Összegyűlt a törvényben meghatározott számú aláírás ahhoz a népszavazási kezdeményezéshez, amely azt célozza, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott, elszámolható kiadásai után járjon költségtérítés.

Az Országos Választási Bizottság (OVB) a Seres Mária által kezdeményezett referendum ügyében szerdán hozott határozatot.

Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője közölte: a kérdésben legkevesebb 525 ezer hiteles aláírás gyűlt össze. A törvény szerint a referendum kiírásához legalább kétszázezer hiteles aláírásra van szükség.
Seres Mária a következő kérdést fogalmazta meg: “Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?”
Seres Mária az OVB pozitív döntése után sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a magyar demokrácia történelmében először sikerült egy magánszemélynek összegyűjtenie annyi aláírást, amennyi elég egy népszavazás kiírásához.
A népszavazási kezdeményezést az alkotmány nagyon szigorúan védi, tehát alaptörvényt sért az, aki beavatkozik annak folyamatába – mondta Seres Mária utalva arra, hogy a Parlamentben éppen ötpárti egyeztetés tartanak a képviselők költségtérítésének ügyében.
Seres Mária hangsúlyozta, reméli, hogy a képviselők megértik a kezdeményezés üzenetét: ahhoz, hogy rend legyen az országban, “mindenkinek be kell tartani a szabályokat és különösen azoknak, akik a szabályokat alkotják”.
A kezdeményező kiemelte: bízik abban, hogy az Európai Parlamenti választásokkal egy időben tartják majd a népszavazást a képviselők költségtérítéséről.
Az OVB határozata ellen három napon belül lehet felülvizsgálati kérelemmel élni a Legfelsőbb Bíróságnál, majd három nap áll a Legfelsőbb Bíróság rendelkezésére annak elbírálására. Az OVB elnöke ezt követően levélben tájékoztatja a parlament elnökét a kezdeményezésről.
A házelnök a legközelebbi ülésnapon bejelenti a kezdeményezést az Országgyűlésnek. Az országos népszavazás elrendelésére irányuló kezdeményezésről az Országgyűlésnek kötelező népszavazás esetén a bejelentéstől számított 15 napon belül döntenie kell. E döntésről a házelnök három napon belül tájékoztatja a köztársasági elnököt.
A népszavazást elrendelő országgyűlési határozatot a Magyar Közlönyben közzé kell tenni. Ennek megjelenésétől számított nyolc napon belül nyújtható be kifogás az Alkotmánybíróságnak, amely soron kívül dönt a kifogásról.
A népszavazás időpontját a köztársasági elnök a népszavazást elrendelő országgyűlési határozat elleni jogorvoslati határidő eredménytelen leteltét, jogorvoslat esetén pedig az annak elbírálását követő 15. napon belül tűzi ki.
A népszavazást legkésőbb 43 nappal a szavazás napja előtt, az azt elrendelő országgyűlési határozat közzétételét – jogorvoslat esetén annak elbírálását – követő 90 napon belüli időpontra kell kitűzni.
Az OVB szerdai ülésén döntött a Szerb Országos Önkormányzatnál megüresedett képviselői hely betöltéséről is. Erre azért volt szükség, mert egy képviselő korábban lemondott mandátumáról.
A testület tárgyalt további népszavazási kezdeményezésekről is. A többi között hitelesítette azt az aláírásgyűjtő ívet, amelyen az a kérdés szerepel: “Akarja-e ön, hogy az országgyűlési választásokon az egyéni választókerületi jelölés módja megváltozzon úgy, hogy a jelenlegi legalább hétszázötven helyett, csak legalább kétszáz választópolgárnak az aláírásával hitelesített ajánlására legyen szükség?