Társasházak jogásza!


jám # 2017.03.30. 11:20

Tisztelt MajorDomus!
Segítségét kérem:
Társasházunk 17 különböző méretű lakásból áll. A nagyobb méretű(77m2) lakások tulajdonosainak felvetésére a közös képviselő egyetértésével és a közgyűlési határozat általa elkészített munkájával a közgyűlésen megszavazták azt, hogy valamennyi lakásra azonos felújítási költség jusson, tekintet nélkül annak méretére.(a Th-i tv. szerint erre lehetőség van?) A kisebb méretű lakások tulajdonosai ezt nem fogadták el. A szavazati arányok szerint azonban a nagyobb méretű lakások nagyobb szavazati arányukkal, valamint a közös képviselő meghatalmazott szavazati arányaival ezt érvényesítették. Jelenleg úgy néz ki a közös költség elosztása, hogy a 40 m2-es lakások 16 eFT, a 77m2-es lakások 18e Ft közös költséget fizetnek. A szavazati arányok nem változtak.
Kérdéseim: ez így törvényes-e?(nem így szerepel a jelenlegi SZMSZben)A közös képviselőnek nem munkaköri kötelessége-e a kisebb tulajdoni hányaddal rendelkezők érdekeinek védelme? - ezzel a problémával, ha ez nem törvényes, fordulhatunk-e a jegyzőhöz?
Más kérdés:Szavazhat-e a közös képviselő meghatalmazásai birtokában saját díjazásáról?
Vonatkozik-e a közös képviselőre a kk-k etikai kódexe, vagy csak akkor, ha ezt aláírta?
Válaszát előre is köszönjük! jám

ragyasdezso # 2017.03.30. 13:11

jám

Ha nem így szerepel az SZMSZ-ben és nem SZMSZ módosításként hirdették meg a közgyűlési határozatot akkor érvénytelen a határozat. Bármelyik tulajdonos a bíróságon megtámadhatja és nagy eséllyel meg is nyeri.

jám # 2017.03.30. 13:24

ragyasdezso
Köszönöm, de!Ha SZMSZ módosításként hirdették meg, akkor törvényes? az SZMSZ-t még nem módosítottuk.
Az e kérdés alatti kérdéseimre is van válasz?

ragyasdezso # 2017.03.30. 16:50

Az SZMSZ módosításhoz az össz tulajdoni hányad 50+1% igen szavazata kell. Ha a közgyűlésen nincs jelen 50+1% nem is tárgyalható! Ha SZMSZ módosításnak hirdették meg és megvolt az 50+1% igen szavazat, akkor szavazhatnak róla, de a kisebbségben maradottak megtámadhatják (és feltehetően sikerrel) a bíróságon.

jám # 2017.03.30. 19:49

ragyasdezso
köszönöm. gondolom a kk szavazatai is beleszámítanak az 50+1 %-ba.
Tehát megismételném a két kérdésemet:

  • törvényes-e így a közös költség felosztása, vagy csak lehetőség
  • Szavazhat-e a közös képviselő meghatalmazásai birtokában saját díjazásáról?
ragyasdezso # 2017.03.30. 20:07

Lehetőség.
Szavazhat.

MajorDomus # 2017.03.30. 21:47

Az a kérdés, mi volt a meghirdetett napirenden ?

Ha nem volt napirenden az szmsz módositása,
és a költségvetés ilyen formában,akkor bukott ügy!

A közgyűlés napjától számitott 60 napon velül támadd meg a határozatot a biróságon!

De előbb másold be ide, a Meghivóban kiadott napirendet! Nehogy jégre fuss!

matthiasi # 2017.03.31. 06:18

Hát azért az Alapitó Okiratnak szakmailag is stimmelnie kell”!
Az első az ,hogy minden legyen benne.
A ház még nincs kész, így még sok minden nem lehet benne. Túl korán készült az elemzett háznál az az alapító okirat. Vajon miért ?

Egyszerű , kellett a pénz annak aki készítette és rávette a fiatalokat erre.
Mint mondtam is nekik ez csak egy tervezet !!

matthiasi # 2017.03.31. 06:31

Csakhogy tisztán lássatok : a társtulaj nagy kegyesen az mondta, hogy ő beengedi megnézni a másik fél vízóráját. Tehát kegyet gyakorol.

