Dr. Trócsányi László

2014. szeptember 12. Sereg András, Budapest

Az igazságügyi tárca akkor jó, ha jogászminisztériumként működik – állítja Trócsányi László, aki kutatói, ügyvédi, oktatói, alkotmánybírói, nagyköveti pályafutás után június óta az ismét önálló Igazságügyi Minisztérium vezetője. Eddigi életútjáról és miniszteri programjáról kérdeztük.

Kik voltak a szülei és nagyszülei? Mit kapott útravalóul otthonról?

Minden ember életében meghatározó, hogy mit látott, mit tapasztalt gyermekkorában, honnan „ered”. Mindenkinek más az „eredettörténete”. Magam sárospataki kálvinista családból származom. Édesapám, idősebb Trócsányi László elméleti jogászként tevékenykedett, aki egész nap a könyveket, a jogi irodalmat bújta. Gyermekkoromban mindig azt láttam, hogy elmegy reggel dolgozni és este jön haza. Nem tudtam, mit csinál, csak azt, hogy jogász. A Jogtudományi Intézetben volt tudományos főmunkatárs. Édesanyám foglalkozott otthon a gyerekekkel, rengeteg időt szentelt két nővéremre és rám, amiért máig rendkívül hálás vagyok. Nagyapámék tízen voltak testvérek, közülük sokan futottak be karriert az irodalom és a jog területén. Trócsányi József például a múlt század elején Erkölcstelen jogügyletek címmel írt könyvet. Ő a sárospataki jogakadémián tanított. Sajnos nem ismerhettem, de a könyve természetesen megvan. Nagyapám városi mérnök volt Pozsonyban, a keresztapám pedig a parlamenti könyvtár főigazgatója. Ők igazi szellemi életet éltek, munkájukat a könyv szeretete határozta meg. Édesanyám vonalán egy gyakorlatiasabb családból származom, ahol a gazdaság, az üzlet, a befektetés mind olyan szavak voltak, amelyektől nem féltek, hiszen úgy gondolták, az üzleti életben is lehet tisztességesen érvényesülni.

Mikor „avatta be” édesapja a jogtudományba?

Édesapámat az ötvenes évek elején elbocsátották az Igazságügyi Minisztériumból. Egy ideig nem volt állása. Később dokumentátorként bejutott a Jogtudományi Intézetbe, ahol nyelvtudása révén is szép karriert futott be. Elégedett ember volt, aki szerette a munkáját. Sokat beszélt a jogról, a jogtudományról, a jogászokról. Nemcsak a könyveket, hanem szerzőiket is bemutatta nekem. Már gimnazista koromban tudtam, ki kicsoda. Neki köszönhetően kerültem be először 1975-ben az Országgyűlési Könyvtárba, ahol csodálatos emberekkel találkoztam és rengeteget tanultam tőlük. Ráadásul ők bölcsészek voltak és nem jogászok. Olyan könyveket adtak a kezembe, Montesquieu Perzsa levelek című művétől Bulgakov A Mester és Margarita című regényéig, amelyek erősen hatottak a gondolkodásomra. Rájöttem arra, hogy milyen fontos társadalmi kérdések jelennek meg az irodalomban. Amikor a jogi pályát választottam, követtem a családi hagyományokat. Egyetemistaként Szegedre jártam, azután Budapestre, majd visszamentem dolgozni a könyvtárba. Ha megkérdezi, melyik egyetem volt nagyobb hatással rám, akkor azt mondom, hogy a szegedi.

Miért?

Mert a diákélményeim leginkább Szegedhez kötődnek. Egy vidéki városnak nagy előnye, hogy az emberek jobban ismerik egymást, így jóval könnyebben lehet közösségeket kialakítani. Egykori szegedi csoporttársaim közül többekkel ma is kapcsolatban vagyok, pedig ott sokkal kevesebb időt töltöttem, mint Budapesten. Úgy gondolom, ha az ember igazi diákéletre vágyik, akkor azt egy vidéki egyetemi városban kaphatja meg leginkább.

Kik azok a nagy tanáregyéniségek, akik meghatározóak voltak a pályáján?

Fotó: Véssey Endre / IM
Szegeden nagy hatással volt rám Kovács István egyetemi tanár, akadémikus, alkotmányjogi tanszékvezető. Rendkívül nagy tudású, mindig előrelátó ember volt. Amikor előadást tartott, látszott a tekintetén, hogy már sokkal előbbre járnak a gondolatai, mint amiről éppen beszél. A közjog tudományának igen jelentős képviselője volt. Az alkotmányfejlődési irányokról nagyon színvonalas előadásokat tartott. Ma is hiteles és érvényes, amit a közjog és a magánjog elhatárolódásáról annak idején mondott. A polgári jogot Besenyei Lajos professzor úrnál tanultam, aki példákkal illusztrálva, nagy pedagógiai érzékkel magyarázta el a dologi jogot. A pesti jogi karon Nagy Tibor briliáns előadásokat tartott a pénzügyi jogról, amikor ez a tantárgy még egészen mást jelentett, mint ma. Adó szinte még alig volt, leginkább vállalati pénzügyekről esett szó. Szarkasztikus humora miatt borzasztóan élveztük Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyész szemináriumait is. Németh János tanította a polgári eljárásjogot, aki szigorú vizsgáztató hírében állt. A kötelmi jogot Harmathy Attila oktatta európai kitekintéssel. Számos más olyan oktatóm is volt, akik a mai napig sokat jelentenek számomra, többükkel később kollégák lettünk.

Az egyetem után az Országgyűlési Könyvtárban jogi szakkönyvtáros, majd az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében tudományos segédmunkatárs lett. Hogyan tudott bejutni a jogi elit szellemi műhelyébe?

Kilényi Géza volt a mentorom, akit a parlamenti könyvtárból ismertem. Keresett magának az intézetbe egy fiatal titkárt. Vagyis rajta – és nem apámon keresztül – jutottam be a Jogtudományi Intézetbe. Igaz, ugyan nem ártott a név, még ha nem is ez számított elsődleges oknak. Akkoriban ez az intézet volt az államtudományi kutatás központja, ahol a közigazgatás továbbfejlesztésének komplex tudományos vizsgálata folyt. Kilényi, a kiváló menedzser lett tehát az első igazi főnököm, akinek irányításával kutatási témákat határoztunk meg, szerződéseket kötöttünk, tanulmányokat szereztünk be, majd szerkesztettük és kiadtuk azokat. Rengeteget nyertem azzal, hogy ott dolgozhattam. Közben pedig letettem az ügyvédi szakvizsgát.

1985-ben nem volt könnyű ügyvédi irodába kerülni.

Nem bizony. Néha szerencse is kell. Hálás is vagyok ezért Tóth Aladárnak, aki onnan ismert, hogy a házunkban működött az általa vezetett 6-os számú Ügyvédi Munkaközösség. Egyik beszélgetésünkkor megemlítettem, hogy most tudománnyal foglalkozom, de szeretném magam kipróbálni a gyakorlatban is. Ekkor ajánlotta fel a lehetőséget, hogy dolgozzak náluk. Nyitott volt, szívesen fogadott.

Mindig szeretett több lábon állni, hiszen a kutatói munka mellett ügyvédkedett, majd „beszippantotta” az oktatás is.

Egy fiatal kutatónak mindig az a legnagyobb probléma, hogy van-e témája vagy csak teng-leng. Előfordul ugyanis, hogy bekerül egy kutatóintézetbe, de nem tudja, hogy pontosan mivel is foglalkozzon. Nekem nagy szerencsém volt a kutatási témámmal, a közigazgatási bíráskodással, mert van elmélete és gyakorlata, ráadásul oktatni is lehet.

A rendszerváltás után saját ügyvédi irodát alapított, majd nem sokkal később, 1993-ban általános ombudsmannak jelölték, de egy hajszállal, vagyis egy szavazattal lecsúszott a megválasztásáról. Bántotta a dolog?

Nem, mert azt gondolom, mindennek megvan a maga ideje. Akkor még nagyon fiatal, harminchét éves voltam. Ma, ötvennyolc évesen másként lépek be a szolgálatba. Az érettség kötődik az
életkorhoz. Szép-szép a fiatalos lendület, de a feladatnak és az embernek jókor kell találkoznia.

Mint például a brüsszeli nagyköveti kinevezésekor?

