Lévai Katalin európai parlamenti képviselő, az EP Szocialista képviselőcsoportjának romaügyi szóvivője levelet írt a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség vezetőjének Dr. Sódor Istvánnak, melyben kifejtette, hogy a Móricka című vicclap legújabb számában megjelent képregény véleménye szerint alkalmas a roma lakossággal szembeni gyűlöletkeltésre.

A provokatív publikáció – a képviselő szerint – ellentmond az alapvető emberi jogoknak, az Európai Uniós jogszabályoknak, az európai gyakorlatnak és a közösség elleni izgatás illetve az uszítás bűncselekményeként értékelhető.

Lévai Katalin levelében tekintettel az utóbbi időben felerősödött szélsőséges és homofób jelenségekre, nem tartotta elégségesnek a cselekedet kizárólag erkölcsi és társadalmi elítélését, és kérte az ügyészséget, hogy tegye meg a szükséges lépéseket az ügy kivizsgálása érdekében.

Sárik Attila, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség elnökhelyettese az MTI megkeresésére azt mondta: megkapták a képviselő levelét, azt tanulmányozzák, illetve vizsgálják a hatásköri illetékesség kérdését is.

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének etikai bizottsága múlt hét pénteken kizárta tagjai sorából a Móricka főszerkesztőjét, Szűcs Alfrédot.