Hát ha már egyszer a rendőrségre került és ügy lett belőle, akkor legalább egy vádhalasztásig el fog jutni a dolog. De egyelőre nem tehetsz semmit, keresel egy ügyvédet és megvárod, hogy mit javasol az ügyészség.
Negyedéves joghallgató vagyok, szóval amit írok nem szentírás.
Ha jó ügyvéded van, akkor nincs mitől félni.
Szerintem ez nem lehet csoportos garázdaság, mert nincs meg a 3 ember, aki megvalósította volna a tényállási elemeket, csak a Gabi + te. Ha ez garázdaság (sztem az), akkor 2 évig terjedő sz.vesztés, v. közérdekű munka, v. pénzbünti - a tv. szerint.
Enyhítő körülmények:
nem vagy büntetett előéletű
fiatal felnőtt vagy (18-21 évig)
a rokonodat próbáltad védeni
(ezt csak megemlíteném, mint a kiváltó okot, de nem feszegetném, mert sztem sem normális, hogy a fél városon át üldözöd..)
csak egy kis pofont adtál neki
(Igaz is: vannak rá tanúk, hogy te bármit is csináltál, vagy beismerted a rendőröknek?)
ha beismerted (és megbántad!) az is enyhítő körülmény > javaslom ezt is kihangsúlyozni!
Aki szívni fog ebből a történetből, az Gabi, a te rokonod. Bár ha a sérülések 8 napon belül gyógyulnak, akkor az sem lehet olyan komoly (nekem legyen mondva..). Jó volna - ha egy eljárásban bírálják el az ügyet - hogy Gabit is egy jó ügyvéd védje, mert ált-ban ha I., II., III., éít. vádlottak cselekményeit egy eljárásban bírálják el, akkor a büntetéseket is egymásra tekintettel szabják ki > Ergo, ha ő enyhébbet kap, te is!
Nem vagyok se bíró, se jós, de megkockáztatom, hogy mondok vmi előrejelzést (mint a meteorológusok, vagy bejön, vagy nem :)
Sztem, ha az ügyvéded ügyes, te próbára bocsátást kapsz (1-3 évig nem követhetsz el újabb bűncs-t, mert akkor a mostani ügyedet is előszedik és arra is büntit írnak elő), a rokonod pedig talán felfüggesztettet (bár ez is nagyon sok mindentől függ). Persze ezt csak a tárgyalás függvényében lehet így megjósolni, de ne aggódj, mert börtönbe BIZTOS nem kell menned (ahhoz azért jól meg kellett volna dolgoznod..).
Ennek ellenére azt mondom, hogy nem csak egyre idősebb leszel, hanem okosabb is (remélem). Legközelebb gondold át jobban, mi a teendő.
A rendőri jelentkezésre nem tudok semmi okosat mondani, csak annyit, hogy ha próbára bocsátás lesz, akkor az addig jelenik meg az erköcsiben, ameddig az tart (1-3 év: az ítélet szerint). Mindenképp add be, aztán majd meglátod mi lesz. Ha erre születtél, felvesznek.
Bár eggyel előttem jársz, talán mégis jobban kellene figyelned..
Idemásolom R. Dani 2006.08.10-ei hozzászólását emlékeztetőül:
"Szerdán megyek egy ügyvédhez.. a srác 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedet és nemvolt a részéről feljelentés csak a rendőrség részéről."
(bár az furcsa, hogy ha 8 nb gyógyul, akkor a rendőrség hogy tehetett feljelentést :)) vszínű a srác mégis tett magánindítványt)
Tehát -ahogy egyébként az elmondásból ítélve vszínű - nem komoly a sérülés. (hozzáteszem: rugdalásból, meg egy kispofonból művészet 8 nt gyógyulót összehozni, hacsak az orrát el nem törni vkinek..)
Mindezekből következik, hogy ez sztem garázdaság (és annak is az alapesete!), mert a garázdaság a könnyű testi sértést szükségszerűen magában foglalja!
Bár egyel fiatalabb vagy nálam (mármint az egyetemen), lehetnél frissebb és figyelmesebb is. :)))
Ha csak néhány hozzászólást elolvastál volna, akkor láthatnád, hogy:
„ _Wasp_ 2006.08.10. 16:05:57 e-mail Ha TÉNYLEG 8 napon belül gyógyul a dolog, akkor a testi sértés része magáindítvány hiányában egyenlőre nem veszélyes rád.
