Tiszteletem! Kérdésem a következő: 1994-ben testvérem és én eltartási szerződést kötöttünk szüleinkkel. (Édesapám előző házasságából született gyermekei miatt). Testvérem 1997 óta külföldön él, szüleimet semmilyen módon nem támogatta, nem gondozta, sőt minden évben családostól itt nyaralt szüleim költségén. 2005-ben Édesapám elhunyt. 2018-ban testvérem azzal állt elő, hogy fizessem Őt ki a házból, mert nem szeretne közösködni. Én hiába mondtam, hogy a ház még nem a miénk, de Ő csak erősködött. A történet vége az lett, hogy én kifizettem neki a megegyezésünk szerinti összeget és az eltartási szerződést úgy módosítottuk, hogy én egyedül tartom el Édesanyámat, Ő pedig nem követel már tőlem semmit az ingatlan vonatkozásában. Most azon töri a fejét, hogy magához költözteti Édesanyámat. Akkor hogyan tudom teljesíteni tartási kötelezettségemet és mi lesz a házzal? Köszönöm
Tehát tulajdonos vagy. A tied. (Ugyanezt a tartást lehet öröklési szerződéssel is, ahol nem vagy tulajdonos a tartási idő alatt, csak az eltartott halálával leszel az.)
Ez jobb, mert nem neked kell vitatni, hogy megkapd az ingatlant, hanem annak kell perelni és bizonyítania, aki szerint valamiért esetleg nem jogos a te tulajdonjogod.
Tanacsra lenne szuksegem, remelem valaki tud segiteni.
Szereplok:
a nagymama akinek van egy lakasa
a nagymama ferje akivel egyutt elnek a lakasban
a nagymama egy szem lanya aki visszaeso alkoholista es aki ez miatt tobbszor volt korhazban es tobbszoros hiteltartozasa van es amikor alkoholos mamorban van akkor nem beszamithato
a nagymama lanyanak nagyobbik fia, a nagymama elso unokaja, aki kozel allt mindig a nagymamahoz
a nagymama lanyanak kisebbik fia, a nagymama masodik unokaja, aki kulfoldon dolgozik
Problema: A nagymama par evvel ezelott eltartasi szerzodest kotott az elso unokajaval mert a nagymama attol tartott hogyha a lanya orokli a lakasat akkor elkotyavetyeli az ingatlant. Az eltartasi szerzodes szerint a tulajdoni jog az elso unokat illeti ha a nagymama meghal ("Elidegenítési es terhelési tilalom öröklési jog biztosítására" van a tulajdoni lapon) A nagymama es az elso unoka ezt egymas kozott elinteztek es a csalad tobbi tagjaval ezt a dontest nem egyeztettek. Mikor a nagymama lanya az eltartasi szerzodesrol tudomast szerzett o ugy erezte hogy kiturtak az oroksegebol es azota a nagyobbik fiaval, nincsennek beszelo viszonyban es emiatt kerulik a talalkozast. A nagymama azert nem vonta be a masodik unokajat az eltartasi szerzodesbe mert az kulfoldon tartozkodik es amugy is jobban szerette az elso unokakajat. A nagymama tobbszor panaszkodott a lanyanak az elso unokajarol hogy az nem teljesiti az eltartasi szerzodes felteteleit, nem ad penzt, nem segit eleget, stb. A nagymama nemreg meghalt es a hagyateki targyalas hamarosan elkezdodik, jelenleg 3 orokos van: a nagymama ferje, a nagymama lanya, es a nagymama elso unokaja. A nagymama ferje egy semleges karakter mert neki minden mindegy, ot nem erdekli az ingatlan sorsa, valoszinuleg idosek otthonaba fogja berakni hamarosan ot a nagymama elso unokaja. A nagymama lanya azon gondolkozik hogy megtamadja az eltartasi szerzodest (mint szinlelt szerzodes) mert o ugy erzi hogy kiturtak az oroksegebol.
A jog szerint ki fogja orokolni az ingatlant? Mennyi eselye van a nagymama lanyanak gyozni ha megtamadja az eltartasi szerzodest? Ha esetleg megnyeri hany szazalekban orokolhet a nagymama lanya? Mi tortenik ha az elso unoka atiratja mas nevere az ingatlant? Ez milyen kovetkezmenyekkel jarna a megtámadhatóság szempontjabol? Mi lenne a legfairebb kiegyezes ahol mindenki jol jarna ?
