Tartozás behajtás


Phildor # 2010.09.14. 14:38

Üdv Fórumozók!

Egy néhány szobás szállót üzemeltetek, amelyben nemrég egy egész focicsapat vendégeskedett. Az évek során bejáratott ügyfélkör vette igénybe a szolgáltatásainkat, így ez esetben sem kötöttem a csapattal, illetve képviselőjével szerződést. A fizetési kötelezettségüknek a csapat gazdasági igazgatója nem tett eleget. Felszólítást még nem küldtünk.
A szállóban tartózkodásukról a bizonyítékok a következők, vendégkönyvi aláírás mindenkitől, e-mailek köszönve a szíves vendéglátást, illetve egy újság is írt arról, hogy nálunk pihent a csapat.
A rövid ismertető után, a kérdésem, hogy érvényesíthető e az igényem annak ellenére, hogy nincs szerződés, illetve milyen jogi eszközeim vannak.

Köszönöm

Phildor

Kovács_Béla_Sándor # 2010.09.14. 16:13

így ez esetben sem kötöttem a csapattal, illetve képviselőjével szerződést.
Kötöttél - csak szóban. Az pedig ugyanúgy jogokat és kötelezettségeket keletkeztet, mint ha írásba foglalták volna. Más kérdés, hogy a bizonyítás egy kissé mindig nehezebb.

Phildor # 2010.09.14. 17:47

Köszönöm a gyors választ.

Laccc # 2010.09.14. 17:53

Kérem, hogy valaki segítsen! Keresek egy nagyon tuti, komoly legális behajtó céget, aki egy szélhámostól be tudna hajtani kb. 1000000 Ft-ot és egy kicsit megszorongatná már...ráférne ....

Bandino # 2010.09.15. 18:29

Laccc,"komoly legális behajtó cég" nem fogja tudni behajtani egy csalótól a pénzt.A behajtó cégeknek semmi "eszközük" nincs csak leveleznek,telefonálgatnak és ez is pénzbe kerül.Kb. 7-8 éve én is megbíztam egy behajtó céget egy tartozás behajtásával(1 800 000 ft)de nem jutottam a pénzemhez.Miután majdnem elárverezték a lakásomat(mert az a pénz nagyon hiányzott) bekeményítettem.Felkerestem az adósomat két ukrán segédmunkással akik úgy telibe verték a fejét hogy az szó szerint maga alá rondított.2 nappal a látogatás után számlámon volt a pénz!Ez a művelet csupán 2 rekesz sörömbe került!

türelmes voltam # 2010.09.16. 07:31

Jó napot, segítségre lenne szükségem egy adósság behajtással kapcsoltatosan. 5 millió forintról lenne szó abból dúrván 1.5 milliót vissza is kaptam már,de egy ideje már semmit.Papirozva van a dolog,és kézzel írott szerződés tanuval aláírva. Hajlandóságot nem mutat közel fél éve. Az az igazság,hogy egy ügyvéd próbálkozott egy fizetési felszólítással,de nem járt sikerrel. Sajnos a nevén már közben nem szerepel semmi,de van egy cége amiben vagy csendes társ,vagy csak alkalmazott ez egyenlőre tisztázatlan még. Kapott tőlem is felszólítást már többször is,de semmi jele annak,hogy ki akarná fizetni.Hová fordulhatok? Mik a lehetőségeim? Bíróságra vigyem az ügyet? Vagy bízzak meg egy behajtó céget? Esetleg milyen szakterületü ügyvédet fogadjak meg az ügy érdekében? Köszönöm előre is.

nandy # 2010.09.16. 07:58

Behajtó céggel ne is próbálkozz, kb. annyi joguk van, mint neked... Közjegyzőtől kérheted a fizetési meghagyás kibocsását, és ha annak nem mond ellent az adós, akkor jogerős, végrehajtható okirat lesz a kezedben, amellyel VÉGREHAJTÁST kezdeményezhetsz.
A végrehajtási költségeket neked kell megelőlegezned.

végrehajtó1 # 2010.09.16. 07:58

ha érdemes foglalkozni vele akkor fizetésimeghagyás majd ha jogerős akkor végrehejtást kérj.

kovacsz # 2010.09.16. 08:01

Sajnos a nevén már közben nem szerepel semmi,de van egy cége amiben vagy csendes társ,vagy csak alkalmazott ez egyenlőre tisztázatlan még.
Így viszont elég rossz esélyekkel indulsz + számítani lehet néhány százezres eljárási költség megfizetésére is.