Kivéve, ha máshogy minősítik: garázdaság miegyéb.
Az ügyvéd jó gondolat, mert ha másra nem is jó: a kontroll miatt legalább a rendőrség majd a te jogaidat és érdekeidet is figyelembe fogja venni. ”
Azaz olvastam és reagáltam is Dani idevágó hozzászólására, csakhogy egyáltalán nem biztos, hogy a könnyű testi sértés, illetve az azt szubszumáló garázdaság a helyes.
Ugyanis Dani hozzászólásaiból az sem derült ki például, hogy ő gondolja a 8 napon belüli gyógyulást, vagy az orvosi leletek alapján alakult ki a vélemény, vagy csak a rendőrök mondták neki.
Ráadásul ez még alakulhat is, pl könnyen kiderülhet, hogy a passzív alany maradandó károsodást szenvedett. (egy ismerősöm például a fejét ért közepes erősségű ütéstől elvesztette a szaglását :( nem vicc.)
____________________ „Kovács találkozik egy ismerősével, aki mankóval biceg a bíróság előtt.
Úristen! - kiált fel - hát veled mi történt?
Kicsit megpofoztak.
És mankó nélkül nem is tudsz járni?
Az orvosom szerint tudok.... Az ügyvédem szerint nem.”
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes és felesleges megoldása
„Én értem utól de akkor azt hittem egyedül mentem utánna és a térdemben azelőtt kezelt sérülés kiujult! Miután a srác szembe fordult velem lekevertem neki egy fülest és én onnan odébb álltam. De gabi is kiszállt a kocsiból és kegyetlenül összerugdosta a harmadik fiu (peti) pedig próbálta lerángatni róla! Miután sikerült otthagytuk és elsiettünk.. Ezek után a szemtanuk mentőt és rendőrt hívtak akik 10 percel később "elkaptak" minket és előállítottak. Én késséges voltam nem tagadtam megbántam próbálltam ezt sugallni is mellesleg eddig semmi ügyem nem volt és 19 éves vagyok. Gabi aki az unokatestvérem bevallotta hogy ő verte meg! A többi "tanu" pedig azt vallotta hogy ő csak gabit látta rugdosni.”
Szerinted milyen sérülésről lehet szó? Én a további hozzászólásokból -fenntartva a korábbi véleményemet - azt a következtetést vontam le, hogy a kis pofon és a rugdosás nem alkalmas komolyabb sérülés előidézésére. Ezen álláspontomat Dani nyilatkozata is alátámasztja, miszerint „a srác 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedet”.
(Margóra: nekünk -nem tudom nálatok hogy tanították - azt mondták mindig a jogeset megoldásnál, hogy azt használhatjuk, ami a papíron van. Nincs olyan, hogy mi van akkor, ha...)
Ebből következően fogalmam sincs, hogy te miből vontad le azt a következtetést, hogy súlyos testi sértés esete áll fenn. (?)
De tegyük fel egy fél pillanatra, hogy a leletek mondjuk zúzódást állapítanak meg.
Mi van ilyenkor?
A sérülést minden bizonnyal Gabi okozta a rúgdosással, mert Dani a fülesével még Micimackóban sem tudna lelki sebeket ejteni.. :)
Ha ezt elfogadod (minden bizonnyal), akkor mi alapján állítod azt, hogy:
_Wasp_ 2006.08.14. 15:48:55
„Ha súlyos testi sértés lesz belőle, akkor annak a jelek szerint ELKÖVETÕJE a kis pofon ellenére is R.Dani! (részes, de akár társtettes is lehet)”
Különösen tetszett a hozzászólásodban a tettes-részes elhatárolás, csak éppen nem értem :))
Ha súlyos testi sértés megáll, akkor Dani tette, véleményem szerint, a körülményektől (rendőrség, ügyészség) függően max. egy tettleges becsületsértés, vagy ha durvább pofon volt (ami valószínűbb), akkor könnyű testi sértés.