„A nagymama lanya azon gondolkozik hogy megtamadja az eltartasi szerzodest (mint szinlelt szerzodes) mert o ugy erzi hogy kiturtak az oroksegebol.”
Szerintem nem mindegy, hogy eltartási szerződés vagy öröklési szerződés. Mindkettőnél a nagyobbik unokának ugyebár szerződéses kötelezettségei vannak. De hogy melyikről van szó, azt kéne először is tisztázni. Ha szimpla eltartási szerződés, akkor arról én laikusként nem tudok nyilatkozni, de ha öröklési, akkor íme a - szintén laikus - válaszom:
Az öröklési szerződés kemény feltételekkel rendelkező szerződés, mert azt még a nagymama is csak perrel tudta volna felbontani életében. Így utólag a törvényes örökösök is csak perrel tudják bontani, ami nem könnyű feladat és persze sok-sok pénzbe kerül az ügyvéd is meg maga a per is, félek, hogy az alkoholista lánynak nem lesz erre lóvéja.
„Mikor a nagymama lanya az eltartasi szerzodesrol tudomast szerzett o ugy erezte hogy kiturtak az oroksegebol es azota a nagyobbik fiaval, nincsennek beszelo viszonyban es emiatt kerulik a talalkozast.”
Szerintem nem akkor kellett volna ezen elgondolkodni, amikor a mama meghalt, hogy jaj, most mi lesz a házzal, nem az övé lesz...nem lesz mit elkótyavetyélni (bocsánat). :-O
Nagy valószínűséggel a férjét és a lányát a nagymamának csak azért hívták meg a hagyatékira, mert ők lennének a törvényes örökösök és ott fogják hivatalosan közölni velük a szerződéses öröklés tényét, amelyben az első unoka a kedvezményezett.
Egyébként amiért válaszolok, annak oka az, hogy én is öröklési szerződésben álltam anyukámmal a halála utolsó 5 évében, amit eleinte nem igazán akartam elfogadni, de a végén mégis belementem, mert megértettem, miért döntött így. Mivel az ügyvéd nekünk is elmondta a feltételeket, kicsit elbizonytalanodtam, mert a közjegyző a hagyatékin megkérdezte a nővéremet, hogy elfogadja-e az öröklés alapjául a szerződést. Mi lett volna, ha azt mondja, hogy nem? Pont itt, ezen a fórumon nyugtattak meg, hogy ha nemet mond, akkor neki is pert kellett volna ez ügyben indítania, attól még nem tekintette volna a közjegyző egyből semmisnek a szerződést (szerencsére erre nem került sor). Ja és az, ha csak simán azt mondja, hogy szerinte a szerződéses örökös (azaz én) nem teljesítette a szerződéses feltételeit, nem lett volna elég. Komolyan bizonyítani kellett volna neki ezt, vagy esetleg azt, hogy anyukám nem volt esetleg ép elméje teljes tudatában, amikor a szerződést kötöttük. Szóval az esélye gyakorlatilag nulla volt, főleg hogy ő is egy alkoholista tróger lett - később már hajlékatalanná is vált - ezért döntött anyukám így. Nem beszélve arról, hogy anyukám „elég sokat köszönhetett” az egészségi állapota tekintetében a nővéremnek. :-( Tehát amennyiben perre kerülne mégis a sor, akkor gyanús, hogy a nagymama lányának is el kell majd számolni a hanyag életvitelével, amiért a nagymama így döntött, mert nem hinném, hogy feltett kézzel fogja az első unoka ezt végig nézni. Egyszóval kemény menet lesz.
„A jog szerint ki fogja orokolni az ingatlant?” Milyen kérdés már ez? Szerinted, ha egy ingatlant öröklési szerződéssel lekötnek, akkor azt vajon ki örökli?
„Mennyi eselye van a nagymama lanyanak gyozni ha megtamadja az eltartasi szerzodest?” Honnan tudjuk mi azt? Amit leírtál, az nem tényállás, hanem mese, szubjektív vélekedések viszonyokról, érzelmekről, motivációkról.
„Mi tortenik ha az elso unoka atiratja mas nevere az ingatlant? ” Hogy "íratná át", amikor nem az övé?
„Mi lenne a legfairebb kiegyezes ahol mindenki jol jarna ?” Szerintem csak szórakozol...
