végrehajtás kérdések


SaireyVMK # 2018.03.24. 13:42

Tán' csak nem devizahitel?
Mindenesetre továbbra is arról van szó amit írtam ,illetve a többiek is írtak. Majd a bíróságon eldől. Vinni maximum az örökölt házat viheti(meg az örökséget),ha ti nem voltatok benne abba a szerződésben külön mint adós/adóstárs/kezes. Az ingatlant a tartozással együtt örököltétek. Ez már csak ilyen.

facsiga77 # 2018.03.24. 13:19

kaktuszpeti:

A kérdésedre csak akkor lehet válaszolni, ha kiderülne, hogy a perben a végrehajtást felfüggesztették-e.

Ha igen akkor addig amíg a per le nem zárul addig nem tehet semmit a végrehajtó.

Ha nem akkor pedig a végrehajtás megy tovább és a folyamatban sorra fog kerülni előbb utóbb a házad árverezése is.

Ha kértek felfüggesztést a keresetben akkor az mostanában lesz elbírálva.

kaktuszpeti # 2018.03.24. 12:41

SaireyVMK. Az akkori szerződésben kb 6.5millio forintra értékelte a bank mindkét házat. A szerződés felmondásakor 14milliót követelt. ( ami most 17) Az örökhagyók zálogkötelezettek voltak.

kaktuszpeti # 2018.03.24. 12:19

Rendben, megpróbálom!
Nővérem, és a sógorom vett fel 2005’-ben az Ella banktól valamivel több mint 7millio forintot. A bank, az ő vásárolt házukat és a mi (akkor még élő szüleim) házát kérte fedezetül. Ők zálogkötelezettek a szerződés szerint. A havi törlesztőt egy idő után nem tudták fizetni, mert annyira magas lett. A bank felmondta a szerződést. Sógorom ügyvédet fogadott és keresetet adtak be még 2006’-ban, mivel szerintük a bank tissztességtelenül járt el, túl sokat követel még rajtuk, stb. Közben szüleim elhunytak, így én örököltem 5/6 részben a házat és a zálogkötelezettséget. A beadott keresetet a hagyatéki tárgyalások miatt kétszer kellett módosítani. Az egész tartozás közben az OTP-hez került. Ők már átadták a végrehajtónak, aki az utolsó felszólítást küldte ki a múlt héten. Tárgyalási időpont a kereset miatt nincs még kitűzve, de ügyszám és a bíró megvan, akihez került. Az a kérdésem, hogy viheti-e a végrehajtó az én házamat is, vagy meg kellene várniuk majd az ítéletet, a beadott kereset miatt?

SaireyVMK # 2018.03.24. 12:05

Az örökséggel szerzett tartozásért legfeljebb az örökség erejéig tartozol. Ha rajtad be tudják hajtani(mert az örökséged több mint a tartozás) akkor be fogják hajtani(ha jogos a követelés) Ez derül majd ki a bíróságon.(Szerintem)Fogadj ügyvédet,az majd megmondja.

Más kérdés,hogy ha olyan a szituáció,akkor te behajthatod az általad megfizetett tartozás részét(vagy egészét-attól függ,hogy az örökhagyó milyen szerepet töltött be a tartozásban) az eredeti adósokon polgári jogi úton.

Ha az örökhagyó adós volt akkor a többi adóstárs része után fizetett összeget követelheted az adóstársaktól külön külön. Ha kezes volt az örökhagyó akkor meg az egészet.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.03.24. 11:40

Attól még a tényállást le lehetne írni érthetően. Paradox módon épp az segítene (szerintem), ha hanyagolnád a jogi szaknyelvet - hiszen nem ismered - és egyszerű köznyelven próbálnád elmondani, kivel milyen vitád van. (És persze, hogy ki perel kit és miért.)

kaktuszpeti # 2018.03.24. 11:10

Tisztelt Kovács_Béla_Sándor!
Elnézést, de nem az én asztalom ez a jogi téma, ezért a zűrös kérdés!

kaktuszpeti # 2018.03.24. 11:08

Grave7. Nem voltam benne biztos, hogy a jó helyen tettem-e fel. Ezért van két helyen.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.03.24. 10:59

Ezt így hiába kérdezi meg akár tucatnyi helyen. Én nem hogy a tényállást, hanem a kérdését sem értem.