Mivel azonban a rendőrség nyomozást indított (habár Dani elmondása szerint a sértett nem tett feljelentést, tehát magánindítvány nélkül!), így okszerűen jutottam arra a következtetésre, hogy ez bizony a garázdaság alapesete mindkettőjüknél, hiszen a kettőjük cselekménye kimerítheti a tárgyalt tényállást:
„Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg...”
Tehát még egyszer összefoglalva: Danival szemben csak akkor indulhatott nyomozás magánindítvány nélkül, ha garázdaság miatt akarják felelősségre vonni. A könnyű testi sértés értelemszerűen kiesik, a súlyos testi sértésről szóló tettesi értelmezésed pedig értelmezhetetlen.
Egyre érdekesebb dolgokat írsz: "a kis pofon és a rugdosás nem alkalmas komolyabb sérülés előidézésére." Szerinted életszerű? Én küzdősportokat űztem/űzök több mint 10 éve, és biztos vagyok abban, hogy rögzített helyzetben (földön) a rugdosás elszenvedője csak isteni csodával úszhatja meg komolyabb sérülés nélkül. Ehhez különösebb kommentárt sem fűznék,(lásd: a nézők mentőt is hívtak) mindez önmagáért beszél. Talán csak annyit engedj még meg:
olvasd el figyelmesebben a hozzászólásokat, mielőtt reagálsz
Ne indulatból érvelj, mert sokba kerülhet jövöbeni ügyfeleidnek.
A nagy kiterjedésű zúzódások egyébként minősülhetnek 8 napon túl gyógyulónak. (ha valakinek egy foga kiesik az 8 napon belül gyógyul. Ki hinné, ugye?? Szóval nézz utána, mielőtt beírsz, egy csomó mindent nem lehet IQ-ból kisakkozni...)
Hosszan fejtegetted ezután miért nem érted, miért lehet a rugdosás következtében létrejött lehetséges súlyos testi sértés elkövetője Dani. Ezt szomorúan hallom, tekintve, hogy még egy bümetőjog államvizsga minden bizonnyal előtted áll. Ha nem tudtad értelmezni a tettesi - részesi hozzászólásomat, az félek, nem csak az én hibám. De nincsen semmi baj, ugorjunk vissza másodév elejére:
Az elkövetők 19. § Elkövetők a tettes és a társtettes (tettesek), valamint a felbujtó és a bűnsegéd (részesek). 20. § (1) Tettes az, aki a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósítja. (2) Társtettesek azok, akik a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását, egymás tevékenységéről tudva, közösen valósítják meg. 21. § (1) Felbujtó az, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír. (2) Bűnsegéd az, aki bűncselekmény elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt. (3) A részesekre is a tettesekre megállapított büntetési tételt kell alkalmazni.
Danira Gabi által elkövetett súlyos testi sértés vonatkozásában nyilvánvalóan a 21. § (2) alapján: mint potenciális bűnsegédi bűnrészesre utaltam.
Remélem most már sikerült megérteni. Ha nem, néhány BH-s példával tudok segíteni:
„BH1988. 213. A súlyos testi sértés bűntettében bűnsegéd, aki a tettesi magatartást kifejtő házastársával egyetértésben a bántalmazásnál végig jelen van és a sértett kezei-lábai összekötözésében is tevékenyen részt vesz [Btk 21. § (2) bek., 170. § (2) bek.]. ”
példa a pszichikai bűnsegélyre (remélem ismerős a fogalom) „I. Pszichikai bűnsegély megállapításának van helye, ha a rablás elkövetésénél jelenlevő terhelt ismeri az erőszakot alkalmazó tettes célzatát s azzal egyetértve erősíti a tettes jogtalan eltulajdonításra irányuló szándékát [1961. évi V. törvény 14. § (2) bek., 299. § (1) bek.].”
valamint
„BH2005. 167 III. A bűnsegéd büntetőjogi felelőssége megállapításának nem feltétele, hogy már előzetesen is szándékerősítő hatást fejtsen ki; elegendő, ha a bűncselekmény megvalósítása közben biztosítja támogatásáról az elkövetőt [1978. évi IV. törvény 21. § (2) bek., 1978. évi IV. törvény 166. § (1) bek. és (2) bek. c) pont, 1978. évi IV. törvény 321. § (2) bek.]. ”
Több anyag kigyüjtésére számodra ma már nem lesz időm, szerintem vedd holnap kicsit elő az általános részt.
