondta, de azért jobb nem belefutni egy rágalmazásba/becsületsértésbe azzal, hogy károsultakat úgy keresel, ahogy tervezed (de ezt is három év után?).”
Tehát köszönöm, végre kiderült, hogy NEM tehetek ilyet, mert rágalmazás/becsületsértés lesz belőle. De hogy a legelső alkalommal miért nem tudtad ezt az egyszerű választ adni?
Egyébként meg nem figyelsz, mert dehogy 3 év után! Folyamatosan! Írtam, hogy már azonnal indítványoztuk, ellenben csak mostanában kezdenek kiderülgetni a mocsokságok, hogy pl. ez az indítvány is "eltűnt". Én meg nem vagyok jogász, és nem tudtam, hogy az elutasításról határozatban értesíteniük kellett volna. Már csak az a kérdés, hogy vajon a bíróságon lesz-e lehetőségem felhozni ezeket, és megkérdezni az ügyészt, hogy legyen szíves elárulni, mi a frász folyt nyomozás címén. Tiszta szerencse, hogy privát utakon én magam összeszedtem egy vagon bizonyítékot, csak gondolom ezt majd nem fogadják el, mert "szabálytalan úton" lett beszerezve.
De ha szabályosan nem lehet?
Persze felmerül az újabb kérdés, hogy ha én magam ismerősökön keresztül be tudtam szerezni az egyértelműen terhelő bizonyítékokat (cellainfók, közterületi kamerák pl), akkor vajon a tárgyalás alatt a bíró hivatalból kikéri-e ezeket, csak hogy hivatalos legyen. Mert ez lenne a fair, de gondolom, nem így fog történni.
Kedves Pazs!
„"mi a frásznak próbálkozik a sértett, hiszen örüljön, hogy nem csukják le és kész””"
Erre így konkrétan kaptam már fenyegetést. Nem annyira kósza gondolat!
Gabicsek!
„Bocs, hogy megpróbáltam segíteni abban, hogy te nem keresheted a sértettet, mivel ez a rendőrség dolga.
Bocs, hogy élek.”
Ha ugyanezt leírtad volna már a 05.17.- 12:01 h-s kérdésemre, akkor egyszerűbb lett volna. De az volt a reakciód, hogy a rendőrségi eljárás során kellett volna indítványozni. Én pedig írtam, hogy indítványoztam!
Ha tényleg ezt segítésnek szántad, és én értek félre mindent, akkor pedig elnézésedet kérem itt nyilvánosan, és köszönöm!
Akkor ezt tehát tudom. Köszönöm.
De arra még mindig nincs válasz, hogy:
Mit lehet tenni abban az esetben, ha netán elítélik, viszont eltelik az 5 év úgy, hogy szándékosan semmit nem vesz a nevére? Semmit!! (sőt, mint említettem, a formaság kedvéért a havi 3 ezres önkormányzati átmeneti segélyekből "tengeti" életét)
Ilyenkor az van, hogy csak simán megúszta, és én meg soha többet nem is követelhetem tőle? Elévül ez teljesen?
Mivel erre rendezkedett be már hosszú évek óta, a lakásaitól kezdve az autókig, mindent haverok, családtagok nevére iratott eddig, jelenleg is. Gondolom, ezek után is.
Így mit lehet tenni? Még az a kis rész is elúszik, amit legalább beismert, mert annyira egyértelmű?
Hát azt nem mondanám, hogy semmit, de azzal sem biztatlak, hogy egyszerűen lehet.
Ha már ilyen nyomozati háttérrel rendelkezel, esetleg fel lehet deríteni azt, hogy a vagyona kinek a nevén van, hogy került oda, ezen adatok alapján dönthető el, hogy van-e esély a vagyon-helyreállításra. Persze minél később, annál kisebb az esély az eredményességre.
Egyébként pedig ne haragudj, de olyan kevés infót adsz, amivel igen nehéz okosságokat mondani.
Az pedig hogy az ügyvédedhez vagy "bilincselve" nem értem. Vagy ha értem, akkor az ügyben vagy más ügyben te sem vagy tiszta.
Minden esetre én másik ügyvédet keresnék, amelyet lehet úgy is, hogy a büntető ügyben egyelőre meghagyod a mostani megbízását, és polgári peres úton indítotok offenzívát a vagyon-helyreállításban.
Egyébként pedig a segítő szándékú kollégák "védelmében": ez itten egy ingyenes fórum, ahol sok kolléga értékes idejét áldozza arra, hogy ismeretleneknek segítsem elboldogulni a jogi útvesztőkben. Véleményem szerint ha ilyen kimerítő választ vársz, akkor kéretik nem csepegtetni az információt, hanem leírni egy normális tényállást. És amikor pl. azt kérdezed, hogy lehet-e a facebook-on sértettet keresni, elsőre hozzátehetted volna, hogy hivatalos úton már megpróbáltad, de nem vezetett sikerre...
Azt mondjuk nem értem, hogy ha bizonyítékokat kutattál fel, azt miért nem adtad át a nyomozóhatóságnak, vagy az ügyészségnek, ha vádemelés után szerezted azokat.
Ja, és egyébként a büntetőeljárási törvényben van határidő a tárgyalás kitűzésére 2011. júliusa óta, és a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell az új szabályokat.
Goodwitch
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |