Gyermek külföldre vitele


Kovács_Béla_Sándor # 2021.06.02. 13:11

Indítasz egy pert szülői felügyelet gyakorlása iránt, és megnyered.

Brigi0220 # 2021.06.02. 10:37

Tisztelt Szakértők!

Segítséget, tanácsot szeretnék kérni. Németországban élek a párommal és két gyermekünkkel. A párom német és magyar vagyok, a gyerekek kettős állampolgárok (2 évesek múltak) és közös a felügyeleti jogunk. Az lenne a kérdésem, hogy tudnék a gyerekekkel Magyarországra hazaköltözni, annak ellenére, hogy a párom nem akarja. Nem tudom mit tegyek, milyen papírokat kellene elintéznem és beadni és hova? Mindenképpen haza szeretnék költözni a gyerekekkel, ha esetleg ő is velünk jön és ha nem. Sokkal jobb életszínvonalon tudnánk élni itthon, mint ott és nekem az a legfontosabb, hogy a gyermekeimnek a legjobb legyen. Előre is köszönöm a segítséget, a válaszokat.

dada84 # 2021.04.02. 13:13

Tisztelt jógifórum.

Szeretném a 8 éves lányomat kivinni Egyiptomba 3 hónapra a nyári szünetbe, az apjával közös a felügyelet leszabályozott láthatásokkal, amit az apa nem tart ugyan, de a gyereket tuti nem engedné ki.

Ennyi időre kivihetem magammal az ő hozzájárulása nélkül, mondjuk úgy, hogy én erről őt tájékoztatom levélben, és arról is, hogy amikor a gyerek hazajön, akkor pótolhatja a láthatásokat. Vagy erre ez esetben nincs is szükség?
A másik kérdésem az, hogy ennyi időre ha a gyerek nem velem utazik ki, hanem a szülőmmel vagy egy barátnőmmel, elég az egyik szülő aláírása vagy mind a kettő szülőé kell?

Köszönöm megtisztelő válaszukat.

drbjozsef # 2020.12.10. 16:14

Nati83,

A különélő szülő bizonyos kérdésekben beleszólhat a gyerekével kapcsolatos dolgokba akkor is, ha a másik szülő az egyedüli felügyeleti joggal rendelkező. Például az életpálya (továbbtanulás) vagy a huzamosabb külföldi tartózkodás :

Ptk. 4:152.§ (6) A gyermek letelepedés céljából történő külföldre távozásához erre vonatkozó szülői engedély szükséges.

Ha a felek között vita van, akkor a gyámhivatal dönthet.

Nati83 # 2020.12.10. 14:15

Tiszetl képviselők.

Jelenleg együtt élünk a lányom apukájával azonban amikor kisebb volt készült egy gyámhatósági papír amiben az van írva, hogy a teljes felügyeleti jogot az anya gyakorolja és hogy nála van a gyermek.
A kérdésem az lenne, hogy szeretnék kiköltözni Angliába életvitelszerűen a kislányommal de apa nélkül. Kell e az apuka engedélye, hogy elvihessem a kicsit(4 éves) ? Mi történik ha az apja nem adja hozzá az engedélyét?
Mindent megadnék neki minden hónapban láthatás, a szünetek 3/4 része az övé lenne éa ha ígysem engedélyezi?

sznora55 # 2020.08.27. 10:26

Tisztelt Szakértők!
Tanácsot szeretnék kérni a következő ügyben: Fiam Kínában él, felesége és annak két kiskorú gyermeke kínai állampolgár.Van közös gyermekük, a házasságot Kínában kötötték, melyről magyar hitelesítés is van.
Magyarországra szeretnének költözni, de a feleség üzleti ügyei miatt később jönne utánuk, a közös gyermekkel egyelőre(pár hónapra) Kínában maradna.A fiam jönne a két nagyobb gyermekkel, akik nem a vér szerinti gyermekei. Szeretném megkérdezni, hogy milyen papírokra, igazolásokra van szüksége, hogy a gyerekeket itthon iskolába írathassa, idegenrendészeti ügyeit(tartózkodási engedély)intézhesse.
Válaszukat köszönöm!
Tisztelettel: Szakál Nóra

Doki456 # 2020.07.21. 22:56

Kedves Szakertok!

A parommal anyagi ill. mas okok miatt tervezunk az union belul koltozni. En kettos allampolgarkent rendelkezem megfelelo egzisztenciaval az adott orszagban.

De.. Az elozo hazassagabol van egy 3 eves kislanya, akinek a kizarolagos szuloi felugyeleti joga a parome. Az egyezseg alapjan, melyet a birosag 1 eve jovahagyott, az apuka heti 1x viheti el a gyereket, 7 ora hosszara.

Az apuka 11 honapja nem fizeti az egyezsegben meghatarozott gyerektartast, mely miatt rendorsegi buntetougy es birosagi vegrehajtas is indult ellene.

Tovabba 2 hete kulfoldre koltozott munkavegzes celjabol, es 6 honapon belul nem jon Magyarorszagra - igy nem tesz eleget az egyezsegben foglalt kapcsolattartasi kotelezettsegenek sem.

Ennek ellenere szukseges a hozzajarulasa a gyermek tartos kulfoldi tartozkodasahoz, amit o nem fog megadni.

Termeszetesen mi nem akadalyoznank a kapcsolattartast, ahogy eddig sem, akar a virtualis terben, vagy ha meglatogatja, akkor szemelyesen.

Ilyenkor birosagon vagy gyamhivatalban kell eljarast inditani, illetve milyen esellyel hagyjak jova a koltozest? Kornyezettanulmany nincs, mivel csak azutan koltoznenk, ha mar jogeros a dontes.

Elore is koszonom a valaszokat!

wers # 2020.07.08. 04:09

nem lehetett utazni ,de ugye ennek most már nincs akadálya

ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez

Kovács_Béla_Sándor # 2020.07.07. 15:13

Pontosan mit szeretne?

(A kérdéses szó szerinti értelmezése nonszensz, arra nem lehet válaszolni.)

berke # 2020.05.31. 15:39

Kedves Ákos!

Közüös felügyeleti jog van, az édesanyánál van elhelyezve a gyerek. Köszönöm, sokat segítettél.
Szép napot!

Demeter Ákos # 2020.05.31. 15:29

berke

Jelenleg ez a három hónapot meghaladó időtartam, de amire Te gondolsz, az szerintem az a szokásos tartózkodási hely. Nem írtad, ki gyakorolja és hogyan a szülői felügyeletet, így a válasz azon a feltételezésen alapul, hogy a közösen gyakorolt lényeges kérdésben (a huzamos időtartamú külföldi tartózkodásban) nem tudtok megállapodni.

berke # 2020.05.31. 11:51

Kedves Fórumozók!

Mi minősül életvitelszerű kivitelének a gyermeknek? Ha két hónapra kiviszem a nyárra az még gondolom nem esik a témakörbe? Régi hozzászólásokat olvastam, ott ez egy év, de lehet, azóta változott

Köszi: berke

Szomorú örökös # 2020.04.25. 04:51

Tanya77

A mikor külföldre költöztünk apja beleegyezett. Most mégis úgy döntőt hogy hozzam vissza a gyermeket.

Van erre valami írásos nyilatkozat, hogy hozzájárult?

Tanya77 # 2020.04.24. 14:46

Üdvözlöm. 2-e-vel külföldön élünk a kisebb gyermekeme.A nagyobb Magyarba maradt a apjával. 10 e-vel el váltunk. A mikor külföldre költöztünk apja beleegyezett. Most mégis úgy döntőt hogy hozzam vissza a gyermeket. Gyerek it jár az iskolaba már 2-éve, bejelentet lak címünk van Magyarországon, nem tervezünk it maradni. Megteheti az apja hogy 2-év után hogy hozzam vissza a gyermeket? Köszönöm a válasz!

Kovács_Béla_Sándor # 2019.09.01. 12:51

Nem kell a szülő engedélye - mert hogy ezt egész egyszerűen a szülő dönti el. Nem hozzájárul, nem engedélyezi, hanem eldönti.
Majd költözik az a gyerek, ha nagykorú lesz.