__________________ szétszórt és figyelmetlen W. aki néha goromba is. Bocsánat! Nem bántásból... csak már nekem is késő van
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes és felesleges megoldása
Még lefekvés előtt: Gyúrnod kéne keveset a különös részre is sajnos a jelek szerint...
Ugyanis (feltéve de nem megengedve) ha Dani kis fülesét önállóan bírálnák el (ami a Te szavaiddal Micimackón se ejtene sebet, tekintve a tudattartalmat, és hogy minden sérülést Gabi okozott) akkor az nem könnyű testi sértés, hanem TETTLEGES BECSÜLETSÉRTÉS lenne.
De szívesen meghallgatnám az ellenérveidet mindkét hozzászólásomhoz.
_____________ Vitapartner mód OFF ZZZzzz.
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes és felesleges megoldása
A stílusodat már megszoktam (talán már hiányzik is, de erre azért nem vennék mérget).
Azt azért látom, hogy nem nagyon akarod meghallgatni a másikat, így azonban nehéz egy levegőbe kiálltó emberrel vitázni.. (sértegetéssel meg nem mész semmire)
Tegyük azért fel, hogy ezt a rövid kis eszmefuttatást (és az előzőeket!) végigolvasod.
Ne csalj! Olvasd el az előző beírásaimat!
---------------------------------
Na. Így már jó :)
Elmondom, hogy én hogy látom a dolgokat, onnan, hogy Dani a sértettet (S) utoléri. Dani (aki még egyedül van) lekever egy fülest S-nek, majd továbbáll.
R.Dani 2006.08.09. 19:02:09
„"Én értem utól de akkor azt hittem egyedül mentem utánna és a térdemben azelőtt kezelt sérülés kiujult! Miután a srác szembe fordult velem lekevertem neki egy fülest és én onnan odébb álltam. ” (!!!)
Jogeset szerint elment a helyszínről. (nincs mi lett volna, ha..)
„"De gabi is kiszállt a kocsiból és kegyetlenül összerugdosta a harmadik fiu (peti) pedig próbálta lerángatni róla!”"
Tehát Gabi az aki a sérüléseket okozta! (ebben úgy vettem észre, hogy nincs közöttünk vita)
Ennek fényében különösen érdekes az a beírásod, amit 2006.08.14-én tettél:
„Kedves Áfonyalekvár:
Ha súlyos testi sértés lesz belőle, akkor annak a jelek szerint ELKÖVETÕJEa kis pofon ellenére is R.Dani! (részes, de akár társtettes is lehet)
De szerintem ez már volt az anyagban ;)”
Benne van bizony, ezért kellene azt jobban tudnod, hiszen V. éves vagy.
Elkövetője (tettese) semmi szín alatt nem lehet Dani.
Szeretném ha ezt a beírásodat megmagyaráznád!
Véleményem szerint azonban még részese sem lehet. Persze ezen már el lehetne vitatkozni, csak nem hiszem hogy érdemes, hiszen, ehhez tudni kellene az összes apró részletet, amire a bíróságon, vagy a szemle(esetleg a bizonyítási kísérlet) során derülne fény.
(Ilyenekre gondolok mint, hogy ki hol állt, mi volt a cselekmény dinamikája, szemtanúk mit láttak az esetből, mi derül ki a vallomásokból etc.)
A jogeset azonban adott.
"Én értem utól de akkor azt hittem egyedül mentem utánna és a térdemben azelőtt kezelt sérülés kiujult! Miután a srác szembe fordult velem lekevertem neki egy fülest és én onnan odébb álltam."
Odébb állt. Vagyis -ha nem is szó szerint elpucolt-, de Dani elment a helyszínről, s nem volt szándékában súlyosabb sérülést okozni.
