Tiszteletem!
Először is szeretnék élnézést kérni, amiért ide írok, mert talán máshol jobban megállná a helyét a téma, de a fórum alpos átolvasása után, úgy látom itt fogom a legjobb választ, tanácsot kapni a kérdésemre.
Az állás röviden: Van a barátnőm és én. Kapcsolatunk felhőtlen, szeretjük egymást nagyon. A barátnőm 23 éves, én 24.
Szülőkkel is rendben volt minden, egészen mostanáig. Úgy néz ki, hamarosan külföldre utazok, mert kaptam egy jó állásajánlatot. A barátnőmmel úgy gondoljuk mindketten, hogy ő is kijön utánam, amint végzett a most esedékes otthoni dolgaival (még max. 3 hónap).
Ezt közölve a szüleivel, azok teljesen "megkattantak". Tiltják ezt és közölték, hogy minden áron azon lesznek, hogy ennek gátat emeljenek. Az eslő lépés az, hogy fizikai erőszakkal akarják otthon tartani a lányukat, de ha még is el tudna jönni, akkor megfenyegették, hogy engem jelentenek fel emberrablással.
Igazából nem félek, mert akárki megkérdezheti a lányt, kiderül az igazság. Egyszerűen elejét akarom venni, egy esetleges macerának, meghurcolásnak.
Legjobb tudomásom szerint szabadon távozhat otthonról, mert betöltötte a 18. életévét. Tudom, ha erőszakoskodnak vele otthon, tehet feljelentést, de még is ki az, aki feljelenti a szüleit!?
Viszont hallottam valami olyat, hogy közjegyző előtt lehet tenni egy nyilatkozatot, hogy önszántából távozik otthonról (többek között mert máshol jobbak a körülmények) és eltiltja a szüleit attól a jogtól, hogy feljelentést tegyenek vele kapcsolatban. Mint említettem ezt hallottam lehet, hogy badarság...
A másik dolog amit hallottam, hogy rendőrségi úton eltilthatja magától a szüleit. Ez mit jelent, mit von maga után?
Illetve ami még felmerült bennem, hogy ha meg is születik ez a közjegyzői papír, akkor ezt hova kell úgy beadni, hogy úgymond "szem előtt legyen"? Tehát, hogy még véletlenül se indítsanak nyomozást.
Ha az segít valamit, hivatalos papír(orvosi) van arról, hogy a lány Édesapja nem normális. Arról sajnos nincs, hogy alkalom adtán veri az egész családot... :(
Kérem segítsenek, segítsetek! Mi lenne a legjobb, legtisztább lépés?
jp