Egy kis segítséget szeretnék kérni, hogy mitévő legyek. Magára maradt rokonról lenne szó, édesanyám nagynényjéről. Mivel édesanyám elhunyt, így rám maradt a felelősség egy része. Én voltam egyedül eddig (kb. 20 éve), aki ránézett, végrendelkezett is a nagynéni pár éve az ingatlan feléről részemre. Másokat nem akart kizárni, és én sem beszéltem erre rá sosem, tiszteletben tartva az akaratát.
Most azonban, ahogy öregszik egyre jobban, elkezdett egy másik örökösjelölt járni hozzá segíteni. Annyira “beédesgették” a párjával magukat, hogy oda is akarnak költözni és a végén eltartási szerződés a szándékuk, azonban mindent akarnak, ezt egyre jobban hangoztatva is. Nem akartam őket és senkit sem kitúrni, de ők viszont engem ki akarnak ezáltal zárni gyakorlatilag az egészből. A nagynéni engem továbbra sem akar kizárni teljesen, ezt hangoztatja is, viszont nem tud dönteni arról, hogy mi legyen. Befolyásolni meg nem akarom, ahogy feltehetőleg ők teszik azt. Egyenrangú örökösök vagyunk, ha lehet ezt így mondani. Mindketten testvérének az unokái. Én azzal próbálok egyezkedni velük, hogy vállaljuk a gondozást közösen, valahogy anyagiakkal és segítségben osztozva, hiszen erre nekem is meglenne a lehetőségem, akár egy gondozót fogadni is saját pénzemből. Viszont feltehetőleg ezt ők nem akarják, hanem mindent, természetesen nélkülem. Hogy lehetne dűlőre jutni? Jogom van nekem is részt vállalni a gondozásban, ha így szeretném? A nagynéni még beszámítható, bár kicsit feledékeny és egyre inkább. Ki tudnak valahogy játszani engem?
A nagynéni állítása szerint nem fog aláírni semmit csak ügyvéd előtt, ha arra kerül sor. Attól félek viszont, hogy tudtom és tudta nélkül valahogy gondolzás alá veszik, ahogy leépülőben van az egészsége.
Valóban nem. Kérdés az, hogy ők mivel és miért érzik magukat jobban alkupozícióban? Én is oda akarhatok költözni. Egy szavamba kerülne. A különbség csupán, hogy ők pofátlanabbak és rámenősebbek.
Tanácsra lenne szükségem azzal kapcsolatosan, hogy édesapám 2020. februárban hirtelen elhunyt amikor én külföldön tartózkodtam és még jelenleg is itt vagyok. Édesapám eltartási szerződést kötött és sokat panaszkodott, hogy az eltartó nem teljesíti a kötelezettségét, sőt még a nyugdíját is elvette. Ezért fel akarta bontani a szerződést, de sajnos erre már nem került sor, mert elhunyt. Van neki egy lakása és földjei is. Én vagyok a törvényes örököse (egyetlen fia). Mit tehetek ebben az esetben, hogy az eltartott alaptalanul ne tudja érvényesíteni a jogait?
Igazából én állapítottam meg az édesapám panasza alapján. Gondolom, ha gondozta volna rendesen akkor nem panaszkodott volna. “Az eső után köpönyeg” nem igazán valós, mert a velem való beszélgetése után nem sokkal hunyt el, tehát az ügy nem jutott el az ügyvédhez.
A teljesítést csak maga a jogosult követelheti életében. Az érvénytelenséghez pedig érvénytelenségi ok kell. (A színlelés itt pont nem lesz jó, mert annak kétoldalúnak kellene lennie, a kérdező pedig maga számolt be róla, hogy a jogosult nagyon is komolyan gondolta.)
„Igazából én állapítottam meg az édesapám panasza alapján. Gondolom, ha gondozta volna rendesen akkor nem panaszkodott volna.” Azt nem sikerült megállapítanod a panaszai alapján, hogy neked kéne gondoskodnod a megöregedett édesapádról?!
„ha gondozta volna rendesen” „Nem szorult ilyen fajta ápolásra!” Hadd kotyogjak közbe: Az eltartási szerződés mióta kötelezi az eltartót bármiféle gondozásra vagy ápolásra?
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Customize your consent preferences for Cookie Categories and advertising tracking preferences for Purposes & Features and Vendors below. You can give granular consent for each and . Most vendors require explicit consent for personal data processing, while some rely on legitimate interest. However, you have the right to object to their use of legitimate interest.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.