Dr. Vaskuti András

2010. szeptember 10. dr. Fábián Erika, Budapest

Az augusztusban életbe lépett közbiztonsági törvénycsomag a tulajdon védelme érdekében a szabálysértési törvényt több tekintetben módosította. A jogszabályváltozás megítéléséről és a fiatalkorúakat érintő büntető igazságszolgáltatás aktuális kérdéseiről Dr. Vaskuti Andrást, a Fővárosi Bíróság tanácselnökét kérdeztük.

Az Országgyűlés nemrég elfogadta a szabálysértési törvény módosítását, mely szerint kis értékű lopást, csalást vagy rongálást elkövető fiatalkorú ellen is alkalmazható az elzárás jogkövetkezménye. A fiatal szabálysértőkkel szemben eddig rendelkezésre álló szankciók Ön szerint mennyire voltak alkalmasak a kellő hatás kiváltására?

Én is egyetértek azzal, hogy a módosítás előtti szabályok nem voltak megfelelőek, ugyanis a két büntetés (elzárás és pénzbírság) közül ez utóbbi csak az önálló jövedelemmel rendelkező fiatalkorúval szemben volt kiszabható, márpedig ez általában nem jellemző erre a korosztályra, mindezen túl meg nem fizetés esetén sem volt lehetőség elzárásra való átváltoztatásra. Következésképpen a módosítás iránti igény érthető volt, de az elzárás bevezetésén túl (vagy éppen ahelyett) indokolt lett volna egyéb, nevelő jellegű szankciók (pl. felfüggesztett elzárás, próbára bocsátás, pártfogó felügyelet stb.) bevezetése.

Az elzárás jogkövetkezményének alkalmazását kellő visszatartó erőnek találja a fiatalkorúval szemben?

A fiatalkorúakat sem indokolt egységes tömegként kezelni, ők is nagyon sokfélék. A bűnelkövető személy mielőtt a törvénytelenség talajára lép, általában nem azt mérlegeli, hogy a tette milyen következményekkel járhat, hanem bízik saját ügyességében, és így abban, hogy cselekménye nem fog lelepleződni. Az ő esetükben tehát a lehetséges szankció milyenségének nincs visszatartó ereje. A fiatalkorúak jelentős része pedig azért nem követ el bűncselekményt, mert az nem egyeztethető össze saját neveltetésével, a kialakult erkölcsi értékrendszerével. Mindezen túl létezik egy olyan kör, amit a bűn elkövetésétől a lehetséges büntetés és annak súlyossága tart vissza, így természetesen rájuk gondolva lehet a szigorú szabályozásnak is visszatartó hatása.

A szabálysértési törvény jelenlegi módosítása mennyiben egyeztethető össze a fiatalkorúakat érintő nemzetközi eg*yezményekkel?

Semmilyen módon nem egyeztethető össze, sőt azokkal ellentétes. Állításomat igazolandó két nemzetközi normát érdemes felidézni.
Az ENSZ közgyűlése 1989. november 20-án fogadta el a gyermek jogairól szóló egyezményt, ami hazánkban az 1991. évi LXIV. törvénnyel került kihirdetésre, és vált a hazai joganyag részévé. Az egyezmény vonatkozásában (1. Cikk) gyermek az a személy, aki a tizennyolcadik életévét nem töltötte be, kivéve, ha a reá alkalmazandó jogszabályok értelmében nagykorúságát már korábban elérte. A gyermek így a magyar büntető igazságszolgáltatásban alkalmazott terminológia szerint megfelel a kiskorú fogalmának, így ide értendő természetesen a fiatalkorú (terhelt), aki az anyagi (és néhány kivételtől eltekintve az eljárási) jogi szabályok szerint akkor is fiatalkorúnak tekintendő, ha a határozat hozatalakor már betölti a tizennyolcadik életévét. A 37. Cikk b) pontja szerint az Egyezményben részes államok gondoskodnak arról, hogy a gyermek őrizetben tartása vagy letartóztatása, vagy vele szemben szabadságvesztés-büntetés kiszabása a törvény értelmében csak végső eszközként legyen alkalmazható a lehető legrövidebb időtartammal.

