E. Zsanett jogi képviselőinek megítélése szerint az ügyészség a nyomozás során indokolatlanul nem vett igénybe olyan bizonyítási lehetőségeket, melyek szükségesek lettek volna az ügy felderítéséhez, és több jel utal arra, hogy a hatóságok a pótmagánvád intézményét nem tekintik egyenrangúnak az ügyész által képviselt váddal.

A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa a mai napon ítéletet hozott az E. Zsanett feljelentése alapján indult eljárás kapcsán a kötelességszegés, valamint hivatali visszaélés bűncselekmények elkövetésével vádolt rendőrök ügyében.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség az erőszakos közösülés és vesztegetés megalapozott gyanúja miatt indult büntetőügyet korábban megszüntette, és eljárást indított ismeretlen tettes ellen hamis vád miatt. A sértett, E. Zsanett az alapügyben pótmagánvádat nyújtott be a Fővárosi Bíróságon.

ítélet
Szolgálatban kötelességszegés miatt bűnösnek mondta ki első fokon és pénzbüntetésre ítélte, valamint megrovásban részesítette a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa pénteken a Zsanett-ügyben korábban meggyanúsított öt rendőrt, ugyanakkor a hivatali visszaélés vádja alól felmentette az ezzel megvádolt három rendőrt.

E. Zsanett jogi képviselőinek megítélése szerint az ügyészség a nyomozás során indokolatlanul nem vett igénybe olyan bizonyítási lehetőségeket, melyek szükségesek lettek volna az ügy felderítéséhez, és több jel utal arra, hogy a hatóságok a pótmagánvád intézményét nem tekintik egyenrangúnak az ügyész által képviselt váddal. A jogi képviselők szerint a sértetti pozícióban lévő személyt is megilleti a tisztességes és pártatlan eljáráshoz való jog, és határozott álláspontjuk szerint az eddigi eljárás ennek a követelménynek nem felel meg. Éppen ezért felkérték a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezetet, hogy egy, a büntetőjog és kriminológia területén elismert szakemberekből álló csoportot hozzon létre, mely szakmai szempontok alapján áttekintené az eddig keletkezett iratokat, és a továbbiakban figyelemmel kísérné az ügyet. A szakmai csoport feladatának tekintené, hogy kialakított jogi álláspontját hozzáférhetővé tegye a hatóságok és a közvélemény számára.