Történelmi időszakban dolgozhattam Brüsszelben. Mindig is büszke voltam arra, hogy engem Martonyi János akkori külügyminiszter kért föl a posztra, aki jó ismerője az integrációnak és az európai politikai áramlatoknak. Egyik fő feladatunk a csatlakozási szerződéshez kapcsolódó nemzeti pozíciók megfogalmazása volt, mégpedig olyan témakörökben, mint például a munkaerő szabad áramlása, a környezetvédelem vagy az adórendszer. Az Európai Konvent működése, az európai alkotmányos szerződés kidolgozása is arra az időszakra esett, amikor nagykövet voltam Brüsszelben. Mikor megbízatásom véget ért, várt az egyetem és Budapesten az ügyvédi iroda. Számos új feladat talált meg, a Szegedi Tudományegyetem rektora például megbízott az Európa-tanulmányok Központ vezetésével. Magyar és francia kollégáimmal pedig beindítottunk egy francia nyelvű közösségi jogi mesterképzést a Lyon III Egyetemmel együttműködve.

2007-ben alkotmánybírónak választották.

Az Alkotmánybíróságon eltöltött három évemre ma is szívesen emlékszem, sok fontos döntés meghozatalában vehettem részt. Hálás vagyok azért, hogy alkotmánybíróként dolgozhattam. Igazságügyi miniszterként is igyekszem jó partneri kapcsolatokra törekedni az Alkotmánybírósággal.

Mennyire tartja sikeresnek a Velencei Bizottságban folytatott tevékenységét?

A bizottság tevékenységében póttagként 2005-től 2013-ig vettem részt, rapportőre voltam például a luxemburgi és a monacói alkotmánytervezet véleményezésének. E nyolc év alatt tanúja lehettem az „alkotmányjogi mérnökösködés” kialakulásának. Mindig is óvatosan kezeltem azt a helyzetet, amikor külső szakértők határozzák meg, mi jó és mi nem jó egy országnak. Melyek a közös értékek és melyek a nemzetiek? Lehet-e azonos elveket elvárni minden európai országtól? Ezért is helyeslem, hogy a Velencei Bizottság jelentései jogilag nem kötelező érvényűek, csak tanácsadói véleménynek számítanak. A gondok akkor kezdődnek, amikor egy tanácsadói vélemény olyan politikusok elé kerül, akik bizonyítékként igyekszenek azt felhasználni a politikai döntéseikhez. Ez történt 2013-ban Magyarország esetében is, amikor politikusok egy-egy kiragadott mondatot idéztek bizonyítékként a tanácsadói véleményből. Az is előfordul, hogy ugyanazt a jogi megoldást egyik ország esetében elfogadhatónak tartják, másikéban pedig nem. Például a belgák tavaly felfüggesztették az alkotmánynak azt a cikkelyét, amely alapján alaptörvényüket módosítani lehet, és az alkotmánymódosítást nem az alkotmány előírásának megfelelően hajtották végre. A Velencei Bizottság azt mondta, hogy Belgium esetében ez elfogadható, hiszen bonyolult ország, sok-sok kompromisszummal, ezért nem kifogásolják az alkotmánymódosítást. Ha ez egy másik országgal történik meg, hangosan figyelmeztettek volna a felfüggesztésben rejlő komoly veszélyekre. Ezért is hangsúlyozom, hogy a Velencei Bizottság nem ítéleteket hoz, hanem tanácsokat ad. El kell kerülni, hogy a jövőben ez a fontos tanácsadó szerv bírói fórummá alakuljon át.

Párizsi nagykövetként is kiállt az ország alkotmányos identitásának védelmében. Mire a legbüszkébb diplomata időszakából?

Arra, hogy sikerült Magyarországról hiteles képet adni. Egy olyan demokráciáról, amelyben természetesen vannak viták, amelyben jogszabályokat hoznak és korrigálnak. Igyekeztem elmagyarázni, hogy az egyes törvények megalkotása mögött milyen megfontolások húzódnak. Büszke vagyok, hogy sikerült szoros kapcsolatot kialakítani a francia jogásztársadalommal is. Úgy
gondolom, hogy jogászként voltam diplomata és diplomataként jogász.

