Munkajog - a Jogi Fórum munkajogi tanácsadó rovata

Hány éves korig kötelezhet a munkáltató tanulmányok, illetve tanfolyamok elvégzésére?

2013.05. 6.

A munkáltató hány éves korig kötelezheti a munkavállalóját egy tanfolyam elvégzésére és vizsga letételére? Egy 50 év fölötti ember nyilván nem úgy tud tanulni, nem úgy tud új ismeretanyagot befogadni, megjegyezni, mint egy 20-30 éves munkavállaló.

A tanulmányok, illetve tanfolyamok elvégzése nem életkorhoz kötött. A munkáltató – nyilván a rendeltetésszerű joggyakorlás keretein belül – a munkaviszony fennállása alatt a munkavállalót életkorától függetlenül kötelezheti tanulmányok, illetve tanfolyamok elvégzésére, amennyiben ez a munkakörhöz tartozó feladatok elvégzéséhez szükséges, valamint a munka körülményei alapján a tanfolyam elvégzése indokolt. Vannak azonban olyan esetek, ahol a munkáltató nem is mérlegelhet, azaz nem a munkáltató dönt a tanfolyam elvégzéséről, hanem jogszabály írja elő a tanfolyam elvégzését.

Például így van ez a légiforgalmi irányítók esetében is, ahol az irányadó GKM rendelet határozza meg, hogy a munkáltató mely időszakon belül köteles a légiforgalmi irányító munkakörben foglalkoztatott munkavállaló továbbképzéséről gondoskodni. Olyan tanfolyam elvégzésére a munkáltató nem kötelezheti a munkavállalót, amely nem kötődik a munkaköri feladatokhoz.

Dr. Goda Mark
Ügyvéd és munkajogi szakjogász
Goda Ügyvédi Iroda

Az oldal tartalma nem minősül jogi tanácsadásnak.
Kérjük olvassa el a Jogi Fórum felhasználási feltételeit.