Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa pénteken felszólította a strasbourgi székhelyű szervezet tagállamait, hogy telepítsék vissza az északkelet-szíriai táborokban az európai humanitárius jogot sértő körülmények között fogva tartott állampolgáraikat.

A biztos úgy véli, hogy a fogva tartott személyek az ET-tagállamok joghatósága alá tartoznak, és a táborokban uralkodó egészségügyi és biztonsági helyzet veszélyezteti a foglyok különösen a gyermekek életét, fizikai és mentális egészségét. Mijatovic szerint a tagállamok csak úgy tudják megakadályozni, hogy állampolgáraikat ne érje embertelen és megalázó bánásmód, ha minél előbb hazatelepítik az érintett személyeket.

“Amennyiben ezt tagországok megtagadják, megsértik ezen személyek a magán és a családi élet tiszteletben tartásához való jogait” – tette hozzá a biztos, hangsúlyozva, hogy a gyermekeknek anyjukkal együtt kell hazatérniük.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága szeptemberben fogja vizsgálni azoknak a fiatal nőknek az ügyét, akik korábban az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez csatlakoztak, és most gyermekeikkel együtt Szíriában tartják fogva őket.

A terroristacsoport szíriai “kalifátusának” 2019-es márciusi bukása óta, mintegy 200 gyermeket és 80 francia állampolgárságú nőt tartanak fogva, a kurdok által ellenőrzött táborokban az ország északkeleti részén. A francia kormány eddig 35 gyermekeket juttatott vissza francia földre, és megítélésük szerint, a csoporthoz csatlakozott francia felnőttkorú állampolgárokat Szíriában kell bíróság elő állítani.

A közelmúltban Németország, Finnország és Hollandia telepített haza több fogva tartott állampolgárt, Dánia és Belgium is nemrégiben jelentette be hogy készen áll a gyermekek fogadására.