Grave7 # 2018.03.24. 10:54

@kaktuszpeti: Nem kell ugyanazt több helyen is megkérdezni, csak mert 10 perc alatt nem kapsz választ egy kellemes szombati napon.

Másik témába (http://www.jogiforum.hu/forum/41/37232) megkaptad a választ, itt ne folytassuk a kérdést.

kaktuszpeti # 2018.03.24. 09:50

Sziasztok!
Segítséget, tanácsot szeretnék kérni!
Örököltem egy zálogkötelezetti jogot. AXA lakáshitel, ami nem fizetés miatt felmondásra került. Keresetet nyújtottak be miatta a bíróságra, vitatva az általuk még követelt összeg miatt. Tárgyalás még nincs kitűzve, de az ügy már iktatva van a bíróságon. Közbe a faktoring már átadta a követelést a végrehajtónak, aki kiküldte nekem az utolsó felszólítást a követelt összeg rendezésére. ( amit csak én kaptam, az adósok nem). Kérnem kell a végrehajtás felfüggesztését, vagy amúgy is felfüggesztik, ha már lesz kitűzve tárgyalási időpont?

nonolet # 2018.03.23. 23:33

emerico2004

Fizettél volna időben, hisz pénzed volt rá!

Utólag okosnak lenni, annyi mint előre hülyének.

Nem fog senki melléd állni a jog oldaláról sem.
Így jártál...

drbjozsef # 2018.03.23. 21:35

Kárt? Márhogy elbukod az állami támogatást? Nem szegett meg semmilyen szabályt a rá vonatkozó Vht-ből, sőt, a lakáskassza törvénye kifejeztten engedi ezt. Milyen kárfelelőssége lenne egy szabályos eljárásban?

Nem akarlak megbántani, de ilyenkor jönne az, hogy teccett volna megfizetni a tartozást.

Grave7 # 2018.03.23. 20:44

@emerico2004: A bank nem közli a végrehajtóval, hogy milyen bankszámlája van az adósnak (azon pl. szabad számlaegyenleg vagy lekötött betét van, esetleg lakástakarékpénztári megtakarítási számla), így a végrehajtó a közölt számlákból bankonként kiválaszt egyet (általában amit elsőként lát a képernyőn) és arra adja ki a hatósági átutalási megbízást.

Arra már láttam példát, hogy a végrehajtóval meg tudta beszélni az adós: kifizette irodájában kp-ban a teljes tartozást és a végrehajtó írt egy levelet a banknak, hogy a kiegyenlítés miatt feloldja az inkasszót (sic!), az időközben banktól érkezett összeget visszautalja és hozzájárul az LTP visszaállításához, az adós kérelmére.
Az irattal ment az adós a bankba és elvileg visszaállították neki a szerződést.
(Persze ez nem kötelező, jogszabályban nincs erről rendelkezés.)

emerico2004 # 2018.03.23. 20:04

Esetleg értelmesen megbeszéni a vh-val hogy vonja le innen és oldja fel ott ?

emerico2004 # 2018.03.23. 20:03

drbjozsef

Tiszta sor hogy végrehajtható ezzel semmi gond, csak ezzel a követélessel majdnem megegyező mértékű kárt okozott, mellyel súlyosan sérült az arányosság elve, erre nem lehet vh kifogást alapozni ?

drbjozsef # 2018.03.23. 19:38

emerico,

1996. évi CXIII. törvény
a lakástakarékpénztárakról
...
(5) Ha a lakástakarékpénztárnál elhelyezett betét egy részét a lakástakarékpénztár bírósági végrehajtási eljárás keretében a bírósági végrehajtó letéti számlájára utalta át, a lakástakarékpénztár megszünteti a szerződést oly módon, hogy a már jóváírt állami támogatást és kamatait átutalja a központi költségvetésnek, a fennmaradó megtakarítást pedig kamataival együtt visszafizeti a lakás-előtakarékoskodónak.

Végrehajtható. A végrehajtásnak nincs kötelező sorrendje, bár szokásos a normál folyószámláknál kezdeni, de ha nem ezt tette, akkor sem hibázott, úgyhogy a kifogás esélytelen.

drbjozsef # 2018.03.23. 19:33

A végrehajtási szakban való elévülésre ki hivatkozhat az adóson kívül? :)

Szerintem a Ptk. csak ennyit ír : "(4) Az elévülést a bírósági vagy hatósági eljárásban nem lehet hivatalból figyelembe venni."

