Dr. Martonyi János

2013. március 8. Sereg András, Budapest

Az egységes Európa megteremtése legalább ötven éve foglalkoztat – mondja dr. Martonyi János, akinek már teljesült az a vágya, hogy egyszerre lehetett ügyvéd és egyetemi tanár. A külügyi tárca vezetője szerint a közép-európai népeknek a német–francia kiegyezés modelljét kell követniük, és Európának nyitnia kell egyrészt az orosz kultúrkör, másrészt a döntően Törökország által képviselt mérsékelt iszlám felé.

Édesapjától, Martonyi János professzortól a jog- és nyelvérzék mellett még mit örökölt?

Az érdeklődést a világ dolgai iránt.

Szegeden volt joghallgató, és ott lett ügyvédjelölt is. Milyen emlékei vannak a szegedi jogi karról?

A lehető legjobbak. Remek tanáraim voltak, és nagyszerű évfolyamra jártam. A római jogot Pólay Elemér, a büntetőjogot Tokaji Géza, a polgári jogot Kemenes Béla, a pénzügyi jogot Meznerics Iván, a nemzetközi közjogot Nagy Károly tanította, de ott volt édesapám is, aki államigazgatási jogot oktatott. Sok mindenki mást meg kellene említeni a fiatal oktatók és az évfolyamtársaim közül is, de akkor még sokáig itt ülnénk. Különlegesen jó hangulatú, nagyon értékes világ volt, a mai napig a legkedvesebb élményeim közé tartoznak a szegedi diákévek.

A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején kereskedelmi jogot tanult Londonban és Hágában. Később öt évig kereskedelmi titkár volt Magyarország brüsszeli kereskedelmi kirendeltségen. Honnan a kereskedővér?

Kicsit precizírozzunk: az, hogy tanultam, túlzás. Londonban nemzetközi kereskedelmi jogot hallgattam négy hétig, majd Hágában, két évvel később, nemzetközi magánjogot három hétig. Ezek nyári tanfolyamok voltak. A brüsszeli kirendeltségen meg nem kereskedelmi titkárként, hanem úgynevezett gazdasági „mini diplomataként” tevékenykedtem. Az volt a dolgom, hogy tanulmányozzam az európai integrációt. Egy sor témával foglalkoztunk, mint például az acél-, és a textilmegállapodással. A legfontosabb jogi feladatom az volt, hogy a magyar vállalatok ellen indított úgynevezett antidömping eljárásokban segítsem, „képviseljem” a cégeket. Az Európai Bizottságban kellett tárgyalni, és lehetőleg megállapodásra jutni. Ez volt a munkámnak a legizgalmasabb és talán a legsikeresebb része is.

Az 1980-as években figyelme az európai integráció, a társasági és versenyjog felé fordult. Megérezte a rendszerváltozás szelét?

Egy kicsit korábban, már a hatvanas évek vége óta foglalkoztam az európai integrációval, 1968–69-ben fordítani kezdtük a Közös Piac kézikönyvét. A kérdése azért jó, mert ebben a hatalmas kötetben én fordítottam a társasági jogi részt, a versenyjogit pedig lektoráltam. Sokat viaskodtam a társasági jogi fogalmakkal, mert azokat franciából kellett átültetni magyarra. A fordító munkaközösségben több idős, kiváló professzor volt, és arról vitatkoztunk, hogy ezt vagy azt a francia jogi szakkifejezést hogyan is tegyük át magyarra. Akkoriban ez izgalmas kérdés volt. Az európai gondolat, az európai integráció, az egységes Európa megteremtése legalább ötven éve foglalkoztat. Vagyis jóval megelőzi a rendszerváltozást, a rendszerváltozás óta pedig főleg ez foglalkoztat.

Szaktudására több miniszterelnök is számított: 1989–90-ben privatizációs kormánybiztos a Németh-, közigazgatási államtitkár az Antall-, majd külügyminiszter az első és a második Orbán-kormányban. Mit becsült leginkább főnökeiben?

Németh Miklós és Antall József nem voltak közvetlen főnökeim. Ettől függetlenül Antall Józseffel elég sok időt töltöttem együtt, nagyon sok utazására elkísértem. Antall Józsefben mindenekelőtt becsültem a műveltségét, a türelmét és a humorérzékét. Orbán Viktor viszont a közvetlen főnököm, ezért őróla nem nyilatkozom. Amúgy is a barátai esetében az ember elfogult.

1994-ben a világ egyik legnagyobb ügyvédi irodája, a Baker & McKenzie nemzetközi ügyvédi cég irodavezető partnere, európai igazgatósági tagja lett. Ez akkoriban példátlan vállalkozásnak számított. Mégis egyszer azt nyilatkozta, hogy „az ügyvédi munkát mindig mellékállásnak tekintettem”. Kötelező szerénységből?

