Tanácsot kérnék megint derilltõl vagy bárkitõl, aki megtisztel a véleményével:
Röviden a helyzetünkrõl:
Külföldön (EU) élek lassan két éve a második házasságomban. Elsõ házasságomból származó kisfiam nálam van elhelyezve, jogerõs bírósági ítélettel, ami azt is kimondja, hogy volt férjem hozzájárulásával van külföldön, tehát jogszerûen. Nyáron és télen is elmaradt egy kapcsolattartás a pici betegsége miatt ( 4 éves és 2000 km-t kellett volna utaznia ), amiknek pótlására kísérletet tettünk.
Orvosi papírok, igazolások megvannak, levél a volt férjemnek, benne három különbözõ módon felajánlva a pótlást, megvannak a telefonlisták, hogy hányszor hívtam, megvannak a levelek és E-Mailek valamint faxok köztem és az ügyvédem, valamint az ügyvédem és az ügyvédje között is.
SOHA, egyetlen szóval nem reagált, nem említette sem nem kérdezte.
Ma már tudom, hogy hiába próbálkoztunk békésen megegyezni, a hátam mögött nem a magyar Gyámhatósághoz fordult – akik talán tudtak volna segíteni, bár talán elõbb velem kellett volna megbeszélnie és rendben lett volna a dolog -, hanem rögtön bírósághoz fordult itt ebben az országban ahol vagyunk. Itt most pert akasztott a nyakamba annak minden költségével együtt, holott egyszerûen csak meg kellett volna beszélnünk. Ö azonban-számomra nyilvánvalóan – nekem akar rosszat. Van valami ötletetek? Mit tehetek? Rosszhiszemû volt?
Természetesen be tudom a papírokat és minden mást is mutatni a bíróságnak, de erre a cirkuszra semmi szükség sem volt, akkor és utána is rendben ment a kisfiû, a szemembe nézve mosolygott a volt férjem, a hátamba pedig belevágta a nagykést!
Annyit még, hogy a láthatás költségeinek 90 %-át mi fizetjük, ami kéthavonta kb.: 200.000 Ft-ot jelent!!! Nem hiányzott, hogy most még ügyvédre és pereskedésre is költeni kelljen.
Megköszönném, ha valaki valami ötlettel segíteni tudna!