Hitelkártya felmondás


Lillen # 2015.06.24. 06:03

Nekem tavaly januárban mondta fel a Citi bank a hitelkártya szerződésem, mivel volt olyan hónap, amikor nem tudtam fizetni. minden hónapban hívtak a banktól, és a legutólsó december eleji hívás szerin valamivel több mint 80 ezer ft volt a tartozásom. sajnos decemberben és januárban nem tudtam fizetni, csak februártól újra havi 10 ezer ft.t. április végén behajtó cégtől kaptam levelet, átküldtem neki a tavalyi és az ez évi befizetések igazolását, és kaptam a választ, hogy több mint 165 000 ft tartozásom van, vagyis a decemberi kb 80 ft-ből, közel 200 ezer forint lett juniusra,(abból jött le az idén befizette 30 000) nem értem, hogy lett másfélszerese a tartozásom, milyen kamatokat számoltak fel. kértem, hogy küldjék el a befizetéseimet, és a kamatokat tartalmazó elszámolásokat, mi alapján ennyi a követelés, de azt válaszolták, hogy a bank nem köteles a felmondás után elszámolást küldeni. Persze az előtt sem küldött.
Tudna nekem segíteni valaki, hogy lehetséges-e, hogy ilyen szinten 60 ezerből, 200 ezer lesz, úgy hogy közben fizetek, és hogy nem tudhatom meg mi alapján ennyi az összeg?
előre is köszönöm!


Tisztelt jogi fórum!
Citi bankos hitelkártya tartozáshoz szeretnék segítséget kérni. 2014 januárjában felmondták a kártya szerz?désem, mivel nem m

Sasfioka # 2007.02.10. 23:49

Még annyit, hogy a bank a jövedelmet egy forinttal sem terheli meg. Annyit tett, hogy a számlát kihúzta mínusz 160e Ft-ba, és megszüntette a hitelkeretet, tehát a 0 Ft feletti részt veheted le a számláról. Ha erre 100e Ft-ot utalsz, akkor még mindig van 60e Ft tartozás.
És ahogy mondták, ha te oda utalod a pénzt, akkor tulajdonképpen hozzájárulsz ehhez. Mert a bank nem a béredet vonja le, hanem egy minuszos bankszámlát tölt meg vele.

Arra a kérdésre, hogy miért annyival terhel, amennyivel terhel pedig csak a Citibank tud választ adni. Mint ahogy arra is, hogy ad-e kamatmentes hitelt, avagy nem. Bár itt az önhiba is igen rendesen fennáll. (Mert 160e Ft-os követelés esetén a min. fizetendő nem több, mint 16e Ft - általában 10%. Ha valóban van 300e Ft-os jövedelem a két félnek akkor ez a bér 5%-a, amely azért nem egy megterhelő összeg.)

SF

Sasfioka # 2007.02.10. 23:45

Akkor érdemes körülnézni, hogy az OTP most január végén mindenféle értesítés nélkül hány embernek módosította az automatikus hitelkeretét... Sokan nem kaptak fizetést...
A Citibank legalább előtte írt levelet, hogy felmondja.

SF

T r a v e n # 2007.02.08. 14:10

Hm.

25 ezer forintos családi pótlék?

Hát hány gyerekük van???

hmarcsi # 2007.02.05. 14:01

de azért az nehezen kivitelezhető, hogy ma lezárolja a számlát, és a holnap esedékes fizetését meg másik számlára kérje, főleg, hogy egy több ezres létszámú cégről lévén szó.

meg eléggé fura, hogy mindkettőjük teljes fizetését elveszik, holott a kártya kerete 160.000 ft. a kettőjük fizetése,pedig közel 300.000.ft

Nem is az a baj, hogy jogtalan a követelése, de pl az OTPnél lehet kérni kamatmentes részletet, és ő csak a jövedelem 33%át veszi el, mert enyi maximum amivel terhelni lehet a jövedelmeket. Legalábbis a hitelfelvételnél is nézik ezt.

_Lala_ # 2007.02.05. 13:22

Hát nem kell odautalni a fizetést, és akkor nem vonnak le belőle semmit...

A bank teljesen jogosan fosztja meg a számla tulajdonosát a pénzétől: a bankszámla szerződésben szerepel, hogy a bank az adósnak a banknál vezetett bármely számláját megterhelheti a bank felé fennálló tartozással.

Azzal, hogy odautalja a delikvens a pénzét, gyakorlatilag felhatalmazza a bankot, hogy rendezze belőle a tartozást.

hmarcsi # 2007.02.05. 13:01

Segítséget szeretnékk érni.

Egy kedves ismerősöm a Citi banknál vezeti a folyoszámláját a férjével. A saját nevére kapott egy 160.000.- ftos hitelkártyát. Sajnos erre 2 hónapig nem fizette be az esedékes törlesztőrészletet. A bank most felmondta neki a kártyaszerződését, a teljes munkabérét elvette tőle, amely a folyószámlára érkezett, ami kb 100.000.- ft volt, ebből 25.ezer a családi pótlék. Továbbá közölte, hogy amikor a férjének beérkezik a jövedelme azt is teljes összegben zárolja.

Jelenleg egy forint nélkül áll.

Tudomásunk szerint a jövedelem 33-a terhelhető, így mi úgy gondoljuk, hogy jogtalanul fosztja meg a bank a családot a teljes jövedelemtől.

Ötletünk sincsen, hogy most mihez lehetne kezdeni, ezért irtam Nektek, hátha valaki tud segíteni.