Gabi azonban, akit a S korábban bántalmazott (betörte az orrát)
(R. dani: láttam gabinak bevolt tőrve az orra és tiszta vér volt a keze.)
már nem volt ilyen kesztyűs kezű. Erősen ittas volt (R. Dani elmondása ugyancsak) és nem érdekelte, hogy ki van ott vagy ki nincs. Csak rugdalt. Az, hogy a távozó Dani szándékerősítő hatású lett volna, azt te sem gondolod komolyan.. „(pszichikai bűnsegéd kilőve)”
Hogy fizikailag könnyítette volna meg a súlyos testi sértés elkövetését? Azt sem tudta R. Dani, hogy jönnek utána!! És a pofon után (inkább füles ahogy írja) rögtön távozott! „(fizikai bűnsegéd kilőve)”
Felbújtásról meg nem is szólok (bár lehet, hogy ezt is belemagyarázod..).
Mindezek mellett fenntartom a korábbi álláspontomat és ha nincs 8 nt sérülés (elfogadva az álláspontodat, hogy akár az is lehet a rugdalás eredménye, de a kis fülesé semmiképpen), akkor sztem a kettejük cselekménye a garázdaság tényállását meríti ki. Ebben sztem nincs vita közöttünk (remélem ebben legalább egyetértünk).
Ha van 8 nt sérülés, akkor sem hiszem, hogy a két cselekményt egy tényállásba lehetne illeszteni.
R. Dani és Gabi is másokra tekintet nélkül követte el a cselekményét.
Én Gabinál ebben az esetben egy s.t.sértést tudnék megállapítani, (azt hiszem ebben sincs vita)
R.Daninál meg egy garázdaság alapesetét.
Esetleg k.t.sértést hiszen a két sérülés - ütés-arcon, rugdosás-has tájéka környékén -könnyen elkülöníthető! Ha van ilyen 8 n.b-i sérlés akkor lehet k.t.sértés,ha nincs, akkor -ahogy már azt korábban írtam - tettleges becsületsértés.
De! Sztem mindezek beleolvadnak a garázdaság tényállásába, mert az több tényállási elemet foglal magában és azokat R.Dani maradéktalanul megvalósítja: „kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen”. A mások általi objektív észlelhetőség is meg van, hiszen vannak tanúk, akik látták a egészet (vszínű, vmi forgalmas hely lehetett).
Egy megjegyzést még engedj meg nekem. Nem biztos, hogy azért mert egy évvel idősebb vagy, attól még tévedhetetlen is.
Az, hogy úgy próbálsz meg érvelni az igazad mellett, hogy a másikat lenézed, vagy megpróbálod megsérteni, az lehet hogy nyerő taktika (egyetemeden, vagy a tárgyalóteremben), de nem biztos, hogy szimpatikus is. Én a legjobb tudásom szerint próbálok meg egy jogesetet megoldani, és nem erőből, sértettségből, hanem ésszel és türelemmel.
nem kell félni nem lesz belőle komoly ügy (kivéve, ha a srac feljelent, de akkor sem kerülsz "börtönbe", büntetlen vagy, 8 napon belül gyógyuló sérülés stb). Ha nem tett feljelentést, és mégis ügy lett belőle, akkor az azt jelenti, hogy a bíróság garázdaság/rendzavarás miatt jár el. Mégpedig teszi ezt valószínúleg a Szabálysértési tv. alapján, ami alapján 150,000 forintig terjedő pénzbírsággal sújthatnak. A Btk szerint büntett, és három évig terjedő szavadságvesztéssel büntetendő a cselekmény, ha csoportosan követik el, ÉS kihívóan közösségellenes a cselekmény. Véleményem szerint, meglepő módon, ez nem minősül annak. 12 egy tucat, szabálysértési eljárásban elintézik. Tehát, szerintem a következő lesz a történet: idézés, szembesítés, külön -külön meghallgatás és esetleg pénzbírság. Ha mégsem így lenne, érdemes ügyvédet fogadnod.
Szerintem azért lesz belőle büntetőeljárás, mert már van egy súlyos testi sértés (a sértett megelőzőleg eltörte vszleg Gabi orrát, illetve nem tudni, de lehet, hogy Gabi is 8 napon túl gyógyuló sérülést okozott a sértettnek), így azt hiszem, hogy a garázdaságot sem fogják hagyni szab. sértésnek, hanem egy eljárásban bírálják el.
Egyébként az elhatároló elem szab.sértés és bűncs. között (t.i. erőszakos magatartás) ebben a cselekményben (Dani) megvan.