Egy mérhetetlenül drága ingatlannál egy elbaszott kialakítás miatt már most el van vetve a viszály csirája.
Most nyilatkozta a másik fél, hogy ő megengedi. Ez így lesz kétszer - háromszor, majd újabb három alkalommal elhúzza a száját aztán pedig ráúszítja kutyát. És után a évekig tartó állóháború.
A helyett , hogy a kezdetekben tiszta világos helyzetet teremtettek volna.
Az elv : minden mérő az érdekelt fél részén legyen.
Ez megvalósítható..... sajnos utólag költséges. Így lett nagyobb profitja a vállalkozónak. És most hazudozik összevissza, hogy másképpen nem ment.

matthiasi # 2017.03.31. 06:36

Más :

Minden érdekelt e mailjét ismerem.

Vállakozó, 3 tervező / építész, gáztervező, víztervező / és a velük összejátszó első műszaki ellenőr.

Ha felhívnám a figyelmüket ,hogy nézzenek a tükörbe, azaz nézzék itt , hogy mit műveltek , akkor jogilag átlépnék e egy határt ??

jám # 2017.03.31. 09:27

MajorDomus
ragyasDezso
Benne van a napirendben.Köszönöm a válaszokat!
MajorDomus! Te jogász vagy? segítség kellene, azért kérdezem.

Klara1 # 2017.03.31. 12:00

Tisztelt Hozzáértők!
Műemlék épületben az Önkormányzattól vásároltunk egy lakást amelyet szeretnénk felújítani. Vételkor az Önkormányzattól sem alaprajzot sem alapító okiratot nem kaptunk. A 70-es években nyilvánvalóan a lakásból leválasztottak egy akkor mosókonyhának, ma tárolónak használt helyiséget amit nem fűt a társasház, ebbe a vásárláskor nem tudtunk bejutni. A lakással közös 2 fal hagyományos tégla élére állításával lett felfalazva, 6 cm vastag, megrepedt, kis segítséggel egy darabon levált a vakolat, így néhány helyen átlátni a tárolóba, bármikor kidőlhet. Van a tárolóval egy közös ablak is középen fallal elválasztva amit cserélni kellene. Felmerült, hogy részben vagy egészben szeretnénk visszacsatolni a lakáshoz a tárolót, erre a közelgő közgyűlésen javaslatot is teszünk, az alapító okirat tartalmazza a 2/3-os többségű elidegenítést. A ház elzárkózhat-e a falak felújításától ha a közgyűlésen nem szavazzák meg az eladást, illetve milyen jogi lépéseket tehetünk akár a falak rendbetételéért, akár a társasházi tulajdon közös tulajdonba adásáért?
A választ előre is köszönöm!

Klara1 # 2017.03.31. 12:16

Pardon! A végén ...külön tulajdonba adásáért...

DeGe # 2017.03.31. 14:48

Tisztelt Szakértők!

Egy építési vállalkozás megépített egy 3 lakásos épületet, amelyet - még az 1997. évi CLVII. társasházi tv. alapján - alapító okirattal társasházzá alakított. (Mindez még 2002. évben történt.) A lakásokat a vállalkozás értékesítette, ma már csak egy lakásnak van első tulajdonosa. Most (!) az egyik lakás tulajdonosa részéről felmerült az alapító okirat módosításának igénye. Ebben a helyzetben egyáltalán célszerű-e/lehet-e módosításról beszélni vagy egy új alapító okiratot kell(ene) készíteni. (2003. évtől új tv. van hatályban, amely többször módosult.) A hatályos törvény - 2003. évi CXXXIII. törvény a társasházakról - szerint: "10. § (1) Az alapító okirat módosításához - ha e törvény másként nem rendelkezik - valamennyi tulajdonostárs hozzájárulása szükséges." Mit lehet tenni, ha módosításhoz nincs meg a közös akarat? (Van akinek megfelel a mai állapot.) A véleményeket/hozzászólásokat előre is köszönöm.

Immaculata # 2017.03.31. 22:28

A módosításhoz megadja a bíróság a hiányzó nyilatkozatokat, ha a többség megvan.

DeGe # 2017.04.01. 05:34

@Immaculata

Köszönöm a gyors és egyértelmű választ!(Remélem, hogy egy ilyen kérdésben nem a bíróságnak kell majd dönteni...)

MajorDomus # 2017.04.02. 18:31

Jám
Nem. Társasházkezelő

jám # 2017.04.02. 20:20

MajorDomus
Köszönöm a választ. Kár. Kérdésem: fórumon kívül hol vagy elérhető? A probléma többünket érint, és nagyon hosszú - segítségre lenne szükségünk. Nagyon rosszul viseljük a helyzetet,jól jönne némi segítség.