Nincs se adós, de még érdekelt se. Ez alapján bárki, nyilván az, aki az eljárásban részt vesz.

facsiga77 # 2018.03.23. 19:10

Emerico:

Tudtommal nem lehet lakáskasszát inkasszálni, legalábbis nekem nem volt hajlandó a végrehajtó ezt egy társasház adóssal szemben megtenni.

Mondjuk az okát nem tudom, lehet nekem is érdemes lenne rászívni magam. :)

Egyébként kérdésedre, hogy mit lehet tenni:
HA törvénytelennek érzed ÉS 15 napon belül vagy akkor végrehajtási kifogást.
Egyébként meg fizetni, nem egy akkora összeg ez, és ha több lekötés is fogva van akkor eleve jobban jártál volna ha nem jutsz el ide.

emerico2004 # 2018.03.23. 18:35

üdvözlet

  • Adott egy jogerős végrehajtás 303e ft.
  • inkasszó
  • több számla van,több számlán rendelkezésre áll látra szoló betéten az inkasszó összege.
  • a végrehajtó erre egy otp lakástakarékot inkasszál ami 3 éves elmúlt okozva ezzel 216.000ft kárt (3 évi ltp állami támogatás)
  • Mit lehet tenni ?
facsiga77 # 2018.03.23. 16:55

Volna újra egy kérdésem:
A végrehajtási szakban való elévülésre ki hivatkozhat az adóson kívül? :)

Konkrét ügyemben vh kérő vagyok, és az adós ingatlanának tulajdoni lapján majd 20 éves ügyek is szerepelnek, illetve jópár parkolási, és távközlési ügy is van.

A saját megtérülést jelentősen javíthatnám az elévülés miatt megszűnő ügyekkel.

Az adós nem fiatal, így az is kérdés, hogy egy esetleges hagyatéki hitelezői pozícióból lehet-e majd elévülésre hivatkozni a konkurenciával szemben egy hagyatéki tárgyaláson.

Az adóssal való kommunikáció egyenlőre nem játszik, így arról nem nagyon lehet szó hogy megkeresem hogy itt vannak ezek a nyilatkozatok (vht 41§ szerinti kérelmek) írd már alá és adom fel a végrehajtóknak.

nonolet # 2018.03.22. 20:13

...és amikor már lehet újra, akkor az ALAPOSSÁG is ELVÁRHATÓ!

nonolet # 2018.03.22. 20:11

gerbera317

Mint írtam: "a lehető leggyorsabb behajtás..."

Ebben a lényeg ugye a: lehető!

Ha szünetel, hát szünetel, addig nem "lehető".
De aztán! már lehet újra :-)

Vadsuhanc # 2018.03.22. 17:14

Én nem igazán értek hozzá de én úgy tudom, hogy a szünetelés alatt eljárási cselekményeket hatályosan nem lehet végezni, annak tartalma alatt a végrehajtó végrehajtási cselekményt nem foganatosíthat a szünetelés alatt a végrehajtó az adósról nem szerezhet információkat, nem gyűjthet be adatokat.

wers # 2018.03.22. 15:52

gerbera, az én adósom évek óta nyugdíjas. Erre akkor eszmélt rá a végrehajtó (vagyis a munkatársa), mikor személyesen ott voltam, és a számítógépén nyomott két-három billentyűt. Te tanácsoltad milyen adatokat kérjek még, mivel sikerült elsőre csak 8 db helyrajzi számot küldeniük, meg is tettem. Semmi válasz. Kb. négy hét múlva újra kérdeztem. Na a válaszuk arra sem volt több a semminél, így személyesen bementem. Azóta némiképp előrébb haladunk, de csigaléptekben.
Egyébként tényleg hóttom sincs hogy hajtanak végre, azt hittem elég, ha végrehajtó tudja. Kéredzeni nem kérdeztek, Telefonon elég nehézkes elérni őket. Hogyan kellett volna eljárnom, beülök minden kedden az ügyfél fogadási időben, és megkérdezem, akarnak-e valamit kérdezni? Az elején még azt sem teljesen értettem, melyik összeget kell utalnom, mert az irományukban szereplő számoknak semmi közük nem volt egymáshoz.