A 40/33. ENSZ minimum – Követelmény szabályai a fiatalkorúak igazságszolgáltatási rendszeréről („A Pekingi szabályok”) 19. szakasza szerint: „A fiatalkorú zárt intézményben való elhelyezése mindig csak utolsó intézkedés legyen és csak a legrövidebb időtartamra történjen.” Az e szakaszhoz írt kommentár is utal arra a számos káros hatásra, ami a zárt intézetekben történő elhelyezés esetén éri a fiatalkorút, amit a nevelők részéről való legemberségesebb bánásmód sem képes kiegyenlíteni. A Pekingi szabályok ezért e tekintetben kettős követelményt tartalmaznak: a szabadságvesztés csak a legvégső szankció lehet, és a lehető legrövidebb ideig tarthat. A Btk. idevonatkozó rendelkezése az Egyezménnyel és a minimum-követelményekkel is összhangban van, amikor akként rendelkezik, hogy „szabadságelvonással járó intézkedést alkalmazni, vagy büntetést kiszabni csak akkor lehet, ha az intézkedés vagy a büntetés célja más módon nem érhető el” (108.§ (3) bek).

Ezeket a szabályokat azonban figyelmen kívül hagyták a szabálysértési törvény módosítása kapcsán.

Többször kifejtette azon álláspontját, hogy a fiatalkorúakra vonatkozó összes jogszabályt egyetlen kódexben lenne szerencsés szabályozni. Milyen előnyökkel járna mindez?

A jelenlegi megoldás - aminek a lényege, hogy a felnőttek jogát alkalmazzuk néhány kivétellel a fiatalkorúak esetében is – erősen kritizálható. Éppen ellenkezőleg, abból kellene kiindulni, hogy erre a korosztályra a nevelési elveket szem előtt tartva milyen speciális joganyagot létrehozása indokolt, következésképpen alapvető szemléletváltoztatásra lenne szükség. Ebből a szempontból nem az a lényeg, hogy egy vagy több könyvből állna a fiatalkorúak kódexe, ugyanis az anyagi- és az eljárási jog önálló szabályozása mindenképpen indokolt, hanem az a fontos, hogy e normák – ideérve a szabálysértési, végrehajtási, gyermekvédelmi stb. szabályokat is - egy jogágba tartoznának. Olyan törvénykönyvre lenne szükség, ami az iskolákban is tanítható, a kiskorúak számra is érthető, olvasható, magyarázható lehetne.

A fiatalkorúval szemben az igazságszolgáltatás mennyiben tölt be nevelői és mennyiben büntető funkciót? Melyiket helyezi a bíró előtérbe a büntetőeljárás során?

Mivel ez nem mérhető, így konkrét számokkal nem is lehetséges kifejezni. A nevelési szempontnak érvényesülnie kellene az eljárás valamennyi - nyomozati, vádemelési, bírósági, végrehajtási – szakaszában egyaránt. Ezt szolgálják a nyomozati szakban a különféle elterelési technikák pl. vádemelés elhalasztása, jóvátétel stb. A bírósági eljárás során szintén elsősorban a szankció kiválasztása során kerül előtérbe a nevelési szempont. Ilyen nevelő jellegű büntetés a próbára bocsátás, a pártfogó felügyelet, javítóintézeti nevelés vagy a felfüggesztett szabadságvesztés. Hangsúlyoznám azonban, hogy a tárgyalás levezetése során is gondolni kell erre, így a kihallgatási módszer kiválasztásakor, de ezen túl a stílus, a hangnem, a légkör, a nem formálisan szabályozott megjegyzések, észrevételek stb. mind együttesen eredményezhetik egy tárgyalás nevelő jellegének érvényesülését. A bírói kar jelenlegi leterheltsége miatt, és főként amiatt, hogy nincsenek kifejezetten fiatalkorúak bíróságai nem ritkán a nevelési funkció elfelejtődik, és a tárgyalás „csak” a büntetőjogi felelősség szempontjából releváns tények feltárására szorítkozik. Vannak azonban a fiatalkorúak között is olyan bűnelkövetők, akik kiemelkedő tárgyi súlyú, élet elleni, vagy vagyon elleni sorozat-bűncselekményeket követnek el, anélkül, hogy felelősségüket elismernék, vagy szánalmat éreznének az áldozataik iránt. Az ő esetükben a büntető funkció kerül előtérbe, de ilyenkor a bíró abban bizakodik, hogy az adott esetben szigorú és szabadságelvonással járó büntetés végrehajtása során érvényesülhetnek a nevelési funkciók. A nevelési szempont azonban nem lehet egyedül a bíró kötelessége, és egyszersmind privilégiuma. Ezért is tartanám fontosnak, hogy a fiatalkorúak igazságszolgáltatásában erre képzett rendőrök, ügyészek, bírók járjanak el, sőt ezt a követelményt fogalmaznám meg a fiatalkorúak ügyeiben meghatalmazottként vagy kirendeltként eljáró ügyvédekkel/ügyvédjelöltekkel szemben egyaránt.

