A Tolnai Református Egyházmegyei Bíróság pénteken Õcsényben megkezdte majd elnapolta Görgey Géza pálfai lelkész perét, akit nagy nyilvánosság előtt elkövetett hamis váddal rágalmazással és becsületsértéssel vádolnak. A bírói tanács a közérdek sérelmére való hivatkozással zárt tárgyalást rendelt el, melyet annak ellenére kezdett meg, hogy a Magyarországi Református Egyház zsinati bírósága december 19-én kelt határozatában kimondta az egyházmegye és a Duna melléki Egyházkerület elfogultságát.

A zsinati bíróság egyben a Tiszán inneni Egyházkerületet kérte fel az eljárás lefolytatására.
A határozatra azt követően került sor, hogy Görgey Géza és a Tolnai Református Egyházmegye esperese, Szemerei László egyaránt elfogultsági indítványt nyújtott be az első fokon eljáró Tolnai Református Egyházmegyei Bírósággal szemben.

Görgey Géza ellen azért indult eljárás, mert a 168 óra és a Népszabadság című lapban megjelentetett cikkekben párhuzamot vont a Magyarországi Református Egyház Duna melléki Egyházkerület, valamint a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) között.
A lelkészt az egyházmegyei bíróság novemberben 60 napra felfüggesztette állásából, és részletes vizsgálatot rendelt el nyilatkozatai ügyében.
Az ítélet indoklása az volt, hogy a pálfai lelkész “nagy nyilvánosság előtt hamisan vádaskodott, egyházi tagokat rágalmazott, valamint becsületükben megsértett”.
A bíróság úgy vélte: Görgey Géza olyan állításokat fogalmazott meg református egyházi vezetők és a MIÉP kapcsolatáról, melyek nem fedik a valóságot.
A testület kifogásolta a cikkek hangnemét is, mert szerinte a lelkész tiszteletlenül beszélt a Duna melléki Egyházkerület püspökéről, Hegedűs Lórántról, akit úgy nevezett, hogy a MIÉP-es Hegedűs apja.

Az egyházi bíróság szerint Görgey Géza nyilatkozataival emellett befolyásolni próbálta lelkésztársait a jövő évi református tisztújítás előtt.
Az egyházmegye jogásza a vádat képviselő, Nemes Árpád az MTI-nek elmondta: ő a pénteki tárgyaláson fenntartotta korábbi indítványát, a bírói tanács tagjai pedig nyilatkoztak arról, hogy elfogulatlanok az ügyben.
Megítélése szerint a zsinati bíróságnak nincs joga ilyen elfogultságot kimondó határozatot hozni, ezért az eljárás lefolytatása továbbra is a Tolnai Egyházmegyei Bíróság feladata.

Görgey Géza jogi képviselője, Imre András a tárgyalást követően azt közölte, hogy a védelem nem fogadta el a bíróságnak az elfogulatlanságára vonatkozó nyilatkozatát, és a zsinati bíróság határozatát tartja irányadónak.
Az egyházmegyei bíróság végül úgy döntött, hogy a tárgyalást elnapolja, új időpontot tűz ki, addig pedig megvizsgálja: pontosan hogyan kell értelmezni a zsinati bíróság határozatát.