Sajnálattal látom, hogy még mindíg az indulataid vezetnek. Ja igen.... olvasd vissza a hozzászólásaidat mielőtt óbégatsz a vélt sérelmeid miatt. A mondás szerint: amilyen az adjonisten.... Naaa? ugye-ugye. Megérdemeltél egy kis cinikus hangvételt.
Ezt írtad: „Én értem utól de akkor azt hittem egyedül mentem utánna és a térdemben azelőtt kezelt sérülés kiujult! Miután a srác szembe fordult velem lekevertem neki egy fülest és én onnan odébb álltam. " (!!!) ” Jogeset szerint elment a helyszínről. (nincs mi lett volna, ha..)
Elegánsan átsiklottál egy lényeges momentumon:
„másfél kilométeren keresztül kergettem közben egy ismerősökkel teli kocsiba beszálltunk gabival és ugy folytattuk az üldözést.” Szerinted mennyiben önállóan üldözte? Hátraszolt talán: "Fiúk hagyjátok, ő az enyém?" :)
De a gond nem ezzel van, ez megítélés kérdése lehet. Majd elvitatkozik rajta az ügyész és a védő, mennyire életszerű ez a történet (szerintem semennyire), hogy valaki elfelejti hogy együtt üldözték a delikvenst, segít elejteni, és nem észleli hogy a többiek bántalmazzák.
A legnagyobb probléma a hozzászólásoddal (a kétségbeesett erőlködéstől eltekintve) az volt, hogy:
NEM CSINÁLTAD MEG A FELADOTT LECKÉT! Ülj le, fiacskám, elégtelen! ;) (nehogy megsértődj...)
De már kétszer próbáltam neked segíteni, a tettesi - részesi kérdésben, és még mindig ilyeneket írsz:
„Elkövetője (tettese) semmi szín alatt nem lehet Dani. Véleményem szerint azonban még részese sem lehet.”
A részes is elkövető! A tettes nem egyenlő az elkövetővel! Jóreggelt!!
A különös részt sem sikerült megnézned. Az olyan pofon, ami nem okoz testi sérülést, még mindig nem könnyű testi sértés, hanem tettleges becsületsértés.
De tudod mit: én a magam részéről feladtam, és beláttam, hogy ez a diskurzus így értelmetlen. Több sikert a továbbiakban.
És hadd használjam fel a helyet arra, hogy bocsánatot kérjek tőled, igazán nem akartalak megbántani. Azt hittem a hozzászólásodból (de tényleg) hogy ezt a stílust favorizálod. Ha nem szereted, vagy nem megy: te se erőltesd a jövőben.
____________________ nem azért van igazam mert idősebb vagyok nálad (cirka 10 évvel), hanem azért mert néha elolvasom a jogszabályt is mielőtt beírok valami kukaságot. De néha ez sem ment meg :)))
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes és felesleges megoldása
Nem vagyok sértődős, különösebben nem izgat ha ilyeneket írsz, mint
„NEM CSINÁLTAD MEG A FELADOTT LECKÉT! Ülj le, fiacskám, elégtelen! ;)”
Magadról állítasz ki bizonyítványt.
---------
Arra azért vigyáztál, hogy a neked kínos részeket kihagyd.
Először is: a jogeset szerint könnyű testi sértésről van szó. Pont. Erre eddig meg sem próbáltál válaszolni.
ad 2: ha súlyos testi sértésről van szó, és Dani ott volt (elmondása szerint nem, mert elment a helyszínről miután kiosztotta a pofont!, tehát ebből a szempontból lényegtelen hányan üldözték, s lehet, hogy ő érte utól előbb) Dani tudata nem fogta át a súlyos testi sértés okozását, s nem volt jelenléte szándékerősítő hatású! Erre válaszolj légy szíves!
ad 3: Újra észlelem, hogy el sem olvastad, amit írtam (többek között erre fel volt a szerinted cinikusnak szánt: "Olvasd el újra!" megjegyzés).
„Az olyan pofon, ami nem okoz testi sérülést, még mindig nem könnyű testi sértés, hanem tettleges becsületsértés.”
Előtte írtam! :
„Esetleg k.t.sértést hiszen a két sérülés - ütés-arcon, rugdosás-has tájéka környékén -könnyen elkülöníthető! Ha van ilyen 8 n.b-i sérülés akkor lehet k.t.sértés,ha nincs, akkor -ahogy már azt korábban írtam - tettleges becsületsértés.”
