Üdv,
Közös képviselő témában lenne kérdésem. Nem régen vásároltunk egy lakást egy 8 lakásos társasházban, ahol nincs közös képviselő (lakók elmondása szerint nem is volt).
Eddig peres ügye nem volt a társasháznak, közös költséget nem szedünk, mert rendszeres közös költségek nincsenek, minden lakásnaknak külön bejárata és kis udvara van, nincs közös helyiség, szemétszállítás külön van, stb. Felújítási alap persze jó lenne ha lenne 1-2 lakóval már beszéltünk erről, de nem hiszem, hogy bárki fel tudná vállalni a közös képviselőséggel járó feladatokat, és eddig nem is igazán volt probléma, hogy nincs.
Úgy tudom, október 1-től kötelező lesz a földhivatal felé bejelenteni a közös képviselő személyét, de nem igazán találtam meg a pontos kötelezettségeket és a folyamatot, hogy mi is most a kötelezettségünk, mit kellene tennünk.
Illetve ha továbbra sem lesz közös képviselő a házban, akkor milyen szankciókra számíthatunk? Az egyik lakónak kellene elvállania, vagy céget kéne keresni? Az sem egyételmű számomra az olvasottak alapján, hogy végülis kell-e hozzá végzettség, ha igen milyen.
Abban szeretnék seítséget kérni, hogy ebben az ügyben tisztán lássak végre.
Köszönöm
Üdv,
Szandra