Fotó: Véssey Endre / IM

Orbán Viktor miniszterelnök azt kérte Öntől, hogy a nemzetközi térben védje meg az ország alkotmányos identitását, Magyarországon pedig járuljon hozzá az igazságügyi rendszerben meginogni látszó közbizalom helyreállításához. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Igazságügyi miniszterként Magyarország Európai Unióval kapcsolatos viszonyaiban fontos szerepet vállalok. Részt veszek az Igazságügyi Miniszterek Tanácsában, és felügyelem azokat a területeket is, amelyek az igazságügyi együttműködés keretébe esnek. Ha viták keletkeznek az uniós és a hazai szabályozás közötti eltérésekből, feladatom, hogy biztosítsam a megfelelő párbeszédet. Igyekszem elősegíteni az igazságügyi rendszer iránti közbizalom helyreállítását hazánkban. Minden fórumon hangsúlyozom, hogy számunkra a bírói függetlenség szent és sérthetetlen. Ugyanakkor azt is ki szoktam emelni, hogy sem a kormány, sem a bíróságok nem légüres térben működnek, a két hatalmi ág hatást gyakorol egymásra. Ez az alkotmányos dialógus természetesen nem jelenti azt, hogy a bírói függetlenség sérülhetne. Ugyanakkor az is tény, hogy a bíróságok állami szervek, a működésükhöz a költségvetéstől kapnak pénzt. A bíróságok külső igazgatása terén ezért vannak olyan kérdések, mint például a bírósági épületek felújítása, a bírák száma, előmenetele, életpályája, képzése, továbbképzése, amelyekről az államnak lehet és van is véleménye. Szintén bárki kifejtheti a bírói joggyakorlattal kapcsolatos nézeteit. Úgy gondolom, hogy az ítélkezési gyakorlat elemzése a bírák és a jogalkotók közös felelőssége.

Ezen kívül az Igazságügyi Minisztérium napi kapcsolatot épít ki a tágabb értelemben vett igazságszolgáltatás szereplőivel: az ügyészséggel, az ügyvédséggel, a végrehajtókkal, valamint az igazságügyi szakértőkkel. Ez szintén magától értetődő, hiszen felelősségünk van abban, hogy az igazságszolgáltatás szereplői hogyan dolgoznak. Terveink szerint a minisztérium kiszámítható partnere lesz a jogásztársadalomnak, mert az igazságügyi tárca akkor végzi helyesen a munkáját, ha jogászminisztériumként működik.

Mi a jogászminisztérium szerepe a jogalkotási folyamatban?

Rendszerszemléletet, minőségi jogalkotást biztosít. A minisztérium jogi segítséget nyújt a társtárcáknak, amelynek a tárcaközi egyeztetések fontos színterei.

Miniszteri megbízatása óta jelentős jogszabályok megalkotásáról beszélt. Melyek lesznek az új polgári perrendtartás főbb elemei?

Az új kódexnek három új, paradigmatikus körülményre kell reflektálnia: az Európai Unió tagjai vagyunk, új alaptörvényünk van, a digitális forradalom korában élünk. Ezen belül több koncepcionális kérdést is el kell dönteni, amelyre már az Országos Bírói Hivatal ünnepi rendezvényén is utaltam. Az osztott vagy az egységes tárgyalási rendszer talaján álljon-e a polgári perrendtartás? Milyen permegelőzési eszközök, eljárások kialakítása csökkenthetné a bíróságok ügyterhét? Szükség van-e a bíró és a felek – különösen jogi képviselőik – közötti feladatmegosztás átalakítására? Idetartoznak a hivatalbóliság, illetve a kérelemhez kötöttség kérdései is. Jogcímhez legyen-e kötve a bíró? Milyen szerepet kapjon a szóbeliség és az írásbeliség a perben? Hol van szükség a perek ésszerű időn belül történő befejezése érdekében új megoldásokra, például preklúziós szabályokra? Milyen formában van igény a csoportos perlés megteremtésére? Szükség van-e az ügyek bonyolultságához igazodó, rugalmas pervezetési szabályok, a per tárgyának, értékének megfelelő különleges eljárási rendek bevezetésére? Milyen feladatok helyezhetők át a bírótól más igazságügyi alkalmazotthoz? Például ki döntsön a perköltség összegéről és viseléséről, hol kaphat szerepet a bírósági titkár a peres eljárásokban? Miként működtethető hatékonyabban a bíróság és a felek közötti kapcsolattartás az elektronikus kommunikáció bevezetésével? Meg kell-e reformálni a perorvoslati rendszert? Mindezek mellett figyelemmel kell lennünk az uniós jog hatásaira is.

