pontosabban ki számít annak?
Azaz sarok telken áll a házunk. A ház számozása a mellékutca szerinti, amit most az önkorm. készül burkolni és amihez lakossági hozzájárulást kér.
Igen ám, de a ház a főutcára néz, oda nyílik a garázs és az autófeljáró valamint az ehhez kapcsolódó nagykapu (amit ráadául személybejárónak is használunk az automatikája révén).
Az önkormányzati rendelet a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 31.§-ra hivatkozva csak annyit ír elő, hogy
"Amennyiben az útépítési együttműködésben az érdekeltek több mint kétharmada részt vesz, az abban részt nem vevő, de a közút használatában érdekelt magánszemélyt, vagy jogi személyt általános forgalmi adó mentes, útépítési érdekeltségi hozzájárulás megfizetése terheli, a résztvevők által vállalt összeg erejéig."
De nem értelmezi a használatban érdekeltséget.
Más önkormányzati rendeleteket átolvasva elég eltérő kitételeket kaptam, ami arra enged következtetni, hogy ezt (nem tudom, hogy jogszerűen e) az önkormányzatok saját hatáskörükben értelmezik. Azaz miként értelmezhetik egymástól eltérően?
Értelmezésem szerint én a fő út használatában vagyok érdekelt.
Jó gondolom e? Illetve van e a topiccímben található kifejezésnek jogszerű értelmezése?
ef