A helyszínelhagyásos cselekmények elhatárolásának kérdései és megállapíthatóságának problémái

2007. május 29. Takács Zoltán <>

Kevés olyan hangsúlyos területe van mindennapi életünknek, mint a közlekedés. Nyugodtan leszögezhetõ, hogy a történelmi fejlõdés folyamán az egyik legalapvetõbb társadalmi szükségletté nõtte ki magát. A motorizáció növekedése azonban olyan eseményeket is hozott magával, amelyekkel szemben a társadalom – különféle lehetõségeit felhasználva – fel kell, hogy lépjen. A dolgozat témájába vont egyes cselekmények is az infrastrukturális fejlõdés közlekedési vetületébe tartozó deviáns magatartásokat hordoznak magukban. Olyan cselekmények ezek, amelyek annullálására a jogrendszer szankciós zárkövéül szolgáló büntetõjog eszköztára is segítségül hívható.

A jogirodalom a közlekedés körében elkövetett, társadalmi normákkal konkuráló tényállások jól körülhatárolható részét helyszínelhagyásos cselekményeknek nevezi. E körben a szabályozási szándék bizonyos alapvetõ emberi kötelezettségek betartására irányul. A jogalkotó a jogrendszer széles spektrumán láttatja a dolgozat témájául szolgáló felvetés körébe tartozó pönalizált magatartásokat, mivel azok különbözõ jogterületeken kerülnek szabályozásra. Az eltérõ szankciókészletek alkalmazásának lehetõsége is jelzi e cselekmények differenciált voltát. Ezek értelmében egy szabálysértési és két büntetõjogi tényállást is található közöttük. Az utóbbiak nevezetesen a cserbenhagyás és a segítségnyújtás elmulasztása deliktum.

Az egyes tényállásokkal való behatóbb foglalkozás szükségességét az is indokolja, hogy a jogalkotó e normák szabályozásával törvényi szintre emeli emberi mivoltunkból fakadó azon alapvetõ kötelezettségeinket, amelyek döntõen a segítségnyújtási kötelezettség különbözõ formáiként realizálódnak. A cselekményeket rögzítõ diszpozíciók nem aktív tevékenységek kifejtését tiltják meg az állampolgárok számára – ahogy azt a legtöbb büntetõjogi tényállás teszi –, hanem olyan elvi, univerzális jellegû kötelezettségek elmulasztását rendelik büntetni, amelyek leginkább magukon viselik a társadalom rosszalló értékítéletét. Másképp fogalmazva: nem aktív elkövetési magatartásokhoz fûznek szankciókat, hanem minden esetben az elkövetõnek valamilyen alapeseményhez (közlekedési balesethez) való viszonyulását értékelik.

Mindezek értelmében a helyszínelhagyáshoz kapcsolható közlekedés körében elkövetett szankcionált magatartások tényállásainak összehasonlító elemzésével, egymástól való elhatárolásuk joggyakorlatával, a diszpozíciók lényeges elemeinek részletesebb kibontásával, valamint a cselekmények elkövetése folytán alkalmazható büntetés kiszabása során irányadó szempontokkal foglalkozom. Ezek a törekvések közös célra irányulnak: a joggyakorlatba beágyazódott inkonzekvencia bizonyítására, amelynek vélelmezett eredõje az egyes tényállások dogmatikai értelmezése és azok ítélkezési gyakorlatba való leképezõdése közötti disszonancia. Nem célom ellenszegülni a bírói gyakorlattal, csupán – a jogirodalomban fellelt álláspontokra támaszkodva – kritikai éllel vizsgálni a jogalkotó szabályozási szándéka megvalósulásának az ítélkezési gyakorlat által való követését.

A tanulmány a 2007. évi Országos Tudományos Diákköri Konferencia Büntetõjog I. tagozatában a Magyar Köztársaság Legfelsõbb Bírósága által felajánlott különdíjat nyerte el.

letöltés
  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐJOG
OTDK DOLGOZAT