MajorDomus # 2017.04.03. 20:19

Itt fent privátban!
Csak röviden foglald össze.

matthiasi # 2017.04.04. 04:21

Ezt írta korábban kb. egyhete MD

„ Alapitó Okirat,
Szmsz. /Szervezeti Műk, Szabályzat/
Szintenkénti alaprajz
Használatbavételi engedély,
Épület (térképmásolat) feltüntetett rajza”

Az épület továbbra sincs kész- igaz már a befejezéshez közeledik, de sok műszaki átad-átvételi folyamat még hátra van.
Gondolom a Használatba Vételi Engedély is ezután készülhet.
Közben kiderült hogy nem a vízművekhez beadott terv szerint készült el a vízrendszer /vízbekötés . vízakna vízmérő /..... a kivitelező elcseszte.
Ez neki úgy 500 - 700 eft jába kerülne.
.
Mint írtam van egy lapító okiratnak nevezettiromány, ami állítólag a földhivatalnál van.
hogy lehet hogy a fenti kritériumok nélkül a hivatal csak úgy befogad egy hiányos iratot ?
Vagy csak úgy parkoltatják ?
Az egyik fél egy felmenőm. mondtam neki, hogy ragaszkodjon a tervszerinti elkészüléshez. Nyilván ezt a kivitelező az összeg miatt nem akarja elkészíteni.
Ha nem megy akkor viszont módosíttatsa azt az alapító okiratot.
és mint korábban is kérdeztem a balfácánokat figyelmeztethetem e a hibájukra ? ismerem a z e-mailjüket.
Rém egyszerű : a gépész a víz és gáztervező képtelen volt az egyeztetésre

MajorDomus # 2017.04.04. 21:01

Nincs ilyen rendelkezés!
A felujitási javaslatokat az éves költségvetésbe kell betervezni!

Ha van ilyen,pkd. Gázfelújitás,akkor az jó gazdálkodásra utal.
lejárt - követelések részletezését és a behajtás érdekében megtett intézkedéseket is,

  1. az a)-b) pont különbségének záróegyenlegét a pénzkészletek kezelési helye szerint részletezve,
  2. a közösség tulajdonát képező vagyontárgyak tárgyi-eszköz leltárát,
  3. a tárgyévhez tartozó, a közösség egészét terhelő kötelezettségeket,
  4. a közös költségekhez való hozzájárulás előírását és teljesítését - a tulajdonostársak nevének feltüntetésével -, a külön tulajdonban lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek szerinti bontásban, továbbá
  5. a rezsicsökkentések eredményeként jelentkező megtakarítások összegét költségnemenként és tulajdonostársanként a közös költség megosztásának a szervezeti működési szabályzatban megállapított szabálya szerinti bontásban.
MajorDomus # 2017.04.04. 21:03

Az eleje lemaradt.

tulajdonban lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek szerinti bontásban.
48. § (1)58 A számviteli szabályok szerinti könyvvezetés és beszámoló alapján a közös képviselő, illetve az intézőbizottság éves elszámolása tartalmazza:

  1. a tervezett és tényleges kiadásokat költségnemenként és a közös költség megosztásának a szervezeti-működési szabályzatban megállapított szabálya szerinti bontásban, ezen belül az üzemeltetési kiadásokat, valamint a karbantartásokat és a felújításokat az elvégzett munkák részletezésében,
  2. a tervezett és tényleges bevételeket források szerint, ideértve a közösség javára még nem teljesített - lejárt - követelések részletezését és a behajtás érdekében megtett intézkedéseket is,
  3. az a)-b) pont különbségének záróegyenlegét a pénzkészletek kezelési helye szerint r
MajorDomus # 2017.04.05. 20:35

Ne keverd össze a fogalmakat!

Egy tervezett felujitási munka a költségvetésben,pld.lépcsőházfestés, nem ugyanaz mint a Társasház felújitási terve!

Szomorú örökös # 2017.04.06. 04:34

raffer

Azért ez nem így működik. A szolgáltató is ellenőrzi, csak utána zárja el.
Lehet te nem érzel semmilyen gáz-szagot, de ha érzed már késő.
Van erre egy nagyon jó kis műszer, az már hamarabb is jelez.
Ezt az összeesküvés elméletet ideje lenne kitakarítani a fejedből.

Szomorú örökös # 2017.04.06. 05:48

raffer

okoska, kopjál már le!

Mutass példát öcsi! Nem én vagyok, aki széttrollkodja a saját beképzelt rögeszméje miatt az összes társasházi topikot. Esetleg ballagj el a rendőrségre és tegyél feljelentést, vagy vállald a következményét, hogy az itteni ténykedésed alapján esetleg valaki más teszi meg veled. ;-)