türelmes voltam # 2010.09.16. 08:26

Köszönöm a tájékoztatást,szóval én személyesen keressek fel egy közjegyzőt és a dokumentumokkal együtt kérjek fizetési meghagyást. Nem tudom jó ötlete az is,hogy felkeresem személyesen és a beszélgetést diktafonnal rögzíteném,ez lehet-e bizonyíték az ügyben? Valahogy kisajtolnám belőle,hogy elismerje a tartozást,persze a tudta nélkül...mert arról is van papír,hogy már a tartozása egy részét letudta,és több esetben utalt is,tehát nyoma van mindennek,ha mást nem is de annyit el tudnék érni,hogy hivatalosan a jövedelméből le tudnák vonni...

Tisztelt végrehajtó: én úgy vélem érdemes foglalkozni vele,mert nem 20.000 ft-ról van szó,és ezen felül nagylábon is él eközben.

nandy # 2010.09.16. 08:55

Nem is annyira a bizonyításról van szó, hiszen van egy sk. megírt szerződésed, hanem arról, hogy mennyi pénzt látsz majd a végrehajtásból.
Eleinte biztos csak kiadásod lesz, de ha nem akarod annyiban hagyni a dolgot, akkor mindenképp javasolt az fmh., majd a végrehajtás.

türelmes voltam # 2010.09.16. 10:15

Ő az első ügyvédi felszólításnál azzal érvelt,hogy nincs rajta a papíron az,hogy a pénzt "átvette" csak azzal,hogy a következő papíron amin közel 1milliót visszaadott rá 1 évre,azt elismerte,és az első papíron a saját keze álltal írt szerződés van.Tudom,hogy van keresni valóm,de lesz is kiadásom is,nem is kevés,de ez mind követelhető rajta apránként vissza jön,de ha már a végrehajtásig eljutok lehet észbe fog kapni,mert ott már kemény kamatai is lesznek és nem a tartozás összege fog szerepelni a követelésen,hanem a kamatai,és a költségei. Lehet közben észhez kap,bár kétlem. Köszönöm a segítséget!!!

végrehajtó1 # 2010.09.16. 10:32

Azért mielött belefogsz szimatolj körbe hogy van e valami végrehajtható vagyona.Mert ha nincs valószinü hogy sosem lesz.Ez esetben pedig sok pénzt elbukhatsz...

türelmes voltam # 2010.09.16. 11:31

Cégre,illetve jövedelemre lehet végrehajtást kérni ugye?A cég az övé,ezt ma kiderítették nekem.
Annyit,azért tehetek,hogy elindítom ezt az egészet,kerül amibe kerűl,gondolom nem milliós összegről beszélünk, és ha mást nem a jövedelméből vonatni. Tudomásom szerint a közel 3 milliós autót amit használ közben átiratta más nevére.Visznont ha eljut odáig az ügy,hogy a végrehajtó vonni kezdi tőle,akkor nem ekkora összeg kerül már behajtásra.Talán elgondolkozik majd ha mennek a végzések,de addigra már késő lesz.

l.ani # 2010.09.17. 16:17

Tisztelt Szakértő!

4 testvér tehermentes lakóingatlant örököltünk több éve.Egy testvérünk beköltözött, senkit ki nem fizetett, több éves TÁVHŐ tartozást halmozott fel. Erről ez év tavaszán kaptunk - 1 bírósági végrehajtó
értesítést és - 1 másik bírósági ídéző végzést tőketartozásokról és annak kamatairól, végrehajtó költségeiről.Ez vita tárgya lehetne, hogy a 3 nem fogyasztó és későn értesülő részére jogosak e ezek a plusz követelések a TÁVHŐ
részéről bírósági behajtás utján.
A lakóingatlant nem tudjuk eladni a bentlakó testvérünk nem írja alá, mert az utcára kerülne.
Kérdésünkmilyen lehetőségünk maradt azonkivűl, hogy örökség helyett tartozás lebeg a fejünk felett, pedig tisztességesen élünk és itthon, becsületesen fizetünk
mindent, ahol élünk.
Kötelesek vagyunk e fizetni, arra amit soha nem kapunk meg? Köszönöm válaszát.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.09.17. 17:10

Igen.

Phildor # 2010.09.19. 08:48

Üdvözlöm!