Sokan vannak azon az állásponton, mely szerint a büntethetőségi kor leszállításával csökkenne a gyermekbűnözés. Ön a korhatár csökkentése mellett vagy ellen teszi le a voksát?

Nem lenne helyes, ha erre a kérdésre leegyszerűsítő módon csupán „igen-nem” választ adnék. De nem csak amiatt, mert bárhová „voksolnék” hivatásomhoz illően a döntés indokolást is igényel. Az biztos, hogy a jelenlegi megoldás, ami szigorúan születésnapokhoz köti a büntethetőséget nem megfelelő. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a gyermekkorú elkövető még a legkiemelkedőbb tárgyi súlyú cselekmény elkövetése esetén sem büntethető, míg a tizennegyedik születésnapját követően mindenért felel, a tizennyolcadik születésnap betöltése után pedig mindenért immár felnőtt korúként vonható felelősségre. Így marad büntetlen a 13 éves gyilkos, és fiatalkorú társaihoz képest aránytalanul szigorúbban büntethető a 18. évét - akár csak egyetlen nappal, de már - betöltött rabló. Én az tartanám helyesnek, ha ezeken a merev életkorú szabályokon változtatna a jogalkotó, és a büntetőjogi felelősség megállapítása, valamint az ezekhez kapcsolódó szankciókat illetően fokozatosság alakulna ki. Ennek megfelelően a legsúlyosabb élet elleni cselekmények elkövetőivel szemben akár már a tizennegyedik életévük betöltését megelőzően szükségesnek tartanám a felelősségre vonást, de enyhébb, nevelő jellegű, és nem szabadságelvonással járó intézkedés alkalmazását. Másrészt a fiatalkorúak büntetőjogának kiterjeszthető lehetne a fiatal felnőtt korú elkövetők bizonyos kategóriájára is. A kérdésre adandó tömör válaszom: nem a büntethetőségi, hanem a felelősségre vonhatóság alsó korhatárának csökkentése mellett teszem le a voksot. A büntethetőségi korhatárok változtatása természetesen nem jelenti a „gyermekbűnözés” automatikus csökkenését. A bűnelkövetés megelőzősének számos más - büntetőjogon kívüli eszköze van,- de ezzel külön tudományág, a kriminológiai foglakozik.

Az igazságszolgáltatás fiatalkorúakra vonatkozó szankciórendszerét kellően differenciáltnak találja-e, illetve szükséges lehet-e egyéb jogintézmény bevezetése?  

Éppen a szabálysértési törvény legutóbbi módosítása kapcsán vált igazán érezhetővé a szankciórendszer ellentmondásossága. Ennek következtében ugyanis kis értékű tulajdon elleni deliktumok miatt is sok esetben kötelező jelleggel csak elzárás büntetés lesz kiszabható, míg akár élet elleni cselekményeknél is mód van szabadságelvonással nem járó intézkedés alkalmazására. Ez utóbbival a magam részéről egyetértek. De ez is arra mutat rá, hogy nem helyes a gyermekvédelmi, a szabálysértési és büntetőjogi jogkövetkezményeket ennyire elkülönülten szabályozni és alkalmazni, hanem egységes „kiskorúak joga” keretében a szankciókat egymásra épülve úgy kellene meghatározni, hogy a nevelési cél mindvégig érvényesülhessen, ugyanakkor eleget kell tenni a fokozatosság, az arányosság ás egyéniesítés követelményeinek is.