Valóban ezt mondtam volna? Nem akarom tagadni, bár az idézett vélemény túlzás volt. Az ügyvédi munkát nagyon fontosnak tartottam és hihetetlenül élveztem. A hetvenes évek elején arra a kérdésre, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt válaszoltam, hogy ügyvéd és egyetemi tanár, mert ez a két hivatás – gyakorlat és elmélet – együtt akkor ritka volt. Mindig arról álmodtam, hogy együtt végezzem a kettőt. Az, hogy közben a politika a rendszerváltozás formájában beleszólt az életembe, az egy további történet. Mindenesetre az a vágyam, hogy egyszerre legyek ügyvéd és egyetemi tanár, már teljesült.

Le sem tagadhatná, hogy érdekli a történelem. Megnéztem a hivatalos programjait, és több olyan eseményt is találtam, amely szorosan kapcsolódik történelmünk valamelyik kevésbé ismert epizódjához. Ebbe a körbe tartozik például részvétele a balatonboglári lengyel líceum emlékére rendezett kiállításon, vagy a „Wallenberg koncepciós perről” rendezett történészi tanácskozáson.

Valóban érdekel a történelem. Balatonbogláron 1991-ben beszéltem első alkalommal, amikor az idekerült francia hadifoglyoknak emléket állító táblát avattuk. Erről a történetről sem beszélünk mindig: a német fogolytáborokból megszökő, vagy azokat elkerülő francia katonák, mintegy nyolcszázan, valahogy eljutottak Magyarországra, szállást, élelmet, biztonságot kaptak, és tovább mehettek, tovább harcolhattak Franciaországért. Ott beszéltem először arról, hogy a közép-európai népeknek és a szomszédoknak a német-francia kiegyezés modelljét kell követniük.

Ahhoz olyan filmet kellene készíteni, mint A nagy ábránd.

Ez abszolút így van.

A Wallenberg-konferencia nyitóbeszédében kijelentette: „Olyan országot szeretnénk, ahol mindenki abban a reményben merhet szabadon a saját fájdalmáról beszélni, hogy együttérzésre talál.” Sajnos a fájdalom nem mindig szül együttérzést. Egyetért ezzel?

Igen, tökéletesen egyetértek. Az egyik legfontosabb emberi tulajdonság, ami sajnos gyakran hiányzik, az az együttérzés, az empátia.

Magyarország csaknem kilenc éve tagja az Európai Uniónak, de sohasem volt annyi vitánk Brüsszellel, mint az elmúlt két esztendőben. Jelenleg is jó néhány eljárás folyik ellenünk. Törvényszerűek a nézeteltérések?

Egészen pontosan huszonkét kötelezettségszegési eljárás folyik jelenleg Magyarország ellen. Az európai átlag harmincegy. Ha tréfálkozni akarnék, azt mondanám, hogy vannak még tartalékaink. Ezek az eljárások tágabb értelemben véve négy szakaszból állnak. Nekünk az a célunk általában, hogy ezeket minél hamarabb lezárjuk, megoldjuk. Mi soha nem megyünk bíróságra, oda az Európai Bizottság megy. Ha mi valamit nem csinálunk meg, amit a Bizottság kér, akkor ők fordulnak bírósághoz. Tény az is, hogy több ügyet rendezünk bírósági szakasz előtt, mint a Bíróságon. A pert azért vállaljuk, mert úgy érezzük, hogy igazunk van. Ilyen egyszerű. Hogy aztán mi lesz a per vége, az majd kiderül. Két eset van: vagy vesztünk, vagy nyerünk.

Gyakran adódnak vitáink a szomszédos országokkal is. Egyik ilyen kényes ügy a szlovák állampolgársági törvény, amely alapján Szlovákiában eljárások indulnak magyar állampolgárok ellen. Lát-e esélyt arra, hogy mi magyarok, szlovákok, románok, szerbek egyszer majd felül tudunk emelkedni a történelmi sérelmeinken?

Nem csak esélyt látok erre, ez a folyamat már megindult. Azt hiszem, ellentétben a közvélekedéssel, ebben a folyamatban már nagyon komoly eredmények születtek.

Mégiscsak elgondolkodtató, hogy szlovák államfő – Ivan Gašparovič mostani látogatása előtt – utoljára kilenc éve járt hivatalos úton Magyarországon.

