A rendőrség és az ügyészség által nyilvánosságra hozott statisztikából is az derül ki, hogy a 2006. őszi zavargásokkal összefüggésben indított eljárások közül jóval több nyomozást szüntettek meg, mint ahány ügy jogerős ítélettel zárult.

A Legfőbb Ügyészség honlapján nyilvánosságra hozott adatsor szerint a 2006. szeptemberi-októberi fővárosi tüntetésekkel kapcsolatban 348 eljárás indult, ezek közül 224-et megszüntettek. Jogerős ítélet 38 ügyben született, de az ügyészségi statisztikából nem derül ki, hogy marasztaló döntés született-e. A jogerős ítéletek többségét, 22-t civilekkel szemben szabták ki, míg a megszűntetések többsége – 159 eljárásban – hivatalos személyek esetében történt.

Az ügyészek statisztikájában külön bontva szerepelnek a szeptemberi és októberi, valamint a civilekkel és a hivatalos személyekkel szemben indított eljárások, aszerint, hogy mely szerv – rendőrkapitányság vagy ügyészség – hatáskörébe tartozók az ügyek. Nem lehet azonban kiolvasni az ügyészi adatokból azt, hogy az eljárások hány embert érintenek, mivel az interneten közzétett dokumentum csak ügyszámokat közöl. A Központi Nyomozó Főügyészség által indított egyetlen eljárásban például – mint az korábban kiderült – két rendőr ellen emeltek vádat. Ez az eljárás Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő feljelentése alapján indult, a párt október 23-ai nagygyűlése után vele szemben alkalmazott rendőri intézkedés miatt. Az ügy bírósági szakban van, ítélet még nem született benne.

Az ügyészségi statisztikával ellentétben a rendőrség – ugyancsak a saját honlapján közzétett – adatai már az eljárás alá vontak számát tartalmazzák. Ez alapján a 2006. szeptemberi és októberi eseményekkel kapcsolatban a Budapesti Rendőr-főkapitányság 472 embert állított elő, közülük 284-et bűncselekmény, 117-et szabálysértés, 71-et pedig egyéb okok miatt.

A büntető ügyekben 62 személlyel szemben megszüntették az eljárást, egyet ügyészi megrovásban részesítettek, kettőt ítéltek el, és 219 emberrel szemben van eljárás folyamatban vagy pedig nincs információja a rendőrségnek az eljárások alakulásáról.

Szabálysértések esetében 12 emberrel szemben szüntették meg az eljárást, háromnak az ügyét a bíróság áttette önkormányzathoz, egy figyelmeztetést, 12 pénzbírságot, hét elzárást kapott, 82 ember ügyében pedig nincs információjuk az eljárásról a rendőröknek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság állományából hét rendőr ellen indult fegyelmi, illetve büntetőeljárás. Ebből egy büntetőügyet már ügyészi szakban megszüntettek, a többi esetben nincs még jogerős döntés.

A Rendészeti Biztonsági Szolgálat állományából 22 ügyben 45 ember ellen indult büntetőeljárás. Három rendőrt jogerősen, további hármat pedig nem jogerősen marasztaltak el, 11-et jogerősen, 9-et pedig nem jogerősen mentettek fel. További hat eljárást – amelyben 13 rendőr érintett – megszüntettek még ügyészi szakban, ám egy megszüntető határozat még nem jogerős.