Dr. Vaskuti András szakmai életrajza:

Bemutatkozás:
 
A budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerezett diplomát. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen kriminalisztikai szakjogász képzettséget szerezett.

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon dolgozott fogalmazóként, titkárként, majd bíróként, eközben egy évig bíráskodott a Debreceni Járásbíróságon is. Jelenleg a Fővárosi Bíróságon büntető ügyszakos tanácselnökként dolgozik, emellett az ELTE ÁJK tiszteletbeli tanára.

Tagja

  • a Magyar Kriminológiai Társaság Igazgató Tanácsának,
  • a Magyar Jogász Egyletnek,
  • a Magyar Bírói Egyletnek,
  • az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Jogi Szakvizsgabizottságának,
  • a Nemzetközi Büntetőjogi Társaságnak (AIDP), valamint
  • a Magyar Büntetőjogi Társaságnak.

 
Publikációk:

  • Néhány gondolat az új perorvoslatról (Magyar Jog 1992/7)
  • Btk Kommentár (KJK-Kerszöv, 2004. II. Fejezet, VII.Fejezet és XII. Fejezet III. Cím).
  • Vázlat a Btk. Általános Részének a bírósági fogalmazóképzés keretében történő megbeszéléséhez (OITH, 2000-2004, 1-3. kiadás)
  • A büntető eljárási törvény magyarázata (KJK-Kerszöv, 2003. VI. Fejezet II. Cím, IX. Fejezet VI. Cím, X. Fejezet, XIII. Fejezet III-V Cím, XX. Fejezet, XXV. Fejezet)
  • A bírói függetlenség elemeinek tartalmi változásai (Kriminológiai Közlemények Különkiadása, Bíbor Kiadó, 2004)
  • A közösség elleni izgatás bírói gyakorlata (Wiener A. Imre Ünnepi Kötet, KJK-Kerszöv, 2005)
  • A kiskorúak a büntető igazságszolgáltatásban (KJK-Kerszöv, 2005. II., IV. és V. Fejezet)
  • A pártfogó felügyelők szerepe az alternatív szankciók kiválasztásánál (Kriminológiai Közlemények, 62. szám, Magyar Kriminológiai Társaság, 2006)
  • A média, mint a bűncselekmények ötletadója (Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület, 2006)
  • A szankciórendszer kiszélesítésének néhány lehetősége (Kriminológiai Közlemények, 63. szám, Magyar Kriminológiai Társaság, 2007)
  • A média és a büntető igazságszolgáltatás bírói szemmel (Kriminológiai Közlemények, 64. szám, Magyar Kriminológiai Társaság, 2007)
  • Életkor és belátási képesség a magyar büntetőjogban - jogalkotási és jogalkalmazási kérdések (Kriminológiai Közlemények, 65. szám, Magyar Kriminológiai Társaság, 2008)
  • A fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása; a helyreállító szemlélet perspektívái (társszerző, I/6.4. fejezet, A kriminálpolitika és a társadalmi bűnmegelőzés kézikönyve, IRM, 2009)
  • A Büntető Törvénykönyv Magyarázata ( 107-127.§, 259-286/A.§, Complex, 2009)
  • Az erőszak áldozatai és elkövetői (Kriminológiai Közlemények, 66. szám, Magyar Kriminológiai Társaság, 2010)
  • Büntetőjog_ELTE Jogi kari Jegyzetek (ELTE Eötvös Kiadó, 2010., XII. Fejezet, XVI. Fejezet I., II. és IV. cím)
  • A New York-i Gyermekjogi Egyezmény 37. és 40. Cikkének érvényesülése a kiskorúak büntető igazságszolgáltatásában (Jog és Állam 14., Károli Gáspár Református Egyetem ÁJK, 2010)
  • A két szakértő alkalmazásának problematikája a halál okának és körülményeinek a büntetőeljárásban történő vizsgálata során (Iustum aequm salutare, VI. 2010/2 társzerző, Pázmány Péter Katolikus Egyetem JÁK)
  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG
BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS
SZABÁLYSÉRTÉS