Bankhitel


zsebi # 2010.06.06. 12:20

Bankhitelt 100% nem kapta meg! Földhivatalnak megírtuk, csak ugye a Bank nekünk nem adja ki ezt a nyilatkozatot banktitokra hivatkozva a vevő meg közölte, hogy bukjak bele és Ő nem köteles semmit mondani, hiába több levélben felszólítottam információ adásra, meg írásban több alkalommal felmondtam a szerződést!
A Bank az adásvételi szerződést szerkesztő ügyvédnek sem ad ki információt szintén banktitokra hivatkozva!

MajorDomus # 2010.06.06. 09:13

Az,hogy a szerződés 2 fél között jön létre, ha a másik nem teljesit, akkor a szerződéstől elállok !

Kovács_Béla_Sándor # 2010.06.05. 23:20

Mi a főszabály?

Dr.Attika # 2010.06.05. 16:02

Béla!
Az elállás egyoldalú jognyilatkozat. Hogyne lehetne egyoldalúan elálni a Ptk. meghatározott eseteiben.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.06.05. 14:34

Ezt nem mondtam.
De a szerződésektől egyoldalúan elállni nem lehet.

Lehet, hogy jobb lenne, ha a jogszabályok a te ösztönös jogérzékedhez igazodnának, de pillanatnyilag még nem ez a helyzet.

MajorDomus # 2010.06.05. 10:32

Ha nem teljesiti időben a fizetési kötelezettségét ? Ugyan már ! Az itéletnapi harsonáig várjak a vevőre ?

Kovács_Béla_Sándor # 2010.06.05. 05:55

Akkor következmények -nélkül visszaléphetsz az üzlettől !
A szerződésektől főszabályként nem lehet elállni, és egyoldalúan felbontani sem lehet őket.

MajorDomus # 2010.06.04. 21:34

Tértivevényes ajánlott levél a -vevőnek !

30 napon belül- mondjuk junius 30-ig tegye le a pénzt,ellenkező esetben junius 30-al visszalépsz az eladástól.-pont.

zsebi # 2010.06.04. 21:01

A hitel megkapása vagy meg nem kapása volt a határidő!
Csak a bank engem nem értesít a vevő pedig nem kommunikál :(

MajorDomus # 2010.06.04. 20:40

Akkor következmények -nélkül visszaléphetsz az üzlettől !

Csipkebokor # 2010.06.04. 11:40

Még egy gondolat:
a szerződésben nem volt semmi határidő, ameddig köteles fizetni a vevő? Kellett legyen, az meg biztos lejárt, akkor meg annak alapján is eljárhatsz!
Éva

Csipkebokor # 2010.06.04. 11:38

Úgy tudom, hogy 6 hónap elteltével, ha nem nyújtják be a teljes kifizetést, automatikusan leveszik a Földhivatalban az ilyen széljegyet.
Éva

zsebi # 2010.06.04. 11:25

Sajnos az eladó vagyok és hülye mód belementem, hogy foglaló nélkül kössük meg. És 99% hogy nem kapott hitelt és a banknak minden nemű infó kiadását megtiltotta. Magyarul csak Ő tudja mi van!
De nem hajlandó semmifajta megoldás keresésre!

MajorDomus # 2010.06.03. 18:39

Valószinüleg elveszited a foglalót !

Kovács_Béla_Sándor # 2010.06.03. 11:34

Nem is úgy értettem, hogy arról kérdezd, mi van a kölcsönnel. Azt kérdezd meg tőle, amit itt kérdeztél: "mit tehetek"!

zsebi # 2010.06.03. 08:01

A Bank neki sem ad felvilágosítást mondván az eladó jogi képviselője igaz az adásvételit ő szerkesztette és a letéti is nála van!

Kovács_Béla_Sándor # 2010.06.03. 06:30

Ismerjük mi a szerződést, amelyet kötöttetek? Viszont kellett ott lennie egy ügyvédnek. No, őt kellene kérdezned.

zsebi # 2010.06.02. 22:42

Mi van olyankor ha eladó tuljogfenntartással eladja az ingatlanát, vevő pedig 100% hitelt vesz fel rá, bejegyzik a fenntartást, de a bank 7 hónap után sem fizetett.
Felmerült hogy vevő nem kapta meg a hitelt csak nekem nem szól szándékosan a bank meg semmi infót nem ad ki hisz nem én vagyok az ügyfele!
Mit tehetek?
Köszi előre is