maczi0
Ha van rá magyarázat, hogy miért jártál arra kerékpárral (hiszen a területet őrizted) és mások is járhattak ott, akkor önmagában ez aligha lesz elég.
maczi0
Ha van rá magyarázat, hogy miért jártál arra kerékpárral (hiszen a területet őrizted) és mások is járhattak ott, akkor önmagában ez aligha lesz elég.
Üdvözletem!Még annyit fűznék hozzá,hogy a kerékpár nyom az épületen belül van,ahonnan eltűnt az a bizonyos tárgy.De ez egy üzemrész.Állításuk szerint kb 200kg az eltűnt tárgy.Az Ő meglátásuk szerint a kerékpárral húztam (húztuk) ki az udvarra,onnan pedig a céges teherautóval vittük el éjszaka.Na most én sokszor kerékpárral közlekedtem.Azt mondtam a rendőröknek hogy nem emlékszem hogy én jártam volna ott kerékpárral.De viszont az tényleg az én gumiabroncsom nyoma!És ha még is voltam ott kerékpárral?Vagy valamelyik kolléga kölcsönvette?Szóval erre építhet a jog?Volt házkutatás is,de nem találtak(nem találhattak) semmit.Köszönettel...
Azt azért ne gondold, hogy érdemben lehet így interneten keresztül bizonyítékot értékelni.
Tisztelt Fórumozók!
Tanácsot kérnék az ügyemben! Ez év Májusában vitába keveredtem a szomszéddal. A 78 éves öreg a 4 éves gyerek játék babakocsiját a levette a kampóról a földhöz vágta. Anyám normál hangnemben megkérdezte mégis miért csinálta. Az öreg anyámat megrángatta a ruházatánál fogva, anyám segítségért kiáltott, én a paprika spray-vel befújtam az öreget, kapott anyám is, és az 1 éves gyerek is, majd kihívtam a zsarukat. Csoportos garázdaság miatt vádemelés lett, majd az Ügyészség ejtette a vádat hármunk ellen.
A helyszíni orvosi ellátás során emberre veszélytelen anyagnak minősítette az orvos a sprayt.
Az ügyészi leirat szerint a helyszínre érkezéskor az öregnek már szinte panasza sem volt.
Az öreg könnyű testi sértésért magánindítványt tett.
Megjött az idézés a bíróságról, tárgyalásra.
Milyen és mekkora büntire számíthatok?
Köszönettel:METAXA
Voltál-e már büntetve?
Tisztelet Fórumozók!
Könnyű testi sértésre nem voltam büntetve, soha.
METAXA
És másra?
Tisztelt ObudaFan!
Soha, semmiért nem voltam.
Büntetlen az előéletem. Elnézést!
METAXA
Kedves metaxa!
Ügyes védekezéssel akár meg is úszhatja, de komoly büntetésre semmiképp se számítson.
Üdv: Agent Cooper
védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…
Próbára bocsátás, esetleg pénzbüntetés, ha egyáltalán.
Volt élettársam elkövetett egy könnyű testi sértést, az utcán egy közeli rokonom ellen. Az eset után öt perccel már orvosnál volt, aki 6 nap alatt gyógyuló sérülést állapított meg. Az illető volt már büntetve több alkalommal is kts-ért, v.mint több erőszakos cselekményért. Megrovással kezdte, majd egy év próba, legutóbb egy komoly pénz büntetést írtak a számlájára.
Ha bűnösnek találják milyen ítélet várható?
köszönöm
Segitseget szeretnek kerni. Egy baratom( buntetlen eloeletu) a napokban, az ejszaka folyaman hangosan kiabalo ferfira (nem kiskoruak) es baratnojere lett figyelmes es a kornyek nyugalmat zavartak, ittak zenet hallgattak a sotet lepcsosoron a haztombok kozott. Kiment es megkerte oket, higy menjenek mashova szorakozni, vagy haza. Ez a keres nem az elso alkalom volt,ugyanis a ferfi a kozelben lakik. Felemelt hangon kiabalni kezdett h o nem hangoskodik. Ezt kovetoen a baratom visszament es felsegitette a lepcsorol h induljon haza es adott neki kapucnis pulcsin keresztul egy pofont. Erre a ferfi agresszivva valt fel ala rohangalt es uvoltozott hogy megutottel kocsog meg ami a torkan kifert. Senki nem jart arra es jott oda. Majd kijott a ferfi apja is aki lokdoste es sertegette a baratom es azt mondta h ez termeszetes h az utcan hangoskodnak a fiatalok. Erre a baratom kihivta a rendoroket akik hamar kierkeztek. A baratomat eloalliottak garazdasag buncselekmenyert es ot illetve a randalirozo part bevittek kihallgatni. A baratomnak harom ora orizet utan reggel azt mondtak h nem tortent buncselekmeny ( meg konnyu testu sertes sem volt nyoma nincs a pofonnak) es hogy nem hallgatjak ki,menjen haza. Semmi papirt nem kapott csak h orizerben volt. Kerdesem ha nincs buncselekmeny, akkor mire lehet szamitani? Szabalysertesi eljaras? Annak mi a eljarasi menete es ilyen esetben milyen buntetesre lehet szamitani? Koszonom elore is a valaszt.
bandyta
Szerintem a legvalószínűbb megint egy pénzbüntetés.
