Testisértés vagy önvédelem?


derill # 2005.06.27. 17:14

Proli: a harci kutya az harci kutya akkor is, ha nem ugy nevelik. Bizonyos fajtáknak pedig tök mindegy hogy nevelik. A harci kutyák jellemzője a hihetetlenül magas fájdalomküszöb, és a hihetetlenül alacsony IQ. Kiszámithatatlanok, tehát egyik pillanatról a másikra a semmitől is megkattanhatnak, és ok nálkül akár a saját gazdájukat is szétszedhetik. Ezért születtek az igen szigoru szabályok.

Az én kutyám állatmenhelyből való, amikor pici volt, nem látszott rajta semmi. Bernáthegyi formája volt. Egyre inkább kiütközik rajta a roti jelleg, tehát bernáthegyi-roti keverék. Nem tudni mely tulajdonságok fognak előtérbe kerülni (a bernáthegyi igen jámbor állat), de már most látszik, hogy igen magas a fájdalomküszöbe a kutyának, és igen buta szegény (amortizálja a rózsatövemet, amin tüskék vannak, ennek folytán szur. Persze közben vinnyog a hülye, mert szurja a rózsatő, de azért rágja. Na ennyit a harci kutyákról, pedig ez keverék.)

Egyébiránt egyetértek Nick-kel, hacsak nem hozzák ki jogos védelemnek, amire viszont jó esély van, merthogy harci kutya esetén tudomásom szerint a fokozott veszéllyel járó tevékenység szabályai irányadóak.

A barátod helyében erre hivatkoznék. Egyébiránt mindentől függetlenül ha a barátod is hunyó lett volna, a kutyatartót akkor is elmarasztalnám, mivel miért nem használt pórázt és szájkosarat. Ez utóbbi ugyan nem kötelező, csak jármüveken, azonban ha valaki tudja, hogy a kutyája hülye, igenis használja.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Nick Name # 2005.06.21. 16:53

Én meg inkább azt hiszem, hogy ha a kutya gazdája feljelntést tett, akkor a barátod mindenképp elmarasztalják, jó esetben azt elérheti, hogy a másik felet is.


Nick Name

TomSecret! # 2005.06.21. 07:44

Ami a büntető részét illeti:

kérdés, hogy a "barátom jött ki belőle jobban" megjegyzésed a valóságban miként realizálódott, milyen eszköz(ök)el és mekkora sérelmet okoztak egymásnak a felek, illetve ennek van-e orvosi dokumentációja. A ki kezdte elöbb c. társasjáték eldönthetetlen, mivel nincsenek tanúk (hacsak barátod el nem ismeri, de miért tené). A bizonyítási nehézségek, és a kölcsönös csihipuhi miatt nem gondolnám, hogy ügy lesz belőle egyáltalán.

A polgári részét illetően azonban:

a kutya gazdája (az állattartó) felelőssége a leírtak alapján biztosan megáll, mivel adott helyzetben - vagyis olyan nem zárt területen, ahol nagy valószínűséggel számíthat futkosó, sétáló, szerelmeskedő etc. embertársakra - elvárható, hogy szájkosárral és pórázon vezesse kedvencét.Nem ezt tette, és e nemtelen magatartásával jogellenesen kárt okozott barátodnak, aki kártérítésként vagyoni és nem vagyoni igényekett is támaszthat. Orvos-, gyógyszerek- költsége, kiesett munkaidőből eredő keresetveszteség, tönkrement nadrág zokni cipő. Nem vagyoni kára lehet, hogy a ronda harapás nyoma maradandónak bizonyul. Persze ezt is orvosnak kell/lehet majd bizonyítania.

-----
Szabálysértési vetület

ui. érdemes megtudni beadták-e a kutyuskának a kötelező oltásokat, az eboltási könyvet köteles a gazdi megőrizni, ha nincs olyanja, még szabálysértést is elkövetett (álatbetegség elleni védekezés elmulasztása) amiért 50ezer forintig terjedő bírságot kaphat az ÁNTSZ-től


jogvédö

Proli # 2005.06.20. 16:14

Sziasztok!

Bocsi vizsgáztam és emiatt írok ilyen későn!
Tomsecret először is szeretném neked is megköszönni, hogy segítesz tanácsaiddal!!! Kérdésedre válaszolva: nem ismerik egymást! Tanú sem volt!!!

