Végrehajtás az én lakásomon :(


kitty1979 # 2007.10.29. 17:22

Kedves Szakértő!
Kérném szépen a segítségét, mert nagy bajban vagyok.
Sajnos az édesanyám úgy lakott a két kiskorú testvér nevén lévő lakásban, hogy nem fizetett/fizet rezsit, csak a szükséges és elengedhetetlen kiadásokat fizeti, pl villanyszámlát.
A lakásból 19 évesen, 1998-ban elköltöztem, azóta testvérem és anyukám használja. Édesanyám 2001-ben beperelt, követelte a fél lakás tulajdonrészét. Ajándékozással megkapta, de egy külön szerződés is készült, hogy a fennálló tartozásokat 2006. dec.31-ig kifizeti. Ekkor már folyamatban volt egy végrehajtás a Főtávtól. Azt ígérte a szerződésben, hogy ezt is rendezni fogja több milliós jelzáloghitelt felvételét követően. Fel is vette a hatalmas hitelt, azonban az elmaradt tartozásokat nem rendezte!!! :( Ezt követően a végrehajtóhoz idén nyáron együtt elmentünk Anyukámmal, ahol kértünk 6 havi részletfizetést, azonban ezt sem fizette. Mivel én vagyok az adós (testvérem nem), a saját külön kis lakásomra, amin banki jelzálogjog is van, végrehajtói jelzálogjog bejegyzés került :(
350.000 Ft-tal tartozom ÉN így a végrehajtónak, míg édesanyám továbbra is élvezi a 3 szobás nagy lakás előnyeit. Időközben 2007 nyarán 3 milliós autót is vásárolt részletre + a tőlem megkapott fél tulajdonrészt tovább ajándékozta a testvérem részére.
Nem egy rossz keresettel rendelkező Anyukáról van szó, aki támogatásra szorul.
Számonkértem telefonon, hogy miért nem fizetett, az eredménye az lett, hogy "eltűnt", nem veszi fel a telefonhívásaimat.
Várom a jótanácsokat, mert ezt az összeget már nem szeretném én kifizetni.
Segítséget és jótanácsot is köszönöm szépen!
Kitty