A kodifikációs munka elkezdődött, az ezzel foglalkozó munkabizottság létrejött, amelynek számos bíró is tagja. A Polgári Perjogi Kodifikációs Főbizottság elnöke Németh János professor emeritus.

„Nem lesz tizenkét dühös ember” – mondta a készülő büntetőeljárási törvény kapcsán. Mi az, ami viszont biztos lesz?

A polgári perrendtartáshoz hasonló horderejű munka az új büntetőeljárási kódex megalkotása is, miután a büntető anyagi jogot újrakodifikáltuk.

Fotó: Véssey Endre / IM

A büntetőjog és a hozzá tartozó eljárásjog utolsó mentsvárat, ultima ratiot jelent a jogrendben. Az állampolgárok olyan sebek reparálását várják tőle, amelyek a legsúlyosabban tépték föl az emberi és társadalmi együttélés szövetét. Ha a közhangulat irritált, a büntető igazságszolgáltatással szemben is kemény elvárások fogalmazódnak meg. Az államnak ugyanakkor a jogállamiság elveit és a nemzetközi kötelezettségeit is be kell tartania. Teljes paradigmaváltásra nem látunk okot, ezért is utaltam a klasszikus film címére, hogy nem lesz tizenkét dühös ember. Azonban szükség lesz arra, hogy a szabályokat a kor követelményeihez igazítsuk. Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a vád és a védelem között. Pontos, gyors és olcsóbb ítélkezést kell biztosítani, amelyben maradéktalanul érvényesülhetnek az Alaptörvényben lefektetett garanciák. A kodifikáció során nagy figyelmet szentelünk az igazságügyi szakértők perbeli jogállásának és szerepének is. Az előkészítő munka megkezdődött, megalakult a Büntetőeljárási Kodifikációs Bizottság, amelynek elnöke Erdei Árpád professor emeritus.

A Bíróságok Napján úgy fogalmazott, hogy a közigazgatási bíráskodás még nem találta meg a helyét. Miért nem, és milyen helyet kaphatna?

Elengedhetetlen, hogy a közigazgatási és a munkaügyi bíráskodás helyzetéről és jövőjéről képet alkossunk. Ennek érdekében a két, egymással is összefüggő kérdés általános áttekintésére munkacsoportokat hoztam létre, amelyben az Országos Bírói Hivatal és a Kúria is képviselteti magát. Mindenekelőtt meg kell vizsgálni, hogy az eljárási szabályokat a Polgári perrendtartásban, vagy külön törvényben célszerű-e meghatározni. Alkalmas-e a jelenlegi fórumrendszer rendeltetése betöltésére? Milyen de lege ferenda javaslatok fogalmazhatóak meg a közigazgatási-, valamint a munkaügyi bíráskodás fejlesztése érdekében? Szerintem szükség lenne egy olyan bíróságra, amelyiknél összpontosul a közigazgatási jogi szaktudás. A jogállamiság szempontjából ez legalább olyan fontos, mint az Alkotmánybíróság.

Általánossá tenné az ítéletek nyilvánosságát, szükségesnek tartaná az igazságszolgáltatás népszerűsítését. Mire gondol?

Az ítélkezési gyakorlat hatással van a jogfejlődésre, és visszahat a jogalkotó munkájára. Ezért szükséges a jurisdictio alapos és intézményesített elemzése. Az ítéletek hatnak a társadalomra, a közvéleményre is, és nem mindegy, hogyan. Az ítéletek strukturált, felhasználóbarát nyilvánossága, visszakereshetősége révén erősödhet a jogegység kultúrája, valamint a jogbiztonság, és ezáltal az igazságszolgáltatás, s az abba vetett közbizalom is.

Szintén szükség van az igazságügy népszerűsítésére. Nem vulgarizálásra vagy „bulvárosodásra” kell gondolni. Az ítélkezés bonyolult feladat, mert az életviszonyok összetettek. A 2008-as válságot okozó gazdasági és pénzügyi viszonyok is jól mutatják, hogy már nem az egyszerű váltók és jelzálogok világát éljük, hanem a derivatívákkal, a derivatívák derivatíváival folytatott kereskedelem és spekuláció korszakát, ahol előfordul, hogy az ügyleteket sokszor már létrehozóik sem látják át. El kell fogadni, hogy a jog komplex dolog, vigyázni kell a leegyszerűsítésekkel, mert azok manipulációhoz, a jogállam elleni hangulatkeltéshez vezethetnek. Szerintem a megoldás a szintézisben, a tömörségben rejlik, amely képességgel a bírónak rendelkeznie kell. Ezért is mondtam azt, hogy az a szó, amely nem ad hozzá semmit az ítélethez, csak elvesz belőle. Attól még, hogy a tényállás bonyolult, az ítélet alapjául szolgáló jog- és erkölcsi elveknek egyszerűeknek és érthetőeknek kell maradniuk.