Derill: én mondtam, hogy nekem is van kutyám, ráadásul harcikutya! És hidd el, hogy nevelés kérdése, hogy az állat hogyan viszonyul az emberekhez! A kutyám alapvetően imádja az embereket, és ok nélkül nem válik agresszívvé! ( gondolok itt olyanra, hogy ha belerúgsz a kutyába vagy esetleg megtámadsz engem...... vagy betörés..... stb.) Tehát emiatt is aggódtam, illetve még aggódom a barátom ügye miatt, mert a srác, akié a kutya, teljesen másképpen állítjha be a történteket! Kérdés az, hogy kinek fognak hinni

TomSecret! # 2005.06.20. 11:28

Proli:
Ennyi adatból én úgy látom, hogy a barátod kétszer is jogos védelmi helyzetbe került, amit nem is lépett túl, mert nem okozott nagyobb sérelmet, mint aminek az elhárítására törekedett.

Egyébként ismerik egymást a barátod meg a kutyás? És vannak tanúk?


jogvédö

bootmaker # 2005.06.19. 17:33

"Vagy esetleg a gazdit elmarasztalják a kutyaharapás és a testi sértés miatt, a barátodat meg a testi sértés miatt. "

Hát igen, végül is a költségvetés igy jár a legjobban, fizet mindkettő :(

B

derill # 2005.06.19. 14:49

Gondolom a támadó kutya véletlenül valamelyik harcikutyafajta, vagy annak keveréke. Tudjátok meg. Arra ugyanis ráadásul külön szabályok vannak, tudtommmal csak szájkosárral lehet őket sétáltatni, szájkosáron keresztül nehéz harapni.

Szerintem egyébként bizonyiték hiányában meg fogják szüntetni az eljárást, merthogy nem fogják tudni bebizonyitani, hogy melyik ütött-harapott előbb, és mindketten sérültek. Vagy esetleg a gazdit elmarasztalják a kutyaharapás és a testi sértés miatt, a barátodat meg a testi sértés miatt.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Proli # 2005.06.18. 08:49

A kutya gazdája neki rontott, mert fejbe rúgta a kutyáját! Verekdés alakult ki, és a barátom jött ki belőle jobban!

bootmaker # 2005.06.18. 06:12

"Na most megverte a kutya gazdáját, vagy visszaütött? :) Mert nem mindegy..."

Na igen, csak addig jogos védelem amig elhárítja a támadást, a többi az már a bosszú kategóriájába tartozik.

B

Sasfioka # 2005.06.17. 22:13

Na most megverte a kutya gazdáját, vagy visszaütött? :) Mert nem mindegy...

SF

Proli # 2005.06.17. 14:54

Az ügy fejleménye, hogy a barátomat jelentették fel........ mondván belekötött a kutyát sétáltató személybe és a kutya ezért támadott! Nekem is van kutyám, így tudom, hogy minden kutya olyan, amilyennek nevelik....... Szerintetek mit lehet ilyenkor tenni?

Igen, elment látleletet vetetni egyből az eset után és most ment el ő is feljelentést tenni!
Nem kérdezte meg, hogy kapott-e a kutya veszettség elleni oltást, úgy hogy azt is beadták neki (hasfalon keresztül).........

Félre érthetően írtam...... a barátom verte meg a kutya gazdáját és nem fordítva.....

derill # 2005.06.17. 13:43

Ha jól látom az esetből, a gazdi megsértette a pórázon tartás szabályait, igy a kutyával való veszélyeztetés esete fennforog. Tegyen feljelentést a srác, és azonnal vetessen látleletet a harapásról is, meg az ütésről is.

Az ilyen gazdikat minimum életfogytiglanra itélném. Miattuk van jópár széttépett gyerek és megtámadott felnőtt.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Zoltán György # 2005.06.17. 13:08

Elment veszettség elleni oltásra?
Rendőrségi jegyzőköny, látlelet van?
Tett bárki feljelentést?

Proli # 2005.06.17. 12:10

Sziasztok!

A barátom szeret futni és mivel erdő van mellettünk, így lement és futott!!!
Futás közben azonban megharapta egy kutya! A srác nem tétovázott, és kapásra vette a kutya fejét..... állítása szerint telibe trafálta a kutya fejét, és az nyüszítve elrohant! Ez azonban a kutya gazdijának nem tetszett és el kezdett verekedni..... ő is kapott rendesen..... tudni kell, hogy a srác nem kis darab!

Szerintetek ilyenkor mi van? Mit lehet tenni?
Kit vonnak felelősségre?