50.000 Ft-ról szóló "sárga" csekket kaptam, szemétszállítási díj címen. A hivatalt megkerestem, ahol tudomásomra hozták, hogy ügyintézői hiba folytán az elmúlt év és az idei szemétszállítási díja nem került kiszámlázásra, ezért küldték ki egy összegben.
Megtagadható e a kifizetés? Van e elévülési ideje egy ilyen tranzakciónak?

Köszönöm

Kovács_Béla_Sándor # 2010.09.19. 08:50

Ja. 5 év.

kovacsz # 2010.09.19. 09:03

Megtagadható e a kifizetés?
Neked nem tűnt fel 2 évig, hogy egy igénybevett szolgáltatásért nem fizetsz? Lehetőséged lett volna időközben a szolgáltatónál érdeklődni.
Nyugodtan fizesd ki.

matuka # 2010.09.19. 10:07

Tisztelt Szakértő!

Olyan kérdésem lenne,hogy van egy ember aki tartozik egy komoly összeggel,amit nem tud megadni,de van egy ingatlana amin osztrák banki hitel van.Fedezetként felajánlotta,de nem tudom érek-e vele valamit ha a bank árverezné? Kb annyi hitel van rajt mint amit ér és ráadásul szoc.pollal is terhelt és nekem is a ház értékével tartozik kb.Kaphatok belőle én is ha árverezik?
Köszönöm válaszát.

kovacsz # 2010.09.19. 11:48

Kérjél más fedezetet, vagy készfizető kezest, mivel ennek nem sok értelme van.

szilveszter111 # 2010.09.20. 21:03

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Szükségem lenne segítségre.Kérem,aki bármit is tud segítsen a szakvéleményével.Problémámat igyekszem röviden leírni,így a konkrét adatokat,mint évszám,vagy pontos összeg egyenlőre nem írnám le.
Parkolási bírság kapcsán férjemmel évekkel ezelőtt kaptunk egy levelet kb. 500ezer forintról,de már ekkor is túlment az ügy a bírósági tárgyaláson,így fellebbezni nem tudtunk az ügy ellen és lényeges, hogy a felsorolt helyszíneken az autó nem is állt.Mobiltelefonon férjemet felhívták és közölték,hogy amennyiben nem ismeri el a tartozást az autónkat elveszik,így nem tudtunk mit csinálni,havi 20.ezer Ft-tal befizettük./Bumm neki,a lagzink ára.../Alig hogy letelt az utolsó befizetés ideje anyósoméknál,akik nevén a lízinges autónk futott,megjelentek a végrehajtók.Miután kidereült,hogy 2006-ban kedves rokonaim átvettek egy levelet 400ezer ft tartozásról,szintúgy parkolással kapcsolatosan,és itt hozzáteszem szintén túlment már akkor is a bírósi tárgyalásokon az ügy.Persze a parkolási társaság itt más néven szerepelt,vagy inkább úgy írom máshogy hívták .
Hozzáteszem férjem precíz ember,ha parkolt is tévesen biztos hogy nem ennyiért.Érthetetlen számunkra,hogy miért nem kaptunk akkor értesítést,amikor még fellebbezhettünk volna.Ez egyenlőre törvényes zsarolásnak tűnik...A mai napon a központi irodában megjelentünk,ahol közölték hogy semmit nem tudnak mondani,ők csak behajtók.Kihez forduljunk,vagyonunk nincs egy jó ügyvédre.Hallatlan hogy ilyen egy jogállamban előfordulhat bárkivel,nemhogy családos,hozzáteszem szakmával és diplomával is rendelkező fiatalok vagyunk mindketten egy kisbabával... Kérem segítsenek.

kovacsz # 2010.09.22. 16:41

2 rossz parkolásért túlzónak tartok 1.000.000 Ft-ot. Valami itt nem stimmel.

C a s a b l a n c a # 2010.09.23. 10:43

"annyi hitel van rajt mint amit ér és ráadásul szoc.pollal is terhelt és nekem is a ház értékével tartozik kb. Kaphatok belőle én is ha árverezik?"

Kaphatol a szemed alá...

Vimba01 # 2010.09.24. 08:21

Üdvözlök mindenkit! Rövid szeretnék lenni. Van egy követelésem egy illetőtől (magánszemély), papír van a tartozásáról, két tanú aláírásával. Az illető külföldön bejelentett munkahellyel rendelkezik. Mik az esélyeim, ha hivatalos útra terelem a dolgot? Van e elévülési ideje a tartozásának? Várok egy megtisztelő választ, előre is megköszönve. Üdvözlettel Pál.