A visegrádi együttműködés államfői évente legalább egyszer találkoznak. Ez nagyon lényeges, mert ma Európában és Közép-Európában a hagyományos kétoldalú találkozó mellett még számtalan együttműködési formáció van. Nemrég néztem utána, hogy 1897-ben, amikor Chulalongkorn (V. Rama), a sziámi király eljött Budapestre, az milyen óriási esemény volt. Ma a külügyminiszterek gyakran tréfálkoznak azzal, hogy többször látjuk egymást, mint a feleségünket. Egyrészt minek a kétoldalú látogatás, hiszen állandóan találkozunk, másrészt ha összejön egy kétoldalú találkozó, az teljesen rendjén van. Nagyon jól sikerült Ivan Gašparovič látogatása is. Azért utaltam a huszonkét évvel ezelőtti balatonboglári beszédemre, mert tényleg történelmi jelentőségű kérdés, hogy a szomszédainkkal hogyan alakulnak a kapcsolataink. A mai magyar külpolitikának az egyik, ha nem a legfontosabb területe, a szomszédokkal való kapcsolat. A szomszédságot tágabb értelemben kell venni: benne vannak a visegrádiak, tehát a csehek és a lengyelek is, de benne van a Nyugat-Balkán, ami Magyarországnak a természetes „hátországa”.

A horvátok uniós csatlakozását talán mi, magyarok szorgalmaztuk leginkább.

Igen, jórészt a mi embereinken múlt az egész csatlakozás, azon a számtalan szakértőn, akik dolgoztak és vitték előre nap mint nap a folyamatot.

Az élet furcsa fintora, hogy éppen a horvátok miatt eggyel vagy kettővel kevesebb európai parlamenti képviselőnk lesz.

Eggyel lesz kevesebb.

Az Orbán-kormány az utóbbi időben látványosan nyitott kelet felé. A keresztény és az iszlám kultúrkör évszázados konfliktusainak ismeretében milyennek látja a kelet-nyugati kapcsolatok jövőjét?

Egész Európa nyit kelet felé. Az európai kontinens jövője szempontjából létfontosságú kérdés, hogyan tud nyitni egyrészt az orosz kultúrkör, másrészt a döntően Törökország által képviselt mérsékelt iszlám felé. Ez geostratégiai kérdés. Európának szüksége van arra, hogy tágítsa a látókörét, egész kapcsolatrendszerét. A világ jövője nagymértékben attól függ, hogy az iszlámon belül a mérsékelt vagy a radikális tendenciák kerülnek előtérbe. Minden arra utalt, hogy a mérsékelt iszlámnak végső soron nagy többsége van, de nem ezeket érzékeljük.

A két nagy kultúrkör kapcsolatának nem tesz jót, ha intoleránsak egymás iránt. Ha például európai újságokban karikatúrák jelennek meg Mohamed prófétáról.

Én ilyen karikatúrát nem jelentetnék meg, és válaszképpen nem gyújtanék fel nagykövetséget. Európának az a felelőssége és érdeke, hogy támogassa a mérsékelt iszlámot.

Az azeri-konfliktus kirobbanásakor azt nyilatkozta: „Én lojális vagyok a kormányfőhöz és a kormányomhoz, függetlenül attól, hogy korábban mi volt a véleményem. Lemondani nem kívánok, mert azt hiszem, ebben a helyzetben a lemondás nem szolgálná országom érdekeit.” Van-e még megoldatlan ügy a naptárában?

Ezt mondtam, nem tagadom. Van megoldatlan ügy és lesz is, de nem adjuk föl.


Martonyi János (1944) a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát 1967-ben. Tanulmányai során végig kitűnő eredményeket ért el. Budapesten, majd Szegeden ügyvédjelölt. 1968-ban a City of London College-ban, 1970-ben a hágai Nemzetközi Jogi Akadémián nemzetközi kereskedelmi jogot hallgatott. 1969-ben ügyvédi-jogtanácsosi vizsgát tett. 1968-től a Masped-Mafracht jogtanácsosa. 1979-ben védte meg az állam- és jogtudományok kandidátusi értekezését. 1979-től öt évig kereskedelmi titkár Magyarország brüsszeli kereskedelmi kirendeltségen. 1985–1989 között a Kereskedelmi Minisztérium osztályvezetője. 1989–1990-ben privatizációs kormánybiztos. 1990–1991-ben a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma, 1991–1994 között a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára. 1990–1991-ben az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának alelnöke. 1994–1998 között ügyvéd, a Baker & McKenzie nemzetközi ügyvédi cég irodavezető partnere, európai igazgatóságának tagja. 1998 és 2002 között az első Orbán-kormány külügyminisztere. 1997-től tanszékvezető egyetemi docens, majd 2000-től tanszékvezető egyetemi tanár, 2010-től egyetemi tanár a Szegedi Tudományegyetemen, 1996-ban alapítója a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületnek, 2002 és 2008 között elnöke. 2002 és 2009 között a Martonyi és Kajtár Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda vezetője. 2010-től a második Orbán-kormány külügyminisztere. A Professzorok Batthyány Körének és a Tudományok és Művészetek Európai Akadémiájának tagja.

  • kapcsolódó anyagok
NEMZETKÖZI JOG
MARTONYI JÁNOS