yorkshirepudding # 2019.09.01. 12:41

Üdv!
Tanácsot szeretnék kérni. Angliában élek az öcsémmel, felnőtt, dolgozó emberek vagyunk.
Otthon él még édesanyám és 2 húgom. Ők is tervezik a költözést, azonban édesanyám és nagyobbik húgom elég bizonytalan még a dologban. Kisebbik húgom bármelyik pillanatban jönne.
A brexit miatt elég fontos, hogy ne húzzuk sokáig a kérdést, hogy a maradás biztosítva legyen. Ha édesanyám és egyik húgom mégis úgy dönt, marad, kisebb húgom akkor is jönne, Ő most 16 éves.
Legkésőbb jövő nyáron szeretnénk ha jönne, édesanyámnak is megmondtuk, hogy velük vagy nélkülük, de húgomat kihozzuk, erre a válasza az volt, hogy ,,de akkor még mindig kiskorú lesz". Enyhe célzás, hogy ha ő nem engedi, akkor nem fog kimenni.
A kérdésem az lenne, hogy megtilthatja neki, hogy kiköltözzön? Nem idegenekhez jönne, a testvérei vagyunk. Kell egy 16-17 éves lánynak szülői engedély ahhoz, hogy kiköltözzön a testvéreihez külföldre, ha nagyon szeretne jönni? Szeretném, hogy a húgom jövője ne a szülői makacsságon múljon, és remélem, erre találhatunk megoldást.
(Édesapa is van, de a szülők elváltak, túl sok kapcsolat nincs, de ha mégis szükség lenne jogilag apai engedélyre, szerintem azzal nem lenne gond)
Előre is köszönöm!

Karina2019 # 2019.08.29. 18:04

Nagyon szépen köszönöm a segítségét. Minden jót kívánok!

aprilismajus # 2019.08.29. 18:00

Beleástam magam kicsit jobban a kérdésbe, s a szülői felügyeleti jog szünetel, ha a szülő ismeretlen helyen távol van, tehát ha mindent elkövetnek a felkutatásért, s eredménytelennek bizonyul, akkor erre hivatkozhatnak.

A szülői beleegyezéshez nem kell ügyvédi ellenjegyzés.

Karina2019 # 2019.08.29. 17:47

Ha sikerül is felkutatnom őt, bár fogalmam sincs hol keressem, milyen legyen a beleegyező nyilatkozat? Ez egy létező nyomtatvány, vagy ügyvéd előtt írandó?

aprilismajus # 2019.08.29. 17:42

Tisztelt Karina2019, ha az apa szülői felügyeletét e kérdésben nem korlátozta a bíróság vagy nem vonta meg, akkor az ő beleegyezése is szükséges a külföldre költözéshez. Ha nem tudnak megegyezni az apával, a gyámhatóság dönt. Lényeges kérdésnek tekintendő a gyermek külföldi tartózkodási helyének kijelölése, ezért kell az apa beleegyezése is.

Karina2019 # 2019.08.29. 17:30

Segítséget szeretnék kérni. Az exférjemmel elvileg 2013-ban váltunk el, van egy közös lányunk. Az exem 5 és fél éve abszolút nem tart semmilyen kapcsolatot a 10 éves lányunkkal, még telefonon sem. Tartózkodási helyét, lakhelyét nem ismerjük. Mindössze annyit tapasztalok
"belőle", hogy hónap elején átutalja a gyerektartást. Kérdésem a következő. 2-3 évre külföldre szeretnék menni a lányommal. Mit kell tennem, hogy kiutazásunk legális legyen?

Kovács_Béla_Sándor # 2019.07.30. 17:15

Igen.

Nármi87 # 2019.07.30. 11:33

"Az első két kérdése mi honnan tudhatnánk a választ?"

Lehet rosszul fogalmaztam. Szóval a határozatban nincs benne és az apa a nyári szünetben külföldre szeretné vinni a gyermekeket, amiben én (a mindenkori gyám) nem egyeztem bele. Őt ez nem érdekli és ki akarja vinni őket. Ezt megeteheti?

Kovács_Béla_Sándor # 2019.07.30. 09:12

Az első két kérdése mi honnan tudhatnánk a választ?

A harmadikra pedig az a válasz, hogy a gyermek lakóhelye a szülői felügyeletet gyakorló szülő lakóhelye. (Ha ezt kell gyámon érteni a tényállásodban.) Természetesen nem kell a különélő szülő hozzájárulása a megváltoztatásához.

Nármi87 # 2019.07.29. 18:27

Jó estét!

A gyermekek mindenkori gyámja a bírósági végzésben az anya.
Kérdésem a következő lenne:

  • Gyermek elhelyezési határozatban nincs kitérve arra, hogy az apa az anya bele egyezése nélkül elhagyhatja-e az országot a gyermekekkel?
  • És arra sem tér ki, hogy az anya elhagyhatja-e az országot a gyermekekkel az apa bele egyezése nélkül? (Nyaralási szándékkal)
  • Költözés alatt állunk (belföldön) és az apának majd a lakcím bejelentőt alá kell írnia, vagy ha a határozat megvan akkor nem?

Válaszukat előre is köszönöm!