Nem figyelsz, írogatod nekem, hogy indulatból írok, kukaságokat írok, közben a legelemibb vitaszabályokat sem tartod be.
------------------
Nem kell bocsánatod kérned, ilyen a stílusod. Azon pedig nagyon nehezen lehet változtatni.
Ez nem tantermi jogesetmegoldás volt, ahol a papírízű okoskodás elég. A srác megkérdezte mire számíthat. Én válaszoltam: EZ van ha 8 napon belül, EZ van ha túl. Az egész kötekedésed/szőrszálhasogatásod onnan indult, hogy nem értetted sem a jogi alapokat, sem azt, hogy tulajdonképpen mi volt a kérdés.
Gyanítom hogy sem verekedést nem láttál még közelről, sem nyomozást. Ez még változhat, szerezhetsz tapasztalatot. (remélem, csak az élet napos oldaláról) De azért belegondolhatnál a bíróság, illetve a sértett helyzetébe: A srácot meg akarják verni, ezért végigkergetik a városon. Az első utoléri, földre küldi, aztán félreáll csendben, amíg a többi hülyére rugdalja. (mit gondolt? Mit csinálnak vele? Megcsikizik? Mennyire történhetett tőle az esemény?)
És Te felelősségteljesen ki mered jelenteni, a jelenléte nem volt szándékerősítő, a testi sértést segítő hatású.
Sarkítom a dolgot hogy megértsd: ha a megvert srác agyi vérömleny miatt (agyrázkódásnál gyakran előfordul) holnap meghal, akkor is ilyen nyugodtan mondanád: csak önálló tettes vagy egy könnyű testi sértésre/tettleges becsületsértésre, nem kell aggódnod? A hulla úgyse tesz magánindítványt...
Ehh hagyjuk. Nyilván elbeszélünk egymás mellett.
Humorérzék ügyileg kihívásokkal küzdesz, az általános részt pedig nem nézted meg azóta sem. Olyan részletkérdéseken lovagolsz, amiknek eldöntése általunk ismeretlen tényezőktől függ, ezért a magam nevében ezt az értelmetlen vitát befejeztem.
Ha könnyebb a lelkednek, nyugodtan képzeld azt, hogy igazad van. Nekem nem fog fájni...
Bye!
______________ pedig szeretem az áfonyalekvárt... affene.
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes és felesleges megoldása
Najó teszek még egy kisérletet, csak hogy a békesség megmaradjon.
Egy konkrét kérdésed volt (ami jogi jellegű) az Ad2-vel fémjelzett.
Magyarán: Dani miképpen lehet elkövető (az akadémiai jellegű súlyos testi sértésre), ha ugye csak egyszerüen félreállt, ott sem volt, stb. A válasz egyszerű: ilyen a bírói gyakorlat. Ahhoz, hogy az elkövetői körből kikerüljön, lényegesen többre van szükség, mint hogy a testi sértés okozásában ne vegyen részt, gyakran még az sem elég, ha nem tartja vissza a tettest elég határozottan.
Egyébként a súlyos illetve könnyű testi sértés elhatárolásában már korántsem ilyen egységes a bírói kar, előfordult hogy a passzív alany orrából kiállt a törött csont (könnyű testi sértés), de egy szimpla (nagy kiterjedésű) kék folt viszont 8 napon túl gyógyulónak minősült. Általában azért a 8napont túli minősítéshez azért törni-szakadni kell a dolgoknak.
„A stílusod még mindig elvarázsol. ” látod - látod. a végén egyenesen hiányolni fogsz. ;) ________________ peace
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes és felesleges megoldása
Szépen tudjátok harapdálni egymást..mi van ha közben R.Danit meggyanusítják súlyos testi kisérletével?? Amit esetleg csoportosan követett el a rendőrség szerint.
Másfél kilométeren keresztül kergetek valakit, közben egy ismerősökkel teli kocsiba beszállok ... gabival.... és ugy folytattuk az üldözést."
Én őrizetbe vettem volna az egész társaságot... Üdv P.
péterapó 1etértek. Õrizetben kitisztult volna a látásuk, s lett volna idő egy hangyányit gondolkodni is.
