Nagy sikerű konferencia az orvosi kártérítési perekről

2008.09.23. Jogi Fórum / Vastag Eszter

Bűnbe-esők vagy Bűnbakok? - merült fel a kérdés a Jogi Fórum 2008. szeptember 18. napján 'Kártérítés az egészségügyben – Orvosi „műhibaperek”' témában megrendezésre kerülő szakmai konferenciáján. A téma aktualitása és a nagyszerű előadók tekintélyes, közel száz fős hallgatóságot vonzottak a rendezvényre.

Az első előadást Dr. Farkas Antónia, a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája tartotta. A bírónő prezentációja első felében tisztázta az orvosi felelősség alapkérdéseit, a kezelési kockázat, a jogellenes magatartás, a vagyoni és nem vagyoni kár, az okozati összefüggés, valamint a felróhatóság kérdésköreit. A továbbiakban az előadó a betegjogok, különösen pedig a tájékoztatási kötelezettség bírói gyakorlatban való megjelenését ismertette hallgatóságával, konkrét eseteket bemutatva a Pesti Központi Kerületi Bíróság gyakorlatából. A jelenlévőkben felmerülő kérdések az előadás végét szakmai konzultációba fordították.

A rendezvényt Dr. Ábrahám László ügyvéd, az orvosi műhibákkal kapcsolatos kártérítési jogterület ismert és elismert szakértője folytatta lendületes, a kártérítési pereket a károsultak szemszögéből megvilágító előadásával. Ábrahám László a tipikus orvosi „műhibák” közül a legjellemzőbbeket kiemelve számos érdekes, tanulságos, esettel színesítette prezentációját. Példák hangzottak el többek között a diagnosztikai tévedésekről, az idegen test emberi szervezetben hagyásáról, valamint a fel nem ismert fogyatékossággal született gyermekekről. Az előadó szólt mindemellett a média peren kívüli egyezséget motiváló szerepéről.

Dr. Sághy Mária bíró, a Fővárosi Ítélőtábla tanácselnöke az ügyvédi-károsulti szemszög bemutatását követően az Ítélőtábla gyakorlatán keresztül tárta fel az orvos-beteg jogviszonyt, a kártérítési perek indításának motivációit, ismertetve a vagyoni és a nem vagyoni kártérítés szempontjait és mértékét.

A délutáni előadásokat Dr. Huszár András egyetemi docens, a Pécsi Tudományegyetem Igazságügyi Orvostani Intézete igazgatójának prezentációja indította. A szakértő az orvosi „műhiba” fogalmának és megítélésének rövid történeti áttekintését követően részletesen ismertette az orvosi műhibákra vonatkozó hazai és nemzetközi statisztikákat, az orvos etikai, polgári jogi és büntetőjogi felelősségét, a betegbiztonság általános fogalmi elemeit, a betegek és az egészségügyi dolgozók jogait és kötelezettségeit, a korszerű kórház felépítését, szerepét. Az előadó beszélt a sürgősségi betegellátás dilemmáiról, a katasztrófahelyzetek problematikájáról, valamint a fogvatartottak egészségügyi ellátásáról. Szó került továbbá egy egységes orvos-etikai kódex megalkotásának szükségességéről.

Az igazságügyi orvosszakértő nézőpontját követően Dr. Kovácsy Zsombor, az Egészségbiztosítási Felügyelet elnöke ismertette az Egészségbiztosítási Felügyelet szerepét, az ellátott feladatok tárgyköreit, a Felügyelet orvosi „műhibákkal” kapcsolatos eljárásának sajátosságait, kiemelve az egészségügyi szolgáltató magatartásának értékelését, a jogsértések objektív vizsgálatát, valamint szakmai kérdések esetére vonatkozóan a szakértő bevonásának szükségességét. Az előadó részletesen beszélt továbbá a Felügyelet által az egészségügyi szolgáltatóknál tapasztalt legjellemzőbb hibákról, az alkalmazott szankciókról, a pénzbírság megállapításának mérlegelési szempontjairól, konkrét példákat hozva a Felügyelet gyakorlatából az alacsony, illetve magas bírságösszegű esetekre vonatkozóan.

A konferencia Dr. Simon Tamás ügyvéd, biztosítási szakjogász prezentációjával zárult, mely az egészségügyi szolgáltatás és büntetőjogi felelősség kapcsolatát elemezte átfogó részletességgel. Az előadó az orvosi „műhibákkal” kapcsolatos büntetőjogi és a polgári jogi felelősség összehasonlítása, a különbségek megvilágítása útján tárta fel az egészségügyi szolgáltatók és orvosok büntetőjogi felelősségre vonásának jelenét és a jövőben várható változásokat. Részletesen szó esett többek között az elvárható gondosság, és az ok-okozati összefüggés kérdésköréről, a kiszabott büntetésekről, valamint a média és a büntető ügyek viszonyáról.

A résztvevők az előadások teljes hanganyagát és prezentációit letölthetik a konferencia honlapjáról:
http://konferencia.jogiforum.hu/muhibaper/

(fotó: Fóris Gábor)



  • kapcsolódó anyagok
EGÉSZSÉGÜGY
MŰHIBAPER
JOGI FÓRUM KONFERENCIÁK