Sziasztok!
Adott egy közigazgatási határozat , amit a közigazgatási hivatal hozott kisajátítási ügyben. Ebben ingatlanokat sajátítanak ki, és mellette a határozat tartalmazza a pénzbeni kártalanítások összegét is. Ez a határozat jogerős és végrehajtható, fellebbezésnek helye nincs. Az adott határidőn belül az önkormányzat a kártaqlanítások összegét nem fizette ki és mostanában nem is fogja. (az illetékes mondta)
A közigazgatási határozatot megtámadták 30 napon belül. A határozat végrehajtásának felfüggesztését kérték a bíróságtól. A bíróság még egyelőre nem csinált semmit sem
annyi az ügyük. Tudom, hogy lehetőség van közigazgatási végrehajtásra, amelyben pl. a közig. hivatal inkasszálja az önkormányzat bankszámláját, letéti számlára helyezi az összeget és azok jososultjainak azokat kifizeti 5 napon belül. (legalábbis a törvény ezt tartalmazza)
A kérdésem az lenne, hogy ha végrehajtást kérek az önkormányzattal szemben, mivel nem fizettek, akkor annak köteles-e mindenképp a közighivatal eleget tenni, vagy pedig mérlegelheti, hogy a perre tekintettel nem hajt végre semmit sem? (feltételezzük, hogy a
bíróság nem függeszti fel a végrehajtást)
(egyébként a földhivatalban bejegyzés alatt van az önk. tulajdonjoga)
Várom megtisztelő válaszaitokat:)