Csoportos minősítés nem áll meg véleményem szerint, mert az alaptényállásból azt hámoztam ki, hogy a topic indító 1 pofon, rokona rugdosta. A harmadik személy, csak szétválasztani ment......... Ha ezt a független tanúk is alátámasztották ( akik a mentőt-yardot hívták ), a csoportosság kizárható.
R. Dani max. garázdaság - kts ( indítvány esetén ) amit elkövetett, az 1 pofonnal, ami lehet megszüntetés is, a társadalomra való csekély veszélyességi fok miatt.
Az drága rokony, már rázósabb. Orvosi látlelet függvénye. Sts kísérlet bizti megáll, ha mentőt hívtak a szerencsétlen fagyizónak. De azért számba venném, a rokon sérüléseit is, mert ha igaz, hogy eltört az orra, akkor visszafelé megáll az sts. Tehát jó típusú, dupla gyanúsított, szkanderezzenek.......
A többiek, csak perlekedjenek. Én azt vallom, a kocsmában, egy sör, zsíroskenyér - hagyma koprodukcióban beszéljük meg a nézeteltérést. Fiatalság - bohóság...........
A Btk. 21. §-ának (2) bekezdése értelmében " bűnsegéd az, aki a cselekmény elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt, mégpedig tettek (fizikai bűnsegély) avagy tanácsadásban, biztatásban, helyeslésben megnyilvánuló módon a tettesben már kialakult szándék további erősítése (pszichikai bűnsegély) révén. A pszichikai bűnsegéd tehát a cselekmény megvalósítására már elhatározott tettes szándékát - azt felismerve akár az elkövetés előtt, akár a végrehajtás folyamán értelmileg támogatva tovább erősíti. A passzív bűnsegéd viszont nem ilyen aktív lelki ráhatást gyakorol, hanem valamilyen jogi alapon - például a szoros családi kapcsolaton - nyugvó kötelességét a tettesi cselekmény sikerét kívánva (egyenes szándék) avagy abba belenyugodva (eshetőleges szándék) akaratlagosan szegi meg, s ezáltal a tettes számára - az utóbbi által is felismerten - a bűncselekmény elkövetését lehetővé teszi vagy megkönnyíti. ...
A tevésről való tudatos lemondásnak a tettesre gyakorolt szándékerősítő hatása ilyenkor éppen abban áll, hogy a tettes előtt nyilvánvalóvá válik: a bűncselekmény megakadályozására jog szerint kötelezett személy elhárító beavatkozásától vagy a leleplezéstől nem kell tartania. Amikor tehát a passzív bűnsegéd a tettes előtt kifejezésre juttatja, hogy a szándékolt cselekmény felismerése ellenére tétlen marad: passzivitásával objektíve elősegíti a bűncselekmény elkövetését. Következésképpen a bűnsegédi minőség megállapíthatóságának megítélése szempontjából nincs jelentősége annak, hogy egyrészt a bűnsegélyt képező magatartás ténylegesen milyen mértékben növelte a tettes akarat-elhatározását, másrészt, hogy a tettes esetleg a bűnsegéd döntésétől függetlenül is megvalósította volna a bűncselekményt. Ezek a tényezők ugyanis csupán a büntetés kiszabása körében értékelhetők."
Az jó, csak ne használj idézőjelet, ha magadat idézed vele.. :)
Ezt viszont nem tudom elfogadni:
„passzív bűnsegéd viszont nem ilyen aktív lelki ráhatást gyakorol, hanem valamilyen jogi alapon - például a szoros családi kapcsolaton - nyugvó kötelességét a tettesi cselekmény sikerét kívánva (egyenes szándék) avagy abba belenyugodva (eshetőleges szándék) akaratlagosan szegi meg, s ezáltal a tettes számára - az utóbbi által is felismerten - a bűncselekmény elkövetését lehetővé teszi vagy megkönnyíti. ...”
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Customize your consent preferences for Cookie Categories and advertising tracking preferences for Purposes & Features and Vendors below. You can give granular consent for each and . Most vendors require explicit consent for personal data processing, while some rely on legitimate interest. However, you have the right to object to their use of legitimate interest.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.