A tényleges életfogytiglani büntetéssel összefüggésben egy külön kegyelmezési törvény készül. Mit tartalmaz majd a törvényjavaslat?

Az Alaptörvényben már szerepel a kegyelmezési jog: az Alaptörvény alapján a köztársasági elnök gyakorolja az egyéni kegyelemezés jogát, míg a közkegyelem az Országgyűlés hatásköre. Az egyéni kegyelmezési eljárás szabályait a büntetőeljárási törvény tartalmazza. Az államfő kegyelmi jogköre a főbüntetésekre és a közügyektől eltiltás mellékbüntetésre, továbbá a büntetőjogi intézkedések közül kizárólag a próbára bocsátásra, a jóvátételi munkára, valamint a fiatalkorúak esetében kiszabható javítóintézeti nevelésre terjed ki. Azt gondoljuk, hogy az egyéni kegyelembe bele lehetne venni valamilyen formában a tényleges életfogytiglani szabadságvesztési ítéltekre vonatkozó külön szabályozást, ezzel biztosítva a reményhez való jogot.

Sürgős feladatnak nevezte az egyházügyi törvénynek az Alaptörvénnyel való összhangba hozatalát. Hogyan?

Valóban sürgős az egyházügyi törvény összhangba hozása az Alaptörvénnyel. Olyan megoldás körvonalazódhat, amely szerint az Országgyűlés nem az egyházak „elismeréséről”, hanem a valamely egyházzal való „együttműködésről” döntene, amely fontos tartalmi különbséget jelent. Az állam és az egyház viszonya speciális jogviszony. Az egyház ugyanis sokkal több, mint egyesület. Az egyháznak tanai, hívei vannak; de költségvetési viszonyban is áll az állammal. Egyébként éppen az strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának székhelyén, Strasbourg városában és még három franciaországi megyében teljesen más szabályozás van hatályban, mint Franciaország többi részén. Az említett városban mindösszesen három elismert egyházat tartanak nyilván: a katolikust, a protestánst és az izraelitát, annak ellenére, hogy területén számottevő muzulmán vallású ember is él.


Trócsányi László (1956) az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végzett 1980-ban. 1980–1981-ben jogi szakkönyvtáros az Országgyűlési könyvtárban. 1981–1988 között az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa, majd munkatársa. 1991-ben kandidátusi fokozatot szerzett, 2000-ben habilitált. 1989-től a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) jogi karának alkotmányjogi tanszékén oktat. 1991-től docens, 1994-től tanszékvezető docens, 1994–1998 között dékánhelyettes, 2000-től egyetemi tanár, 2004-től az SZTE ÁJK Európa-tanulmányok Központjának igazgatója, 2005-től a francia nyelvű európai jogi MA képzés szakfelelőse, a magyar nyelvű nemzetközi tanulmányok BA és MA szak szakfelelőse. 2006–2009 között a Jean Moulin Lyon III Egyetem jogi karának vendégprofesszora, a Louvain-la-Neuve-i Katolikus Egyetem vendégoktatója. 1985-ben jogi szakvizsgát tett. 1985 óta a Budapesti Ügyvédi Kamara (BÜK) tagja. 2000 és 2004 között, amikor nagykövet volt a Belga Királyság és a Luxemburgi Nagyhercegség területére kiterjedő hatállyal, szüneteltette praxisát. 2004-től 2007-ig a BÜK Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának elnöke. 2007 óta ismét szünetelteti ügyvédi tevékenységét. Az Európa Tanács Velencei Bizottságának póttagja 2005 és 2013 között. 2007-től 2010-ig alkotmánybíró, 2010 és 2014 között párizsi nagykövet, 2014. június 6-a óta igazságügy-miniszter.

  • kapcsolódó anyagok
IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM
TRÓCSÁNYI LÁSZLÓ