Funfun
Talán szabálysértési eljárásra se. Ha a garázdaság egyéb tényállási elemei megvalósultak volna, akkor ugyanis ez nem lett volna szabálysértés. Esetleg tettleges becsületsértésért feljelentést tehet a sértett.
Kedves Funfun!
A pofozkodóval szemben rendzavarás miatt indíthatnak szabálysértési eljárást.
Üdvözlettel: Agent Cooper
védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…
Koszonom a valaszt Obudafun es Agent Cooper. Rendzavaras szabalysertes eseteben milyen buntetesre lehet szamitani?Azt is a rendorseg intezi?Koszonom elore is.
Pénzbírság.
védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…
Elvileg lehet rendzavarás miatt elzárást is alkalmazni, de ha nem volt szabálysértése az elmúlt években, abban az esetben ez gyakorlatilag kizárható akkor is, ha egyáltalán indul eljárás.
Köszönöm. Még két utolsó kérdés maradt: a rendőrségen dől el hogy indul e eljárás fognak értesiteni erről? illetve ha tettleges becsületsértéssel feljelent a sértett akkor élhet a barátom viszont váddal mivel egyenlőre még nem jelentette fel a becsületsértésért(de a lökdösődés és a durva szóbeli sértegetésért-apa fia részéről) bőven fel lehetne jelenteni.Érdemes már most ezt megtenni vagy elég akkor is ha ő megteszi ezt?
Köszönöm a válaszokat.Még két kérdésem van az üggyel kapcsolatban.
A rendzavarást szabálysértést a rendőrség folytatja le és szabja ki a bírságot?akkor ebben legvalószínűbb a pénzbírság?(mekkora tétel) Illetve ha tetteleges becsületsértésért feljelenti az illető akkor lehet viszont váddal élni ellene?(a barátom nem jelentette fel holott a lökdösés és agressziv sértegetés bőven beleféer a becsületsértésbe a másik fél részéről is)Érdemes ezért most feljelenteni vagy majd csak akkor ha ő is megteszi ezt?Köszönöm
Kedves Funfun!
A rendzavarás miatt az eljárást a rendőrség folytatja le (előkészítő eljárás), de a büntetést a bíróság szabja ki. A pénzbírság összege ötezer és háromszázezer forint közé fog esni. Kölcsönösen elkövetett becsületsértés esetén lehet viszont váddal élni, ezt viszont a későbbiekben is meg lehet tenni (ebben az esetben nem harminc nap a határidő).
Üdvözlettel: Agent Cooper
védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…
Kedves Agent Cooper!
Viszontvadat meddig lehet benyujtani, ha esetleg csak ket harom honap mulva kapna a baratom ertesitest arrol hogy feljelentett most a ferfi becsuletsertesert. Mely idopontot kell alapul venni, azt amikor kiertesitik vagy azt amikor feljelentett a sertett?(mert elofordulhat hogy csak sokkal kesobb jon az ertesites)vagy ennek van kotelezo ertesitesi hatarideje?
Koszonom valaszat!
Viszonváddal elévülési időn belül bármikor lehet élni. De ha a cselekménytől (egészen pontosan az elkövető személyéről való tudomásszerzéstől) 30 napon túl élsz viszonváddal, annak az a következménye, hogy ha ő ejti a vádat, a viszonvádat is visszavontnak kell tekinteni.
Koszonom a valaszt Obudafun.
Ilyenkor mi az altalanos eljaras hogy ha az illeto feljelentest tesz a rendorsegen, ott kiderul h nem tortent buncselekmeny, szabalysertes akkor is tovabbkuldik a birosagra az ugyet becsuletsertessel vagy ehhez a sertettnek kulon kell fejlelentest tennie a birosagon? Adnak errol a rendorsegen valami tajekoztatast vagy egyszer csak majd honapok mulva kijon egy papir hogy a birosagon az ugy? erdemes a rendorsegen erdeklodni ez ugyben?Elore is koszonom !
Tisztelt Ügyvédúr!
Kérdésem a következő lenne!Jogtalan behatolással szabálysértési értékre elkövetett lopás vétségével vádolnak!Régebben már voltam büntetve 2005-ben szabadultam 1 éves büntetésből,azóta viszont semmi ügyem nem volt eddig.Azért mert már voltam büntetve figyelemben veszik azt?Milyen büntetést kaphatok?Esetleg fogadjak-e ügyvédet.Válaszát előre is köszönöm!Maradok tisztelettel!
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |